"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2017. június 28., szerda

Magyar népművészet - kazettás mennyezetek

A festett kazettás mennyezetek a magyar népművészet és egyházi művészet szemet gyönyörködtető alkotásai a reneszánsz kora óta.

A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe. A templomok falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is. Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az Úrvacsora kiosztásának helye, az Úrasztala. Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség, akár az egyszerű helyszíneket is.

A festett kazettás mennyezetek eredeti forrásának az itáliai reneszánsz táblafestészetet tekintik. Az építészeti forma Itáliából közvetített fejedelmi építészeti megoldása mellett maga a mintakincs sokat őriz a magyar népművészeti hagyományból is. A kazettás mennyezetek ma is látható gazdag motívumkincse szorosan egybefonódik más népművészeti alkotások díszítő kincsével. Egyes növényi díszítőmotívumok is lehetnek ugyan itáliai eredetűek, ez azonban megihlette a hazai asztalos mestereket, akik e templomkazettákat kifestették. Ez az ösztönöző hatás csak a gazdag hazai népművészettel együtt alakíthatta ki azt a formai nyelvet, amit ma ugyanúgy sorolhatunk művészeti korszaknak a hazai templom-művészetben, mint néhány évszázaddal korábban a Szent László legenda falfestészetet megtermékenyítő korszakát.A magyarországi népek mindig őriztek hagyományokat az eurázsiai műveltségből.

 A beszélt nyelvben élő régiségekre bizonyították ezt a máig való továbbélést Erdélyi Zsuzsa vagy Kallós Zoltán népi imádság gyűjtései, vagy a századelőn Kodály és Bartók népdalgyűjtései.

A Kárpát-medencében még a mai, erősen leromlott állapotban is több kazettás mennyezet található, mint a maradék Európában összesen. (Ebben a tekintetben hasonló a helyzet az ugyancsak rangján alul kezelt kerektemplom-témához.) Nálunk a máig egészben vagy részben fennmaradt kazettás mennyezetek száma a százas nagyságrendben (száz és ezer között) mozog, és egy-egy templomra átlagosan száz kazettát számíthatunk. A Kárpát-medencén belül a festett kazettás mennyezetek és az ún. „rokonemlékek” (karzatmellvédek, padelőlapok, szószékek és feljáróik oldallapjai) ábraanyaga nem egymástól elszigetelt motívumok önkényes válogatású és elrendezésű halmaza, hanem nagyon is célszerű és jól felismerhető-rekonstruálható rendszert alkot. Ez a rendszer mind alapvonalaiban, mind konkrét formaképleteiben igen nagymértékű egyöntetűséget mutat a Kárpát-medencén belül, az egymástól tetemes távolságra lévő helységek esetében is
.
Igen szép példáit találjuk a magyorországi kazettás mennyezeteknek a Felső-Tisza vidékén, Somogy megyében és Baranya megyében a Dráva mentén, Heves, Gömör, Borsod, Zemplén megye területén, de végig az egész Felvidéken és különösen gazdagon Erdélyben, Kalotaszegen (Gyalui Asztalos János, Umling Lőrinc). Az erdélyiek közül a két legrégebbi az ádámosi és a gogánváraljai festett kazettás famennyezet. A Felső Tisza vidékéről Gyügye és Csengersima templomaiból, s Erdélyből Tancsról, Oklándról és Gelencéről ismerjük a legszebb példákat.

Forrás: Wikipédia







      
  


2017. június 27., kedd

Amikor meleg van

 A cukrozott üdítők rövid időre oltják csak szomjunkat. Ha sehogyan sem tudunk megbarátkozni a vízzel, citromos limonádét, frissen facsart gyümölcs vagy zöldségleveket igyunk. Ez utóbbiakba ha pici sót teszünk, segít a víz megkötésében, vagyis nem távozik olyan gyorsasággal bőrünkön keresztül a folyadék 




 
 
 
 
A kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát, mely hóból, tejből, gyümölcsléből és fűszerekből készült.

A cukrászművészetben az ókorba visszamenőleg, megtaláljuk a fagylalt ősét. Igaz persze, hogy akkor még csak a havat nyalogatták a mostani fagyicsodák helyett, de hát kétségtelen, hogy ez a tény vezetett el a nagy találmányhoz, melynek ma milliók hódolnak télen-nyáron.

A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. Heliogabadus császárról jegyezte fel a krónikás, hogy minden nyáron, amikor Rómában a hőség beköszöntött óriási mennyiségű havat hozatott a hegyekből. Ezzel próbálta kivédeni a római kánikulát. A császár a leírás szerint kövér ember volt, akit ilyenkor állandóan a gutaütés környékezett, érthető tehát, hogy orvasai tanácsát megfogadva, így próbált védekezni a hőség ellen.

A hó különben már jóval korábban szerepelt a természetes hűsítők sorában. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítő szer gyanánt szolgáltatta fel a csaták előtt. Például, amikor Nagy Sándor hajdanán egy-egy indiai várost meghódított, a leírások szerint, azonmód számos nagy gödröket ásatott, melyeket hóval tömtek meg, tölgyfa gallyakkal fedtek. Ezek a korabeli „jégvermek" mind a táborhelyüket, mind pedig a romlandó ételeket hűtötték és még az italaikba is jutott bőven. Néró császár akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget.  
A döntő újítás Marco Polo korából származik, amikor is rájöttek, a fagylaltkészítő edényt le kell hűteni, amiben készítették, miközben folyamatosan kevergették a masszát, nehogy eljegesedjen, és hogy levegő kerüljön bele, amitől könnyedebb lesz. Modernebb technikákkal persze, de a fagylalt készítése ma is ezen az elven alapul.

A következő jelentős változás a 18. században történt, amikor elkezdtek tejtermékeket és tojássárgáját adni az alapanyagokhoz, ekkor vált a fagylalt igazán krémessé. Az eddigi utolsó fontos időpont a 20. század második fele, amikor olcsóvá váltak és elterjedtek a hűtőgépek, ekkor indult el a fagylalt igazi világhódító útjára. 
Az appenini és az ibériai félszigeten régtől fogva divatban volt, hogy az italokat hóban hűtötték. Ez a szokás az Alpokon és a Pireneusokon csak jóval később a XVII. század környékén hatolt át.
Leírásokból tudjuk, hogy például, amikor I. Ferenc V. Károllyal és III. Pál pápával Nizzában találkozott kíséretében volt egy Champeir nevű orvos. Az udvari orvos beszámolt arról, hogy nagyon meglepte, amikor látta, hogy az olaszok és a spanyolok a hegyekről havat hozattak és az italaikat, abba hűtötték be.

Egy Bellon nevű francia utazó 1553-ban elmesélte honfitársainak, hogy Konstatinápolyban a havat és a jeget egész éven át megőrzik és a török főméltóságoknak és a császárnak - de sok esetben még a köznépnek is - a serbetet abban hűtik le. Bár Bellon ezt a módszert, hazatérve ajánlotta a francia királyi udvar szakácsainak, hogy mint újítást esetleg bevezethetnék, az ötlet nem lett túl népszerű, ami abból a tényből is kikövetkeztethető, hogy a jégverem (giaciér) szó csak jóval később, 1680-tól lesz ismert a francia szótárban. 
III. Henrik uralkodása alatt a havat ételek hűtésére már 1598-ban is felhasználták a párizsi szakácsok. Egy udvari rendelet szerint, kellő mennyiségű hóról kellett egész évre gondoskodni. A fogások mellé külön tányérra helyezve a hó soha sem hiányozhatott a király asztaláról. Az etikett szerint azonban a havat csak is az uralkodó saját kezével vegyíthette italába vagy ételéhez. Kezdetben az udvarnál ezt a szokást túl nőiesnek találták, minél fogva elég nehezen terjedt el a főúri otthonokban, de aztán hogy a XVII. századra minden valamire való háznál divatba jött a hűtött italok fogyasztása, királyi rendeletben szabályozták a hó és a jég beszerzésének jogát.A jogot bérelni lehetett a királytól, így az abból befolyó haszon az udvar még nagyobb fényűzését szolgálhatta. Rövid időn belül hihetetlen magasba szökött a hó és jég ára, aminek az lett a következménye, hogy visszaesett a kereslet e hideg ínyencségek iránt.   Rómában az 1550-es évektől kezdve egy találmány vetett véget a jég és a hó keresletének.
Ez a találmány abból állt, hogy a vízhez salétrom sót kevertek és ebbe a hűtő közegbe helyezték az italokat néhány órára. A találmány egy spanyol orvos Blasius Villafranca nevéhez fűződik, aki ez idő tájt Olaszországban praktizált. Találmányáról könyvet is jelentetett meg, mely olyan sikeres volt, hogy a benne foglalt módszert és hűtőkeveréket a XVI. században már szinte egész Itáliában használták hideg italok készítésére. Androvandi 1648-ban megjelent mineralógiájában (ásványtan) hűtőfolyadék készítéséhez már konyhasót javasol.
A mantuai herceg 1650-ben állítólag már olyan porral rendelkezett, amely a legforróbb nyáron is a vizet jéghidegre hűtötte le.
Később ezeknek, a kísérleteknek a nyomán jött létre a mesterséges jéggyártás, de hogy valójában ki volt, aki először mondhatta magáénak a sikert, azt sajnos nem tudjuk. Latinus Tankredus nápolyi orvostanár volt az első, aki 1607-ben megjelent művében beszélt a műjéggyártásról. Descartes 1650-ben azt írja, hogy a jég és salétrom só keverékével vizet meglehet fagyasztani.
A műjég készítésének leírása Barclai „Aragonis" művében is szerepel. Sőt e leírásában elmeséli, hogy egy jó ismerőse asztalánál rekkenő nyárban olyan friss almát kapott, amely egy pohárban volt félig jégbe fagyasztva. Később, ugyan ilyen fagyaszott poharakban kínálták aztán a bort is.



 
Az első fagyizó

a világ első fagylaltot forgalmazó kávézója a Florensi Procope Couteaux nevéhez köthető. Először ő gyártott fagylaltot különböző ízekben, méghozzá Olaszországban. A mai napig az olaszok vezető szerepet játszanak a fagylaltkészítés mesterségében. Nápoly a fagyi csodaországává vált, a gelato-k, a grandinata-k, a cassata-k, a parfetto-k és a többi krémes hűsítő finomság fellegvára lett. De térjünk vissza Couteauxhoz, Párizsban, megalkotta az első irodalmi kávéházat, "Café Procope" néven. Rengeteget vendégeskedett nála Voltaire, Rousseau és Diderot is. Ki tudja, lehet, hogy műveikhez egy-egy fagyi járult hozzá ihletként. A citromfagylalt őse is itt született, Couteaux úgy szolgálta látványosan és ízlésesen szolgálta fel a limonádét, előre fagyasztott állapotban. Akadtak ám vetélytársak, méghozzá az előkelő réteget fagylaltcsodáikkal kápráztató Foi és Le Févre, a munkáikat elismerték, mind az ízvilág mind a forma vonzotta a fényűzésre vágyó arisztokráciát. Az legforradalmibb változás a 18. században történt, amikor tejtermékeket és tojást kevertek, így krémessé, lággyá vált a hideg nyalat állaga.


A fagylaltozás tehát egy a történelemben mélyen visszanyúló édesség. Mára az ízek, a színek, a díszítések, a tálalási módszerek és a fagylaltot kiegészítő édességek és termékek széles választékát tudhatja magáénak a világ. A hűsítő nyalánkság pedig megkönnyíti a nyári kánikula elviselését.


Kutya meleg van!

"A tartós hőség veszélye miatt Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki az elsőfokú figyelmeztetést.
Szerdán aztán tovább erősödik a kánikula, akár 37 fokig is melegedhet majd a levegő."


A latin canis [kánisz] szó ’kutyá’-t jelent, a Canis Maior [kánisz major] pedig annyit tesz, hogy ’Nagy Kutya’. De nem azért írjuk nagy betűvel, mert valami ókori maffiafőnököt tisztelünk vele, hanem azért, mert ez egy csillagkép neve

A canicula [kánikula] a canis kicsinyítő képzős formája, tehát annyit tesz: ’kiskutya, kutyakölyök, kutyus’. Na de mi köze a hőségnek a kutyushoz?

 Az, hogy a rómaiak idejében a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga, a Szíriusz nyár közepén, a legnagyobb hőség idején jelent meg először az égbolton. Az egybeesés miatt a rómaiak azt feltételezték, hogy a csillagkép okozza a nagy meleget.

Így lett tehát az igazán forró időszakok neve kánikula.

Magyar nyelvű szövegből már 1575-ből van rá adatunk!  Tempora mutantur, et stellae mutantur in illis... A Szíriusz ma már szeptember elején jelenik meg az égbolton, azaz az igazi kánikula, a Canis Maior ideje majd még csak ezután jön!  A kutya meleg viszont aligha függ össze a csillagképpel: ezt már abból is sejthetjük, hogy kutya hidegről is beszélünk! A kutya szitokszóként egyébként is használatos (más nyelvekben is járul ilyen hálátlan feladat szegény jószágokra), de ebben az esetben bizonyára eufemisztikus használatról van szó a hasonló funkcióban használatos, hasonló kezdetű és ősi mesterséget jelölő szó helyett.


/Nyelv- és Tudomány/
 

2017. június 26., hétfő

Magyar tudósok


Herman Ottó nevét örökre beírta a halhatatlan magyar tudósok közé. 
(1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.)

 Talán ő volt az utolsó magyar polihisztor, akinek művei kisebb könyvtárat töltenének meg. Olyan tudományágakban alkotott alapműveket, mint a hazai ősrégészet, a néprajz, a nyelvészet, a természettudomány, ornitológia, környezetvédelem, szőlőtermesztés, ipari kendertermesztés, tudományos ismeretterjesztés.



Alacsony termetű, zömök ember volt, a legfeltűnőbb volt a külsején a nagy, zászlóforma szürke - később teljesen megfehéredett - szakálla. Szeretett kalap nélkül járni, csoszogó lépésekkel baktatott a József körúton, élénken beszélgetve, meg-megállva, sok heves gesztussal, hangosan, mint a nagyothalló emberek szokták. Inkább ő beszélt, s aki vele volt, az legfeljebb ha egy-egy szóval, vagy inkább csak mozdulattal vett részt a beszélgetésben: Herman Ottó nyilván elmondta helyette is az ellenvetéseket, amelyeket ő úgysem hallott volna. Külseje és mozgása szerint az átlagtól eltérő, feltűnő alak volt, aki nem ismerte, az utána nézett, aki ismerte, az rokonszenvező érdeklődéssel vetett utána egy pillantást. Az előbbiek aránytalanul kevesebben voltak, mert Herman Ottó Budapest legismertebb alakjai közé tartozott, szinte hozzátartozott a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli Budapest képéhez, s a huszadik században, mint a múlt század egy ittfelejtett emléke járt köztünk.

Herman Ottó még ennek a maga korának is a legkülönösebb alakjai közé tartozott. Maga a külső pályája is minden szabálytól eltérő volt: lakatosmesterséget tanult, iskolába nagyon keveset járt, közkatona lett, felvitte az őrmesterségig, obsitot kapott, vándor-fotográfus lett (akkor élte kezdő fiatalkorát a fotografálás), kedvtelésből megtanult állatokat preparálni, s ez a kedvtelése döntötte el karrierjét. Brassai Sámuel preparátort keresett az Erdélyi Múzeum számára, 30 forint havi fizetéssel, amelyet a saját csekély igazgatói fizetéséből szakított ki. Az állást Herman Ottó kapta meg, ezzel csaknem egy csapásra természettudós lett a hányatott életű fiatal emberből. Tisztára autodidakta volt (hányszor a szemére vetették ezt nálánál százszor jelentéktelenebb "módszeres képzettségű" szakemberek!), semmi iskolai képzettsége nem volt, amit pályája kezdetén tudott, azt bécsi múzeumok fiatalkori nézegetéséből, egy-két bécsi tudóssal való érintkezésből, néhány akkor divatban lévő népszerűen tudományos könyvből tanulta. Szilárd, világnézetté szervesedett természetfilozófiai felfogása sohase volt, a természethez való egyéni viszonya mindig lényegében irodalmi volt, érzelmeken és ösztönszerű megérzésen alapuló. S ezzel a készültséggel jóformán egyik napról a másikra kutató tudóssá tudott válni. A geniális szellem tette azzá: a természet érdekes és fontos részleteinek megérzésére való ösztön, a kongenialitás a látható világ jelenségeivel, a szenvedélyes érdeklődés a dolgok iránt, a megfigyelés szinte ősemberi módon elfogulatlan képessége, a közlés művészetének rendkívüli természeti adománya, az élénk temperamentum, amely azonosította magát mindennel, amivel foglalkozott, lelket vitt minden tanulmányozásába. Az átlag szakember ül a mikroszkópja végiben, és mialatt néz a lencséjébe, észre sem veszi, hogy amivel foglalkozik, az az életnek egy kis darabkája. Herman Ottó egész lénye sugárzott az élettől, mintegy villamos gyűjtőközpontja volt az élet gazdagságának és szépségének, s ha még olyan parányi részletjelenségét vizsgálta is a természetnek, abban mindig újra rekonstruálta az élet egész teljességét. Azért tudott izgatóan érdekessé tenni mindent, amihez hozzányúlt. A pókok különböző fajtái és életmódjuk bizonyára nem érdeklik a laikusokat, Herman Ottó monográfiát írt a pókokról és könyve szenzációt keltett egész Magyarországon. Az emberek egyszerre nagyon kíváncsiak lettek a pókokra, mert Herman Ottó beszélt róluk. Nem mondott semmi szenzációsat róluk, csak jól megfigyelte különféle fajtáikat, és azok különféle életmódjait, a pozitív eredményeket, amelyeket elért, igazán csak a szűkebb értelemben vett szakemberek értékelhették. Honnan való volt mégis az a rendkívüli érdeklődés a könyv és tárgya iránt egy társadalomban, amelynek minden más inkább tartozik a jellemvonásai közé, mint a természetrajzi részletkérdések iránti érdeklődés? Ezt csak Herman Ottó egyéniségének és tehetségének szuggesztivitása magyarázza meg, amelynek számára nincs közömbös közönség, amely passzionálni tudja az embereket a maga céljai érdekében, amely érdekessé és elevenné tud tenni mindent, amit kezébe vesz. Hogy Herman Ottó tudományos eredményei mennyire állják meg az idők próbáját, azt nem tudom megítélni, mert nem sokat értek azokhoz a tárgyakhoz, amelyekkel foglalkozott, de személyének rendkívüli kulturális hatását tisztán látom. Fel tudta kelteni és ébren tudta tartani egy időre a magyar intelligenciában a természettudományi megfigyelés iránti érzéket. A mi kulturális életünknek egészen sajátságos vonása, hogy a tudomány iránti közérdeklődés mindig egy személyhez van kötve, egy érdekes egyéniségű ember agitatív és szuggesztív személyi hatásához. Salamon Ferenc tette valamikor érdeklődés tárgyává a történeti stúdiumot, Thaly Kálmán a kuruc-kort, Rómer Flóris az archeológiát, Szarvas Gábor és később Szily Kálmán a nyelvtudományt, Herman Ottó a természetrajzot.

Herman Ottónak sem a tárgyai érdekelték az embereket. Ő maga, az ember, a szerző, Herman Ottó volt az érdekes. Megvolt benne az erős és független egyéniség közlékenysége, amely közölni tudta magát, akármiről beszélt. Nem valami a tárgy és a szemlélő közé tolakodó lírizálással, - bár néha, invita Minerva írott munkáiban erre is akad példa - hanem egyszerűen azzal, hogy a maga egyéniségén, tehát egy életen keresztül mutatta meg az olvasónak a természet jelenségeit. A ridegen objektív szakember erre azt mondja, hogy nem járt el teljesen tudományosan, mert a tárgyszerű tudományos előadásba irodalmi elemet vitt bele. Nyilván igaza is van a megállapításban, de aligha van igaza a megítélésben, mert a tudományban is az igazság bizonyos értelemben az egyéniséghez kötött: a kutató és közlő egyéniségén tud legjobban megmutatkozni, s a tudományos megismerés történetében az egyéniségnek, s a belőle fakadó intuíciónak van legalább is akkora szerepe, mint a módszeres objektív vizsgálatnak. Herman Ottó az autodidaxisból, amelyet minden lehető alkalommal a fejéhez vágtak, nagy értékeket hozott magával: a megfigyelésnek minden tudósi elfogultságától mentes frissességét, a lendületes, merész intuíciót és az előadásnak temperamentumosságát. Ezek valóban inkább egy kitűnő író erényei, mint a szaktudóséi, s ő valószínűleg nem is mint tudós fog műveiben tovább élni, hanem mint író. Kutatásainak és megfigyeléseinek érvényét megtámadhatja és túlhaladhatja a haladó tudomány, írói művészete még akkor is friss marad, mert éppen ebben van benne teljesen élete pályájának halhatatlan része: egyénisége. Ahogy Zola az íróról mondja, ő is temperamentumán keresztül nézte a természetet, az egész világot. Az életérzéke olyan friss és eleven volt, mint egy művészé és nem egyszer, ha tudományos szándékkal indult is a természetnek elébe, szembekerülve vele, a művész gyönyörködésével állott előtte. Innen természetleírásainak életteljessége. Jókain kívül nincs hozzáfogható leírója a természet szépségének és intimitásainak. Gyulai Pál nem alaptalanul vetette szemére, hogy gyakran "negélyezi" a szépirodalmi hatást az igazi stílus rovására, válogatni kell műveiben, de sokat lehet belőlük válogatni, s közte sok elsőrendűt.

Forrás: Schöpflin Aladár: Herman Ottó
/részlet/

 



Érdekes

Mióta viselnek az emberek szandált?

Az ókorban, Kis-Ázsiában élt a lüdek legendás népe. Jól éltek, mert az egyik királyuk a közismert Krőzus volt. Hitük szerint egyik legmagasabb rangú istenüket Sandas névvel illették. Ez is krőzus lehetett a maga körében, mert sohasem járt mezítláb, mint a többi halhatatlan, hanem mindig cipőben jelent meg a társaságban. Persze, mindig cipőstül ábrázolták is Sandas istenségét. Ez a viselet nagyon megtetszett a szomszéd népeknek. A görögök azt mondták: remek, a római hölgyek addig epekedtek, míg nékik is olyan isteni sandaliumuk lett, mint a lüdek Sandas istenének. Azóta is szandál a sandalium, hála Sandasnak. 

- Eddig tart a mese - a valóság az, hogy a bőr- vagy fatalpú, szíjakkal a lábhoz erősített szandál Mezopotámiában és Egyiptomban a legősibb lábbeli. Átvették a görögök is, a rómaiaknál is népszerű volt a nők körében, a komoly római férfiak azonban nem tartották magukhoz illő viseletnek. Otthonra még csak felhúzták, az utcára, a méltóságteljes tógához azonban már nem vették fel. 


Képtalálat a következőre: „szandál”

Ki találta fel az esernyőt?

I. e. 860-ból a ninivei Nimrud palota alabástrom reliefjéről integet felérik az első napernyő. Ez szemmel láthatólag éppen úgy összecsukható volt használat után, mint mai, kései leszármazottja. Európában a 16. század során tűnik fel, de a verőfényes kelet és dél árnyékot nyújtó napernyője nyugaton az eső elleni fedéllé szürkül. Az európai ősesernyő halcsont bordázatára bőrhuzat feszült, s ez a több kilós, hordozható tető számos családot s nemzedéket kiszolgált.
A 18. század közepén jelent meg Londonban Sir Jonas Hauway; ő az esernyő prófétája volt. Neki köszönheti a ködös és esős Albion, hogy az esernyő divatjának nyugati bázisává erősödött. Kezdetben nem sok sikere volt. A londoni kocsisok ugyanis féltették az esővízzel együtt bővebben csörgő bevételüket. Felbérelték az akkori "huligánokat", hogy tüntessenek ellene. 1750-től kezdve, harminc éven át sétált Sir Jonas esernyő alatt London utcáin. Gúny és szitok volt a része, de tűrt, s vállalt minden szenvedést. S végül is győzött az esernyő. Megszokták, viselik, használják - és elvesztik azóta is...

 Kapcsolódó kép

Honnan ered az a mese, hogy az aranyszínű szőlőben arany van?

Az aranytartalmú vagy aranyat termő szőlő meséje a 15. századba, Mátyás király udvari tudósainak körébe vezet vissza. Marzio Galeotto ezt jegyezte fel: 

"Egy hallatlan és csodadolgot említek, amiről azt mondják, hogy sehol másutt nem fordul elő, csak Magyarországban. Ott ugyanis arany terem vessző alakban, hasonló a spárgához, néha meg a szőlőtőke körül tekerőzött kacs formájára emlékeztet."
Ezt a mesét elhitte az egész tudományos világ, még a józan ítéletű Bél Mátyás is. Sőt egyik munkájában közzétette egy olyan aranytekercsnek a rajzát, amelyet egy tokaji szőlővenyigéhez nőve találtak. 

Az aranyszőlő titkának megfejtését a Természettudományi Közlönyben Horváth Géza tette közzé. Megvizsgált egy szőlőszemet, amelyen négy darab aranyfényű szemecske volt látható. Már első tekintetre megállapította, hogy az aranyszínű szemecskék tulajdonképpen rovarpeték, a Gonocerus Acutangulatus Goeze poloskafajnak a petéi. Ez a felül világosbarna, alul szennyessárga, 12-15 mm hosszú rovar a karimás poloskák (Coraide) családjához tartozik, és bokrokon, cserjéken Európa-szerte előfordul. Táplálékát növényi nedvekből, bogyókból szívja és ezekre a helyekre rakja petéit is. A viaszsárga peték tojás alakúak, 1 3/4 mm hosszúak és 1 mm-nél valamivel vastagabbak.
A fiatal ivadék úgy bújik ki a petéből, hogy annak végén egy kis ajtócska felnyílik. Az üres peték aranysárgák, olyan aranyos fénnyel és csillogással, hogy valóban aranynak lehet nézni. Felszínük szabad szemmel simának látszik, de erős nagyítás mellett szabálytalan hatszögű sejtekből álló recézetet lehet rajta észrevenni. Az üres petehéjak, amelyek különben csak olyan sárgák, mint a borostyánkő, eme recésségnek köszönhetik élénk aranyfényüket, mert a felszín recézete a fénytalálkozás tüneményét idézi elő, és ez okozza az aranyos csillogást. Fizikai neve: interferencia.
Az aranyfényű petehéjak azonban nem hasonlíthatnak szőlőkacsra. Honnan eredhet akkor az aranyvenyige meséje? 

Szőlőműveléskor gyakran bukkantak és bukkannak régészeti leletekre. Minden bizonnyal bronzkori arany spirálisokat találtak valaha egy szőlőben, s mivel ezek valóban emlékeztetnek a szőlőkacsra, azt a téves következtetést vonták le, hogy az arany a szőlőtőkén termett. 

Képtalálat a következőre: „szöllő”


2017. június 25., vasárnap

A keresztrejtvény

A monda szerint egy fokvárosi fegyenc alkotta meg az első keresztrejtvény-típusú fejtörőt. Victor Orville, angol földbirtokos közlekedési szabálysértés miatt töltötte büntetését a börtönben. Ott, a cella falán, az ablakrácsokon keresztül beszűrődő fény által kirajzolt ábrát töltötte ki önmaga szórakoztatására. A börtönorvos tanácsára elküldte az ábrát az egyik fokvárosi angol lap főszerkesztőjének, aki fantáziát látott benne és közzétette a lapjában. A rébusz rövidesen óriási sikert aratott az olvasók körében és Orville egymás után kapta az újságoktól a megrendeléseket. Mire kiszabadult, már hatalmas vagyonra tett szert az ötletéből.

A valóság azonban valószínűleg sokkal szürkébb és unalmasabb ennél: a ma ismert keresztrejtvény ősének tartott fejtörő hivatalos források szerint 1913. december 21-én jelent meg a The New York Sunday World című amerikai újságban. Készítője a lap egyik újságírója, Arthur Wynne, aki jelentős változást hozott a rejtvénykészítés történetében. Wynne egy olyan ábrát szerkesztett, amelyben függőlegesen és vízszintesen is más-más szót lehetett megfejteni. A meghatározásokat nemcsak egy számmal jelölte, hanem a megfejtendő szó első és utolsó négyzetének számát is kiírta.




A rejtvény műfaja egyidős a thébai királyi család történetével és az Oidipusz-mítosszal.A monda szerint mikor Oidipusz útja során Théba elé érkezett, a város határában éppen a szfinx pusztított. Ez az oroszlántestű, de szép női fejjel bíró szörnyeteg rejtvényt adott fel Théba polgárainak, és addig követelte, hogy emberáldozatot vessenek eléje, amíg nem akad valaki, aki rejtvényét megoldja. Mi az, ami reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár? Oidipusz megfejtette a talányt. A megfejtés az ember, aki gyerekként négykézláb mászik, felnőttként két lábon jár, agg korában pedig botjára, a harmadik lábára támaszkodik.A szfinx feladványa a történelem első ismert rejtvénye, amely még életre-halálra szóló küzdelem volt. Az évszázadok során ez a harc szelídült az elme tornájává, a rejtvénnyé.

