E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon.
A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. A tűzön a nyájat is áthajtották, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is mutattak be, majd kezet mostak a reggeli harmatban.
Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra. A hiedelmek hiedelem) és a népszokások azonban nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, a hit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja (pl. egy Zala megyei adat szerint: „Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél”). A nyírfa vagy rózsafaággal történő kihajtás rontáselhárító ( rontás elhárítása) magyarázatot is kapott. A jószág tűzön át hajtásának, ill. füstölésének elsősorban rontáselhárító célja volt. Az Ipoly mentén a karácsonyi aprószentek-vesszővel ( aprószentek-hordás) hajtották ki az állatokat először a csordára. A marha kapuba fektetett láncon át hajtása országszerte általános volt, de gyakori volt a fejszén, ekevason, tojáson, ill. a gazdasszony kötényén, kifordított szoknyáján stb. való áthajtás. Vépen (Vas m.) az állatokat kihajtás előtt az istállóban bodzafával vagy zöld gallyal megverték, a kijáráshoz pedig tojást és kívül-belül láncot tettek. Azt tartották, hogy olyan erős lesz a lábuk, mint a lánc. A tojást a szegényeknek adták, hogy imádkozzanak a barmokért. Körösön a láncon keresztül tüskés vesszőt raktak, majd tüzet gyújtottak rá, s erre karácsonykor eltett hamut öltöttek, tömjént tettek, hogy füstjétől a gonosz eltávozzék. A legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték e napon a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek : az istálló körülszórása, körülfüstölése ( bekerítés), zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvába stb.
A magyar népi hitvilágban Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely elsősorban a tehénre, ill. a tejre irányul. Kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket (gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével – pl. kakukkfűvel, úrnapi sátorfűvel úrnapja). Sok helyen e napon állítottak új köcsögfát. A boszorkánynak tulajdonított tehénrontó műveletek közül elsősorban az ágas megfejése és a harmatszedés kapcsolódik Szent György napjához.
A tejvarázslásra, tehénrontó boszorkányra vonatkozó hiedelmeknek Európa-szerte megvoltak a hagyományos napjai. Szent György napja a miénkhez hasonló jellegű a ruténeknél, délszlávoknál, románoknál; de ilyen nap sok helyütt a → pünkösd is (pl. románok) vagy Walpurgis éj (máj. 1. a németeknél), ill. Szent Iván-nap (jún. 24. több szláv népnél).
Szent György naphoz kapcsolódnak még a fentieken kívül a Szent György nap előtt fogott kígyóhoz és gyíkhoz, továbbá a Szent György nap mennydörgéshez fűződő, országosan elterjedt hiedelmek.
Időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak a Szent György napja körüli időszakhoz.
Úgy vélik például a bukovinai magyarok, az Ipoly menti falvak lakói is, hogy ha e nap előtt megszólalnak a békák, az korai tavaszt és nyarat jósol.
A Szent György-nap előtt megszólaló béka a medvesalji falvakban esőtlen nyarat jelez.
A békát gyógyításra is használták ezen a vidéken. Kiszárított békával és ráolvasással szemölcsöt gyógyítottak.
A Gyimes-völgyi magyarok szerint, aki Szent György-nap előtt megfürdik a szabadban, az egész évben nem lesz rühes.
Az ágynemű szellőztetését tiltották ezen a napon különböző okokra hivatkozva, például a Gyimes-völgyi magyarok szerint sok égzengés lenne, a berettyóújfalusiak a jószág pusztulásától féltek.
Szent György napját általában a kukorica, bab, uborka vetésére tartották alkalmas időpontnak.
Jó előjelnek tartották a termésre, ha a varjú nem látszott ki a búzából. Az egész magyar nyelvterületen ismert az e naphoz fűződő naphívogató gyermekdal, melynek csallóközi változata az alábbi:
Süss föl nap, Szent György nap,
Kert alatt a kislibáim megfagynak.
Teritsd le a köpönyeged
Adjon isten jó meleget!
Szent György Anglia legkedveltebb szentjévé vált: György volt
Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében
az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává
nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték
Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edwardtól ered az angol
hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!" Ő alapította a
Szent György- vagy térdszalag-rendet (1348) is.
A szent egyik első magyar vonatkozása, hogy a korona alsó, ún.
bizánci részén az ő képe látható. Az sem jelentéktelen tény, hogy az
első csanádi székesegyházat Gellért püspök Szent György tiszteletére
szentelte. A veszprémi Szent György-kápolna is a magyar György-kultuszt
hirdette a középkorban. I. István bolgárok elleni hadjáratából is Szent
György ereklyéivel tért haza, és a szent a középkorban virágzó nagy
magyarországi népszerűségét tanúsítja, hogy számos nemzetségi monostor
és templom választotta patrónusául.
A hazai Szent György-kultusz virágzására jellemző, hogy Károly Róbert
megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas
Beati Georgii), amelynek az Egyház védelme, a lovagi erények:
istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, a bajtársias
érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme volt a
kötelessége. A rendnek ötven tagja volt, "aki tartozott minden
vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye
fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete,
csuklyás köpeny. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain,
azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek" . A
lovagi közösséget Zsigmond új szabályzattal, Sárkányrend néven
fejlesztette tovább (1408).
A középkori főnemesség eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik,
hogy a Báthoriak is a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A
középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a
család ősének, a 13. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp
félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi. Báthori István vajda is
Szent György oltalmában bizakodva vív meg Kenyérmezőnél 1479-ben a
pogány török »sárkánnyal«. E győzelemnek emlékezetére építik a
nyírbátori, máig álló templomot, a gótika egyik nagy magyar remeklését.
A démonnak képzelt betegség »megfélemlítésének« szándéka magyarázza,
hogy Lőcse bélpoklosai György lovag tiszteletére szentelték a
Jakab-templomot.
Evlia Cselebi török utazó útleírásában 1663 táján
elmondja, hogy a budavári Szulejmán-dzsámi, vagyis a régi Szent György
templom keleti kapuja fölött fehér márvány szárnyas sárkány alak volt. A
sárkány előtt a Házret i Khizr, vagyis Szent György ül lovon és készül a
sárkányt összetiporni. Egyik török főpap Buda ostroma idején e
szavakkal védte meg: A szobor szent, tehát nem szabad összetörni.
Szulejmán szultán is megkegyelmezett neki, és hogy a szobrot senki meg
ne nézze, a nyakáról leoldott kasmíri sállal födte be, és ezzel az
összetöréstől megmentette.
A török időket idézi a
»szentgyörgytallér« amelyet a XVII. századtól kezdve nyugati példára
Körmöcbányán is vertek. Egyik oldalán a sárkányölő Szent György képe, a
hátlapján pedig tengeren hánykolódó vitorlás hajó, az Egyház szimbóluma,
olykor a benne alvó Jézussal. Ezek az érmek a harcoló katonák számára
talizmánul készültek. Régi katonahiedelem szerint akkor hatásos, ha nem
vették, hanem ajándékba kapták, vagy úgy lopták el valakitől.
A 16-17. században a szent kultusza Magyarországon a törökök elleni
küzdelemmel kapcsolódott össze, míg a barokk kor elején az egyik
legnépszerűbb védőszent volt az országban. "Kedveltségét a nevéből
képzett régi családneveink szép száma is tanúsítja: György, Győr,
Györffy, Györe, Györgye, Györke, Györkő, Györkös, Gyura, Gyuró, Gyurka,
Gyurkó, Gyuris, Gyéres, Gyíres, Gyűre." Szent György tisztelete a 18.
század végére elhalványodott, a legendakörét azóta viszonylag
töredékesen ismerik, ám a néphitben és népszokásokban betöltött szerepe
még ma is jelentős.