"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. december 30., péntek

Eltelt egy esztendő...



– Megállt az idő – mondják,
akik megálltak.
– Rohan az idő – mondják,
akik rohannak.
A várakozónak: végtelen;
a rabnak: mozdulatlan;
a bölcsnek: mély;
az alkotónak: kevés;
emennek: boldog;
amannak: boldogtalan;
kecsegtető és kilátástalan,
satöbbi, satöbbi…

/Kányádi Sándor Relativitás, részlet/

Az ókoriak úgy vélték, valahányszor új év kezdődik és elmúlik az előző, a Mindenség teremtése megismétlődik, azaz nemcsak új esztendő, de új Univerzum is születik. Ezért ilyenkor – óév és újév határnapján, mely ezekben az időkben december 21-e, a téli napforduló napja, és nem 31-e volt – az emberek felidézték magukban a világ teremtését.

Babilonban például a papok a köztereken hangosan felolvasták a teremtést elbeszélő szent iratot. Ebben egyébként az szerepelt, hogy réges-régen a Káosz erői uralták a Mindenséget – szörnyek, kígyók, skorpiók –, akik fel akarták falni a világot, hogy ne teremthessenek abban életet az istenek. Csakhogy jött egy Marduk nevű ifjú isten, legyőzte őket, és megtette mindazt, amit a szörnyetegek mindenáron meg akartak volna gátolni. Fényt lehelt a mindenségbe, életet vitt mindenhová, fáklyájával lángra lobbantotta a Napot, a Holdat, a csillagokat, és legvégül – mintegy műve koronájaként – megalkotta itt a Földön a növényeket, az állatokat és az embert.

Mielőtt azonban ez sikerült volna Marduknak, a szörnyek tomboltak. Ez volt a Káosz ideje, s az ifjú isten győzelmével pedig megszületett a világban a rend.

A babiloni „szilveszteren”, december 21-én ezért nemcsak felolvasták a történetet, de el is játszották maskarás felvonulásokon, utcai színpadokon. Újév előestéjén a főpap nyilvánosan bejelentette, hogy „Marduk meghalt”, és az emberek gyászba borultak. Eljátszották, hogy a Káosz erői tombolnak: mindenki kitódult a házából, nevetséges, vagy ijesztő álarcban, rongyos, piszkos ruhában, vagy épp meztelenül végigrohant az utcán, s igyekezett úgy viselkedni, mint egy őrült. Voltak, akik bolondos dalocskákat fújtak, mások trombitáltak (lehetőleg olyasvalaki füléhez tartva a hangszert, aki épp nem számít rá.) A nők viszont Mardukot siratták, és megtépdesték öltözetüket.

Aztán éjfélkor a főpap Marduk jelmezében diadallal végigvonult az utcán, hazazavarva a „Káosz erőit”, hiszen – mint kiderült – az istenség nemhogy nem halt meg, hanem győzött. Legyőzte a zűrzavart és megteremtette a Mindenséget. Az emberek ekkor szép ruhába bújtak, s boldogan díszítették bolygókat és csillagokat jelképező színes gömbökkel, süteményekkel, gyümölcsökkel a város közepén felállított nagy ciprusfenyőt. Hiszen most már nem volt ok a gyászra: megfiatalodott a világ, az Idő újjászületett...

Így kezdődött az új év Krisztus születése előtt körülbelül 3000 évvel, Babilonban.

És hogy mi a tanulság ebből...? Mit üzen ez a történet a mai embernek? Azt, hogy életünk folytonos halálok és újjászületések sorozata, ahogyan azt a régiek bölcsen megállapították. Merjük megélni mindennapi szenvedéseinket, fájdalmainkat, de úgy, hogy ne életünk kerékkötőiként, hanem fejlődésünk előrelendítőiként gondoljunk rájuk! Az újév tulajdonképpen nemcsak az Időt, de a benne élő lényeket is megfiatalítja. Minden évváltás lehetőség az újrakezdésre, a megtisztulásra: eresszük hát szélnek mi is múltbeli terheinket, fájdalmainkat, s 2012-ben induljunk mi is tiszta lappal az új esztendő, az új tapasztalások felé...!


/Forrás: Miként a főnixmadár/

Az új esztendőre...

Adjon Isten minden jót, Vegye el mind a nem jót! Mitől félünk mentsen meg,
Amit várunk legyen meg Ez új esztendőben!

Óesztendő utolsó napját, vidámság, öröm járja át. Az új se legyen másképpen, kívánom, hogy Isten áldása töltse be egészen a világot! Boldog újévet kívánok.

Ki barát volt, az maradjon,- ki elindult, az haladjon.

A pezsgő ivása

A ma már a legtöbbek számára megfizethető ital nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt. Dom Perignon francia szerzetes az 1600-as évek végén állított elő először – véletlenül – borból pezsgőt. A habzó ital létrejöttéhez szükséges erjesztést ezután egészen a XIX. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték, ami azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Ráadásul a palackok egy jelentős része felrobbant az előállítás során. Nem véletlen tehát, hogy a pezsgő ebben az időszakban csak a legtehetősebb nemesi családok mulatságain kerülhetett elő. Az 1850-es évek óta ismert a tankpezsgő-készítés, vagyis az az eljárás, amellyel hatalmas tartályokban egyszerre 7-8000 palacknyi pezsgő is előállítható egyszerre. Érthető módon az új gyártási technika a pezsgő árának jelentős csökkenéséhez vezetett, és ezáltal a kiváltságosok itala az egyszerű földi halandók számára is elérhetővé vált.A luxus érzete azonban mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.

Újévi köszöntők:

Adjon Isten füvet, fát,
Teli pincét, kamarát.
Sok örömet e házba,
Boldogságot hazánkba!
Este harangszóra,
gilingalangóla,
Azt hirdeti, itt az évnek, itt a fordulója.
Azért friss egészséget,
Bort, búzát, békességet.
Aggyon Isten bőven,
Az újesztendőben.


A Szilveszteri szokások

Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.Erdélyben volt szokásban minden nagyobb ünnepen, így húsvétkor és pünkösdkor is a tüzeskerék-engedés. Szalmával betekert kereket meggyújtottak és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű szokás, úgy tartják a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.


Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az új esztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte az új esztendőt,a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak.
A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítni. Természetesen szilveszterkor is jártak a legények házakhoz köszöntőt mondani, vagy éppen valamely tréfás jelenettel a háziakat jókedvre deríteni.

Újévi szokások A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe.

Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabonamagvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.

2011. december 28., szerda

Képek, nyár..

Borús, téli nap volt a mai, Budapesten. Jó ilyenkor napsütötte szép tájakra, utazásokra visszagondolni.

Provence

Napfényben fürdő halászkikötők, vadregényes szigetek, pompás római kori műemlékek, ezek adják Provence varázserejét.A természet, a művészet és a történelem együttesen töltik meg élettel a Földközi tenger térségének egyik leghangulatosabb és legkülönlegesebb vidékét.

Roussillonban a föld színe a sárgától a rózsaszinig, narancsig, vörösig és világosbordóig terjed.





Pont du Gard


Levendula

Véget ér az esztendő

A babonák legszélesebb skálája is szilveszter ünnepéhez kötődik. Ekkor teszünk fogadalmakat (melyeket rendszerint nem tartunk be), s ekkor tehetünk legtöbbet következő évi sikereinkért. Csupán néhány évszázada lett Január első napja az újév kezdete, a régi időkben tavasszal vagy ősszel kezdődött az új esztendő.

Az újévi szokások az idők folyamán nem változtak; még mindig úgy tartják az év első napja döntő szerepet játszik abban, milyen szerencsénk lesz az új évben. Sokan készítenek szerencse pogácsát, vagy tortát, melybe egy érmét sütnek. Aki megtalálja az érmét, annak nagy szerencséje lesz. Az óévtől mindig hangosan, zajosan búcsúztak el, hogy elijesszék az ártó szellemeket. Fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dologgal vegyük körül magunkat; mosni, takarítani tilos, mert ez nem hoz szerencsét.

A jóslás is fontos szerepet kap az új év kezdetén. Úgy vélték, az év utolsó napjának álmai előrevetítik a jövőt, ezért a nagy mulatozás mellett érdemes hagyni egy kevés időt az alvásra is. Régen fokhagyma kalendáriumot is készítettek az időjárás megismeréséhez. 12 fokhagymába sót tettek, mindegyik hagyma egy-egy hónap megfelelője volt. Ha a hagyma reggelre átnedvesedett, arra a hónapra sok esőt/havat vártak.

A lányok gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy férfinév került. Amelyik gombóc először feljött a víz felszínére, az jelezte a leendő férj nevét. Gyakran ólom, vagy viasz segítségével próbálták megfejteni a jövőt. A felmelegített ólmot/viaszt hideg vízbe öntötték, s a kapott forma segítségével fejtették meg a jövő titkait.

Az év utolsó napján fontos szerepet kapnak az ételek. Leggyakrabban malacsült kerül az asztalra, hiszen a négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum. Tilos azonban a csirke, pulyka fogyasztása, hiszen ezek az állatok „elkaparják” a szerencsét. Úgy tartják aki az újév első napján apró szemes ételt fogyaszt (lencse, bab), sok pénzt várhat az új évben.

A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ma nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken - ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is - szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.

A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.
Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint "elszáll a tehén haszna", ám ha nincs tehetnünk, akkor is "elszáll a hasznunk". (Ezen a napon nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit.)

Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben.

Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítik.

A pogácsába Szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve. (Kivétel, ha ráharap, és fogorvosra költi az egész vagyonát. Figyelem, a pogácsának még éjfél előtt el kell fogynia, különben az egész a visszájára fordul!

Az óév és újév közötti éjszakán arra is fény derülhet, ki lesz életünk párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét.




Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna.

Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, "elvitte az aranyvizet", és egész évben szerencsés volt.

Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

Ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket.

Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli/üres konyhai tartónkat. (kávétartó, cukortartó, sótartó, bors tartó, lisztes edény, zsíros bödön, stb...) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.

A szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. Ezt a babonát akár ma is ki lehet próbálni.

Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztendőben, na meg persze a praktikus paraszti ész nem hagyta figyelmen kívül, hogy az a módszer a száj kicserepesedése ellen is kitűnő.

Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert mérget hoz a házhoz.

2011. december 27., kedd

Híres magyar mérnökök

A Ford T-modelljét - kisebb módosításokkal - közel húsz esztendőn keresztül gyártották. Amikor 1927-ben leállították a gyártást, már 15 milliónál is jóval több futott belőle Amerika és a világ útjain. Ez az autó "tette kerékre Amerikát", sorozatnagyságát csupán a Volkswagen Bogár és a Toyota Corolla tudta túlszárnyalni,
de már csak egy későbbi korban, amikor az autózás tömegjelenséggé vált. A maga idejében a Ford T-modell felülmúlhatatlan volt, és a típus bevonult a XX. század történelmébe.
A sikerautó születését a zseniális szervező, autógyáros Henry Ford, és az elgondolásait megvalósító fiatal magyar műszaki tehetség, Galamb József találkozása tette lehetővé.

Galamb József 1881-ben született Makón, többgyermekes földművescsalád legkisebb gyermekeként. Szűkös körülmények között éltek, különösen az apa korai elhunyta után.

Csak a legidősebb fiú tanulhatott, aki ügyvéd lett. József Makón járt elemi iskolába, majd szakirányú érdeklődése és rajzkészsége
a szegedi Fa- és Fémipari Szakközépiskolába vezette. A jóhírű budapesti Felső Ipariskolába (a Bánki Donát Műszaki Főiskola elődje) már bátyja támogatásával iratkozott be. Itt gépésztechnikusi képesítést szerzett. Első munkahelye, a Diósgyőri Vasgyár műszaki rajzolóként foglalkoztatta, ám csupán rövid ideig, mivel Galamb bevonult katonának. Dolgozott az aradi MARTA-nál is, a Magyar Automobil Rt.-nél, ahol végül egy németországi tanulmányutat nyert. Leszerelése után 300 korona ösztöndíj birtokában indult világot látni, szakmai tapasztalatokat gyűjteni.

Amikor 1903. októberében az Egyesült Államokba érkezett, minden munkaalkalmat megragadott, hogy el tudja magát tartani. Volt lakatos-burkoló, de elvállalt képzettséget nem igénylő feladatokat is.
Komoly szakmunkához 1904-ben, Pittsburg városában jutott, ahol szerszámkészítő lett a Westinghouse cégnél.
Amikor megnyílt Saint Louisban az autókiállítás, elutazott megnézni. A kirándulás sorsfordító eseménynek bizonyult: a 23 éves fiatalember beleszeretett az autóba. Ennek hatására döntött úgy 1905-ben, hogy egy barátjának meglátogatása ürügyén Detroitba utazik. A valós ok persze egészen más volt.

Detroit már akkor az amerikai autógyártás fellegvárának számított, számos máig létező (Ford, Cadillac, Dodge, Oldsmobile stb.), illetve azóta már régen megszűnt (pl. Chalmers, King, KRIT, Regal, Wayne) autó-
és motorgyártó üzem működött itt.

Galamb elsőként a Fordnál jelentkezett, ahol fanyalogva fogadták: mit akar, amikor alig beszéli a nyelvet?

"Nem gondoltam, hogy ebben a gyárban beszélő mérnökre van szükség" - hangzott Galamb meghökkentő, de a jelek szerint hatásos válasza: egy próbarajz elkészítése után fel is vették szerkesztő rajzolói munkakörbe.

Henry Ford gyárában ekkor mintegy 300 fő dolgozott, akik főképp más cégeknél gyártott egységekből szerelték össze az autókat. Típusjelölésre az ábécé betűit használták. A kocsik nem voltak éppen olcsók, így elsősorban a jómódúak vásárolták őket.

Nem sokkal Galamb belépése után egyik rajza Ford kezébe került. Megtetszett neki a munka, és magához hívatta készítőjét. Eleinte csak általánosságban érdeklődött, majd rátért a lényegre: új típus gyártását fontolgatja, amelyet az eddigiekkel ellentétben egy munkásember is meg tud venni, egy gyerek is el tudja vezetni, és akár a prérin is biztonsággal képes haladni. A közben titoktartásra kötelezett Galamb rajztábláját egy külön helyiségbe vitték, és hozzáláttak a munkához. Az N-modell hűtőrendszerének újratervezése után a gyár főkonstruktőrévé lépett elő, ahol később világhírre szert tett.
Jellemző az emberi találékonyságra, hogy a T-modellt eredeti rendeltetésétől eltérő célokra is kezdték használni: a farmerek például szántottak vele, a rászerelt szíjtárcsával pedig cséplő-
és darálógépeket hajtottak. Innen jött az ötlet egy mezőgazdasági traktor kifejlesztésére.
1915-től a gyár Fordson-traktor tervein dolgozott, amely az
USA-ban mintaképül szolgált a későbbi traktorgyártás számára.
Ez természetesen Galamb feladata lett, aki mindössze egy hónap alatt elkészítette a mintapéldányt, jórészt a gyártott autótípusok alkatrészeinek felhasználásával. A próba - Henry Ford farmján - sikerült, és egy külön erre a célra létesített műhelyben hamarosan hozzá is fogtak a gyártáshoz.
A Fordson traktor és a Ford autók első magyarországi képviselői pedig - kik más lehettett volna - a Makón maradt Galamb fivérek voltak, akik autójavításra rendezkedtek be.

Galamb József a Ford cég mérnöki osztályának vezetője lett, amerikai állampolgárságot kapott, megnősült és véglegesen letelepedett Detroitban. Negyven évig állt a Ford szolgálatában, több személy- és tehergépkocsi-típus kifejlesztésében is szerepet játszott, a háborús években pedig tengeralattjáró-kereső, harckocsi- és repülőgépmotorok tervezésében vett részt.


1921-ben ösztöndíjat alapított olyan makói, szegény sorsú diákoknak, akik felső ipari iskolában kívántak tanulni. Több ízben visszalátogatott Magyarországra, itthon előadásokat tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben.

Forrás:mérnökleszek



Bánki Donát

A kép, melyet Bánkiról, mint emberről festünk, nem lenne teljes, ha ki nem emelnőnk azt a nagy szívjóságot, mely egész lényéből áradt, és amely megfogott és meghatott mindenkit, aki ismerte. A nagy tudós egyben a legjobb ember is volt.
/Részlet Sasvári Gézának Bánki Donátról az MMÉE Közlönyébe írt nekrológjából/

1859. június 6-án Bakonybánk községben született Bánki Donát, korának legnagyobb gépészmérnöke, a Budapesti Királyi József Műegyetem nemzetközi hírű professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Édesapja Bánki Ignác körorvos, családjával - Donát fia 8-9 éves kora körül - a Veszprém megyei Lovászpatona nagyközségbe költözött, ahol gyógyító munkája mellett sok időt szentelt gyermekei oktatására. Bánki Donát részben még a középiskolai tananyagot is a családi házban sajátította el, de középfokú tanulmányait végül Budapesten fejezte be.

A budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. Az iparban helyezkedett el szerkesztőmérnökként (MÁV gépgyár, majd Ganz-gyár). Az egyetemen 1879–80-ban a műszaki mechanika tanszéken tanársegéd volt, majd 1899-től haláláig a hidrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora. Munkássága szorosan összekapcsolódott Csonka Jánossal, akivel együtt 1890-re kifejlesztették az ún. Bánki-Csonka motort, amely a Ganz-gyár nemzetközileg is versenyképes terméke volt.
A Pallas nagy lexikona szerzőinek egyike volt 1893-tól. 1893. február 11-én Csonkával együtt szabadalmaztatta a fúvókás benzinkarburátort (porlasztót), megelőzve ezzel a külföldön általánosan úttörőnek tartott Wilhelm Maybachot. 1894-ben szabadalmaztatta az első nagynyomású robbanómotort, a saját korában méltán világhírű Bánki-motort, amelynél a robbanókeveréket a hengerbe porlasztott vízzel hűtötte le, s ezzel a motor hatásfokát korábban nem remélt mértékben sikerült fokoznia.