 Tehát a rejtvény története több ezer évre nyúlik vissza. Azt is mondhatnánk, hogy amióta az ember gondolkodik, rejtvényeket is kitalál. Persze az is lehet, hogy nem a gondolkodás, hanem a játék kezdete az, ami a talányok születését elindította. De ez a tyúk és a tojás esetéhez hasonló, így választ nem érdemes keresni rá.A világ ma ismert első rejtvénykönyve egy ókori egyiptomi tekercs, amelyet úgy négyezer évvel ezelőtt egy Aamesz nevű írnok, csillagász és matematikus készített. Ebben az egyiptomi iskolák tanárai által kitalált talányokat gyűjtötte egybe. Hasonló munkát írt a görög Kléarkhosz is, aki legszívesebben szórejtvényekkel és szójátékokkal lepte meg közönségét. Mindebből kiderül, hogy a legrégibb rejtvények a nyelvi játékok és a logikai fejtörők voltak
.Az ókoriak ünnepnapokon, lakomákon látványos szellemi tornákat rendeztek, ahol a jelenlévők ötletes kérdésekkel szórakoztatták egymást. Számos görög filozófusról maradt fenn talányokkal, fejtörőkkel kapcsolatos történet. Talán a legismertebb Homérosz esete, amelyet a történetíró Plutarkhosz örökített meg. Eszerint Homérosz halálát nem más, mint egy találós kérdés okozta. Homérosz ugyanis egy sétája során fiatal halászokkal találkozott, és amikor zsákmányukról érdeklődött, azok így válaszoltak neki: – Amit fogtunk, azt eldobtuk. Amit nem fogtunk, azt hazavisszük.. A történetíró szerint Homérosz – mivel nem tudta megfejteni ezt a rejtvényt – a szégyenbe belehalt. Akár igaz a történet, akár nem, feltárja előttünk, hogy az ókori ember az ész minden próbatételét komolyan vette.
.A rejtvénytörténetben döntő fontosságú volt az ábrás rejtvények megjelenése. Ez lényegében a középkorban kezdődött az úgynevezett abrakadabra háromszöggel, amelyben még több volt a misztikum, mint a játékosság. Ebben a háromszög alakú ábrában 1024-szer volt olvasható az abrakadabra szó. A középkori ember a háromszögnek bűvös hatalmat tulajdonított. A klasszikus abrakadabra ábrának valójában egyetlen értelme volt, mégpedig az, hogy mintaképül szolgált a későbbi rejtvényábrák készítőinek. Így alkotta meg egy francia szerzetes a pogány háromszögábra keresztény ellenlábasát. A rejtvény ezúttal négyzet alakú volt, és a közepében elhelyezett S betűből kiindulva 8192 irányban lehetett elolvasni a santa ecclesia, vagyis szent egyház szavakat. Ezután a szerzetesek valósággal gyártani kezdték az ehhez hasonló ábrákat. A középkorban persze nem csak egyházi emberek készítettek rejtvényeket. Az ábrás rejtvények közül az úgynevezett Fortuna-rejtvény volt a legnépszerűbb, amelyet – mivel egy pogány istenasszonyt népszerűsített – pápai átok sújtott, így megfejtői az inkvizíció rémével is játszadoztak. Viszont a rejtvénykedvelők nagy szerencséjére a Fortuna-amulett fennmaradt, és egy ma is használatos rejtvény alapjává vált. A játék lényege, hogy úgy kellett a betűket összekötni, hogy minden kockát csak egyszer érintve a vonal mentén a Fortuna szó alakuljon ki. A rejtvényfejtőknek ez ma már alapjáték, többnyire gyerekeknek szóló feladvány.

A reneszánsz idején újra feléledtek az ókori szellemi tornákhoz hasonló nyilvános rejtvénypárbajok, ahol a szavak és a logika mesterei mérettettek meg. A különböző titkos társaságok pedig melegágyai voltak a talányokkal való játékoknak. Az írástudók számának növekedésével egyenes arányban nőtt a betűjátékok népszerűsége. Az a tömegszenvedély, amely manapság a rejtvényeket övezi, valahol a XVIII–XIX. század környékén vette kezdetét. Eleinte csak a rímek és a szavak mesterei alkalmazták a betűrejtvényeket. Az akrosztichon és a telisztichon a két első betűrejtvény. Az előbbinél a sor eleji, az utóbbinál a sorvégi betűk összeolvasásával kapjuk meg a rejtvény megfejtését. Ezt a betűjátékot nem csak költők használták előszeretettel. Itt van például a Giuseppe Verdi nevéhez fűződő politikai akrosztichon: VERDI = Vittorio Emanuele Re D’Italia, azaz Viktor Emánuel Itália királya.

Mi, magyarok sem maradtunk alul a rejtvénykészítés történetében. Egy XIX. századi rejtvénytípus egyenesen hazánkból indult világhódító útjára. Ez az úgynevezett eszperentejáték. Varjas János, a debreceni református kollégium professzora agyalta ki, és a lényege, hogy az e és é betűk kivételével a szövegből minden magánhangzót száműzni kell. Ő és követői más nyelvi játékokban is jeleskedtek. Így honosodott meg nálunk is a palindrom és az anagramma. Olyan nagy íróink művelték ezeket a játékokat, mint Arany János, Jókai Mór vagy Karinthy Frigyes és titkára, a rejtvénykirály Grätzer József. A palindrom lényege, hogy a szöveg visszafelé olvasva is értelmes legyen. A palindrom nemzetközi sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint egy angol tréfa, amely szerint a palindromot már az Édenkertben is ismerték. Ádám ugyanis így mutatkozott be Évának: Madam, I’m Adam. A bemutatkozás nem változik, ha visszafelé olvassuk el a szöveget.A betűjátékok közül talán még ma is az anagramma a legnépszerűbb. Eredete Nagy Sándorig nyúlik vissza. Ő ugyanis egy álmában megjelent anagrammának tulajdonította, hogy legyőzte a türosziakat. Egy szatírral, vagyis görögül szatürosszal álmodott. Az álom megfejtése eszerint sza Türosz, vagyis Türosz a tiéd. A történelem folyamán sokan használták az anagrammát titkosírásra vagy álnév kitalálására. Rejtjeles anagrammával levelezett Galilei és Kepler, és anagrammás álnevet választott magának Ady Endre is, az Erdne Ydát.A XX. században már igazán sokrétű volt a rejtvényarzenál
.Forrás: az ókori találmányoktól a keresztrejtvényig/MNO/részlet

 A Guinness Rekordok könyve szerint a legtöbb rejtvényt egy angol férfi állította össze 1963 és 2002 között, szám szerint 58 ezer feladatot. 

 Optimista az az ember, aki golyóstollal fejt keresztrejtvényt!

Karinthy Frigyes


  Karinthy évtizedeken keresztül szórta sziporkáit Pest utcáin és kávéházaiban, és számos pesti történetnek maga a hőse. A pesti élet szellemi kisüléseinek egyik katódja. Karinthy korának egyik fő szócsöve, a régi Pest egyik legendája, akinek kedvéért, állítólag, még a villamos is megállt a nyílt pályán, ha fel akart szállni. 

Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

 Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt. Egy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet
 

Vasárnapra..

Kapcsolódó képA világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit.

/Reményik Sándor/

2017. június 8., csütörtök

Ma van Medárd napja

 
Június 8.-a, Medárd napja, a hónap legismertebb időjárásjósló napja egész Magyarországon. A népi mondás szerint: "Ha ezen a napon esik, negyven napig esik egyfolytában."

"Medárdus napja ha tiszta,
nem jő a rossz idő vissza"


Ez a jóslat évszázados megfigyeléseken alapul. Még manapság is hagyatkoznak rá, de persze már nem vesszük olyan szigorúan szó szerint. A lényege, hogy ha Medárd napon esik az eső, negyven napos hűvösebb, esős, borús időjárás lesz. Ha azonban szép napos idő van ekkor, akkor negyven napos aszály várható. Egyes vidékeken a várható szőlő és szilvatermésre következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg, és napos, jó gyümölcstermés várható, ha esik, bő lesz a gabonatermés, viszont savanyú lesz a bor.

A Medárd-napi esőzések tudományos magyarázata:

Ezt nyári monszun jelenségnek hívják. Monszunnak azokat a hatalmas méretű esőzésekre szokták hívni, amelyek Dél- és Délkelet-Ázsiában jelentkeznek nyáridőben, amikor a tikkasztó meleget hatalmas zivatar kíséretében hosszan tartó esőzés váltja fel.

Ez a jelenség azonban Európában is előfordul, persze sokkal enyhébb formában. A kontinens belső területei felmelegednek, a felemelkedő meleg légtömegek helyébe az Atlanti-óceán felől hűvös, páradús levegő tódul. Így a nyár eleji időjárást többnyire nyugati irányból érkező, gyakran igen heves, dörgő-villámló hidegfront-betörés jellemzi. A front mögött óceáni légtömegek érkeznek. Ez az oka annak, hogy a június hazánk legcsapadékosabb hónapja. úgy tartották, hogy savanyú lesz a bor, viszont bő lesz a gabonatermés.
/Hargita Népe alapján /

A Medárd napi esõzések tudományos magyarázatát egykor Cholnoky Jenõ (1870-1950) professzor mutatta ki. Amikor kontinensünk belsõ területei felmelegednek, a felemelkedõ meleg légtömegek helyébe az Atlanti-óceán felõl hûvös, nedves légtömeg áramlik. Ezáltal a nyár eleji idõjárást a többnyire nyugati, délnyugati irányból érkezõ, gyakran igen heves, dörgésekkel és villámlásokkal tarkított hidegfrontbetörés jellemzi; hiszen a nedvesebb légtömegek kedvezõ feltételeket teremtenek a csapadékképzõdésre, illetve a heves záporok, zivatarok kialakulására. Ez a folyamat gyakran már május második felében elkezdõdik, majd rövidebb megszakításokkal júniusban folytatódik. Tetõpontját általában június elsõ felében éri el (ennek is köszönhetõ, hogy június a legcsapadékosabb hónap Magyarországon), majd júliusra egészen legyengül. Eme jelenséget - mely Európa nagy részére kiterjed – a neves természettudós európai nyári monszunjelenségnek nevezte el.

Forrás:  .tolnainepujsag.

Szent Medárd
 Medardus frank származású katolikus püspök volt, és a gabona aratásának illetve a szüreti munka védőszentje. Egyes helyeken fogfájáskor is az ő közbenjárását kérik.
456 körül született a pikárdiai Salency-ben, 33 éves korában szentelték pappá. 530-ban püspök lett Veromandumban. A hunok és a vandálok pusztítása nyomán székhelyét áttette Noviomagusba (ma: Noyons), s 532-ben egyesítette a tornacumi (Tournai) egyházmegyével. Azt tartják, hogy e két egyházmegye ötszáz éven át egy közös püspök irányítása alatt maradt.

Állítólag ő adta fel a apácafátylat Szt. Radegunda frank királynének, és ő honosította meg a rózsaünnepélyeket. A rózsakoszorú (Rosere) a környék legpéldásabb viselkedésű hajadonának járt. 545 június nyolcadikán halt meg.



Ha e napon megfürdetünk egy kakast, nyomban megnyílik az ég, és ömleni kezd belőle a zápor.

Június

Június - Szent Iván hava
"Júniusi derű: bőség, júniusi sár: szükség."
"Júniusi sár koldusbotot nyomhat a gazda kezébe."

Dátum
Névnap
Időjóslás
június 8.
Medárd
Ha Medárdkor esik,
Negyven napig esik.
június 10.
Margit
Margit-napi esőcseppek,
Negyven napig elperegnek.
június 24.
János (Iván)
János-napi zivatar,
Negyven napig elkavar.

2017. június 6., kedd

1859. június 6-án született Bánki Donát





1859. június 6-án Bakonybánk községben született Bánki Donát, korának legnagyobb gépészmérnöke, a Budapesti Királyi József Műegyetem nemzetközi hírű professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Édesapja Bánki Ignác körorvos, családjával - Donát fia 8-9 éves kora körül - a Veszprém megyei Lovászpatona nagyközségbe költözött, ahol gyógyító munkája mellett sok időt szentelt gyermekei oktatására. Bánki Donát részben még a középiskolai tananyagot is a családi házban sajátította el, de középfokú tanulmányait végül Budapesten fejezte be.

A budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. Az iparban helyezkedett el szerkesztőmérnökként (MÁV gépgyár, majd Ganz-gyár). Az egyetemen 1879–80-ban a műszaki mechanika tanszéken tanársegéd volt, majd 1899-től haláláig a hidrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora. Munkássága szorosan összekapcsolódott Csonka Jánossal, akivel együtt 1890-re kifejlesztették az ún. Bánki-Csonka motort, amely a Ganz-gyár nemzetközileg is versenyképes terméke volt.
A Pallas nagy lexikona szerzőinek egyike volt 1893-tól. 1893. február 11-én Csonkával együtt szabadalmaztatta a fúvókás benzinkarburátort (porlasztót), megelőzve ezzel a külföldön általánosan úttörőnek tartott Wilhelm Maybachot. 1894-ben szabadalmaztatta az első nagynyomású robbanómotort, a saját korában méltán világhírű Bánki-motort, amelynél a robbanókeveréket a hengerbe porlasztott vízzel hűtötte le, s ezzel a motor hatásfokát korábban nem remélt mértékben sikerült fokoznia.

 








Forrás: Wikipedia, Magyar Életrajzi Lexikon,

2017. június 3., szombat

"Napba öltözött Boldogasszony" - Babba Mária

Erdélyben az Árpádok bejövetele előtti magyar műveltség emlékei ma is megtalálhatók. Ennek élő jelenléte Babba Mária tisztelete.

 Ez tulajdonképpen az ősidőkbe visszanyúló Boldogasszony tiszteletet jelenti.
 Egyetlen nép sincs, aki annyiféle módon nevezné Szűz Máriát, Jézus anyját. A leggyakoribb elnevezés a már említetteken kívül: Nagyboldogasszony, Magyarok Nagyasszonya, Nagyasszony, Kisasszony, Szűzanya, Mindnyájunk Édesanyja, Boldogságos Szűz, Madonna, és még a liturgia részeként számos a tiszteletet kifejező elnevezés.

Gyönyörű nevet adtak a csíkiak és a csángók a csíksomlyói Szűz Máriának: „Napba öltözött Boldogasszony”  Ősi hitvilágunk emléke a Boldogasszony tisztelet, és ennek legerősebb bizonyítéka a ma is élő Babba Mária kultusz.

Erdélyben a magyar múltat és a magyar múlt emlékeit az egyházak őrzik. Már annak idején Szent István királyunk is – nem véletlenül – Nagyboldogasszony oltalma alá helyezte az országot.  A szó – Babba - eredete a múlt messzi homályába vész. Eleink keletről hozták magukkal. Mit jelent a Babba Mária?  - Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép.  A Mária-kultusz az egész magyar kultúrkörben megtalálható.Babba Mária elnevezéssel a néphit a fényesen ragyogó ég félhold alakú nyílásában ma már Máriát is köszönti, aki kinyitja az ég kapuját.

 A hivõk lelkében életre kel az a biztos tudat, hogy imájuk és kérésük a Boldogasszony segítségével bejutott a Mennybe. Nyugodt szívvel mennek a misére, teljes szívvel vesznek részt annak minden részletében, buzgón énekelek, a templomban megsimogatják a „Napba öltözött Boldogasszonyt"

"A moldovai magyarok egyik hagyomány-változata szerint a kalugári Barát-hegyről került Csíksomlyóra, mert a  tatárok össze akarták törni, ezért ingyen odaadták a pátereknek"- nos akár igy is történhetett. Egy másik legenda szerint - talán 1520-ban - a "Bákó-melletti Mardzsinyénből... menekítették  ferencesek a kegyszobrot, egyszerre minden erőfeszítés ellenére sem bírta a két ökör továbbhúzni a kincset vivő szekeret, Majd négy, hat, végül tizenkét ökör sem. Csoda történt, hogy kinyívánítassék, hol álljon a menedéket kereső Mária hajléka" . A csángómagyarok úgy tudják, annak idején Bizáncból került volt Moldvába talán annak törökök általi elfoglalásakor, 1453-ban ."

     A csíksomlyói kegyhely pályafutását a Szűzanya közbenjárására véghez vitt csodák teszik természetfölöttivé. E csodákat 1799. július 17-én Kollonita László erdélyi püspökének vizsgálóbizottsága alaposan fölülbírálta, majd 1798-ban a „kegyszobrot csodákkal ékesnek hirdette ki". Megjegyzendő, hogy a János Zsigmond fejedelem által erőszakosan terjesztett unitárius vallás átvétele ellen elsősorban a csíksomlyói Szűzanya iránti ragaszkodás erejével tiltakoztak a székelyek. És ezért megmaradtak máig őseik katolikus hitében. Joggal mondhatjuk tehát, hogy ami a lengyeleknek Czestochowa, a magyaroknak Máriapócs és Verebély, az a székelyeknek Csíksomlyó.


     A jelenlegi kéttornyú templom 1802-ben épült, a kegyoltár pedig 1848-ban. A kegyszobor maga 2,26 m magasságú. Századunkban 1916-ban augusztus 29-én a kegyszobor Székelyudvarhelyre menekült, majd innen Kolozsvárra, ahol a Havas Boldogasszony templomában kapott szállást. 1920 pünkösdjén. azonban újból „hazatérhetett" és elfoglalhatta trónusát a csíksomlyói kegytemplomban. 



A Csiksomlyói búcsú


Idén négyszázötven esztendeje, hogy 1567 Pünkösd szombatján lezajlott a hagyomány szerinti Tolvajos-tetői csata, amelynek eredményeként a székelyek megvédték katolikus hitüket, s ezen győzelmük emlékezetére rendezik meg évente a csíksomlyói búcsút (gyökerei a XV. század derekáig nyúlnak vissza), amely mostanára a Kárpát-medencében élő és a világ minden égtáján szétszóródott összmagyarság legjelentősebb vallási eseménye. 

Több százezren – olykor félmillióan! – gyűlnek itt össze, hogy Pünkösd szombatján a ferences-rendi Mária-kegyhely templom melletti Kissomlyó és Nagysomlyó közötti nyeregben vegyenek részt a szabadtéri misén, ahol a csíksomlyói Szűz Mária – vagy ahogy a csángók hívják: Babba Mária, a napba öltözött Boldogasszony – segítségét kérve, bűneiket megvallva és bűnbánatot tanúsítva nyerhetik el bűneik megbocsátását és lelki megtisztulásukat, miközben nemzetünk megmaradásáért is imádkoznak.