"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. október 31., csütörtök

November télelő..

A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál.Az őszi hónapok közül általában november a legködösebb, a legcsapadékosabb.

A meteorológusok Őszutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Enyészet havának nevezik.

 Rudan Mária: Nyilas zodiákus 

 a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent András hava. A Nap a Nyilas jegyébe lép.



"A márciussal kezdődő régi római év kilencedik hónapjának elnevezése a latin novem (kilenc) szóból ered. Julius Caesar (i.e. 100-44) naptárreformja óta a 30 napos november a tizenegyedik hónap. Másutt inkább az ilyenkor jellemző időjárásról vagy az évnek e szakában szokásos tevékenységekről nevezték el ezt a hónapot. A hollandoknál például régen Slaghtmaand (slaght = mészárlás) volt a neve, ugyanis ekkor ölték le disznókat, birkákat, barmokat, és sózták le a húsukat, hogy legyen mit télen enniük. Az angolszászok egyszerűen csak wind-monath-nak (szélhónapnak) nevezték, mert ekkor vette kezdetét a szeles, hideg idő, amikor a halászok partra vontatták hajóikat, és a következő tavaszig nem futottak ki a tengerre. A francia republikánus kalendáriumban a nagyjából novembernek megfelelő - október 22-tol november 20-ig tartó - időszaknak Brumaire (köd-hónap) volt a neve, míg a frankok Herbistmanoth elnevezése az állatok begyűjtésére, hazaterelésére utalt.

Nálunk e hónapot Szent András havának vagy őszutónak hívták. A Csízió szerint az egészség megőrzéséhez ilyenkor elsősorban a tyúkmonyt (tojást) és mézet kell fogyasztani, de megengedett a tehénhús és a gyümölcs is. Inni csak módjával és főleg gyógynövények főzetét szabad. Ártalmas és ezért kerülendő bármilyen állat fejének a megevése, és a fürdőzésnek valamint a szerelmeskedésnek sem ilyenkor van itt az ideje. Szent András havában születni viszont kifejezetten előnyös, ezekről az emberekről ugyanis úgy tartják, hogy becsületesek, nemes bölcsek, okosak, takarékosak, jó elméjűek. Minden dolgaikban jámborak, tökéletesen hűek, istenfélők, igazságszeretők és szerencsések.
 Ebben a hónapban eleink az elkövetkező évszak időjárására a nyers bükkfáról levágott forgácsból következtettek: ha száraz volt, enyhe időt vártak, ha viszont nedvesnek találták, hideg telet jövendöltek. Az angolok nem a bükkfa forgácsát, hanem a makkját használták előrejelzésre. Ha a Mindenszentek napján megvizsgált makkot száraznak találták, kemény hidegre számítottak, ám ha a makk nedves és matt színű volt, csapadékos, de viszonylag enyhe telet vártak.
Ez utóbbit prognosztizálták a novemberi kemény fagyokból is. A zivatarnak viszont nagyon megörültek, mert termékeny évet jelzett előre.
/forrás:november Rosta E./. "


Időjósló napok novemberben:

November 11 -   "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe lesz a tél, ha barnán, akkor kemény tél várható". Ha a Márton napi lakomán elfogyasztott lúdnak fehér hosszú a csontja, akkor havas lesz a tél, ha pedig barna és rövid, akkor sáros.
November 19 - Ha ezen a napon havazik, akkor "Erzsébet megrázta pendelyét".
November 25 - "Ha Katalin kopok, akkor a karácsony locsog. 

Novemberi babonák
A népi kalendáriumok szerint november 11-re, Márton-napra híznak meg a fiatal libák, így nem véletlen, hogy már a régi időkben is hatalmas lakomákkal ünnepelték meg ezt a napot, ami nem mellesleg az újbor és az utolsó vásári nap ünnepe is volt. A régi paraszti gazdaságokban állhatatosan vallották: „aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Természetesen a naphoz további hiedelmek is kapcsolódnak, történetesen aki Márton éjszakáján álmot lát, boldog lesz, de mivel az újbort is ilyenkor kezdik meg, így ha valaki ettől spicces lesz, a következő évben elkerüli majd a gyomorfájás, fejfájás.

Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál. A népi meteorológia fontos eszköze volt annak a libának a csontja, amit ezen a napon fogyasztottak el. A jól átsült liba mellcsontjából ilyenkor jósolják meg, milyen lesz a tél: ha fehér, akkor kemény, havas télre számíthatunk, ha szürkés, akkor latyakos, enyhe évszak köszönt ránk.

Szent Erzsébet napja, a tél erejét szabja. Ha november 19-én havazik, akkor a telet illetően több dologra is számíthatunk, a néphit szerint egyrészről fehér lesz a karácsony, másrészről enyhe decemberre, kellemes évszakra számíthatunk.

Mivel Erzsébetet a szegények védőszentjeként tartják számon, így országszerte több jótékonysági bált is rendeznek ilyenkor. A legenda szerint Erzsébet királylányként elemózsiát vitt a szegényeknek kötényében, azonban édesapja II. András ezt észrevette. Amikor dühösen számon kérte rajta, a kötényben lévő étel rózsaszirmokká változott…

Katalin napja
Szent Katalin nevéhez számos dolog köthető. Egyszerre védőszentje a kórházaknak és betegeknek, de a diákoknak és egyetemeknek is, napjához, november 25-hez pedig leginkább a házassághoz jóslások kapcsolódnak. A letört gyümölcsfagallyat ezen a napon vízbe kellett tenni, ha az Karácsonyig kivirágzott, kihajtott, akkor a házban nagy valószínűséggel házasságkötésre is sor kerül majd a következő év folyamán. A férfiak Katalin napját végig böjtölték, éjszakára pedig egy lányinget tettek a párnájuk alá. A néphit szerint ekkor megálmodhatták ki lesz a feleségük.

Természetesen a naphoz időjóslás is kapcsolódik, hiszen ha Katalin kopog, a karácsony locsog. Egy másik hiedelem szerint olyan januári időjárásra számíthatunk, amilyen ezen a napon van, másnapja pedig a februári időjárásra enged következtetni.

András napja
November 30-a a meteorológiai tél, továbbá az évszakhoz tartozó, hagyományos disznóvágások kezdetét is jelenti, innen ered a disznóölő Szent András elnevezés. Az ehhez tartozó mulatságok és lakomák egészen farsangig eltartottak. A nap népszerű tevékenységei közé tartozott az ólomöntés és a gombócfőzés. Előbbiből a leendő férj foglalkozására derülhetett fény, míg utóbbiból a nevét tudhatta meg az eladósorban lévő lány. Apró papírlapokra neveket írtak és a gombócba rejtették, majd kifőzés után választottak egy-egy gombócot és kettévágva megtudhatták ki lesz a jövendőbelijük.


A farkas

 Ma  Farkas névnap van.
Régi magyar személynév. Azon ritka eredeti magyar neveink egyike, melyeket nem szorítottak ki a keresztény nevek. A Farkas nevet a középkor óta folyamatosan használják. Jelentése a szó maga.



Az amerikai őslakosok szerint a medve és a farkas az ősi természet utolsó megmaradt szimbólumai, az emberek rokonai. A farkas a vad szellem megtestesítője. Számtalan pozitív tulajdonságának köszönhetően nem csoda, hogy az indiánok és más népek gyakorlatilag istenítették. A finnek Kalevalájában a farkas és a medve találják fel a vasat. Vannak tündér regék, ahol a főhőst farkas vezeti el tündérországba. A farkas a hősök vezérlő állata.
Az új-mexikói indiánok hagyománya szerint a prérifarkas hozta el az embereknek a tüzet a farkához kötözött száraz fakéreg darabkák segítségével.

A római mitológiában Mars szent állata a farkas lett, a csata előtt megjelenő farkast a jövendő győzelem jelkép-ének tekintették. Vele hozták kapcsolatba Róma alapítását is. A mondai hagyomány szerint ugyanis Róma alapítói, Romulus és Remus Mars isten fiai. Anyjuk, Rhea Silvia az elűzött Numitor, Alba Longa-i király leánya volt. Numitor öccse, a trónbitorló a csecsemőket kitetette a Tiberis folyóba. Az isteni apának, Marsnak szent állata, a farkas óvta meg őket az éhhaláltól.
A római mitológiába valószínű később került, hiszen a közismert szobormű, mely Róma város címerét képezi, etruszk eredetű.
Faunus, az egyik ősi itáliai istenség volt a legelő jószág védője, kinek nyájőrző neve Lupercus volt, ami ’farkasűzőt’ és ’farkasszerűt’ jelent, valószínű, hogy eredetileg farkasistenség volt.
A farkas a kunoknak is a legfőbb szent állata volt.
Hérodotosz és Plinius azt írja, hogy egy szkíta törzs tagjai évente egyszer farkassá változtak, majd utóbb visszanyerték emberi alakjukat.

A farkasember az ember farkassá változását jelentette, amely hit sokáig fennmaradt. Leggyakrabban felöltött állatalak sok esetben azonos az adott vidék csúcsragadozójával. Európában farkassá tudnak változni. Palócföldön élt az a hit, hogy farkaskoldusok – azaz juhászból lett farkasok – jártak vissza bosszút állni gazdáikon, elragadni a juhokat, azok a juhászok, akiket uraik megsértettek, elnyomtak, vagy sanyargatott sorsú bojtárok.
A germán mitológiában szerepel Fernir, az óriás farkas, akit gonoszsága miatt az istenek megkötöztek. A világ végén ez a farkas elnyeli a Napot, leharapja a Holdat.
Az ókori Kínában a mértéktelen vágyat és a kegyetlenséget személyesítette meg.

A hun-török-mongol népeknél is jelen van ez a sajátos farkaskultusz. Nagy Jenő szerint a „farkas” névvel és totemisztikus jegyekkel ruházták fel a hun-magyarok nagy „falkavezérét” Attilát is. Ő népének „Nagy Farkasa” volt.

Az őseink esetében totemállatnak elfogadott farkas az éberség, a bátorság és a vakmerőség mitikus állata. Jelen volt ő a legelőkelőbbek, a legbátrabbak neveként. Sőt egyes keleti népek eredetmítoszaiban is fontos helyet kapott. A tűzkör körül álló farkasok a régiek elképzeléseiben a legtökéletesebb példáját adják a fényőrzésnek, a meleg megtartásának, az idegenek elleni legtökéletesebb védelemnek.
A farkas totemnevei: toportyán – a nádifarkas -, csikasz, ordas.

Németh Gyula szerint „A türkök farkastól származtatták magukat, zászlaik végére aranyfarkast tettek.” Az avar kori leleteken gyakran találkozunk farkasábrázolással, farkasfej rajzolatokkal.

/Forrás: A mitikus farkas,
Temesvári G./


2013. október 30., szerda

Mit mivel és hogyan együnk?

 
Az étkezési etikett betartására többek között azért is érdemes ügyelnünk, mert az evőeszközökkel kapcsolatosan számos hiedelem is kialakult, márpedig ha nem vagyunk figyelemmel e szabályokra, könnyen lehet, hogy megbántjuk babonás vendéglátónkat, asztalnál ülő ismerősünket. Többfelé élő hiedelem például, hogy nem szabad kést tenni a villa ágai közé, ha az asztalra tett villa ágai felfelé állnak. Azt mondják, az előírás megszegője veszekedni fog az asztaltársával, ha pedig egyedül étkezik, azzal, akivel a legközelebb leül enni. Ha a vendég az evés befejezése után a kést és a villát egymáson keresztbe fektetve hagyja a tányéron, azt jelenti, hogy az étel pocsék volt, és balszerencsét kíván a szakácsnak.


Kenyér - a kenyereskosárból nem kell villával venni a kenyeret, hanem a szeletet nyugodtan meg lehet fogni, és rátenni az erre a célra elhelyezett kenyértányérra, vagy ennek hiányában a szalvétára, a tányérunk mellé. Apró darabkákat törve fogyasztjuk a kenyeret, nem szükséges kést használni. 

A tojást tojástartóban szolgáljuk fel, és kiskanál jár hozzá. A kemény tojásokat megpucolva, mártás kiséretében szokták tálalni, ebben az esetben villával kell elfogyasztani.

A meleg és hideg húsokat késsel szeleteljük és villával esszük meg. Nem illik összedarabolni az egész húst, mindig csak annyit vágunk, amennyit el is fogyasztunk, aztán jöhet a következő darabka.

A darált húsból készült ételeket nem vágjuk késsel, hanem villával szedünk belőle egy-egy falatot.

A meleg halételeket a halhoz való evőeszközökkel /halvilla, halkés/ fogyasztjuk. A halcsontokat a tányér szélére tesszük. 

Gyümölcsök: a szőlőszemeket  leszedjük  a szárról, a tányérra tesszük és egyenként megesszük. Az almát a gyümölcskéssel 4-8 részre vágjuk fel, kiszedjük  a magházat, majd darabonként/szeletenként esszük meg. A mandarint, narancsot kézzel megpucoljuk, cikkekre szedjük és máris lehet fogyasztani.

Ha pudingot tálalunk,akkor úgy terítjük az asztalt, hogy a villa a tányér jobb oldalán legyen, mert ezt az ízletes édességet jobb kézzel, villával kell enni.

Miközben étkezünk, az éppen használt evőeszközt a kezünkben tartjuk. Ha befejeztük az evést, nem kérünk többet, akkor a villát, kést, kanalat - amivel ettünk - egymás mellé helyezzük a tányérra úgy, hogy nyelük jobbra legyen.

Ne töltsünk italt egy olyan pohárba, amely nem teljesen üres.

Vannak különféle tálalási típusok.

Svájci típusú tálalás: mindenki elé odateszik az ételt, a tányérral együtt.

Angol   típusú  tálalás: a tányér üres,tálakon, tálcákon hozzák ki az ételt, és a felszolgáló szedi ki a vendégek tányérjára. Ilyenkor a kínálás mindig a vendég bal oldaláról történik.

Francia típusú tálalás: a tányér üres, az angol tálaláshoz hasonlóan kihozzák az ételt, de a vendég maga szedi ki a tányérjára- késsel és villával.


2013. október 29., kedd

A boldogság kék madara

Maurice Maeterlinck meséje...

Maurice Maeterlinck 2.jpg ...egy favágó gyermekeiről, Mytylről és Tyltylről szól. Karácsony éjszakáján azt álmodják, hogy Berylune, az Alkonyi Tündér elküldi őket megkeresni a boldogság kék madarát. Berylune egy gyémántot ajándékoz nekik, amelynek segítségével beleláthatnak a körülöttük lévő dolgok lelkébe, a hallgatásra kárhoztatott Kutya és Macska pedig szavakba foglalhatja érzéseit. Útjuk során a gyermekeket az erdőben megtámadják az állatok és a fák, de a hűséges Kutya megmenti őket. A testvérek az Emlékezés Birodalmában felkeresik régóta halott nagyszüleiket. Eljutnak még az Éj palotájába és a Jövő Birodalmába is, ahol találkoznak az életre készülődő kistestvérükkel. Végül hazaérnek: anyjuk ébreszti őket.

Megérkezik szomszédjuk, Berlingot néni (Berylune tündér), aki elkéri Tyltyltől a kismadarát, ezzel akarja felvidítani halálos beteg kislányát. Ekkor veszik észre, hogy a madár kék színű, és ez az a madár, amelynek keresésére indultak.

“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”
 
Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck gróf (Gent, 1862. augusztus 29.Nizza, 1949. május 6.) belga flamand származású francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró. 1911-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Műveiben kiemelt szerepet kap a halál, illetve az élet jelentése. Színpadi darabjai a szimbolizmus fontos mérföldkövei.
/Wikipédia/

Ma kedd van..

A hét napjai

A hét hét napját babilóni és zsidó vallásoknak köszönhetjük. Ciklikusan ismétlődő rendszerük általános időmérő eszközünk.
Kezdetben hitek és tévhitek irányították a világ felfedezését és a múló idő egységbe foglalását. Az egykori babiloni csillagászok által ismert hét égitest (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) számukra egyben a tapodtat sem mozduló Földünk körül keringő (geocentrikus világkép) istenség is volt. Minden egyes istenség egy újabb és újabb napot is jelképezett, amelyek újra és újra ismétlődtek.

Újlatin, germán és sok más nyelvben a hét napjainak neveit az egyes istenségekről, avagy égitestekről kapták. Napról napra más és más istenség óvta őket, aznapi tetteiket az adott istenség nevében tették és tesszük mi is, hisz a mi napjaink neveik és tőlük származnak, noha mi már nem vagyunk tisztában ezzel.
A Bibliai teremtéstörténetben, a Genezisben Isten hat nap alatt teremti a Földet, majd a hetedik napon megpihen.
Az előbb említett hétnapos időciklust hivatalosan Nagy Konstantin vezette be, anno 321-ben.

Hétfő
Minden magyar ember könnyedén szétválasztja a két szót: „hét” és „fő”. Nem is teszik többre keletkezésének történetét. A hétfő a hét kezdete, a hét feje. A Hétfő latin neve dies Lunae, ami a Holdat jelenti, tehát a hétfő uralkodó bolygója a Hold.

Kedd
Második napja a hétnek, kivéve azokban az országokban, ahol a hét a vasárnappal kezdődik, ott a harmadik. A szó eredete egy számnévre mutat. A hét kettedik napja. A kettedik szóból rövidült keddre. A mai forma az alábbi úton alakulhatott ki: keted -> keteden -> ketden -> kedden -> kedd
Latin néven dies Martis. E nap a Mars bolygóhoz, illetve az azt megszemélyesítő római Mars istenhez kapcsolódik, amelynek görög megfelelője Árész.

Szerda
A szó szláv eredetre mutat vissza: a szerda a hét harmadik napja. A szláv nyelvekben etimológiailag a „közép” jelentésű szóra vezethető vissza, ami arra utal, hogy a hét közepe. Fejlődése: szreda-szereda-szerda.
A latin nyelvben a szerda jelentése dies Marcuri, azaz a hét közepe Merkúré, illetve az azt megszemélyesítő római istené, akinek görög megfelelője Hermész.

Csütörtök
Eredete szerdához hasonlóan szláv gyökerekre tekint vissza. A szlávból (közelebbről talán a korábbi szlovén četrtek, vagy a szláv eredetu csetvörtöke szóból) származik, jelentése: „negyedik”.
Az újlatin nyelvekben neve Jupiter római isten nevéből ered. Görög megfelelője Zeusz, az ég és villámok ura. A germán nyelvekben pedig Thor, az óészaki mennydörgésisten nevéből származtatható: Thursday – Thor’s Day

Péntek
Péntek szavunk is szláv eredetű. Eredetileg ötödiket jelentett (lásd a szlovén petek, vagy a penteke=ötödik kifejezést, amik a szláv pet, piat (öt) származékai). A szlovák nyelvben a piatok-kal azonosítják.
A péntek szó latin megfelelője a dies Veneris, avagy a Vénusz bolygó, illetve az azt megszemélyesítő Vénusz istennő (Aphrodité). A germán nyelvekben Vénusz istennő germán megfelelője, Freya nevéhez hasonulnak a nap helyi elnevezései (lásd az angol Friday, és a német Freitag ott a hatodik).

Szombat
A szombat héber eredetű szavunk: sabbath, a pihenés napja. A magyarba a szláv nyelveken keresztül került: szerb - subota, szlovén, szlovák sobota, amelyek a héber sabbath (pihenőnap) származékai.
Az asztrológiában a szombatot a Szaturnusz bolygóhoz, illetve az azt megszemélyesítő római Szaturnusz istenhez kötődik. Görög megfelelője Kronosz.

Vasárnap
Vasárnap szavunk őrzi az e napon szokásos eseményt. Vasárnap régen a várás napja volt, ezen a napon tartották a heti vásárokat. E szavunk a vásár és a nap szavak összetételéből ered.
Vasárnap dies Solis, avagy a fényes Nap napja, az elmúló hét utolsó napja. Az angol szó is őrzi ezt az elnevezést: Sun-day.



Milyen tevékenység élvez kiemelt támogatást az adott napon?

Hétfő: kiváló nap, hogy az otthonunkkal, házi kedvenceinkkel foglalkozzunk, valamint baráti látogatásokat tegyünk. Ez a nap az anyaság és intuíció napja, ezért szerencsés erre a napra tenni a kártyavetést, ill. a spiritualitással kapcsolatos tevékenységeket.
Száma: 2 és 7.
Színe: ezüst és halvány színek.

Kedd: harcias nap, ezért lendületesen kell belevágni mindenbe. Üzleti mágiára alkalmas nap.
Száma: 9.
Színe: vörös, piros árnyalatok.

Szerda: kommunikáció napja, ezért ezen a napon könnyen kötünk üzletet, és szerencsésen simíthatjuk el nézeteltéréseinket.
Száma: 5.
Színe: kék.

Csütörtök: szerencsés nap, ezért érdemes jogi és pénzügyeink intézését erre a napra tenni. Ekkor a legkiválóbb utazást kezdeni. Alkalmas még a kártyavetésre és az intuíció erősítésére is.
Száma: 3.
Színe: lila és bíbor.  

Péntek: szerencsés nap a szerelemhez, új ismeretek kötéséhez, problémásak megújításához. Kikapcsolódás és lazítás napja is egyben.
Száma: 6.
Színe: zöld és rózsaszín.

Szombat: ezen a napon eredményesen száműzhetjük rossz szokásainkat és negatív gondolatainkat. Sikerrel hajthatjuk be kintlévőségeinket. Továbbá alkalmas kártyavetésre és a saját magunkkal való kapcsolat javítására.
Száma: 8.
Színe: fekete és sötét színek.

Vasárnap: a hét összes napja közül vasárnap kell leginkább saját magunkkal foglalkozni és pihenni. Családi programok, kisebb összejövetelek napja ez.
Száma: 1 és 4.
Színe: arany és napsárga.

Forrás:Fejérvári Laura


439 - A vandálok elfoglalták Karthágót

 
Karthágó ősi város Észak-Afrikában.
 
A vandálok egy keleti germán törzs tagjai voltak, akik az 5. század folyamán törtek be a Római Birodalom területére. Nevüket őrzi a mai Andalúzia, amelyet eredetileg az arabok (mórok) a vandálokra utalva al-Andalúsznak neveztek el. Ez azt valószínűsíti, hogy a vandálok itt telepedtek le, mielőtt Afrikába vándoroltak volna.
Nagy Theodorik, a gótok királya és a vizigótok kormányzója házassága révén a vandálok, a burgundok és a frankok szövetségese is volt.

Karthágó és a só.....

Nincs ember a Földön, aki ne ismerné Karthágó lerombolásának és sóval behintésének legendáját. A harmadik pun háborúban a római csapatok háromévnyi harc után földig rombolták Karthágót, és a város helyét felsózták. Ebből a legendából azonban valószínűleg egy szó sem igaz..

Kr. E. 146-ban a rómaiak elfoglalták Karthágót, a várost lerombolták, romjait pedig sóval hintették be – olvasható még a történelem könyvekben is.

Németh György ókorkutató leírja, hogy az ókortörténet alapvető kézikönyvében, az 1930-ban megjelent Cambridge Ancient History-ban így emlékeznek meg a karthágói csatáról: „az épületeket és falakat földig rombolták, eke hasított végig a területen és sót szórtak a barázdákba”. A jeles szerzők azonban a sószórásos történet alátámasztására sehol nem jelölnek meg forrást. Németh szerint ez nem véletlen, az utóbbi évek kutatásai ugyanis kiderítették, hogy egyetlen korabeli forrás sem szól erről.
Karthágó elpusztításának részletes leírását olvasva csak annyit tudni, hogy a romok fölött átkot mondtak ki – e helyen a jövőben nem lakhat senki. Az átok kimondásához ugyan használhattak volna rituális sószórást is, ez azonban a római hagyományban ismeretlen szertartás. 

Susan T. Stevens a sóhintést, mint az átok részét a bibliai Bírák könyvében találta meg, Szichem városának ostroma kapcsán, és feltehetőleg az Ószövetség közvetítésével ismerkedett meg Európa e keleti szokással. A só ugyanis a Mózes Törvények szerint terméketlenné tesz, és az Úr is sóval tette átkozottá az általa lerombolt bűnös városok földjét.
Karthágó pusztulásához azonban nem közvetlenül tapadt a besózás története – állapítja meg Németh. A középkori krónikák tudni vélik, hogy Attila 452-ben lerombolta és sóval hintette be Páduát, Barbarossa Frigyes pedig Milánót sózta be 1162-ben. A két városra Szichem végzete vetült rá a krónikákban, hiszen a krónikaírók jól ismerték a Bibliát.
 Karthágóhoz Németh szerint úgy tapadt a besózás története, hogy valaki értelmezni akarta, miféle átkot mondhattak ki a rómaiak a romok felett. Karthágó keresztény szempontból bűnös város volt, amit a Baal-kultusz önmagában is megmagyaráz, igaz, Róma ekkor még nem keresztény, hiszen a kereszténység ki sem alakult. Egy középkori, keresztény szerző számára azonban nem kétséges, hogy Róma és Karthágó harcában melyik város a bűnös és melyik képviseli az Úr akaratát. A várost megátkozó Scipio tehát a bűnös Karthagó ostoraként jelent meg a történetben, és játszotta el a bibliai szerepet.
A sóhintés történetéhez ragaszkodó kutatók gyakran hivatkoznak arra, hogy a korabeli „hivatalos” krónikások gyakran elhallgatják a hódítók bizonyos kegyetlenkedéseit, túlkapásait, és elképzelhető, hogy ezért nincs forrás a történetről.
Teljességgel tehát nem kizárható, hogy a rómaiak valóban sóztak, de ezt semmiféle korabeli dokumentum nem támasztja alá, és 1905-nél előbbi írásos emlék nincs a történetről.



Karthágó a sózás előtt....



...


A Kr. e. 149-146 között zajló harmadik pun háború kétségtelenül a végét jelentette a Karthágó és Róma közötti vetélkedésnek. A háború előtt Karthágó már tetemes hadisarcot fizetett, elvesztette minden Afrikán kívüli birtokát, továbbá folyamatosan zaklatta a várost Róma szövetségese, Massinissa numidiai király. A háború végül kitört, nem utolsósorban a Marcus Porcius Cato vezette csoportnak köszönhetően. A város kétségbeesetten védekezett, de végül Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus elfoglalta a várost.
A legtöbb ókori összefoglaló történeti munka, amely Karthágó elpusztítását tárgyalja, elveszett. Titus Livius 51. könyvét Florus a Kr. u. II. századi átírásából ismerjük .
 

1863.Október 29. - Megalakult a NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT

A Nemzetközi Vöröskereszt alapítása előtt a világban nem létezett olyan szervezet, mely a csaták során megsebesült katonákkal foglalkozott volna; az ütközetek után általában a járványoktól rettegő helybéliek földelték el a halottakat, a harcoló felek pedig csak azokat a sebesülteket vitték magukkal, akiknek megmentésére esély látszott. Ez még az 1859-ben kirobbant osztrák-piemonti háború idején is így működött, amikor Henri Dunant, egy svájci kereskedő Itáliába utazott, hogy egy algíri üzlet kapcsán tárgyalhasson III. Napóleonnal ( 1852-1870). 

A francia császár természetesen a küzdelmek közelében tartózkodott, így – Solferinó mellett – Dunantnak alkalma nyílt megtekinteni a 19. század egyik legvéresebb csataterét.

 A kereskedő egy nappal az ütközet után érkezett a 40 000 ember életét követelő küzdelem színhelyére, és elborzadt a halottak és a magatehetetlen sebesültek látványától. Dunant úgy döntött, segít, akin csak tud, ezért a környező településeken hamarosan ápolókat toborzott, és elsősegélyben részesítette a sebesült katonákat. A svájci kereskedőre nagy hatást gyakoroltak az Itáliában látott szörnyűségek, ezért hazatérése után kampányt indított egy olyan szervezet megalapításáért, mely a harctéri sérültek ellátását tűzte volna céljául.
A kezdeményezés legjobb reklámjának Dunant solferinói élményeiről írt könyve bizonyult, mely 1862-ben jelent meg, és rövid idő alatt bejárta egész Európát.
1863 februárjában összeült Genfben az úgynevezett „ötök tanácsa” – Dunant és négy másik tekintélyes genfi vállalkozó –, mely októberre tető alá hozott egy háromnapos nemzetközi konferenciát.
 Az október 29-én elfogadott alapokmány értelmében aztán Svájc és még 14 európai állam tagságával létrejött a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság