"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. június 30., csütörtök

Erdély erődtemplomos falvai



Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokon át fennmaradt. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül.
A szász hagyományok és a biztonsági megfontolások szerint a falvak kompaktak: vagy egy főutca vagy egy főtér köré csoportosulnak. A fő elem a templom, ami mindig a helység közepén helyezkedik el. A templomokat úgy alakították ki, hogy védelmi funkciót is ellássanak, függetlenül attól, hogy román vagy gótikus stílusban épültek. Majdnem minden esetben a templom könnyen védhető helyen, például dombtetőn épült. Az anyagok a hagyományos kő, illetve vörös tégla.
  • Nagybaromlak, Szeben megye
  • Berethalom, Szeben megye
  • Kelnek, Fehér megye
  • Prázsmár, Brassó megye
  • Szászfehéregyháza, Brassó megye
  • Szászkézd, Maros megye
  • Székelyderzs, Hargita megye



    Forrás: Erdélyi Szállások Programok / wikipédia

2011. június 29., szerda

Molnárkalács




ISMERTETŐ


Különleges, egyedi jellemzők: tejjel, tojással és zsiradékkal dúsított, búzalisztes tésztából készített, ollóként nyíló vasformában sütött, általában mintás felületű, kovásztalan, lapos vagy rúddá feltekert ostya. Leírás: A molnárkalács korong alakú sült tészta, átmérője 14-17 cm, magassága 1-5...


Különleges, egyedi jellemzők: tejjel, tojással és zsiradékkal dúsított, búzalisztes tésztából készített, ollóként nyíló vasformában sütött, általában mintás felületű, kovásztalan, lapos vagy rúddá feltekert ostya.


Leírás: A molnárkalács korong alakú sült tészta, átmérője 14-17 cm, magassága 1-5 mm, tömege 25-30 g, felületén az alkalmazott ostyasütőforma rajzolatával díszíti tett (különféle motívumok, pl.: perec, leányka, cégjelkép és/vagy feliratok - a gyártó neve, évszám stb.). Színe a világossárgától a világosbarnáig terjed. Állaga ropogós, illata semleges, íze kissé édes. Tetszetősebb, ha a kisült tésztát melegen farúdra felcsavarják. Ekkor átmérője 1,5-2 cm, hossza mintegy 15 cm. Tésztája liszt, tej és víz, tojás, cukor, só keverésével készül. Újabban egyes helyeken sós ízű változata is terjed, de ma még meghatározó az enyhén édeskés ízű, ropogós termék. A rúddá göngyölített változatot esetenként vajkrémmel megtöltik, azonban ez a termék nem tekinthető hagyományosnak.


Felhasználás: Régen a molnárné kedveskedett molnárkaláccsal a vízimalomba járóknak. Az őrlésre várakozók ideje jobban telt beszélgetés, rágcsálás mellett. Az otthoni étkezésnél a molnárkalács soha nem volt fő fogás. A laktató ételek után következett csemegeként, de fogyasztották az étkezések között önmagában vagy itallal ropogtatnivalóként. Kedvelt gyerekcsemege. Egyes vidékeken fontos szerepet töltött be az ünnepi - hagyományosan a Luca-napi, karácsonyi, lakodalmi - táplálkozásban. Mára néhány Ózd környéki településen a mindennapi étrend részévé vált. Ezen a vidéken ugyanis adottak voltak elterjedésének feltételei. A borsodi iparvidék gyáraiban, illetve a kovácsműhelyekben könnyen elkészítették a sütővasat. Általában saját fogyasztásra a lapos változat készül, eladásra pedig a henger alakú. A felnőttek bor és sör mellé fogyasztják. A polgári ízlésnek is megfelel, ha hengert készítenek belőle és vajas krémmel töltik. Főleg a téli hónapokban keresett termék. A cukrászdák is igénylik, fagylaltok, krémek mellé díszítőelemként teszik.


(Forrás: Hagyományok, ízek, régiók - FVM AMC Kht., 2001)




Mónákalács /molnárkalács/



Hozzávalók:
liszt
cukor

tej vagy savó, ha alattejet készítettél
Három összemaroknyi lisztet önccsé egy tálba, oszt szórjad meg picinyke súval, maroknyi kristálycukorral.
Boríjjá belé annyi tejet, hogy olyan legyék mint a nokedli tésztája, de egy kicsinykével hígabb. Vedd elé a sütővasadat, /ezt a bótba tudó venni / oszt kennyed meg egy darabka disznó szalonnájával, hogy ne süjjék oda a tíszta masszája.
Merídd a tisztába az evőkanaladat, oszt ami rá megyen, aszt tedd rá a sütővasad közepire, de csak akko, ha mán eliggé meleg a vasad. Nyomjad össze, süssed pirosra mindkét ódalát.
Minden adag előtt kend meg a vasadat szalonnával.
Süssé sokat, mert mire készen vagy, nem sokat látol belűle, mert közben megetted!!


Kismagdi gazdasszony Mátraderecske www.palocudvar.com receptje

2011. június 28., kedd

Kóka Rozália: Mátyás király lopni járt





Egyszer Mátyás király álruhában kinn ténfergett a nép között. Hogy, hogy nem bekeveredett egy vén cigány asszony putrijába. Az öregasszony épp a kártyáit rendezgette. Mátyás illendően köszöntötte:
- Jó napot, adjon isten, öreganyám!
- Jó napot neked is, szép úrficskám! Mi járatba' vagy?
- Kedves öreganyám, szegény diák vagyok, vándorolok a világban. Azt hallottam, hogy kendnek nagy tudománya van. Jól tud jövendölni. Szeretném tudni, hogy szerencsés leszek-e az életemben? Vagy valami balsors fenyeget?
A cigányasszony jól végignézte az ifjút, vajon mennyi pénzt remélhet a jövendőmondásért?
- Szép úrficskám, adjon egy jó nagy darab pénzt, ha lehet, ezüstöt!
Mátyás belenyúlt a zsebébe, kivett egy ezüst tallért, letette az öregasszony asztalára. Akkor az öregasszony kirakta a kártyáit, elkezdte mondani:
- Ókusz, pókusz, imperátusz, aki vak, az nem lát, okos embernek van esze.
Gyorsan megkeverte a kártyákat, lecsapta, aztán még egyszer megkeverte, lecsapta, de amikor harmadszor is, utoljára a tök disznó jött ki, úgy felszökött, mint akinek az ülepét darázs csípte meg.
- Jaj, szép úrficskám! Adjon gyorsan még egy pénzt!
Mátyás belenyúlt a zsebébe, és adott még egy ezüstöt az öregasszonynak. Akkor az öregasszony azt mondta:
- Na, mutassa a kezeit!
Mátyás mind a két kezét az öregasszony kezébe tette. Az öreg cigányné nézegette a tenyereit, nézegette, csóválta a fejét, egyszer aztán azt mondja:
- Szép úrficskám! Magából nagyon nagyúr lesz! Még az is lehet, hogy a királyságig is felviszi, de ha lopni nem megy, meghal az első nevenapján.
Mátyás nagyot nevetett a cigányasszony jövendőmondásán, odavetett neki még egy ezüstöt, aztán kifordult a putriból, s elment a dolga után.
Ez a jövendölés egy nyári vásárkor történt. Mátyás, akárhogy is akarta, soha nem tudta elfelejteni, hogy mit mondott neki a cigányasszony:
"Ha lopni nem megy, meghal az első nevenapján."
Esziben volt a királynak még februárban is, amikor Mátyás napja közeledett.
Hitte is, nem is, amit a cigányasszony mondott, de bizony Mátyás-nap előtti éjszakán hiába próbált aludni, nem jött álom a szemére. Gondolt egy nagyot, elővett a szekrényből egy kopott bakaruhát, felöltözött, s kiszökött a palotából. Bolyongni kezdett a sötétségben, járkált utcáról utcára. Benézegetett a kerítéseken, hátha tudna lopni valamit. Hogy lopjon? Mit lopjon? Még soha életében nem lopott semmit. Addig-addig bolyongott, hogy végül bebotorkált egy sötét, lebuj kocsmába. A kocsma üres volt, csak a sarokban iddogált egy búslakodó katona. A másik sarokban meg a kocsmáros szundikált.
Alighogy Mátyás belépett a kocsmába, a kocsmáros már töltötte is neki a savanyú bort. Mátyás letelepedett a bora mellé, s akkor hozzászólt a baka:
- Hát te német, hol jársz ilyen későn? (Azért hitte a baka németnek Mátyást, mert hosszú orra volt, s a bajusza is le volt borotválva.)
- Innék egy meszely bort, mert kimenőn vagyok, s igen megszomjaztam - válaszolta Mátyás király. A baka megitta a borát, az asztalra vetett négy krajcárt, s menni készült.
- Ne menj még pajtás, igyál még egy meszely bort! Ha már kimenőm van, egy kicsit mulatni szeretnék.
- Nekem is kimenőm van, de pénzem az már nincs. Meg egy kicsi dolgom is volna - mondta a baka. - Egy kicsit pótolni akarom a zsoldomat.
- Hát, aztán, hogy lehet pótolni a zsoldot? Mondd meg nekem is, én is nagyon keveset kapok, hogy a fene enné meg!
- Ha eljössz velem, német és segítesz, akkor megmondom.
- Megyek én szívesen, mert az én erszényemet is megütötte a guta - mondta Mátyás. Készségeskedett nagyon. Ki is fizette a bor árát, s avval útnak indultak. Mentek utcáról utcára, egyszer csak odaértek egy nagy kőkerítéshez. Azt mondta a baka:
- Na, német, itt vagyunk!
Mátyás a szívéhez kapott:
- Mit akarsz itt? Ez a főminiszter kertjének a kerítése. Hogy mászol fel a falra? Odalent strázsa áll. Innen akarsz te lopni? - Mert, hogy szavamat egybe ne öltsem, Mátyás mindjárt gondolta, hogy a baka, bizony lopással akarja pótolni a zsoldját. - Ha megfognak, holnap vége az életünknek! - ijedezett Mátyás.
- Csináld, amit mondok! Ne ijedezz!
Átmentek az utca másik oldalára, s hát ott volt egy lajtorja, eldugva a fűben. Megfogták a két végét, odatámasztották a falhoz, s fölmásztak. Mátyás király úgy reszketett félelmében, mint a miskolci kocsonya. Mikor már fönn voltak a falon, akkor a létrát leeresztették a másik oldalon, s bemásztak a kertbe.
Azt mondta a baka Mátyásnak:
- Na, német, látod azt az ablakot, amelyik nyitva van?
- Látom - mondta Mátyás, de a foga úgy kocogott, hogy szinte hallani lehetett.
- Na, gyere, támasszuk oda azt a lajtorját! Én bemegyek, megrakodok ezüstkanállal, villával, késsel, aztán ne félj, lesz pénzünk elég, holtig ihatunk!
- Jaj, mi lesz, hogyha felébred a főminiszter? - aggodalmaskodott Mátyás.
- Dehogy ébred, nincs is itthon, bálban van a feleségével, tudom a szakácsnétól!
Akkor Mátyás elbújt egy bokorban, a baka meg bemászott az ablakon. Jól telerakta az asztalterítőt ezüstkanállal, villával, ezüsttálakkal. S hát, akkor lépéseket hallott. Híj, az irgalmát! Már nem bírt kijutni az ablakon, ijedtében bebújt az ágy alá. A főminiszter meg a felesége hazaérkeztek. Bezárták az ajtót, s ott az ebédlőben vetkőzni kezdtek. Vetkőzés közben a főminiszter megkérdezte a feleségét:
- Asszony, elkészíttetted az arany kávésfindzsát őfelségének?
- El, ám! - mondta az asszony.
- No, jól van.
Mátyás királynak az volt a szokása, hogy minden Mátyás-napon a főminiszteréknél reggelizett, így hát erre készülődött a házaspár. Azt mondja a főminiszter:
- Na, asszony, mi a királlyal reggelizni kezdünk, te beleteszed a findzsába a mérget, és ráöntöd a jó erős kávét, aztán, ha megreggeliztünk, akkor behozod.
- Jaj, ezt nem tehetjük! Hiszen Őfelsége mindig nagyon jó volt hozzánk, én ezt semmiképp nem teszem meg - sopánkodott a miniszterné.
- Te azt teszed, amit én parancsolok! - dühösködött a miniszter. - Nem leszek tovább szolga, ha király is lehetek!
Átmentek a hálószobába, de még ott is sokáig veszekedtek. A baka kimenekült az ablakon, lemászott a lajtorján. Pisszentett Mátyásnak, s aztán ügyesen kimentek a kertből, úgy, ahogy bejöttek. A lajtorját eldugták a fűbe, a sok ezüstneművel elindultak hazafelé. Amikor kijött a baka az ebédlőszobából, nagyon megcsendesedett. Hallgatott, mint böjtben a nagybőgő. El nem tudta képzelni Mátyás, hogy mi lelhette a bakát, mért vérzik úgy az orra, hiszen az ezüstneműt úgy megdézsmálta, hogy ketten is alig bírták. Egy idő múlva Mátyás nem állhatta szó nélkül.
- Mit búslakodsz, cimbora? Tán csak nem kevesled a zsákmányt?
- Dehogy, német, hoztam én annyi ezüstöt, hogy egész életünkben elegendő lesz! Feltéve, ha te, huncut áruló nem leszel.
- Ugyan, minek hiszel te engem? - bántódott meg Mátyás. Egy darabig megint hallgattak, majd Mátyás újra megszólalt:
- Ki veszi meg tőlünk ezt a sok ezüstöt? Minden darabon rajta van a miniszter neve, nem mondhatjuk, hogy a miénk! Akkor meg elkapnak, s aztán fellógatnak!
- A nyavalyát! Miért vagy úgy begyulladva? Hát mire való a kocsmáros? Megveszi az, ne félj, ha az apjáé volt is, csakhogy nyerhessen rajta. Ezen pedig többet nyer, mint amennyit nekünk ad érte, nyugodj meg. Most elrejtjük jól az ezüstöt, s holnap, amikor a többi katona a vakparádén lesz, Mátyás király nevenapján, én eladom, s aztán te, délután megkapod a magadét. Ne félj, iszunk egy nagyot!
Elásták az ezüstneműt, aztán hazaindultak. A baka csak sóhajtozott újra. Amint mentek, belebotlottak egy csárdába.
- Igyunk még egy meszely bort! Nekem még van néhány krajcárom - mondta Mátyás.
- Igyunk - hagyta rá a baka csüggedten, nem volt semmi kedve. Amint iszogattak, azt kérdezte Mátyás:
- Hát aztán, hogy talállak én meg téged ebben a nagy városban? Még a nevedet se tudom.
- Kovács János a nevem, az Alexander huszároknál szolgálok. A tizenötödik kompánia, harmadik szakaszban.
- S hát, téged hogy hívnak?
- Engem Mátyásnak hívnak.
Na, megitták a borukat, aztán a baka megint sóhajtozni kezdett. Mátyás már nem bírta tovább, megkérdezte egyenesen a bakát:
- Hallod-e, pajtás! Neked valami nyomja a lelkedet. Amióta kihoztad a kanalakat, villákat, azóta egyet sóhajtozol. Tán csak nem tettél kárt emberéletben?
- Bolond vagy német, ha ilyesmire gondolsz.
- Hát akkor meg mi a bajod, mondd már meg! - követelte Mátyás.
- Hej német, amit én most mondok, az nem a te eszedhez való. Neked a magyarok királya se inged, se gatyád, de, jaj, uram, istenem, nekünk magyaroknak! Mennyit mondta szegény édesapám, ilyen jó királyt, mint a mi Mátyás királyunk, az Isten is csak egyet tudott teremteni. Most ennek a drága embernek el kell vesznie. Jaj, ez az áldott király mindig csak az igazságot nézte. Egyforma becsülete volt előtte úrnak, szegénynek. Mégis el kell veszítenünk a drága, jó királyunkat!
- Hát, hogy kéne elveszítenünk? Ma láttam éppen, igen jó erőben volt a király - mondta Mátyás, de nagyot dobbant a szíve. Eszébe jutott megint a cigányasszony jövendölése.
- Azért mondtam, német, hogy ez nem a te eszedhez való dolog! Hát nem gondolod, hogy aki ma egészségesen sétál, azt még holnap el lehet veszejteni? Meg lehet mérgezni?
- Na, de a mi jó királyunkat csak nem akarja valaki megölni, vagy esetleg megmérgezni? - kérdezte Mátyás.
- Dehogynem, német! Pont ez az, ami engem így rág!
- Honnan tudsz te erről, baka? Ki mondta neked ezeket?
- Ki mondta, ki mondta? Hát hallottam, amikor az ágy alatt voltam, hogy mit mondott a főminiszter a feleségének. Azt mondta, hogy holnap reggel, Mátyás király hozzájuk jön reggelizni. A miniszter a feleségével egy arany findzsát készíttetett, abba teszik a mérget, s a kávéval felszolgálják neki. Szegény miniszterné asszony tiltakozott, de az a gonosz főminiszter ráparancsolt, hogy úgy kell lennie a dolognak. Látod német, ez fáj nekem! Tudom, hogy el akarják pusztítani a drága jó királyunkat, és nem tudom megakadályozni. Ma semmiképp sem mehetnék kihallgatásra, mert a király alszik, másnak meg nem mondhatom el, mert úgyse hinnének nekem. Jaj, el kell veszítenünk a drága királyunkat! Minek is mentem lopni? - jajongott a katona. - Mit tegyek? Megöl a bánat. Látod német, az se jó, ha szegény az ember, de az se jó, ha nagyúr, mint a mi jó királyunk. Ezer irigy tör az életére. - Így töprenkedett a baka, míg be nem értek a kaszárnya elé. Akkor azt mondta a baka Mátyásnak:
- Na, német, te is eredj haza! Aztán el ne járjon a szád, mert, ha elárulsz, ott öllek meg, ahol először találkozunk.
- Jól van pajtás. Jó éjszakát! - mondta Mátyás, sietve ment az első strázsáig. Ott aztán a mellén szétgombolta a bakaköpenyt, s megmutatta a királyi öltözékét.
Bement a hálószobájába, lefeküdt. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, reggelig azt hányta-vetette, hogy s miként legyen?
Egyszer csak megvirradt. A király inasa behozta Mátyásnak az ünnepi öltözékét. A király felöltözött, felkötötte a kardját és megparancsolta, hogy mire visszajön a főminisztertől, állítsák elő Kovács Jánost, az Alexander huszároktól, aztán elment a főminiszterékhez, reggelizni.
Amint a király belépett, feltűnt neki, hogy a főminiszterné se élő, se holt nem volt. A főminiszternek a szeme se rebbent, átkozott, megrögzött gonosztevő volt.
A király elé állt álnok pofával. Olyan szép köszöntőt pöndörített Mátyás nevenapjára, amilyent a király még soha nem hallott. Amikor a köszöntőnek vége lett, azt mondta a főminiszter:
- Fölséges uram, a feleségemtől meg fogadja el ezt az aranyfindzsát, melyet fölséged nevenapjára csináltatott, örök emlékül! Adja Isten, hogy még számos esztendeig jó egészséggel fogyassza belőle fölséged a kávét!
A miniszterné úgy reszketett, mint a nyárfalevél ősszel, meg se tudott mukkanni, csak tartotta a findzsát, tele kávéval.
Mátyás királynak a szeme se rebbent. Megköszönte a jókívánságokat, kezébe vette a remekmívű findzsát, s azt mondta:
- Ez bizony nagyon szép! Lám, még a címerem is rá van metszve! Ez a holló olyan mintha élne! Tudja mit? Mivel ma van a nevem napja, hát cseréljünk findzsát! Igyon miniszter uram az én findzsámból, az én egészségemre! Én majd iszom a miniszter úr findzsájából a miniszter úr egészségére.
- Azt nem lehet, fölséges uram, az nem lehet, hogy én igyam fölséged újdonatúj findzsájából az első kávét! Én, szolga létemre, hogy jöhetek ahhoz? - szabadkozott a főminiszter.
- De hát, ha én kérem?! - vonta össze szemöldökét Mátyás. - A király nevenapján mindenki köteles az összes kívánságát teljesíteni. Hát, kegyelmed se vonakodjék meginni ezt a kávét. Tudja, hogy én máskor se szoktam elállni a kívánságomtól nem hogy most, a nevem napján. Parancsolom! - állt fel Mátyás. Kirántotta a kardját, s azt mondta a főminiszternek:
- Menten kettéhasítom, ha meg nem issza!
- Kegyelmezzen uram! - vetette magát a király lábai elé a miniszterné.
- Keljen fel, asszonyom! Tudom, hogy ön nem akarta, hogy a férje megmérgezzen, de neki vesznie kell!
A főminiszter látta, hogy neki már harangoztak. Felhajtotta a mérgezett kávét, s menten vége is lett. Mátyás bosszúsan hazatért.
Mialatt Mátyás király a főminiszternél járt, az Alexander kaszárnyából elhozták Kovács János bakát, s jelentették, hogy őfelsége parancsára előállították. Mátyás király teljes pompában ült a trónján, s maga elé szólította a katonát:
- Kovács János, kend az éjszaka lopott.
- Jelentem alásan, fölséges királyom, igenis loptam. Nem tagadom, úgyis tudom, hogy elárult az az átkozott, nagyorrú német. Csak egyszer kerüljön a kezem közé, tudom Isten, hogy megfojtom - fenekedett a baka.
- Honnan lopott kend, mit lopott kend? - tettette haragost a király.
- Jelentem alássan, fölséges királyom, ezüstneműt loptam a főminiszter úrtól - hebegett a baka.
- Ki volt kenddel lopni? - kérdezte a király.
- Jelentem alássan, egy nagyorrú német.
- Hogy hívták? - mordult rá Mátyás a reszkető bakára.
- Jelentem alássan felséges királyom, azt mondta, hogy úgy hívják, hogy Mátyás. Valamicsoda Mátyás.
- Megismerné-e kend azt a németet?
- Meg én, jelentem alássan. Megismerném ezer közül is, mert akkora orra van, hogy nincs akkora egy egész szakasznak.
Erre Mátyás kilépett a szomszéd szobába, s magára kapta a kopott bakaruhát. S magát is bekísértette négy katonával. Amint belépett, a baka meglátta, menten rá akart rohanni, de a fegyveresek lefogták, csak kiabálni bírt:
- Te, huncut német! Ugye megmondtam, hogy elárulsz? Ugye jól sejtettem én, hogy te egy kém vagy, szegény bakák után leselkedsz? Na megállj, megöllek, ha addig élek is! - egyre csak neki akart rontani Mátyásnak.
A katonák nevették a komédiát, de a fegyvert keresztül tették az átkozódó baka előtt. Mátyás végre megelégelte a dolgot. Kigombolta a bakaruhát. Mikor Kovács János meglátta a fényes királyi öltözéket, menten térdre esett.
- Bocsásson meg, felség!
Mátyás odament hozzá, s azt mondta neki:
- Keljen fel fiam! Kend megmentette az életemet. Meggyőződhettem saját fülemmel, mennyire hűséges szeretettel van irántam. A tolvajságért azért megbüntetem. El kell vennie a szegény főminiszternét feleségül! Ma reggel megözvegyült! Kendet előbb kinevezem generálisnak, hogy ne hibádzzék semmi a boldogságból. Elfogadja-e?
- Elfogadom, jelentem alássan! - mondta Kovács János.
- Na, öltöztessétek generális ruhába! - parancsolta Mátyás király a katonáinak. - Aztán hívjatok papot, s hozzátok ide a főminiszternét.
A bakát mindjárt bevitték az udvari szolgák a fürdőházba, jól megmosták, felöltöztették, megfésülték. Újdonatúj generális ruhájában úgy feszített, mint egy bazsarózsa.
Bevezették a király elé Kovács Jánost, de akkor már ott volt a miniszterné is legszebb ruhájában.
Azt mondja Mátyás király:
- Asszonyom! Bemutatom önnek Kovács János generális urat. A generális úr megmentett engem a haláltól, önt pedig a méregkeverő urától. Tőle tudtam meg, hogy ön ártatlan, nem tört az életemre. Fogadja tőlem nevem napja alkalmából, örök emlékül, férjül ezt az ifjú generálist. Éljenek boldogan!
A miniszterné irult-pirult, azt se tudta, mit csináljon, hát odanyújtotta a kezét Kovács János generálisnak.
- Generális úr, aztán bánjon jól az asszonnyal! - mondta Mátyás nevetve. - Énvelem meg ne cipeltesse többet azt a lajtorját! Ezentúl nem kell a zsoldját pótolni holmi ezüstkanalakkal.
Nem bizony, még a bakákét se kellett, mert Mátyás azonnal elrendelte, hogy ezentúl minden baka háromszoros zsoldot kapjon!
Előkerült a pap is, összeadta az ifjú párt, s a király akkora lakodalmat csapott nekik, mintha az édes gyermekeit házasította volna. Adott nekik olyan jószágot, hogy hercegi módon is megélhettek belőle.
Mátyás-nap elmúltával, a király felvette kopottas diákruháját, felkereste az öreg cigányasszonyt. Az anyó most is a kuckójában ült, s a kártyáit rakosgatta. Mátyás illendően köszöntötte:
- Jó napot, adjon isten, szüle!
- Fogadj Isten, szép úrficskám! Hát kegyelmed mi járatban van?
Mátyás király akkor egy erszény aranyat tett a cigányasszony asztalára, s azt mondta neki:
- Köszönöm öreganyám, hogy megmentette az életemet! Tegye el ezt a pénzt, hogy soha többé ne kelljen szűkölködnie!
- Áldjon meg az Isten, szép fiatal úrfi, áldjon meg mind a két kezével! Ragyogtassa fel a csillagodat oly magasra, amilyenre csak emberét lehet!
Meg is hallgatta a fennvaló a cigányasszony kívánságát. Mátyásnak dicsőséges, nagy hatalmat adott, olyant, amilyent senki más, emberfia el nem érhetett.


Forrás: Kóka Rozália: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele - Magyar Elektronikus Könyvtár

2011. június 27., hétfő

Vakáció......

Nyaralóknak szép időt, jó pihenést kívánok!

Szent Anna tó legendája....

Réges régen, mikor még  tán itt se vótunk, csak az eleink elei ha éltek
ebbe a világba, élt egyszer egy táltos legény. Híres volt ez
ugyanvalóst, mert belelátott a jövőbe, ha ráolvasta a szót a betegre
meggyógyultak azok. Vót neki egy varázslatos furulyája, mint mondják
az Életfa ágából faragta ezt egy garabonciás, s  ha a táltoslegény ezt
megfútta földnek, víznek, égnek szellemei , ízei jöttek elő s
engedelmeskedtek neki. Fekete subájának hátára varrták a Napot,
előre meg a Holdat s a Csillagot s ha a legény meglengette a fekete
suba szárnyait vihar kerekedett  vagy bár a jégesőt is elűzte. Nem is
hívták másként, a legényt , csak Fekete Táltosnak.
Messzi földről hoztak betegeket, megszállottakat, ördöngöseket s a
legény meggyógyította őket s soha nem kért mást a gyógyításért csak
egy fekete kavicsot, kicsike kűt,  s mondta, ebből építi ő fel  azt a
Kaput, ami összeköti majd az e világot a túlvilággal s akkor elevenek s
hótak tudnak kibe járni, nem kell már a haláltul féljenek az emberek.

Meghallotta ezt az Öregördög s igen megmérgelődött.
Mondja szógájának Durrumónak

-  Ejsze, menj csak s híjjad ide azt a híres Fekete Táltost.
Megyen Durrumó s mondja a Fekete Táltosnak, hívja ám az Öregördög.
Nevet a Fekete Táltos, mondja, hogy ő ugyan nem megyen, mert tánc
van a faluba s hét jánnyal táncol egyszerre.
Na, mongya setéten Durrumó, hát hozzad magaddal a jányokat is,
táncojjanak a pokolba is, nálunk is szeretik a vigadalmat.
Nevet a Fekete Táltos s kérdi a táncoló leányokat.
-              Jöttök e velem mulatságba?
-              Mind jövünk! Mind jövünk! ? felelték a lányok.
Mennek alá az alvilágba s megállnak az Öregördög palotájánál.
-              Ördög hozott Fekete Táltos! ? köszöntötte az Öregördög ?
Eljutott híred az alvilág urai elé.
Azért is hívtalak legyél a vendégem, ökröt süssetek, bort hozzatok s
legyen hét nap s hét éjjel lakodalom.
-              Gyógyítgattam , óvtam én az embereket felséges
Öregördög ? felelé a Fekete Táltos ? Emberéletbe kárt nem tettem,
jeget hajtottam, gyengét segítettem. Mit akarsz...mit akarsz te tőlem?
-              S nem is hibáztál sose öcsém? ? kérdezte az Öregördög ?
-              Nem hibáztam bizén bátyám, mert az én varázserőmet az
Öregisten adta s míg őtet szógálom bajom nem lehet!
-              Igyál öcsém s mulassunk! ? mondta az Öregördög s ment a
vigalom, folyt a bor, táncoltak a leányok.
Mikor már jó borközibe hangulat vót  kérdi megint  az Öregördög a
táltost.
-              S mibe van a te erőd öcsém, hallom mán a hótakat is
felakarod kelteni...
-              Nem  titok az erőm ördögkiráj ? nevetett borközibe a Táltos ?
Addig nem lehet az erőm elvenni, míg emberíz,  elevenek lelke nem
szárad rajtam.
-              Úgy! -  mondta az Öregördög s nemsokára mondta vége
vagyon a mulatságnak kiki mennyen merre lát.

Megköszönte a Fekete Táltos a vendégséget s szól a jányoknak,
mennyenek , indujjanak.
Igen ám, de a Pokol pitvarába ott áll a hétfejű sárkány .
-              Mit akarsz sárkánykégyó? ? kérdi a Táltos - Nem tudod talán
mi az Öregördög vendégei voltunk s menyünk hazafele ?!
-              Innét eleven ember nem szokott elevenen kimenni! ? mondta
a sárkány s oda is köpött szurkos fortyogós pokollángját a kapuba ? Ez
az alvilág, lelkes ember ide bejön ki nem mén!

-              De az annya se sirassa! ? dühült meg a Fekete Táltos ? Mire
véjjem ezt?

-              Te mehetsz- mondta a sárkán y- te táltoslegény vagy, jársz
kélsz az alvilág s az emberek világa között, de a hét jány marad!

Sírtak a jányok mint a záporeső de bármit próbáltak, varázslás, szép
szó nem segített, ott maradtak a pokolba. A Fekete Táltos meg
kitessékelték , mennyen már, mennyen.

Nem volt mit tenni, felment az emberek világába a Fekete Táltos.
Hát éppen hoznak neki egy beteg gyermeket.
Próbájja gyógyítani  , mondja rá a ráolvasást...hát nem használ az
semmit, meg is halt a gyerek.
Jön a jégeső szaladnak az emberek a Fekete Táltoshoz, veszi az a
varázsfurulyát, fújja, fújja majd kilikad a tüdeje,  de nincsen annak egy
szikra hangja. S mind elverte a jég a határt...

Haragudtak az emberek, nem is ment már senki a Fekete Táltoshoz.
Fogta ez magát felkereste az Öreg Táltost, aki volt vagy százesztendős
s fenn lakott a Horda hegy barlangjába.
Elmondja neki a táltoslegény mi történt.
Mondja az öreg, mert emberéletet adott az ördögnek, a hét jány lelkit,
ezért  elvette az erejét az Öregisten s nem is kapja vissza, míg a
jányokat vissza nem hozza a földi életbe.

Fogja magát a Fekete Táltos megy vissza a pokolba. Beengedik. Megy
keresi a hét jányt, hát ott vannak azok az Öregördög palotájába, a
kirájné mellett. S hiába a gazdagság pompa sírnak , rínak, mert6
nincsen napsütés, nincsen szabadulás a pokolba s rínak ejsze, had
vinné őket valaki vissza a fenti világba.
Megáll a táltoslegény a kiráné  palotája előtt s híjja a jányokat.
Megfogják az őrzők s viszik a kirájjány elé.
-              Mit akarsz itt Fekete Táltos- kérdi a kirájné. ? Nem tudod, az
életivel játszik ki a palotámba hívás nélkül jön? Tűz égeti a húsát,
kutyák isszák a vérit, az Öregördög átka elvezi élettyit!
-              Tűz vagyok én magam, kutya vagyok én  magam ,saját vérem
iszom én, átok vagyok én emberek átka...mitől félnék?
Nézi nézi a kirájné a legényt.
-              S olyan jó e nálatok a fenti világba?
-              Nálunk a fenti világba Nap süt nem a pokol lángja, madár
dalol s nincsenek sárkánykégyók...nálunk nyári  éjeken jányok s
legények dalolnak a Holdnak s a csillagoknak s virágkoszorút kap a
jány ha szeretve van.
Nézi nézi a kirájné a legényt, nézi nézi  a síró leányokat.
S azt mondja.
-              Ha megszöktetlek titeket magatokkal visztek e ?
Nézi a legény a kirájnét
Ördöngös szép menyecske volt az Öregördög felesége.
Azt mondja a táltos:
-              Ha megszöktetsz mindőnket , otthont kapsz  a  házamba,
kenyeremet megosztom veled.
Mondják a jányok.
-              Ha hazajuttatsz minket otthon vagy a házunkba, Napnak
Holdnak ünnepélyén velünk vigadsz majd s nem kell a pokolban élj.
Megperdül az ördögkirájné a sarkán s elmond egy varázsigét s hát a
táltos átváltozik egy feketehattyúnak s a lányok  egy -  egy szem búza
magnak.
-              Na Fekete Táltos, vegyed a csőrödbe a hét szem kölest s
vigyázzál, meg ne szólalj bárki kérdezne, te csak repülj , repülj átall az
alvilág kapuján, én a hátadra ülök s majd beszélek helyetted.
Felrepül a fekete hattyú, fogja ám a hét szem búzát a csőribe.
Kirepülnek a palotából.
Meglátja az Öregördög. Megkérdezi.
-              Hova mégy szép feleségem?
-              Jaj, uram, csak sétálok kissé ezen a hattyún... Bejárom a
tartományt, gyönyörködöm hatalmadban...
Repülnek, repülnek s huss mire minden pokolfajzat észrevenné 
kirepülnek az alvilágból.
Szaladnak az ördögszolgák s a sárkánykégyók mongyák az
Öregördögnek né, megszökött a kirájné.
Na megy az Öregördög fekete felleg képibe repül utánuk.
Utoléri őket s mondja:
-              Ej, te  Fekete Táltos, a vendégem voltál, asztalomnál ettől s
most meglopsz?
-              Ne szólalj meg ! ? mondta a kirájné ? felső világban nincs
hatalma már rajtad, kihoztad a jányokat a pokolból, erődet
Öregistentől visszakaptad!
-              Ej, Fekete Táltos! ? mennydörög  a felhőből a pokol
fejedelme ? Asztalomnál ültél s most meglopsz!  Elviszed szép
feleségem , aki elhitte hazug szavad nem tudja, hogy asszonyhúst
eszel, szűzjányvért iszol mint minden táltos s neki is hazudtál,  mert
mihelyt hazaérsz vele megölöd, húsát megeszed,  vérit megiszod!
-              Ne higyj neki kirájné! ? kiáltott dühösen a Fekete Táltos s hát
abban a pillanatban kihullajtotta a hét szem búzát a csőriből s azokba
a setét felhőből egy egy villám csapott s kormos üszökként estek a
földre.
Még egy villám meg belevágott a hattyúba s a kiréjnéba , kiket már
nem védett a táltos erő a jányok elholtával s hulltak lefele, bele
egyenesen a Szent Anna tóba.
Ott, ahova a hét szem korommá égett búza hullott  egy ? egy fekete
virág nőtt ki. Mesélik leányok s legények keresik a fekete virágokat, azt
mondják megholt kedvesét kapja az vissza ki ilyet talál.
A Szent Anna tón minden száz esztendőbe , tavaszi teleholdkor
megjelenik egy fekete hattyú... A Fekete Táltos lelke  benne de csak
egyet tud szólani , egy jajkiáltást mibe sírva keres hét szép jányt meg
a szép kirájnét, de senki nem felel neki s  elmerül a tóban.
Mondják régi vének, volt ki látta a fekete hattyút s aki visszafelel neki,
annak teljesedik egy kívánsága.
A fekete virágok ma is nyílnak a Hargitán Aki megtanájja, jól vigyáz rá,
nagy szerencse, nagy varázserő van ebbe.

network.hu
 A magyar nép ősköltészetének gyökerei a vallás, nevezetesen az őskultusz világába nyúlnak vissza. Az ősök szellemének tiszteletével együtt járt tetteik emlékének megőrzése és felelevenítése. A halotti tor és emléktorok alkalmával elbeszélték a halott nevezetes tetteit, vadállatokkal, emberekkel és elemekkel vívott küzdelmeit. A hadászatban, harcban kiváló hősök, vezetők, fejedelmek, hadvezérek tetteit mesés elemekkel tarkítva, kerek elbeszélésbe, gyakran ritmikus sorokba foglalták és mesélve, dalolva, szavalva adták szájról-szájra. Egy idő után a vallási szempontok háttérbe szorultak és megszülettek a hősmondák. Az élő vezérek és fejedelmek tetteiről hősi énekeket, dalokat szereztek és ezeket az elődökről szóló énekekkel együtt immár hivatásos énekmondók adták elő a lakomák fűszeréül. A hősmondák mellett a nép ajkán mesék keletkeztek, melyeknek középpontjában csodás természeti tünemények, szörnyállatok, az ember sorsát irányító jó és rossz szellemek, tündérek, boszorkányok, ördögök és a szellemekkel cimboráló varázslók álltak. A kereszténység felvétele után e régi mondák és mesék egy részét újak kiszorítják és csak néhányat őrzött meg közülük középkori történetírásunk és népi hagyományunk. Ezek a nép lelkébe olyan erősen beleivódtak, hogy hősi énekeink, balladáink és meséink minden idegen hatás ellenére megérték a mát. Balladavilágunkban és népmeséinkben ma is ott van egész Belső-Ázsia, Közép-Ázsia és a Kaukázus.

Boldog pillanatok

 Tényleg olyan ritkák  a boldog pillanatok?   , kérdezte a csillag..
A fa éppen leeresztette a szempilláit, hogy kipihenje magát..   Nem.. nem annyira ritkák. Csak hát...az emberek az eszükkel hajszolják,pedig az... -a szív ügye.  Adj nekem egy boldog pillanatot ...
 kérte a csillag...             SZERETLEK!   Nagyon.    Jó éjszakát!  mondta a csillag boldogan. És fejest ugrott, csakhogy fennakadt  a hold szempilláin.

network.hu

network.hu

Hamarosan pirkadni fog.... Nézd, hogy elmerengett egy bohókás tengelice. A holdat bámulja, És álmokat sző..
Nemsokára megvirrad.....nézd, hogy elmerengett néhány kótyagos ember, Virrasztanak Bámulják a holdat.  és álmodoznak...

 Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? - Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színe? - Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. - Milyen színű az öröm? - Fényes, kis barátom. - És a magány? - A magány az ibolya színét viseli. - Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. - És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? - Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa. - Na és a szerelem? - A szerelem színe a telihold. - Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.





/Alkyoni Papadakai 
 

.... EPIKTÉTOS KÉZIKÖNYVECSKÉJE ..........

"Emlékezz erre:
az életben úgy kell viselkedni,
mint a lakomán: körülhordoznak egy tálat,
- éppen hozzád ér, -
nyújtsd ki a kezed és szerényen vegyél belőle.
Ha elmegy melletted,
ne állítsd meg!
Ha meg nem jön,
ne fürkéssz utána sóvár tekintettel,
hanem várj türelemmel, amíg hozzád ér!
Így viselkedj
a gyerekekkel, az asszonnyal,
a hivatalokkal, a vagyonnal szemben is,
s méltó leszel arra, hogy
az istenek asztaltársa légy.
Ha pedig az eléd tett ételekből nem veszel,
hanem eltekintesz fölöttük,
akkor nemcsak a lakomájukon veszel részt,
hanem együtt fogsz uralkodni az istenekkel.
Így cselekedtek Diogenés, Hérakleitos és társaik:
méltán "isteniek" voltak, és úgy is nevezték őket.

Emlékezz arra, hogy
színész vagy egy olyan drámában,
amilyet a betanítója akar:
ha rövidre szabja a szereped, rövid ideig,
ha hosszúra, sokáig játszol.
Ha a koldus szerepét osztja rád,
azt is a természethez hűen alakítsd.
Éppenúgy cselekedj,
ha nyomorék, uralkodó vagy polgár szerepét osztja rád,
mert a te kötelességed az, hogy
a rádbízott szerepet szépen eljátszd;
a szerep kiválasztása másra tartozik.

Ne kívánd, hogy
az események úgy alakuljanak,
ahogy te szeretnéd.
Inkább a kívánságaidat szabd hozzá
az események alakulásához,
meglátod, nyugodt lesz életed folytatása."

Sárosi Gyula  forditása



Epiktétos
(55 k., Hieropolis -135. Nikopolis)

Sztoikus filozófus. Rabszolgának születik, Musonius Rufustól tanul filozófiát, majd 89. után, amikor Domitianus kiűzi Rómából a filozófusokat, Nikopolisban alapít iskolát.
Tanításait nem foglalta írásba, az utókorra maradt Kézikönyvecskét és a részletekben ismert Epiktétos beszélgetéseit tanítványa, Arrianos jegyzetelte le. Népszerűségét annak köszönheti, hogy a Kézikönyvecske lapjain olyan tanácsokra bukkan a mindenkori olvasó, amelyek szinte minden nehezebb élethelyzetben megnyugvást adhatnak. Útbaigazítást ad baráti kapcsolatainkhoz, tanácsokkal segíti a félelem leküzdését, a betegség vagy a nyomorúság elviselését.