Mi a közös bennük?

a származási különbségek, a különböző életút ellenére magyarok maradtak!








Forrás: Wikipedia, Magyar Életrajzi Lexikon,

Ezen a napon, december 27.

Meghalt Alexander Gustave Eiffel, az Eiffel-torony és a Nyugati pályaudvar tervezője.
1923.12.27 .

Gustave Eiffel 1835-ben született Dijon-ban az a mérnök, aki Magyarországon is számos épület tervezője volt.

Gustave Eiffel egyetemi tanulmányai után vasúti mérnökként dolgozott, és főként hidakat tervezett. 1865-ben Párizs mellett egy hatalmas gépgyárat alapított, amely nemcsak a gazdagságot hozta meg számára, hanem a hírnevet is.

1878-as világkiállításra megalkotta a Párizs városának pavilonját. Az ő gyárában készült el a Bartholdi által tervezett, New York városában álló Szabadság-szobor is. Aztán következett egy újabb világkiállítás 1889-ben, amelynek monumentális építménye az Eiffel-torony. Még ebben az évben a francia akadémia tagjává választották.

Sajnos nem sokáig örülhetett sikereinek. 1892-ben a francia képviselőházban kitört Panama-botrányba ő is belesodródott. Kénytelen volt az esküdtszék elé állni, ahol azzal vádolták meg, hogy az általa gyártott vasáru a csatorna körüli építkezésekkor használhatatlan volt. E vádak alapján a bíróság Eiffelt 2 évi fogságra és 20.000 frank fizetésére kötelezte.

Hazánkban a Nyugati pályaudvar Eiffel munkásságának köszönhetően biztosítja a forgalmat az ország nagyobb városai felé. A mérnök kezdetben hidak tervezésével foglalkozott. Számos országban ívelnek át a folyók felett Eiffel által tervezett hidak. Neki köszönhetjük a Tisza két partját összekötő hidat, Szeged környékén


.

2011. december 26., hétfő

Ünnep és a kilók

A finomságokkal roskadásig megpakolt ünnepi asztal hívogatásának nehéz ellenállni.


Néhány jó tanács..

Reggelizz!

A rendszeres, napi reggeli nemcsak a hétköznapokon fontos, hanem az ünnepnapokon sem szabad elhanyagolni, amikor később kelünk ki az ágyból. Az ideális reggeli menü mindenképpen tartalmazzon teljes őrlésű gabonafélét, alacsony zsírtartalmú tejet vagy tejterméket, illetve húsfélét - alkalmanként tojást. A gyümölcsök helyett a reggeli tányérunkat inkább zöldségekkel pakoljuk meg.

Kalóriáktól kímél a ruha

A megfelelő ruha kiválasztása is segít abban, hogy visszafogjuk magunkat az ünnepek alatt. Válasszunk ki egy kényelmes, de nagyon csinos darabot, amely valamilyen módon - például a szabása, az anyaga, vagy a rajta lévő öv miatt - hangsúlyozza az alakunkat. Az ilyen ruhadarab általában gátat szab a féktelen evészetnek, hiszen senki nem akarja, hogy csúnyán kidudorodjon a hasa, vagy feszengenie kelljen.

Nassolj okosan!

A nagy családi étkezésnek ne korgó gyomorral és éhségtől kopogó szemmel láss neki, mert annak nem lesz jó vége. Ha tudod, mikor fogtok ebédelni vagy vacsorázni, előtte egy órával rágcsálj el egy almát, kapj be néhány szem aszalt gyümölcsöt vagy diót és igyál egy nagy pohár vizet. Így kisebb az esélye annak, hogy degeszre edd magad.

Kövesd a "Mindenből csak egyet" szabályát!

A tudatos étkezés nem jelenti azt, hogy bármilyen finomságról, csábító falatról is le kellene mondani.

Az ízeknek ne mondj nemet, a mennyiségre viszont figyelj oda! Ha van előétel vagy saláta, akkor csak egy kis tányérnyit egyél belőle. A levesből vagy a főételből szedj nyugodtan egy egész adagot, de ne pakold tele a tányért. Alkoholos italból egyetlen pohárral kérj. Végül válaszd ki, melyik sütemény vagy desszert a kedvenced és egy szeletet egyél belőle.

Óvatosan az alkohollal!


Ha otthon ünneplünk, ne csak hagyományos majonézes salátákat készítsünk! A balzsamecettel vagy joghurtos öntettel készített saláták kitűnő és kalóriaszegény kísérői lehetnek az ünnepi sülteknek!

A gyümölcsökkel is bánjunk csínján! Valóban egészséges és hasznos mandarint, narancsot fogyasztani, de a mennyiségekre itt is ügyeljünk! Egy narancs tartalmazza a felnőttek számára előírt napi C-vitamin-bevitelt, és mandarinból is 2-3 darabnál több nem kell ahhoz, hogy meglegyen a napi szükséges vitaminmennyiség.

Az alkoholos italok jelentenek még plusz kalóriabevitelt számunkra, főként a pálinkafélék és a töményitalok! Az édes borok és pezsgők kalóriatartalma is magasabb, mint száraz társaiké. Természetesen 1-2 pohár a felsorolt italokból nem ártalmas, de egy üvegnyi mennyiség elfogyasztásával már jócskán túllépjük a kulturált alkoholfogyasztás korlátait.

A mozgást se hanyagoljuk.A karácsony nem a jógáról, futásról szól... Ha szerencsénk van és leesik a hó, menjünk ki hógolyózni vagy szánkózni, ha tehetjük. Ha viszont mindezeket nélkülöznünk kell, akkor is kerekedjünk fel egy könnyed sétára .

2011. december 25., vasárnap

Csodák márpedig vannak..

..legalábbis a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal, és az olasz ENEA, az új technológiák kutatásával foglalkozó nemzeti szakértői nem tudják mással magyarázni az általuk vizsgált keresztény relikviák, a guadalupei Szűzanya képe, illetve a torinói halotti lepel különös tulajdonságait.

Nincs tudományos magyarázat arra, hogy a Mexikóban található guadalupei Szűzanya több száz éves kegyképének felületi hőmérséklete miért egyezik meg állandóan egy élő ember testével, sem arra, hogy Mária szíve alatt sztetoszkóppal miért hallható egy magzat szívverése- idézte a NASA kutatásainak eredményét december elején a Vatikáni Rádió. Az amerikai űrkutatási hivatal szakértői szemorvosi műszerekkel is megvizsgálták a kegyképet, és felfedezték, hogy fény hatására a Szűzanya szemideghártyája összehúzódik. Ismert, hogy a kép története 1531-re nyúlik vissza, amikor egy Juan Diego nevű bennszülöttnek Mária megjelent.A férfinak nem hittek a környékbeli papok, ezért bizonyítékot kértek a jelenés valódiságára. A történet szerint a Szűzanya megjelölt egy helyet, ahol a tél ellenére is rózsák nyílnak.
Diego teleszedte a köntösét virágokkal. s mikor Zumarraga püspökhöz ért, a főpap megdöbbenve látta felöltőn kirajzolódó képet. A legendát, mint a csodás történeteket általában, sokan sokféleképpen igyekeztek magyarázni, de a NASA tudósai szerint a tilmán látható színek semmilyen ma rendelkezésre álló eszközzel nem állíthatók elő, a Mária köpenyén lévő csillagok állása pedig pontosan megfelel a valóságnak.

Hasonló eredményre jutottak az ENEA,az olasz nemzeti technológiai ügynökség kutatói is, akik a torinói leplet vizsgálták a legkorszerűbb berendezésekkel. A szakértőknek sikerült megdönteniük azt az elméletet,hogy a hagyomány szerint Jézus testét takaró vászon középkori hamisító munkája.A tudósok ötéves kutatásának és kisérletezéseinek eredménye szerint ugyanis a lenvászon csak rövid, intenzív vákuum
UV-sugárzás tudná így elszínezni. Hozzátették azonban, hogy egy átlagos magasságú ember testfelületének megfelelő terület azonnali elszínezéséhez összesen 34 ezer milliárd vattos VUV-sugárzásra volna szükség.Ez a technika mai fejlettsége mellett nem lehetséges, ilyen teljesítményű VUV-fényforrás jelenleg ugyanis nem létezik.Ismert, hogy a lepel számos tűzvészt élt túl, amióta létezéséről először említést tettek Franciaországban, 1357-ben, beleértve az 1997-es rejtélyes tűz esetet a torinói székesegyházban.Sokak szerint ezért is nem lehet korát szénizotópos vizsgálattal meghatározni.

2010-ben - amikor egy hónapra legutóbb kiállították milliók zarándokoltak el Torinóba. Legközelebb 2025-ben láthatja újra a nagyközönség..

Forrás: Magyar Nemzet, Nagy Áron


Az ünnep angyala


Beköszöntött a karácsony, s a fia még mindig nem jött vissza a háborúból. Az öregasszony egyedül élt közel egy esztendeje. A búcsúval megszakadt kettejük története, s sehogy se akart tovább folytatódni. Az utolsó együttlétük! A fia ott ült a széken, szemben vele, s a bő katonaruhában olyan veszendő volt, annyira fiatal, akár egy gyerek. Fáradtnak látszott, és enni kért. Mohón kanalazta a gőzölgő levest, s hosszan és szótlanul vacsorázott. Utána vizet vett, megmosdott, és simára beretválta az arcát. Az asszony sírt és úgy ölelte magához, mintha egyetlen szorítással visszaforraszthatná a szívére. De a fiú kivált az ölelésből, s akár egy halott, úgy tűnt el nyomtalanul.

Azt a pillanatot, hogy az előbb még itt volt, s azt, hogy már elment, azt a közbül eső valamit nem is lehetett azóta se megértenie. Néha megállt az öregasszony a szoba közepén: otthona ez még? Olykor kinézett az ablakon: itt lakik valójában? Háztetőkre látott, szürke, fagyoskodó kis kőbalkonokra; ez volna továbbra is utcájuk? Milyen zavaros és nehéz dolog valakit elveszíteni és visszavárni! Kinyitotta a szekrényajtót, s a délelőtti világosság a fia ruháira esett. Egy élő, vagy már egy halott ruháira? Elgyöngült és megkapaszkodott egy üres kabátujjban. Letörölte a tükröt a mosdó felett, de csak a tulajdon öreg arca nézett vissza rá! De hát mire is számított, miféle esztelenségre? Talán hogy a fia kilép a tükörből, abból a négyzetméternyi fényességből, mely mintha ismeretlen távolba nyíló ablak lett volna?

Feküdt az öregasszony álmatlanul az ágyában, s az éjszaka zajaira figyelt, félelemmel és reménységgel, hogy a szétszórt neszekből összerakhatja a boldogító zajt, amivel a fiú majd belép hozzá. De az éjszaka, s később a hajnal hangjai idegenek maradtak, és sehogy se akartak engedelmeskedni neki. Szétszéledtek, mielőtt megdobogtathatták volna a szívét! A hűvös ősz után hideg tél jött, és fagyos karácsony. Egyetlen zöld ágat fektetett az asztalára, s egyetlen szál gyertyát gyújtott meg rajta. Azon a széken ült, amelyiken a fia utoljára, a gyertyaláng szép, egyenletes fényében, és nem sírt, ahogy a fia se sírt akkor, csak hallgatott.

Éjfél előtt azután magára vette a kabátját, s ahogy becsukta maga mögött az ajtót, hirtelen melegséget érzett. Így lépte át akkor ő is a küszöböt! Így indult el ő is a sötétségbe! Igen, mintha most ő is ugyanabba az éjfélbe lépett volna ki, melynek akkor a fia nekivágott. Az elveszített utca most megint az övék lett! Igen, ezeken a köveken, ezek alatt a szürke kis balkonok alatt távozott s jön vissza majd ő is.

Mekkora béke lett egyszerre az éjszakában! Szép volt az éjfél és csendes. A hó puhán hullott alá, akár egy óriási üveggömbben; a tetők fehérek voltak, a templomtorony meg szelíden derengett, mintha lágy fénnyel maguk a kövek világítottak volna. Az öregasszony letérdepelt a tündöklő templomhajóban s úgy érezte, napsütésben térdepel.

Nem volt idő. A hétköznapok jönnek-mennek, de századok se mozdulnak az ünnepek állócsillaga alatt. S ebben az időtlenségben együtt volt minden: öregség és gyermekkor, minden, ami elveszett, és az is, ami vele maradt. Háborús karácsony volt, negyvenhárom karácsonya, de úgy érezte, a karácsonynak nincs kora, csak forrósága van, fénye és békéje. Egyedül térdepelt az éneklő tömegben, s nem hiányzott senkije. Csak hogy szeret, egyedül ezt érezte, mitől is elgyöngült és sírni kezdett. S éjszaka az ágyában tovább folytatódott különös színeváltozása, a szeretet izgalmas metamorfózisa. Mintha a fia feküdt volna ágyában, s ő, az öregasszony lett volna a messze idegenben. Olyan jó volt végre helyette fagyoskodnia, s olyan jó volt végre helyette, a fia helyett melegednie! Öreg szívében a szeretet összecserélte a személyeket. Künn közben elállt a hóesés, s a karácsonyi utca végképp elnéptelenedett.

Az éjszakában csak az ünnep angyala őrködött mozdulatlan.

/Pilinszky János/

2011. december 24., szombat

Áldott, szeretetben gazdag Karácsonyt ! Merry Christmas

Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonosznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

MERT HISZEM, HOGY AZ EMBER EREDENDŐEN JÓ.

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik

(Henri Boulad: A szeretet győzedelmeskedik! – részlet/

2011. december 23., péntek

Karácsony napja

Egy nap meg egy este minden esztendőben, amikor a horizont kitágul a végtelenségig, és az ég közelebb hajol a földhöz, az karácsony napja.





De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.


Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

/Ady Endre/

Karácsony...

"Ilyenkor - így karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."

/Fekete István: Régi karácsony/

Madarak karácsonya





A veréb vette észre először az udvar közepén felállított póznát.
- Mi lehet az? - csodálkoztak a madarak.
- Hogy nem fa, az biztos - mondta a feketerigó. - Nincsenek ágai.
- Nem is villanyoszlop - mondta a seregély. - Nincsenek rajta drótok.
- Ez alighanem a harkálynak a karácsonyi ajándéka - szólt a vörösbegy. - Azért kapta, hogy legyen mibe lyukakat vájnia.
- Micsoda butaság! - gondolta a többi madár. - Miért épp a harkály kapna karácsonyi ajándékot az emberektől? A többiek talán nem szórakoztatják őket ugyanúgy? Még énekelnek is nekik. Karácsonykor minden ember kap ajándékot, akkor a madarak közül miért csak a harkály kapna?
Mind összegyűltek az udvaron, hogy felcsipegessék a morzsákat. Ez elég veszélyes volt, mivel a macska folyton ott ólálkodott a bokrok alatt.
- Oszolj! - harsant fel a seregély hangja, ahogy felbukkant a macska a közeli hortenziabokorban. Mind nagyon féltek a sárgán villogó szemektől és a veszélyes karmoktól.
- Nem túl kellemes itt, ebben a kertben - állapította meg a pinty. - Rágondolni is rossz, mi lesz tavasszal, amikor kikelnek a fiókáink. Ők nem tudnak olyan gyorsan repülni, mint mi.
Másnap, karácsony reggelén dermesztő hideg volt. A feketerigó dideregve ült egy kopasz faágon. Egyszer csak felkiálltott: - Nézzétek a póznát!
A madarak mind odagyűltek. Kíváncsian nézték, mi történt.
Egy négyszögletes asztalka állt a pózna tetején, felette pedig tető. Az asztallapon mintha valami ennivalóféle lett volna.
Először a vörösbegy merészkedett a közelébe.
- Gyertek ti is! Gyertek ide! - füttyentett a többieknek. - Ez itt mind eleség.
A madáretetőben - mert az a fedeles kis asztal madáretető volt -, gazdag lakoma várta őket. Volt ott szalonnabőr, dió, száraz kenyér és egy tál napraforgó is. Az etető szélén különféle csemegék lógtak: két kis hálóban amerikai mogyoró és még egy fél kókuszdió is.
- Ez a mi karácsonyi ajándékunk - csiripelte a veréb.
- Ide még a macska sem tud felmászni - szólt megkönnyebbülten a pinty.
A vörösbegy a háziak ablakára szállt, és hálásan dalolta: “Köszönjük! Köszönjük! Boldog ünnepeket!”.

Karácsonyi sütemények

A karácsonyi sütemény mindenki számára valami különlegeset jelent. Amikor a konyha felöl áramlani kezd a fahéj és a vanília illata, mintha az ezeregyéjszaka mesés hangulata lopakodott volna a lakásba....






2011. december 22., csütörtök

Karácsony éjjel

A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.

Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.

Ekkor megpendült egy húr a kemence mellett. Az öreg Tallér rátette kezét a cimbalomra, mert véletlenül ütötte meg a húrt, de a lágy zendülés már szétszállt a szobában, megsimogatta a falakat, lengett a levegőben, aztán visszahullt a cimbalomra, mint fészekre a madár.

Zimányi felemelte fejét. A homályban nem látta az öreg cigányt, de érezte, hogy nézi. Töltött magának.

-Van poharad, Tallér? Hát akkor tartsd ide.

Ittak. A lámpa hunyorgott s a cigány visszaült a sötétbe.

-Hajajaj!

-Mért sóhajtozol, Tallér?

-Csak úgy sóhajtozok, instállom. Minek örüljek? Elmúlik minden.

-Elmúlik, Tallér. De ezt úgyis tudjuk. Muzsikálj!

-Ma?

-Ma. Csak úgy magunknak.

A kocsmáros benézett az ajtón, megtöltötte az üveget, aztán kiment. A cimbalom halkan beszélgetni kezdett. Akadozva, mintha emlékeiben keresgetne. Néha felkiáltott, néha megjajdult, aztán csak dúdolgatott, mint a pusztán kaszáló szél. Zimányi elnézett valahová, fehér haja puhán simult halántékához és arra gondolt, mi lesz, ha egyszer elhallgat a cimbalom, elalszik a lámpa és elalszik minden...

