A kigyó

A kígyó nagyon széles körben elterjedt mitológiai szimbólum. Leggyakrabban az ureusz-kobra, az uroborosz, a szivárványkígyó, tollaskígyó, kígyóspirál formákban találkozhatunk velük.

Az ureusz kígyó, a harcos kobra az ókori Egyiptomban a fáraó koronáját személyesítette meg, mérget lövellt az uralkodó ellenségeire, és ő vette körül a bolygóistenek napkorongját. 

 Az ureuszkorona – mely a harmadik szemnél kobrát ábrázoló aranykarika – misztikus szimbólum. A kígyó feje a homlok területére esett, a harmadik szem helyére. A belső látás állapotát és a világegyetem irányítását jelképezi. Némelyek szerint ez Hórusz szemének egy változata, míg mások szerint Rá szent szeme. Mindenképpen bölcsességet és értelmet jelképez.

A fáraó koronáján a kobra a tudatalatti vagy tudattalan elme, a mély vagy rejtett én képviselője.

Ezt a szimbólumot a beavatottak hordták, amely azt jelezte, hogy viselője átesett a kígyó-beavatáson és felébredt lény.

Észak-ausztráliai murngin nép legendás őse a rézkígyó, vagy szivárványkígyó. Vizesárok mélyén lakik, amelyben a víz úgy tündököl, mint a szivárvány. Tőle függött a nép fönnmaradása.

Az afrikai busmanok szerint az elhunyt ősök kígyó formájában néha megjelennek a földön.

A buddhista hagyomány szerint a nágák vízi istenségek, akik a buddhista szövegeket őrzik. Egy történet elbeszéli, hogy a nágák magukkal vittek birodalmukba egy buddhista filozófust, hogy a tanokat újra felfedezze. Ők őrzik azokat, amíg az emberek alkalmassá nem válnak a befogadására.

A nágakirályok felügyelik az esőzéseket, a folyókat, tavakat és tengereket, és megvédenek a villámcsapás okozta tüzektől.

Ábrázolásokban általában kobrakígyó a nága, csuklyaszerűen kifeszített nyakkal.

A közép-amerikai maja mitológiában a levegő szárnyas kígyóistenét, Quetzlcoatlt többnyire tollas kígyóként ábrázolják. (A toltékoknál Kukulkán a neve) 

Az indiánok szemében az átalakulás és a gyógyítás jelképe. A kígyót tollas, repülő lényként ábrázolták. 

A kígyót gyakran ábrázolták őrzőként is. A mítoszokban és legendákban gyakran szerepel, mint kincsek, az élet forrása vagy egyéb szent helyek őrzője. Kígyó őrizte azt a fát is, amelyen az Iaszonról és az Argonautákról szóló görög mitológia szerint az aranygyapjú lógott.
 
A székelyek a kapu őrének tartják az összetekeredett kígyót. Az ősmagyar táltosok tejet öntöttek a küszöbre, ahová beteghez hívták. Valószínű az őrző kígyónak szánt ’áldozatról’ van szó.


Aszklépiosz botja, amely köré egy kígyó tekeredik, ma is a gyógyszertárak emblémája, a gyógyítás görög istenére, Aszklépioszra emlékezve, de jelképe az orvosi hivatásnak is. (Újabban egy kehely köré tekeredik a kígyó)
Patikák neve még mai napig őrzi ezt a tudást: Aranykígyó ~, Rézkígyó ~, Fehérkígyó patika. 



A gyógyításhoz kapcsolás elsőrendű indoka a kígyók évenkénti vedlése, amit az ókorban megifjodásnak fogtak fel.
A többnyire gyógyforrások közelében létesített ókori gyógyhelyeken szent állatokként tartották a kígyókat.

A mítoszok szerint Zeusz Aszklépioszt (Aesculapiust) a kígyóval együtt helyezte az égboltra, mint Kígyótartó csillagképet. A kígyó gyógyfüvet hozott neki, ezzel nem csak a betegeket gyógyíthatta, hanem a halottakat is fel tudta támasztani.