Jókai szerelmei

 Különös szerelmi élet volt Jókai Móré...

Három múzsa képe rajzolódik ki szemünk előtt, s e múzsák közül egyik nyolc esztendővel meghaladta Jókai korát, a másik viszont 54 évvel később jött a világra mint írónk.

Jókainak, akárcsak kortársának, Madáchnak, igen akaratos, régi vágású magyar nagyasszony mamát adott az ég. Jókai azonban a félénk és gátlásos Madáchcsal ellentétben szembe mert fordulni az anyai önkénnyel. Madách Imre balul sikerült házasságát ma is sokan írják – részben – édesanyja, Majtényi Anna számlájára.  Az ifjú, rendkívül csinos és sármos Jókait azonban nem igazán édesanyja, mint inkább egy igen végzetes indok, kiszemeltjének korai halála tántorítja el céljától. Asztalos Etelka halálát évekig nem tudta kiheverni.

1848 tavaszától azonban újabb szerelem ostromolja sebzett szívét. A márciusi ifjak népszerű alakja lett, kinek mellére március 15-én este, a Bánk bán díszelőadásán maga Laborfalvi Róza tűzi fel a nemzetiszín kokárdát. Hamarosan már karöltve látják őket sétálni Budán, a könnyű tavaszi estéken. Jókayné levegőt sem kap, mikor megtudja, hová „süllyedt“ egy szem fiacskája: egy romlott életű színésznővel mutatkozik, aki ráadásul nyolc évvel öregebb nála.

A történet, bár meglepő, de happy enddel végződik. Laborfalvi Róza igen jó feleségnek és háziasszonynak bizonyul: pályafutását is feladja házasságáért. Alig telik el hát másfél év, s Jókayné lányának nevezi az egykor pokolba kívánt menyét.
Hogy mégis keserédes e történet, az Petőfin múlott. Ő ugyanis soha nem tudott megbocsátani barátjának, Laborfalvi Móricnak, ahogy gúnyosan nevezte.


Jókai Mór és Laborfalvi Róza

Hogy milyen volt a régi korokban egy színésznő és egy író szerelme? Erről a legtöbbet Jókai Mór és Laborfalvi Róza mesélhetne, ha még közöttünk lennének. Így csak a ránk maradt írásokból tudjuk, hogy milyen is volt az ő kapcsolatuk. Az első nagy találkozás azon a bizonyos forrongó 1848-as március 15-i napon esett meg.  A forradalmak és szerelmek felhőtlen napjai hamar elmúltak, amikor kiderült, hogy Jókai házasodni készült. Általános rosszallással kellett szembenézni a párnak, hiszen Róza nemcsak hogy idősebb volt, de még színésznő is és egy gyereke is volt. Hiába volt azonban bármiféle gúny, rosszallás, intrika, még Petőfi részéről is, a házasság létrejött. A forradalom elbukása azonban még a szerelmeseket is próbára tette. Petőfi meghalt, anélkül hogy kibékült volna barátjával, Jókaira bujdosás várt, s ekkor derült ki igazán Rózáról, hogy nemcsak nagy szíve van, hanem eszes is. Menlevelet szerzett az osztrák hatóságoktól férjének, s így visszatérhetett családjához a földönfutó férfi.

Jókai és Laborfalvi Róza házassága harminchat évig tartott. Nem minden zaj nélkül élték életüket, s itt elsősorban nem a családi vitákra kell gondolni. A lakásukat mindenféle zajongó madarakkal és nem ritkán karattyoló barátnőkkel osztották meg, így Jókainak nem sok nyugalom és pihenés jutott. Egyben azonban biztos lehetett, hogy jó ételekben soha nem fog hiányt szenvedni, hiszen nemcsak a színpadon érezte magát otthonosan a színésznő, de a konyhában is. /SuliNet/

S hogy ki volt Jókai utolsó nagy szerelme? Ki volt Nagy Bella, akibe a nála ötvennégy évvel idősebb özvegy író beleszeretett?

Az 1897. év egy tavaszi napján történt, hogy Jókai lakásába bekopogtatott egy fiatal leány. Remegő hangon adta elő, hogy olthatatlan vágy űzi a művészi pályára, színésznő akar lenni, hivatást érez magában, ámde szülei szegények s nem tudják érte a színiiskolai tandíjat fizetni, ha a méltóságos úr meghallgatná a szavalását és méltónak találná rája, vegye pártfogásába és nagy befolyásával segítse előre művészi tanulmányaiban. Jókai hátradőlt karosszékében és Nagy Bella elszavalta a Tetemre hívást. Mikor befejezte a szavalást, Jókai fölkelt s homlokon csókolta a leányt, ettől fogva pedig nem szűnt meg figyelemmel kísérni fejlődése útját. Bejuttatta a Nemzeti Színházba ösztöndíjas növendéknek, majd mikor tanárai ott nem voltak meggyőződve a hivatottságáról, a Rákosi Szidi iskolájában szerzett neki tandíjmentes helyet. A vizsgálaton a kritika figyelme is Nagy Bella felé fordult. Az óbudai színházban és a Krisztinavárosi Nyári Színházban lépett fel ezután a fiatal művésznő, többnyire Jókai darabjaiban; Jókai ott volt a színházban minden föllépténél, maga hívta föl a lapok figyelmét a leányra, s ekkor már nyílt titokként beszélték, hogy az agg költő pártfogása nem közönséges érdeklődés megnyilvánulása, hanem mély és mindinkább elhatalmasodó vonzalom jele a leány iránt. E suttogó szóbeszéd dacára is nagy feltűnést keltett, mikor egy-két lap azt újságolta, hogy Jókai Mór feleségül óhajtja venni Nagy Bellát.  . A legkínosabban Jókai családját, Fesztyéket és Hegedűs Sándorékat érte a hír. Ezek rögtön cáfolatot is tettek közzé a lapokban és ezzel megindult a harc Jókai és a családja között. A beavatottak sokat beszéltek annak idején arról, hogy a család miképpen igyekezett előbb Jókait eltéríteni az elhatározásától, majd mint környékezte Nagy Bellát, a csábítónál csábítóbb ajánlatokkal, hogy mondjon le.

  Ám Jókaiban sokkal jobban meggyökeresedett már a szerelem, semhogy e közbenjárások eredményre vezettek volna. S mikor odáig éleződött ki a helyzet, hogy választania kellett családja vagy szerelme között, Jókai a szerelmét választotta: elszakad az eddigi családjától, s hogy véget vessen a további harcoknak, hirtelenében egy napon, 1899. szeptember 16-án diszpenzációt szerzett Matuska alpolgármesternél a házassági kihirdetés kötelezettsége alól, s ugyane napon a VI. kerületi Gyár utcai anyakönyvi hivatalban házassági frigyre is lépett Nagy Bellával, pár órával a polgári esketés után pedig elutazott ifjú nejével Szicíliába. 

  Mikor nászútjáról visszatért, új élet kezdődött Jókai számára..  Jókai egyre azon volt, hogy meggyőzze a világot, mily jól érzi magát új környezetében, s mily szerető gyöngédséggel ápolja őt új családja. És valóban megható volt az a törekvése, amellyel ifjú nejének utat igyekezett törni a társaságba. Ahova jött, csak neje dícséretét zengette, a műveltségét, a szeretetreméltó voltát, s ha volt keserűsége utolsó éveiben, az abból fakadt, hogy e törekvésében nagy elfogultságokra és nehézségekre bukkant unos-untalan. Voltak ez években mélyebben szántó keserűségei is: a Fesztyékkel való családi viszályokból eredtek ezek. Még élénken emlékezetében lehet mindenkinek az egyik ilyen kínos affér. Jókai minden évben halottak napján ellátogatott első neje, Laborfalvi Róza sírjához, s amióta másodszor megnősült, második neje is elkísérte e kegyeletes útra és Jókai koszorúja mellé odatette a sírra a magáét is. Feszty Árpádné, aki szintén ellátogatott a sírhoz, e koszorú láttára annyira felingerlődött, hogy a koszorú szalagját összetépte. Jókai mód nélkül felháborodott ezen, s bírói úton keresett elégtételt a kegyeletsértésért, ám ítéletre nem került sor, mert Fesztyné megkövette az ősz költőt, amiért túlidegességében megbántotta.
 
  Csaknem öt évig tartott Jókainak ez a második házassága. Ő maga mindig hirdette, mily boldog és megelégedett az élete neje oldalán, s nem győzött eleget írni meg beszélni szerelme mélységéről és neje erényeiről. Munkakedve is egyre nőtt. Írt egy Levente című színművet, melyet élete egyik főművének hirdetett, s melyet előadás végett a Nemzeti Színháznak adott oda, de amely eddig színre nem került. Írt azonkívül novellákat, alkalmi cikkeket és házassága minden évfordulóján egy-egy újabb költeményben énekelte meg boldogságát. Legutóbb a születése hetvenkilencedik évfordulójára írt költeményt, amely szintén a boldogságáról szólott. Ez volt az utolsó műve, mely nyomtatásban megjelent.

/A világirodalom egyik legnagyobbjának, Goethének életében találjuk csak mását az alkonyesti szerelem ilyen naptüzének. /

  (Tolnai Világlapja, 1904)

Sulinet

Jókai Második házassága

Irodalmi Jelen/Ónagy  Z./