Úgy érezte, jó lesz. Megbékélve bólintott. Hát alszunk, no. Az öreg cigány aszott, fekete kezét a cimbalomra tette, s az ajtóra nézett.

-Jár kint valaki?

A kilincs bólintott, az ajtó óvatosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.

-Jó estét.

-Jó estét -bólintott Zimányi- esik?

-Esik.

-Hová?

-Palánkra. Oda várnak bennünket, karácsonyra.

Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak...

A kocsmáros odaállt a vándorok elé.

-Mi kellene?

-Csak pihennénk, ha szabad.

Az asszony fáradtan felnézett.

-Kenyeret kérnénk. Pénzért.

Zimányi megfogta a kocsmáros kabátját.

-Adjon szalonnát is... karácsony van.

Gondolkodó csend lett. A vándorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.

-Szelíd?

-Mint a gyerek. Csak megszorítani nem szabad, mert akkor harap.

Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz és megsimogatta a mókust. A kis állat megszagolta Zimányi kezét, aztán végigfutott a karján és bekukkantott a zsebébe.

-Az én zsebemet ki szokta forgatni -mondta a vándor -múltkor megrágta a pipámat, azt nem szeretem... meg hát üres is...

-Nem adja el?

-El nem adom, csak úgy odaadom. Jobb dolga lesz...

Zimányi pénzt tett az asztalra.

-Egyedül vagyok... eljátszogatok vele... ez lesz az én karácsonyom...

Diót hozatott a kocsmárossal s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek. Zimányi kucsmáját a mókus mellé tette, hátha elálmosodik.

-Hozass még egy üveggel, Tallér, diót is.

A mókus megszagolta a bort s a diót a kucsmába hordta.

A cimbalom halkan zengett. Künn hullott a hó, nyári kórószálak álltak az utak mellett, valahol messze csengett egy szánkó, varjak aludtak a jegenyéken, a hidak alatt susogott a víz, mintha mesét mondana az öreg hídlábnak.

Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.

-Ehetsz útközben is, ha akarsz.

Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett. A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije.

Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.

-Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs.

Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebbő és felszaladt az öregember vállára.

-Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek.

A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt. Az erdei csend susogni kezdett s az ágak ugrásra ingerelték. Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végigszaladt rajta.

-Mit akarsz?

-Szállást keresek. Az ember elaludt és én elszöktem... nem tudod hol találnék szállást?

-Eredj a Bükkhöz.

A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.

-Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.

-Nem adok. Nincs, de ha lenne se adnék.

-Majd ad más.

De nem adott a Kőris se, a Cser se. A Vadcseresznye csak a fejét ingatta, a Nyír pedig még fiatal vesszőit is megsuhogtatta. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.

-Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad. Különben magam sem tudom mért, menj, ahonnan jöttél.

Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi.

Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott.

A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába.

Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tántorogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Odanyúlt és eszébe jutott a mókus.

-Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél...

Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé. Zsebében megzörrentek a diók s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok.

A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy mért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándornak, mindenkinek s az ilyen embernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni.

Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend ás nagy békesség lett kint és bent.

Aludt az öregember és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján.

Fekete István

Karácsonyi ízek


A töltött káposzta receptje

Hozzávalók:
A legbüszkébben a szépen fejlett füstölt csülök tekintget ki egy hideg
vízzel töltött tálból, amibe azért tettük, hogy a készülendő finomságot
ne tudja elsózni. A tál mellett egy fehér füstöletlen társa fekszik.
Mögöttük egy tálban vegyes darált hús disznó- ill. marha húsból fele-fele
aranyban, hogy békésen megférjenek együtt.
Mellettük frissen pucolt hagymák kergetőznek a fűszertartók körül, és
a sort a szinten tálban várakozó savanyú káposzta halom zárja le.
A hagymát apróra vágva megpirítjuk és felet a darált húshoz adjuk, amit
sóval, borssal, csipetnyi pirospaprikával és Vegetaval fűszerezünk.
Félig készre főzött rizst adunk hozza, amire két tojást ütünk.
Az egészet nagy gonddal összekeverjük és félretesszük, hogy a tálban
levőknek legyen idejük szépen összeismerkedni.
Fogjuk a megmosott sima csülköt, éles késsel es nagy szorgalommal a húst
levágjuk a csontról. Ha kisebb darabok nagyon ragaszkodnának eddigi
helyükhöz hagyjuk őket, később ok fognak önként a csontnak hátat mutatni.
A lefejtett húst kockára vágva egy edénybe tesszük. tesszük, hagyva időt neki
ama nemes célra való felkészüléshez, mire teremtődött.
Füstölt társát kivesszük a vízből és vele is hasonló módon járunk el.

Elővesszük a megfelelő fazekat a helyéről, de ezúttal ne a fülénél
fogjuk meg, mert amint meglátja minő dolgokat szándékozunk beletölteni,
ugy ellágyul a boldogságtól, hogy füle szakadtával lábunkra eshetne,
ahol csak kart okozna akaratlanul is.

Hogy a káposzta se erezze magát sokáig elhagyottnak, egy jó adagot
kiveszünk belőle és szűrőbe tesszük. Folyó hideg víz alatt átmossuk,
majd többször jól kinyomkodjuk. Igy járunk el a többi részével is.
Egy maréknyit kiveszünk belőle, ujjaink között fellazítva szép vékonyan
beterítjük vele a fazék feneket, megborsozzuk majd hozzáadjuk a
megmaradt pirított hagymát.. Erre teszünk egy sort a darabolt füstölt hús
kockákból, amit megszórunk 3-4 evőkanál liszttel, majd újabb
káposztaréteg következik.
Ezt a réteget meghintjük piros paprikával, hogy a káposztát betakarja.
Mosott babérlevelet dobunk rá, majd a sima húskockákkal fedjük be a sort.
Ezután káposztaréteg következik, amit füstölt hússal takarunk be, nem
megfeledkezve a nemes csontokról, mert azoknak itt a helyük. Újra
betakarjuk káposztával és babérlevelet teszünk ra, kettő kell hogy ne
unatkozzon magában. Most egy sor következik sima csülökhúsból, amit
szinten finom káposztaréteggel borítunk be.
Most érkezett el az ideje annak, hogy elővegyük a tölteléknek bekevert
húst. A leveleket előkészítjük, kivágjuk a vastag kocsányos reszt, hogy
a hajtogatásnál ne tudjon akadályozni. A húsból a leveleknek megfelelő
nagyságú hosszúkás gombócokat formálunk és a levelekbe csomagoljuk, hogy
nemsokára viszontlátva örüljünk neki.

Az így kellő gondossággal becsomagolt töltelékeket szépen egymás mellé
helyezve lassan végére értünk teendőinknek. Már csak az maradt hatra,
hogy a maradék káposztával letakarjuk a gombócokat és a régebbi
csülök főzéskor előrelátóan lefagyasztott léből annyit öntsünk rá, hogy
éppen ellepje. Pici pirospaprikával meghintve a tetejét elmondhatjuk,
hogy a tőlünk telhetőt megtettük.

Lakodalomban vagyunk most -aminek temploma a konyha-, hiszen két
jobban összeillő párt nehezen találnánk, és oltárnak megtette a
konyhaasztal s a nászhoz jó lesz a nagy fazék, mit fedővel takarunk le
nem zavarva a rég várt ölelkezést.

Halászlé

Mikor eszünk halászlét? Hagyományosan leggyakrabban karácsonykor. Ennek eredete abban keresendő, hogy a katolikusoknál hajdan még szigorúan tartott adventi böjt utolsó napja december 24-e. Ekkor még nem kerülhetett más hús, csak hal az ünnepi asztalra. A másik népszerű időpont a nyár. Valamelyik vízparti halászcsárdában, vagy a kertben főzve.

Mibe főzzük? Ha karácsonyra készül a halászlé, akkor csak a nagy fazék lehetősége marad, az autentikusabb bográcsos megoldás ilyenkor nemigen jöhet számításba. (Épp csak megjegyezzük, hogy a kétféle bográcsforma is örök vita tárgya. Halfőzéshez inkább a lapos fenekűt ajánlják, de az üst formájú szintén megfelel.)

Milyen halból főzzük? A klasszikus halászlé alapja a ponty. Újabban harcsahalászlét is találunk az étlapokon, mi azonban válasszuk csak nyugodtan a pontyot. A szakértők az alapléhez keszeget, kárászt vagy más apróhalat használnak, süllő vagy csuka pedig nem való a halászlébe. Tiszteletben tartva a dunai/bajai módra főzött halászlé „társuralkodó” szerepét, vizsgáljuk meg, hogyan készül a tiszai/balatoni halászlé. Miután tökéletességre törekszünk, figyelmen kívül kell hagynunk, hogy karácsony táján a halasnál csak ritkán kapni apróhalat, de nem lehetetlen beszerezni.

Az alaplé elkészítéséhez legjobb a vegyes, úgynevezett fehér hal, elsősorban a keszegfélék. Ehhez jön még a ponty feje és farokrésze. A megtisztított, kibelezett halakat tegyük a felaprított hagymával együtt a főzőedénybe, öntsünk rá annyi vizet, hogy bőven ellepje, és addig főzzük, amíg a hús leválik gerincről és a nagyobb szálkákról. A levet leszűrjük és a halhúst szitán átpasszírozzuk, vigyázva, hogy szálka ne kerüljön bele. A hagymától és halhústól sűrű lébe kerülnek az előzőleg úgy 3 cm vastagra vágott és besózott halszeletek. Ha vékonyabbra vágjuk könnyen lefőhet a vastag szálkákról, ami most már nem cél. Ha túl nagyok a patkók, félbe is vághatjuk, ez a tálaláskor nagy könnyebbséget fog jelenteni. Mikor a halszeletek és ha van ikra vagy tej, a lébe kerültek, vízzel felöntjük, sózzuk és beletesszük az őrölt pirospaprika felét. A paprika minősége meghatározó!

Ha lehet, biztos forrásból, háznál vásárolt paprikát használjunk, édeset és csípőset ízlés szerint keverve. Ettől kezdve lassú tűzön hagyjuk főni az ételt, időnként óvatosan rázogatva, pontosabban forgatva a bográcsot (vagy fazekat), vigyázva, hogy a felszínen úszó paprika nehogy rásüljön az edény falára, mert akkor keserű lesz. A halszeletek hamar elkészülnek, inkább az igényel folyamatos figyelmet, nehogy túlfőjenek. Befejezés előtt néhány perccel tegyük bele a paprika másik felét, ez adja majd a végső ízt és színt. Ha már nehéz, ragadós párák szállonganak a légben, készre jelenthetjük a halászlét. A cseresznyepaprikát (vagy csípős, zöld hegyes paprikát) inkább az elkészült halászlé mellé adjuk. Utólag is pillanatok alatt méregerőssé lehet tenni a levet, de az ideális halászlé önmagában is kellően csípős, amit a forró tálalás még fel is erősít.


Végül egy jó tanács: elengedhetetlen a hideg fehérbor vagy fröccs, mert, mint tudjuk, „átkozott a hal a harmadik vízben”.

A mákos guba karácsonyi szerencsehozó édesség volt: úgy tartották, a sok apró mákszem pénzt hoz a házhoz az új évben.

A klasszikus mákos guba
Hozzávalók:

6 nagyobb kifli
1 liter tej
vaníliás cukor
3 tojás
15 dkg darált mák
8 dkg cukor
5 dkg porcukor

A kifliket hagyd egy kicsit megszikkadni. A tejet melegítsd fel. A tojások sárgáját keverd ki a cukorral, és add a tejhez. Ne hagyd felfőni! Keverd bele a vaníliás cukrot is.

A mákot keverd el a porcukorral. Fogj egy jénai tálat, vajazd ki. A kifliket karikázd fel, és rétegezd a tál aljára. Locsold meg a tejes keverékkel, és szórj rá mákot. Folytasd így, amíg el nem fogy. Told előmelegített sütőbe, és közepes lángon süsd 25 percig.

Gondolatok

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös
lesz az életük.

BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Tanulj
(ősi norvég vers)

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj,
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson mi meghal, s léted örök legyen



!



BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a
koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak
is.

BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.

BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.


BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy
nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy
eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert
útjuk napfényes lesz.

2011. december 21., szerda

Karácsonyi történetek

Hol vagytok, ti csillag játszótársak?



Gyermekként karácsonyestén anyám kalácsillatú szavain, rejtelmes mosolyán s az égnek csillagain csüggtem. Angyali ígéret volt az egyik – szárnyak suhogása hallik, fiam! –, háromkirályoknak útját mutató égi jel a másik: a Kaszáscsillag. Szénacsináló nevét, kicsi Jézust szolgáló hivatását Tóth Károly kántor-tanító urunk magyarázta el többször is. Az egyház és a megrepedt templomtorony javára kántáló presbitereket, köztük apámat is, imigyen oktatta házunk előtt az udvaron, miközben gumipapucsos sétabotjával a csillagos eget fölparcellázta. „Figyeljünk, atyafiak! Pap gödre iránt a holdról startolva, magyarán nekirugaszkodva, kissé jobbra tartunk, majd föl egyenest ama kiterjedt zúzmaraszín foltig. Látják-e?” „Látjuk, látjuk!” „Akárha óriási sajtárt rúgott volna fel Szent Péter fejőstehene. Úgy hívják, hogy Orion-köd, fölötte pedig, jól nyissák ki a szemüket, három fényes csillag ragyog szép sorjában, az Orion csillagkép, vagyis a Kaszás. Az mutatja az utat Betlehem felé Gáspár, Menyhért, Boldizsárnak. Ők a napkeleti bölcsek, jól jegyezzük meg!” „Bölcsek, királyok és mindhárman magyarok!” – csilingeltem lelkes szavakkal a tornác végéből presbiterinasként, mire jött a
helyreigazító válasz: „Heródest ismerjük és emlegetjük. Magyarokat ő nem ismert és nem emlegetett! Ezt jól jegyezd meg, kisöcsém, ott fenn a tornácon!” – mondta kántor urunk, aki mindenkit önzetlenül és szép szóval oktatott.
Nagy hónyiszorgatás közben elmentek a presbiterek. Néhány perc múltán már hallhattam harsány, boldog éneküket szomszédunk ablaka alatt. Kiszaladtam az udvarra. Frissen talpalt bakancs, meleg ruha rajtam, göndör kucsmasapka. Ujjongó kedvem támadt. Nem fázom a gyémántfényű télben, sőt a havon is hempergőzöm
egyet, ó, csendes-szentséges éj! Mindenek nyugta mély. Mohr és Gruber énekét azzal folytatták a presbiterek, hogy: Ó, jöjjetek hívek! Ennek a végét, lelkesen sürgető, fokozatosan gyorsuló ritmusa miatt kiváltképp szerettem, mert azt mondja, hogy: „Ó, jöjjetek, imádjuk, ó, jöjjetek, imádjuk, ó, jöjjetek, imádjuk királyunkat!” Ez a boldog hívás töltötte be visszhangosan a falut és egész lényemet, és mikor kántáló társaimmal magam is azonnali indulásra serkentettem az áhítatos megkántáltakat: a nagy buzgalom lendületében angyali szárnyak módjára lendült a két karom, akárha gólyamadárként indultam volna hosszú vándorútra. Hívó szavaimat pedig álmomban is tovább szövögettem, fölsorolván a jászolban nyugvó Gyermek születésének csodás jeleit s a fölötte virrasztó lelkeket: a szent szülepárt, bölcseket, bundás pásztorokat, nemkülönben a szelíd barmokat: barikát, bocit, bús
csacsit, a sokat bámult betlehemes ládikónak színes kartonlényeit a gyertyalobogásban.
Képzelgéseimből s a hideg ég alól anyám szólított vissza. Kipirult arcomat a két tenyerébe vonva azt kérdezte, vajon merre kószált el a képzeletem, és mivel úgy ismerte a természetemet, akár saját álmait-gondjait, választ nem várva közölte rejtelmes mosollyal a nagy hírt:
– Angyaljárást észleltem az elsőházban.
– Alleluja! – rikoltottam a kántor úrtól ellesett szóval, majd indultam is a ház felé, ám az ajtó előtt egy gondolat megállított.
Kicsi eszem volt a hitre, s valamivel több a hitetlenségre. Azt kérdeztem hát anyámtól:
– Angyalt látott-e vagy csak járást?
Tűnődve nézett rám anyám, aztán megkérdezte:
– A kettő vajon elválasztható-e? Angyal a járásától.
Nagyokosan azt mondtam erre, hogy lent a kertben a kérdésére minden havas reggelen választ kaphatunk. Fehér keresztecskék formájában ott láthatók az éjszakában futkosó fácánok nyomai, de ők maguk, a fácánok hol vannak? Sehol sincsenek!
– Most akkor mondja meg, édesanyám! Hol vannak a madarak, amikor sehol sincsenek? Sehol! Akár az angyalok!

Anyám nem kapta fel a huncutságomat, hanem a tiszteletes úrtól hallott bibliai szavakkal válaszolt:
– Ami látható, a láthatatlanból állott elő! Siessünk!
Kézen fogott engem, és oly fürgén, mintha korombeli játszótársam lett volna, kirántott a hóból, föl a tornác földjére, ahol már kiröppentem a meleg tenyeréből, s vágódtam be ünneprontólag az elsőházba angyalt látni – szempillantásnyira bár, ha többre nem vagyok érdemes. Fuvintásnyi szomorúsággal árnyalt kacagás enyhítette anyám feddő figyelmeztetését:
– Isten angyalának így nekirontani nem lehet!
Úgy volt, ahogy mondta. A látható – ha ott is lett volna – visszamenekült a láthatatlanba.
Megtorpantam indulatosan. Bakancsom sarka fölsebezte az agyagos ház földjét. A hopponmaradottak fancsali képével bámultam föl a mennyezetre. Talán elsírtam volna magam, ha nem érkezik meg idejében anyám vigasztalása.
– Ne búsulj, gyermek! – mondta megborzolva csikófrizurámat. – Talán mégis itt járt az az angyal. Talán hozott is neked valamit. Nézelődjünk!
Öreg ládán az ablaknál amolyan kis karonülő karácsonyfa gyertyái lobogtak. A lámpát anyám már korábban elfújta, hogy több hely maradjon a remegő gyertyafénynek. Szegényes mivoltában is káprázatos fenyőfácska volt az, a báró fenyveséből kiselejtezett csemete, itt-ott göcsörtös, tartása kissé féloldalas, törött szárnyú zöld madár, hattyúnyakával az égnek nyúlánkozva, és lengő tollain ezüstpapírból készült csipkeszalag futott fel körkörösen a csúcságacskáig, és minden kanyarulatában egy-egy piros alma csüngött, meg dió is, aranyszínű, Isten tudja, hol termett, alattok pedig a ládán: ajándékok. „No nézd csak!” – biztatott anyám azzal a rejtelmes mosolyával, amelyből még mindig az oly régóta jövendölt angyal földre szállását vártam meg-megújuló reménnyel. „Most kiderül, jó voltál-e!” Sokat helytelenkedtem én, de nem jártam a gonoszok útját. Kötött kesztyű, piros-fekete karmantyú, szentjánoskenyér és palatábla került elé a zöld madár szárnya alól, miközben jó anyám a szentestének minden örömét rám borította,
mondván, kacagván a meglepetését, az angyal jóságát és adakozó kedvét, bumfordi bámulatom láttán
a sok ajándékot megillető köszönetét is: „Hála neked, ég angyala! Puha, meleg kesztyű! Jöhetsz, tél! Vadonatúj palatábla, hozzá kis tarisznya, ők visznek el téged majd az iskolába!”
Két karomban az angyalfiával hosszan, kigyúlt fülekkel néztem anyámra, és akárhogyan nyeltem is a könnyem, csak előszivárgott az sűrű pislantásaimból. „Mi dolog ez? Mit látok?” Szinte pillanatok alatt gyújtott lámpát, majd kedves szokása szerint arcomat a két tenyerébe vonva kérdezte:
– Mi baj van, kisfiam?
Könnyekben megszégyenülten, hallgatva próbáltam félrefordulni. Anyám hamar ölbe emelt engem, s leült a karácsonyfácska mellé az öreg ládára. Arcomat a fény felé fordítva kérdezte:
– Az angyal miatt búsulsz, ugye?
Ezzel a bánatomat telibe találta.
– Becsapott engem – hüppögtem, majd kicsit összeszedve magam, módosítottam is a bánatomon. Felét anyámnak adtam. – Becsapott minket az angyal.
– Nem csapott be – mondta anyám; és mint aki magyarázatra készül, igazított rajtam egyet, kerüljön minden szava pontosan fülem ügyébe. – Mondok én teneked valamit, te csillagjáró, égi ösvényeken gyalogló gyermekem! Emlékezz vissza: angyaljárást említettem. Nem angyalt, aki beszáll a mi pici ablakunkon. Hát elférne benne? Félszárnyúlag se! – kacagott a képzelt látványon. – Röpködés nem volt, nem is lehetett, de volt járás, angyaljárás, bárki láthatja, mutasd csak meg ügyesen a játszótársaidnak a kesztyűt, karmantyút, palatáblát, palavesszőt!
– Palavesszőt nem hozott, édesám!

– Jézusom! Azt elfelejtettem! Édelstáin úr a boltban nem kérdezte: palavessző kell-e hozzá? Így hát elfelejtettem.
A bolti vásárlás hallatán úgy kezdtem érezni magam, mint aki az égből nagyot nyekkenve suppant a földre.
– Hát akkor nincs is angyal! Csak Édelstájn úr van! – kiáltottam kétségbeesetten.

Szavaim elé vetette magát anyám:
– Állj meg, állj meg! Ne fusson a nyelved az eszednél gyorsabban! Mert van angyal! Van!
– Hol van? Hol?
– Megmondom neked – szólt csendesen anyám, miközben újból földerengett arcán az a rejtelmes mosoly, amellyel reggel óta a közelében tartott engem. Visszafojtott lélegzettel lestem a szavát. Puha rajzolatú szemöldöke összefutott a fontos mondandó jeleként, s ahogy mindig fényben izzó barna szemével hosszan figyelt engem, abban szelídítésem szándékát sejtettem. Akkori tarka eszemmel ravaszul alá is vetettem magam a nevelésnek, mert így szóltam példás belenyugovással:
– Valamiért nem jöhetett az idén, eljön majd jövőre az angyal, igaz, édesám?

– Igaz, csak nem úgy, ahogy gondolod. Hanem olyanformán s azáltal, hogy az angyalok bennünk lakoznak, itt, ládd-é, gyermek?
A szíve tájára mutatott anyám, és látván, hogy elborulok, gyorsan magához ölelt; szótlanul, a fejemet simogatva vigasztalt, majd azt kérdezte: elhiszem-e, hogy zárt ablakon, falakon átal, óperenciás tengerek fölött s a csillagok alatt csakis úgy röpdöshet – angyal –, ha a szívünkben lakozik, és onnan száll ki, valahányszor megparancsolja neki a szeretet.
– Hiszem, ha muszáj – mondtam újból nekikeseredve –, de miért mesélt édesanyám szárnyas angyalokról?
Azt gondoltam: most aztán sarokba szorítom, de csak felkacagott anyám, s olyan könnyen tisztázta magát, ahogy odébb repül a madár az ágon, ugyanis ezt mondta:
– Mesélek, fiam, mert nekem is mesélt jó anyám, mikor gyermek voltam, aztán elmúlt a gyermekkor, de az a kicsi leányka, aki voltam, soha nem múlik el, mesére késztet, ne haragudj rám, fiacskám, meglásd, veled is így lesz, ha megnősz, ha megöregszel és olyan fehér lesz a hajad, mint a tél.
Úgy lett. Minden úgy lett, ahogy anyám mondta azon a réges-régi karácsonyestén, mikor a rejtelmes mosolyán s az égnek csillagain csüggtem.


Most értem csak igazán őt, mikor örökre letűnt játszótársakat keresve az a kisfiú jár el hozzám, aki voltam; akinek a kedvéért ezt a történetet elmeséltem.

/Sütő András/

Sütő András 1927-ben született Pusztakamaráson.



A táltos lovak bennünk vannak - írta Sütő András egyik önéletrajzi kisprózájában. Ezt a belső hitet erősítette az erdélyi magyarságban valamennyi alkotásával és személyes élete példájával is hosszú évtizedeken át. Akkor is, amikor a nyolcvanas években szülőföldjén nem jelenhettek meg a művei és ő kénytelen volt nemzetközi fórumokon tiltakozni a kisebbségben élő magyarság méltatlan sorsa miatt. S akkor is, amikor egészségét áldozta magyarságáért.

Az együvé tartozás és a megmaradás írója volt. Az egyszerűségében is felmérhetetlenül gazdag anyanyelvünket gyarapította műveinek tisztán csengő elbeszéléseiben, drámai párbeszédeiben és azzal is, hogy olvasóit megerősítette elkötelezettségükben: minden család, minden kis közösség felelős ennek a nyelvnek a fennmaradásáért.

Sütemények

Mindegyik édes költemény receptje mögött egyúttal különös kultúrtörténeti históriák rejlenek. A Dobos-torta például a 19. század híres budapesti cukrászmesterének, Dobos Józsefnek a keze alatt 1885-ben született. A sütemény eredeti jellegét az addig ki nem talált kakaóvajkrém adta, amelyet a mester a piskótalapok közé töltött, néhány csepp citromlével megbolondított, a kerek tortát pedig olvasztott karamellcukros tetővel borította. A polgárosodó főváros népét lázba hozta az újdonság, és a vidékről, Vecsés irányából a pesti piacokra érkező szekerek gazdái is - ha csak tehették - megálltak a Kecskeméti utcai cukrászdánál egy kis nyalánkságért.

A Pozsonyi kifliről 1559-ből származik az első adat, amikor is a pozsonyi sütők céhe a városi fogyasztási szokásokat kielemezve elhatározta, hogy diós és mákos patkókat fognak készíteni. A másik történet szerint egy pozsonyi cukrászmester Miklós-napra elkészítette a karácsonyi bejgli kicsinyített változatát, és azzal ajándékozta meg a gyerekeket. És bármily hihetetlen, még ezt is lehet fokozni. Történt ugyanis, hogy a Pozsonyban ülésező országgyűlés tagjai megéheztek, mire is a Palugyay féle Zölddiófa fogadó a korabeli újságok híradása szerint mákos, diós és mandulás pozsonyi kiflit szolgált fel a politikusoknak. Kossuth Lajosnak pedig az egyik kedvence lett a mandulás pozsonyi kifli, amely aztán el is nyerte a keresztségben a Kossuth kifli nevet… Ennél magyarosabb történetet keresve sem találnánk!

Romantikus szerelmi történet

A Rigó Jancsi viszont egy régi romantikus szerelmi történetet hordoz.. E szerint a 19. század második felében egy bizonyos Rigó János nevű cigányprímás bandájával a világot járta, és 1896-ban Párizsban olyan szívhez szólóan húzta a vendégek fülébe a magyar nótákat, hogy egy, a férjével az étteremben vacsorázó hercegné azon nyomban belehabarodott. Elhagyta érte a nála jóval idősebb herceget, és a világra szóló botránynak fittyet hányva a szerelmesek 10 éven át repdestek együtt a boldogságtól. A híres pár így vetődött Budapestre is, ahol egy cukrászdában nagyon ízlett a csalfa asszonynak a csokis, krémes sütemény. Az élelmes tulaj rögtön elnevezte a kreálmányát Rigó Jancsinak, és ettől kezdve fel is lendült a forgalma, mert a botrányhős párt mindenfelé nagy figyelem kísérte.

Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést

A sütemények története a középkorba vezethető vissza. Az elődeink sokáig csupán a mézet ehették édességként, így alakultak ki a mézeskalácsos céhek a 17. század elején. A magyarországi cukrászat megteremtői külföldről jött mesterek, "pepecsművesek" voltak, akik a főurak szolgálatába álltak, és feladatuk volt az ünnepi lakomáknál az asztalok feldíszítése is.

A hazai cukrászdák a reformkor idején nyíltak meg, és az akkori polgári ízlésvilágnak megfelelően többségüket biedermeier stílusban rendezték be, a kis asztaloknál, székeken ülve nassolhattak, pletykálkodhattak dédapáink és -anyáink. A mestereket ekkor tájt cukorművesnek, cukorsüteményesnek nevezték. Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést az 1830-ban megjelent Hitel című tanulmányában. A cukrászok és a mézeskalácsosok a múlt század elején váltak szét egymástól. / forrás MTI/

A grillázsról már a XVI. századi iratok is említést tesznek. Előbb még, mint gyógyszert alkalmazták. Eredményes volt a köhögés ellen, és az emésztés elősegítésére is. Az 1695-ös első magyar szakácskönyv már, mint az ünnepi étkezések elengedhetetlen részét említik. Minden forrás kiemeli, hogy Mátyás király és Beatrix esküvőjén is megtalálható volt. A grillázstortának ráadásul különös hagyománya van a lakodalmakon. Az étkezés befejeztével – általában éjfélkor – az ifjú férj hozza a konyha fellelhető legnagyobb kését, hogy azzal „szeletelje fel” a tortát. A kés kettős jelentéssel bír. Egyrészt a férj ezzel jelzi, hogy „asszonya minden gondolatát lesi”. Másrészt azzal, hogy a férj és a feleség együtt fogja meg a kést és töri össze a tortát; jelzik, hogy később is együtt fognak dolgozni. A néphagyomány szerint, ahány darabra törik a grillázs torta, annyi boldog évet fognak együtt tölteni.

A rákóczi túrósnak nem sok köze van Rákóczi Ferenchez. Ugyanakkor mégis egy budapesti szakácshoz, bizonyos Rákóczi Jánoshoz köthető, aki 10 évig a Bristol, 20 évig a Gellért Szálló éttermeinek vezetője volt. A korabeli források arról számolnak be, hogy az 1930-as években már ismerték. Receptje az 1937. decemberi Magyar Szakácsban olvasható először, a világot jelentő deszkákat pedig az 1958-as brüsszeli világkiállítás jelentette a sütemény számára.

A Somlói galuskának helyrajzilag van magyar vonatkozása. Általában annyival elintézik, hogy a Somló hegyről kapta a nevét. De ennél azért többről van szó! A csoki öntettel meglocsolt diós, kakaós, vaníliakrémes piskótagaluska a Gundel étterem egykori főpincérét, Gollerits Károlyt dicséri. Minthogy a főpincér felesége a Marcal-medence ezen részéről származott, és ő is besegített a finomság elkészítésébe, úgy gondolta, hogy szülőföldje megérdemel egy ekkora megtiszteltetést. /Forrás S,G, tészta/




2011. december 20., kedd

Karácsonyi desszertek pohárban

Mindhárom desszert alapja a házi puding, ami a következőképpen készül:

Hozzávalók:
2 tojássárgája
2 ek liszt vagy keményítő
1 vaníliarúd
2 ek barna cukor (vagy méz, ebből kevesebb kell)
4 dl tej
3 ek mascarpone

A tojások sárgáját összekeverjük a keményítővel/liszttel, a tejet a felhasított vaníliarúddal felfőzöm. A meleg tejjel apránként hígítom a tojásos keveréket. Édesítem és sűrűsödésig főzöm. Ha kész, 10 percet hűtöm, majd hozzákeverem a mascarponét.

Mézes krémes

Hozzávalók:
1 adag házi puding
8 ek baracklekvár
8 dkg kekszdara (pl. Hobbits)
étcsoki vagy kakaóbabtöret

A poharak aljára 1-2 ek baracklekvárt rétegezünk, majd erre kekszdarát szórunk, végül jöhet rá a puding. A tetejére reszelt étcsokit vagy kakaóbabtöretet szórunk.
Tipp: Profi konyhatündérek készíthetnek 8 dkg cukorból karamellt is. Ezt összetörjük és a rétegek közé szórjuk.

Zserbó

Hozzávalók:
2 adag házi puding
15 dkg darált dió
8 ek baracklekvár (vagy narancslekvár, ezzel pikánsabb)
(Pekán)dió a tetejére

A darált diót száraz serpenyőben kevergetve megillatosítjuk, majd kihűtjük, végül a lefőzött pudinghoz keverjük. A poharak aljára egy réteg diós krémet simítunk, majd a lekvár, illetve erre ismét a diós krém. Tetejére durvára vágott diót vagy pekándiót szórunk.


Flódni

Hozzávalók:
10 dkg aszalt szilva
5 dkg darált mák
2 alma
fél tk őrölt fahéj
késhegynyi őrölt csillagánizs
fél citrom leve
1 adag házi puding
8 dkg darált dió

Az almákat meghámozzuk, kiszedjük a magházukat, kockákra vágjuk, hozzáadjuk a fahéjat, a csillagánizst, 5 dl vizet, a citromlét és megpároljuk. Ha puha, leturmixoljuk. Az aszalt szilvát apróra vágjuk, a mákkal összekeverjük. Itt nem is kell édesíteni, de ha valaki szeretné, tehet hozzá mézet. A pudinghoz keverjük a diót. A poharak aljára egy réteg szilvás mákot terítünk, erre jön az almakrém, majd pedig a diós krém.

forrás Nők lapja Cafe


Csángó karácsony

Csoma Gergely: A moldvai magyarok karácsonyi szokásairól

A katolikus csángómagyarok mély hittel és komolysággal ülték meg Karácsony ünnepét.
A nálunk megszokott vásárlási láz, az ajándékhalmozás, és – sok helyen – a karácsonyfa állítás is ismeretlen a moldvai magyaroknál. A fa állításának, díszítésének szokása csak a legutóbbi időben, városi hatásra, televízióban látott mintákat követve kapott szerepet az ünnep fényesítésére.

A Karácsony a ház és az udvar tisztításával, takarításával kezdődött. Karácsony napjára kenyeret, kalácsot sütöttek. A moldvai kalács nem hasonlít az általunk megszokottra; ez az édeskenyér „dzsióval“, kakaóval ízesítve, mákkal megszórva. A karácsonyi kalács: kicsi kerek, fonott perecfélr, ízesítés nélküli. Kemencében sütik, alja néha hamus, égett. Ezt kapják ajándékba a „megéneklők”., a „kolindálók” (Bukila, Bogdánfalva).

Este, szürkületkor indultak el a gyerekek kettesével-hármasával. A háziak ilyenkor a „kucsákat megkötik, ne máj marjon”. A megéneklők „megrikoltás” nélkül – jelzés nélkül – mennek be az udvarra, az ablak előtt megállva, kívül kezdik az éneket. A háziasszony vagy gazda kilépve adja át jutalmukat, a kalácskát, néha ma már kekszet, nápolyit, édességet is. A megéneklők karácsonyi szenténekeket fújtak, magyarul és románul, az utóbbi időben egyre gyakrabban románul szól az ének.
Jellegzetes énekeik voltak: István királyról szóló ének; Örvendezzél, Betlehembe mentünk; Pásztorok, pásztorok örvendeznek; Csordapásztorok, Boldog ház, hol krisztus lakék…

A kalácsokból sokat kellett sütni a házakban, 80-100 darabot is készítenek ilyenkor, hogy ne maradjanak szégyenben.

A nagyobb megéneklőket, rokonokat behívják a házba. Számos faluban köszöntő verseket is mondanak.

A megéneklés után az éjféli misén találkozik a falu lakossága. Aki tudni kívánta háziállatai „véleményét”, az az istállónál „hallgatkozott”. A Karácsony éjjel kihallgatott állati beszéd érthető – és ekkor megismerhető a háziállatok véleménye gondozójukról.
Karácsonykor a gyerekeket fokhagymával etették, azt tartották, hogy védve lesz a gilisztától.