"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. május 30., szerda

Végvári életmód a XVI. századi Magyarországon


  A 16. sz. közepétől épült várak legfőbb  feladata   a határok, az utak és vízi átkelőhelyek védése, az ellenség utánpótlásának megakadályozása, a lakosság és értékeinek megóvása volt, tehát az ostromok visszaverése. A portyázás, melyet a törököktől tanultak meg a magyar vitézek, szintén a végvári élet mindennapjaihoz tartozott.

   A török hódoltság területein (3 részre szakadt Mo.-on) a lakosság nagyon sokat szenvedett. A török jog szerint minden föld tulajdonosa a szultán volt, aki a katonai szolgálatért cserébe kisebb-nagyobb birtokokat a rajta élő jobbágyokkal együtt alattvalóinak adományozott. Ezeket a birtokokat azonban bármikor vissza is vehette az uralkodó. Ezért a török földesurak igyekeztek gyorsan meggazdagodni, kíméletlenül megadóztatva a birtokaikat művelő, ott élő népeket.
  :
Uraik kapzsisága mellett a kisebb településeken, falvakban élő népeknek a megismétlődő háborúktól, kisebb-nagyobb csetepatéktól is rettegniük kellett. A hódoltság határán ugyanis egymás közelében a magyar és török várak sokasága sorakozott. Az itt szolgáló katonák rendszeresen portyáztak a másik területén, be-betörtek oda. Mivel a birodalom nem volt képes felmentő seregeket állítani, a végváriak csak egymásra és önfeláldozásukra számíthattak. A magyar vitézek lassan eltanulták a portyázó harcmodort, így állandósultak a küzdelmek. Ezek a vitézek számára egyben gyakorlást jelentett, s a ki nem fizetett bérüket, zsoldjukat is csak így pótolhatták.
  :
Támadásaikkal az ellenfél várát csak ritkán tudták elfoglalni. A környék népének viszont sok szenvedést okoztak. Emiatt egész vidékek váltak lakatlanná. Némi védelmet a portyázás ellen csak az jelentett, ha a parasztok minél nagyobb településre költöztek, ahol össze tudtak fogni. Az Alföld hatalmas kiterjedésű, falusias külsejű települései, mezővárosai (például Kecskemét, Nagykőrös vagy Debrecen) ekkor jöttek létre.
  Az állandó katonai összecsapások átalakították a mindennapi életet, gazdálkodást is. Korábban a mezőgazdaságban a szántóföldek megművelése és állatok tartása egyaránt elterjedt volt. A török időkben a marhatenyésztés egyre fontosabb lett. A hatalmas termetű szarvasmarhákat igen jó pénzért lehetett eladni Nyugat-Európa piacain. Legeltetésük, terelésük nem volt könnyű dolog. Az ezzel foglalkozók igencsak fárasztó életet éltek. Nemcsak az akkor még elterjedt farkasoktól, medvéktől kellett megoltalmazniuk az állatokat, hanem a környéket fosztogató katonáktól is. A marhák hajtói, akiket hajdúknak neveztek, szilaj, olykor kegyetlen emberek voltak, de kiváló vitézek is. Őket az egymással küzdők, a törökök, de főleg Erdély és a királyi Magyarország uralkodói is gyakorta fogadták fel katonának.

 Az 1550-es évek közepétől a bécsi Haditanács olasz hadmérnököket küldött, akik a korszak haditechnikai követelményeinek megfelelően átépítették a legfontosabb végvárakat (Győr, Szigetvár, Eger). Az olasz mesterek az ágyúk megnövekedett szerepének megfelelően a lovagvárak külső tornyait a falsíkból kiugró bástyákkal (=olasz- vagy fülesbástyát) cserélték fel. Pl. Győr, Eger, Szigetvár. Ezek a sokszög alaprajzú bástyák messze a várfalak elé nyúltak, így a védők tűz alá vehették a falakat megmászni igyekvőket, védhették a szomszéd bástyát, míg maguk védve voltak a belövések ellen. Az ellenség ágyúállásai és a vár közé külső sáncokat emeltek (=külső vár).
. A drága kővárak mellett építettek "magyar módra" palánkvárakat is. Tölgyfagerendákat vesszőfonással kötötték egybe, közé földet döngöltek, majd - a tűz elleni védekezésül -kívülről sárral betapasztották. Huszárvárnak is nevezték ezeket, hiszen nagyszámú lovasság is tartózkodhatott az így körülzárt mezőn.

  : A végvári katonaság önálló társadalmi rétege (=vitézlő rend), amely a nemesség és a parasztság között helyezkedett el: privilégiumokra törekedett, s jobbára a nemességgel tartott. Tagjai között képviseltetve volt minden társadalmi réteg: főurak, kisnemesek, jobbágyok. Sokszor zsoldtalansággal küszködtek. A végvári vitézek ezért úgy igyekeztek segíteni magukon, hogy elvették a parasztoktól azt, amire szükségük volt. Részt vettek a marhakereskedésben, a végvárak mellett földet, szőlőt hasítottak ki, s azt művelték. Gyakran megszerezték a kocsmáltatás jogát is. A bécsi udvar többször meg akarta szüntetni ezt a réteget, de ezek a próbálkozások fegyveres ellenállásba ütköztek.

 
A végvári harcok közepette is virágzott a magyar kultúra: a portyázások, ostromok, bajvívások megjelentek a magyar művészetben is.
Históriás énekek örökítették meg a vitézek hőstetteit.
a. Tinódi Lantos Sebestyén is egyike volt a „históriásoknak”; akik általában kiöregedett végvári vitézek voltak.
. Balassi Bálint (1554-1594) a magyar reneszánsz költője. A szerelem, a természet szépsége, a vallásos hit mellett a honvédő harc dicsősége is jelentős, vissza-visszatérő téma. Művelt költő, végvári katona, a honvédő harc hősi halottja — Esztergom ostromában veszti életét 
. Zrínyi Miklós barokk eposza a Szigeti veszedelem saját dédapjának hőstettéről szól: Szigetvárat 1566-ban a végsőkig védték.
Évszázadokkal később is nagy művek születtek a végvári élet bemutatására. Pl.: Fekete István: A koppányi aga testamentuma, Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Jókai Mór: Török világ Magyarországon.

“Se pénz, se posztó.”- szólásunk a végvári
katonák korából maradt fenn.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes :)

    VálaszTörlés
  2. remélem az érettségin fel tudom használni :)
    egy 18 éves érettségiző diáklány :)

    VálaszTörlés