"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. február 11., kedd

Betegek világnapja

 A betegség legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, mint az egészség ellentéte.  Az egészségünk nagy érték. Csak akkor tudjuk ezt meg igazán, amikor megbetegszünk:
Február 11. -
1992 óta ez a nap a Betegek Világnapja, a megemlékezéssel az Egyház kívánja háláját és elismerését kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelték annak, hogy a betegekkel, szenvedőkkel foglalkozzanak.

A nap megtartását II. János Pál pápa kezdeményezte 1992. május 13-án keltezett levelében annak emlékére, hogy a hagyomány szerint a franciaországi kis faluban, Lourdes-ban 1858-ban e napon jelent meg Szűz Mária a 14 éves Bernadette Soubirous-nak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. Az első alkalommal 1993-ban megtartott világnap célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegnek, illetve segítse elő a szenvedés megértését". 

/II. János Pál pápa az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordul a betegekhez. /

A lourdes-i csoda helyén 1864-ben Mária-szobrot állítottak, majd 1876-ban templomot építettek fölé, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. Lourdes a világ legnagyobb Mária-kegyhelyévé, a reménység forrásává vált. Becslések szerint 1860 óta 200 millióan keresték fel.


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése