A
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított
"Év madara" programjának célja és küldetése olyan fajok vagy
madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a
lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (gazdálkodók, vadászok,
pedagógusok) különösen fontos szerepe van.
Testhossza 25-29 centiméter, szárnyfesztávolsága 44-48 centiméter,
testtömege 45-87 gramm. Rigónál nagyobb, tarka tollruhájú madár. Fején
jellegzetes, sugarasan felmereszthető tollbóbítát visel, amely nyugalmi
állapotban a tarkóra simul.
Eredeti élőhelyét a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legeltetés, földművelés által átalakított kultúrtájhoz, beleértve a tanyasi, falusi környezetet és a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál.
A szalakóta, v. kékcsóka (Coracias garrulus), a gyurgyalag mellett a
legexotikusabb, legszínesebb madarunk, tollai a legszebb azúr- és
indigokékben tündökölnek .
A szalakóta (Coracias garrulus) színpompás, fokozottan védett madárfajunk, a szikes puszták szélein található fasorok idős fáinak odvaiban fészkel. A fasorok kivágásával, az öreg odvas fák eltűnésével megfogyatkoztak fészkelőhelyei.
A szalakóta korábban Euróba nagy részén elterjedt faj volt. Az elmúlt évtizedekben azonban állománya drasztikusan csökkent. Észak- és Nyugat-Európából szinte teljesen eltűnt, jelenleg Közép- és Dél-Európában van számottevő állomány. Kisebb populációja Afrika északi peremterületein is fészkel. Magyarországon eredetileg a középhegységek magasabb régióit és a zárt erdős területeket kivéve mindenhol előfordult. Mára a Dunántúlról teljesen kipusztult. Jelentősebb állománya a Jászságban, a Kiskunságban, a Hevesi-síkon, Borsodi-Mezőségen, a Hortobágyon, a Biharban, ill. Délkelet-Magyarországon él. Az európai állomány az elmúlt évtizedekben 30%-kal csökkent.
Eredeti élőhelyét a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legeltetés, földművelés által átalakított kultúrtájhoz, beleértve a tanyasi, falusi környezetet és a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál.
A szalakóta, v. kékcsóka (Coracias garrulus), a gyurgyalag mellett a
legexotikusabb, legszínesebb madarunk, tollai a legszebb azúr- és
indigokékben tündökölnek .A szalakóta (Coracias garrulus) színpompás, fokozottan védett madárfajunk, a szikes puszták szélein található fasorok idős fáinak odvaiban fészkel. A fasorok kivágásával, az öreg odvas fák eltűnésével megfogyatkoztak fészkelőhelyei.
A szalakóta korábban Euróba nagy részén elterjedt faj volt. Az elmúlt évtizedekben azonban állománya drasztikusan csökkent. Észak- és Nyugat-Európából szinte teljesen eltűnt, jelenleg Közép- és Dél-Európában van számottevő állomány. Kisebb populációja Afrika északi peremterületein is fészkel. Magyarországon eredetileg a középhegységek magasabb régióit és a zárt erdős területeket kivéve mindenhol előfordult. Mára a Dunántúlról teljesen kipusztult. Jelentősebb állománya a Jászságban, a Kiskunságban, a Hevesi-síkon, Borsodi-Mezőségen, a Hortobágyon, a Biharban, ill. Délkelet-Magyarországon él. Az európai állomány az elmúlt évtizedekben 30%-kal csökkent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése