"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. október 20., vasárnap

Kövek

 
Az ember mindig is misztikus, mondhatni csodás erőket tulajdonított a drágaköveknek,  szikláiknak, megalitoknak, és népszokásokat, legendákat, vallásos képzeteket szőtt köréjük. 

A kövek  szinte észrevétlenül belopták magukat hétköznapjainkba: sokszor mondjuk, valaki követ gördít az utamba, máskor megkönnyebbülve jegyezzük meg: nagy kő esett le a szívemről; s néha úgy gondoljuk, hogy valaki kőkeményen viselkedett. 

Már a középkorban híresek voltak a kívánságteljesítő „tündérkövek”. Ezeket amulettként, védelmezőként mindig maguknál hordták az emberek. Ha éjszaka az ablakba tették az ilyen kristályt, feltöltődött a hold és a csillagok fényével, és teljesítette az elalvás előtt neki megsúgott kérést.

 Az ilyen követ a gazdáján kívül senki sem érinthette meg, s átruházni sem lehetett  másra, mert akkor elveszítette varázserejét.

Őseink Isten ajándékának tartották őket, színük, formájuk az isteneket és a természetfeletti erőket szimbolizálta.

Évezredek tűnnek el nyomtalanul, de a kövek szeretete mindig él.

 Az indiánok Arizona területén a mai napig nem árulják el, hogy hol van a híres moki kő lelőhelyük. Ezt a márványt élőnek tekintik, az élő kövek közé sorolják. Az itt élő indián családok otthonaiban megtalálhatóak ezek a kövek. A moki jelentése: hű, kedves. Hitük szerint ez az élő kristály megvédi a családot a szellemektől, életerőt, termékenységet ad. Hatását csak párban fejti ki, ugyanis férfi és női mokit különböztetünk meg.  

 Azt is állítják, ha két azonos nemű követ vesz kezébe az ember, azok taszítják, míg a különböző neműek vonzzák egymást. A férfias jellegűek a felületükön érdesebbek, laposabbak, amíg a nőies moki simább, gömbölyűbb és több mélyedés van benne.

Amerikában (Arizonában) már eredetiségigazolással lehet mokikat vásárolni, mert annyira kelendő, hogy hamisítják.

 De az ausztráliai őslakosoknak is van ilyen varázskövük. Bár annak a színe más, de az itt található mookai is tudja mindazt, amit a hopy indiánok köve tud. Az itt élők a földanya véreként tisztelik. Az utazók köveként is emlegetik, minden betegség gyógyítójaként beszélnek róla, és állítják, hogy erő nyerhető belőle a mindennapokhoz. Sokan beszélgetnek vele, mert ez a kristály a világmindenség bölcsességét rejtette magába.

 A kövekben van valami mágikus láthatatlan, ismeretlen, talán ezért szavazott nekik bizalmat az emberiség évezredeken keresztül, és hitt gyógyító, védelmező erejükben.

Szaporodó gyémánt

Több száz évvel ezelőtt, Teophasztosz antik görög filozófus, író kijelentette, hogy az ékköveknek nemük van, a sötétek a hímek, a világosak nőneműek. Másik megállapítása szerint vannak gyémántok, amelyek, ha fény éri őket, majd sötét helyre kerülnek, világítanak. Sőt olyan gyémántokról is írt, amelyek sötétben szaporodnak.


Égből érkezett kövek

A tektitek kozmikus eredetű tárgyak, melyek több milliárd évig közelednek felénk a világűrön át, míg végül földet érnek. Ilyen kő például a moldavit. A tibeti nép mindig is úgy tudta, hogy ez a kő égi eredetű és úgy véli, hogy az Orion csillagképből érkezett. Szanszkrit nyelven ezt a követ agni maninak, azaz tűzgyöngynek nevezik.


Forrás: Reform újság 2006-2007 Szerző: Déri Zsuzsánna



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése