"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. április 30., hétfő

Bridge - Student Animation

Bridge - Student Animation

Reggel, madárcsicsergés


Tudósok szerint napi öt perc, amelyet madárcsicsergés hallgatásával töltünk, segít felvidítani a napot.

A madárdal melengető érzésekkel tölt el mindenkit, és jótékony hatással lehet a közérzetünkre.

Miért énekelnek a madarak?

Gyermekkorom olvasmányai között bájos kis mese igyekezett választ adni a címben feltett kérdésre. Miután a tojásain kotló tojó szörnyen unatkozik , párját kéri meg, ülne melléje és szórakoztassa énekével. Az pedig nyomban eleget is tesz a kérésnek, a fészek szélére ülve dalra nyitja a csőrét.

Eddig a mese, a valóság ezzel szemben az, hogy a madáréneknek két fontos biológiai funkciója van. Amikor a fülemülék, poszáták és a többiek hazaérkeznek Afrika felől, majd mindig a hímek azok, amelyek elsőnek jelennek meg a későbbi költőhelyen. Ott revirt, területet foglalnak, és miután kipihenték a hosszú és veszélyekkel teli út fáradalmait, énekelni kezdenek. Dalukkal a néhány nappal később érkező tojók közül igyekeznek egyet magukhoz csalogatni. Miután pedig általában ők vannak többségben, nagyon kell igyekezniük, minél szebben, hangosabban énekelniük, nehogy arra az évre hoppon, pár nélkül maradjanak. Ha aztán egy tojónak megtetszik a revir, és a benne szorgalmasan daloló hím, kialakul a pár, és rövidesen megkezdődik a fészek építése. Ez többnyire a tojó dolga, párja ezalatt a közelben folyamatosan tovább énekel. Mi semmi változást nem észlelünk a fülemüle bűbájos csattogásában vagy az énekes rigó ismételt szép strófáiban, pedig az ének ekkorra már egészen más jelentőséget kap. Párja megvan, éppen a családi otthont építi, a területtulajdonos hangja fenyegető hangsúllyal már a szomszéd riválisokhoz, az azonos fajú hímekhez szól. Ha emberi nyelvre fordítanánk, valahogy így hangzana: ez az én területem! Át ne lépd a határt, mert pórul jársz! És ha valamelyik szomszéd mégis megkísérli, hogy átlépje a láthatatlan, de nagyon is létező revirhatárt, a jogos tulajdonos nyomban nekitámad és visszaűzi saját birodalmába.

Forrás /Schmidt Egon

 


 

2012. április 29., vasárnap

A tánc

1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács megalkotta a Tánc Világnapját, melyet minden évben április 29-én ünnepelnek. A dátum megemlékezés Jean-Georges Noverre-nek (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára.

A tánc.. 
„...valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható, valami, ami érzelmes és érzéki, közöl, noha nem beszél, kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar, néha meghökkent, amikor a fizika törvényeit meghazudtolni látszik. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. … Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy. … A táncoló ember, amíg táncol, szabad, független, azonos önmagával...” (Krámer György)

A tánc az őstársadalmak idején a valóság megváltoztatására való törekvést, a mindennapi élet fenntartását szolgálta, annak utánzásával, ráhangolt, ünnepelte azt, kommunikációs eszköz volt emberek, ember és természet között.
Az ókori civilizációkban a tánc és az egyén kapcsolata a vallásban közvetetté vált a papság irányító szerepének bevezetésével. Egyiptomban megszületett a templomi táncosnők rendje, magas technikai és művészi színvonalon működve, hivatásos művészetté emelve a táncot. Indiában szorosan Shiva személyéhez volt köthető, itt kapcsolódott a valláshoz a legközvetlenebb szálakkal. Kínában a tánc a néphez közvetlenebbül kapcsolódott, mint a valláshoz, míg Japánban szintén a vallási karakter jellemezte. Az ókori görögök voltak az elsők, akik a vallási és a szórakoztató jelleg mellett a testi-szellemi képzést is hangsúlyozták, megteremtve az ép testben ép lélek máig használatos elképzelését.
A középkori Európában minden művészeti ág teológiai karaktert öltött, de a templomok falain kívül is bemutatkozott a misztériumjátékokban, az elvilágiasodott intermediumokban, már hivatásos táncosok-színészek szereplésével.
A reneszánsz idején, amikor a művészeti ágak a földi életet ábrázolták, a fejedelmi udvarokban kelt életre a színpadi táncművészet.
A barokk korban a táncművészet volt a nemesemberek fő kifejezési formája. E műfaj elsődleges pártfogója XIV. Lajos volt, aki táncórákra járt és részt vett az előadásokban is, megteremtve a balett alapjait.
A XIX. századi romantika a táncművészetbe is bevezette a legendákat, tündérvilágot, valamint a nemzeti táncok ismételt felhasználását. Az 1800-as évek közepétől datálhatjuk a mai értelemben vett páros táncok elindulását is. Mivel az új táncok, a keringő és a polka, a korábbinál kisebb távolságot engedtek a partnerek között, a társadalom nagy része elutasította őket, és csak az 1910-es évektől váltak elfogadottá, számos új társasági tánccal együtt. Még a XIX. században hanyatlásnak indult a romantikus balett, az egyre szerényebb művészi színvonal, tömeges látványosság jellemezte e kort. Sorra nyíltak a mulatók, varieték, megszületett a kánkán, és a szórakoztatóiparban a tánc eddigi művészi jellege elüzletesedett.
A XX. században az orosz cári balett lázongó művészei szerettek volna megfelelni a kor kihívásainak, s ezzel kezdetét vette a táncművészet klasszikus alapokra épülő megújulása, valamint nyugaton létrejött a radikálisabb változásokat előidéző modern tánc. Ez a klasszikus balettel lényegében szakító irányzat fő törekvése a kifejezés teljes szabadságának megteremtése volt. A táncművészetre nagy hatást gyakorolt egy újfajta zene, a ragtime, majd a jazz is, mely elvezetett többek között a charleston, a swing, a sztepp, a jazztánc, a musical, a rock & roll kialakulásához. Az 1960-as években megszületett a twist, melynél már nem volt szükség a párban táncolásra, egy évtizeddel később pedig az USA puerto rico-i és fekete táncklubjaiban elindult hódító útjára a disco. Az újabb és újabb zenei stílusok további táncműfajok megszületését eredményezték, mint a hip-hop, break, electric boogie, és utat engedtek a különböző kultúrák népi elemeinek újbóli felfedezésének világszerte.

forrás: Táncoló Egyetem
Pécsi Tudományegyetem

2012. április 28., szombat

Melyik a Föld 10 legszínesebb madara?



Forrás:  Háziállat Magazin 
,A Föld 10 legszínesebb madara



Érdekességek a madarakról..

A föld egyetlen szárny nélküli madara az új-zélandi kiwi.
A vadludak és libák gyakran V-alakban repülnek. Minden madár a szomszéd madár szárnya által keltett feláramló levegőben repül és ezzel az extra felhajtóerővel energiát takarít meg.
A kolibrik átlagosan 10 percenként táplálkoznak, minden nap a saját testsúlyuk kétszeresének megfelelő nektármennyiséget szívnak fel.
A Cher Ami nevezetű postagalamb elvesztette egyik szemét és egyik lábát az I. világháborúban, miközben üzeneteket szállított. Cher Ami elnyerte a Kiváló Szolgálatért Érdemkeresztet. Az elvesztett lábát egy falábbal helyettesítették.



A külső éppen olyan nagy szerepet kap a madaraknál, mint az embereknél, sőt! A hím madarak tollazata a hódításuk alapja, a nőstények szinte elbújhatnak mellettük. Persze ennek is megvan az oka. 
 
A legszínesebb madarak nem csupán azért öltöttek magukra színeket, hogy minket gyönyörködtessenek. Ahogy a természetben mindennek, úgy a színeknek is funkciója van. A kakasok hivalkodó tollazata általában azt szolgálja, hogy a tojók felfigyeljenek rájuk, és ezért van az is, hogy a "hölgyeknek" nincs szükségük ennyi színre, sőt, a fiókák és a fészek érdekében jobb, ha szürkés árnyalatot öltenek, mellyel szinte láthatatlanná válhatnak a ragadozók számára.

1. A mandarin réce (Aix galericulata)

A mandarin réce kifejlett kakasa nagyon feltűnő külsejű, nem téveszthetjük össze más madárral. Oroszországban, Kínában, Japában, Kaliforniában és az Egyesült Királyságban honos. Egyike azoknak a kacsafajtáknak, melyeket nem kell félteni a túlvadászattól, hiszen húsa borzasztó ízű, emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Mandarinréce (Aix galericulata)
Mandarinréce (Aix galericulata)

2. Indiai páva (Pavo cristatus)

A páva kakas is sokszínű tollazatával hívja fel a tojó pávák figyelmét. Párosodási szándékáról azonban nem csak szélesen széttárt faroktollai árulkodnak, de azok remegtetésével, valamint a jellegzetes páva-tánccal erősebbnek és nagyobbnak tűnik, amelyekkel az állatvilágban oly' fontos jelzéseket ad a párosodásra kész egyedeknek.

Indiai páva (Pavo cristatus)
Indiai páva (Pavo cristatus)

3. Aranyfácán (Chrysolophus pictus)

Az aranyfácán egy nagyon félénk madár, ezért nappal az erdő sötétebb részeiben rejtőzik el, éjszaka pedig a magasabb fák ágain pihen. A kakas tollazata igazán színpompás, hiszen feje, szárnyfedője és nyaka sárga, amelyben fekete csíkok vannak, de piros, zöld és fekete tollak is díszítik. Rejtőzködő természetük miatt azonban így is nehéz őket észrevenni. Gyönyörű hangja, kecses mozdulatai, rendkívül előkelő külseje sok nőstényt kápráztat el.

Aranyfácán (Chrysolophus pictus)
Aranyfácán (Chrysolophus pictus)

4. Hegyi kékmadár (Sialia currucoides)

Ezek a madarak Nevada államban élnek, otthonuk a magas hegyek legelői. A hímek tollazata gyönyörű égszínkék.

Sialia currucoides
Hegyi kékmadár


5. Kardinális pinty (Cardinalis)

A hím kardinális pinty egész testét piros tollazat fedi, csőre vörös, feje pedig fekete. Dél-Kanadában, az Egyesült Államok keleti részein, illetve Hawaii-on él. Úgy udvarol, hogy csőrével magokat adogat a tojó csőrébe. Hát nem kedves?

Kardinálispinty (Cardinalis)
Kardinálispinty (Cardinalis)

6. Pápapinty (Passerina ciris)

A hím pápapintyet élőhelye legszebb madarának tartják. A kakasokat kék, zöld és rózsaszín tollazatuk miatt háziállatként, kalitkában is tartották, csökkenő populációjuk miatt azonban ez most már illegális lenne.  Rovarvadászat vagy magcsipegetés közben azonban megleshetjük őket Észak-Amerika erdeiben.

Pápapinty (Passerina ciris)
Pápapinty (Passerina ciris)

7. Aranycsíz (Carduelis tristis)

Az aranycsíz a kanári vadon élő rokona. Szaporodási időszakban fényes, sárga-fekete-fehér tollazatával, légi manővereivel és csodálatos trilláival hívja fel magára a figyelmet.

Carduelis tristis
Aranycsíz


8. Gould-amandina (Chloebia gouldiae)

Szinte már természetellenes színekben pompázik ez a madár. Sárga, fekete és piros fejű gould-amandina fajtákkal is találkozhatunk. Utóbbiak különös ismertetőjele a nagyfokú agresszivitás.
Észak-Ausztráliában a trópusi erdőkben találkozhatunk velük. Érdekességük, hogy a fiatal madarak csőrén kék, éjszaka foszforeszkáló, gyöngyszerű díszítés található, hogy a szülők a sötétben se veszítsék szem elől fiókáikat.

Gould-amandina (Chloebia gouldiae)
Gould-amandina (Chloebia gouldiae)

9. Zöldszárnyú királypapagáj (Alisterus scapularis)

Ausztrália erdős, esős területein találkozhatunk a zöldszárnyú királypapagájjal, mely fajnak kakasai igen elegánsak - zöld szárnyuk ugyanis szinte öltönyként borul rájuk. Ha háziasítjuk, akár arra is rászoktathatjuk, hogy parancsszóra a kezünkre repüljön.

Zöldszárnyú királypapagáj (Alisterus scapularis)
Zöldszárnyú királypapagáj (Alisterus scapularis)

10. Paradicsommadár (Paradisaeidae)

Ennek a trópusi madárnak Új-Guinea és annak környező szigetei jelentik a természetes élőhelyet. A hímeknek meglepően hosszú farkuk van. Egyáltalán nem félénk madarak, ezért könnyen tenyészthetőek. Órákon keresztül képesek bonyolult násztáncot járni - akár csapatostul is - a nőstény körül, hogy annak figyelmét magukra vonják.

Paradisaeidae
Paradicsommadár 





Szent György napi Kihajtási Ünnep a Hortobágyon

Szent György napja a pásztorok számára a munka kezdetét jelenti. Hagyományosan ehhez a naphoz kötődik a Hortobágyon az állatok kihajtása a legelőkre. A kihajtáshoz egykoron hozzátartozott a számadás is. A gazdák és a pásztorok az úgynevezett rovásfára vésték fel, hogy mennyi állatot hajtanak ki. A rovásfát a vésés után kettévették. Egyik fele a gazdánál, a másik a pásztornál maradt. Behajtáskor ez alapján tudták követni a veszteséget és a gyarapodást.

A mai, Hortobágyon élő ember ugyanúgy várja a tavaszt, a megújulást, mint eleink. Kifelé bőg a jószág – mondták a régiek, érzi a zöld szagát. Itt az ideje a kihajtásnak, a telelő helyéről a pusztába tart már az állat, nem vágyik a szénára. .

Ennek örömére a Kilenclyukú hídon áthajtják a mintegy 300 fehér racka anyajuhot és bárányait számláló nyájat, őket követik a csikósok, lovas, ökör- és bivalyfogatok. Gulya legel majd a híd lábánál, amely nem mindennapi látvány. Köszöntik az örökös pásztorokat és utódaikat.

Április 28 szombat  Szent György-napi Kihajtási Ünnep  



Hungarikum - a gulyás

 A gulyás talán a legalapvetőbb, legismertebb, legegyértelműbben magyaros étel. Több, mint leves!

"Minden bizonnyal nagyon régi magyar étel. Talán már ették a honfoglalás korában is. Pásztorok tápláléka volt egykor .

. A 18. század második felétől, a falusi konyha közvetítésével lett mindennapossá. Először minden magyar háztartásban ették és kínálták, - de nem sokkal később a reformkorra már az iparszerű vendéglátás is étlapra, menűlapra tette. Rövidesen belekerült a szakácskönyvek ajánlataiba is. Történetével sokan foglalkoztak. Sokfélét elmondtak eredetéről, elterjedéséről, fortélyairól. A legtöbbet és leghitelesebbet a gasztronómia történetének 1993-ban elhunyt neves krónikása, Gundel Imre és a pécsi egyetem jeles néprajzos professzor-asszonya, dr. Kisbán Eszter tollából ismerjük.

Mindketten hangsúlyozták, hogy népszerűségét, konyhai és terített asztali divatját a nemzeti öntudatunk fejlődésének köszönheti ez a neves étel. A 18. század közepétől főleg az elnémetesedési politika elleni tiltakozás egyik sajátos eszköze volt minden, ami magyar. Legyen az irodalom, zene, tánc, viselet, szokás, étel vagy ital. Fölkapták, népszerűsítették, favorizálták. Így történt a gulyás étellel, mára elterjedt nevén a gulyással is. Ugyan első ételleírásait már a 18. század első harmadából ismerjük, de maga a kifejezés, hogy gulyás-hús, csak 1787-ből maradt ránk. A fentebb említett rövid változat, a gulyás, pedig jóval későbbi. Önálló szóként a múlt század közepétől válik általánossá.

 A gulyás dicsősége a töltött káposztával, burgonyás és paprikás ételekkel együtt kezdődik. Nagyjából egy időre tehető. Sok bennük a közös történeti és különlegességi vonás is. Mindegyike jellegzetes eledelként jelentkezik. Külföldről hozzánk látogató utazók, tehát már a legkorábbi idegenforgalom is felfedezi és ismerteti, mint magyar specialitásokat. Általánossá válásuk után külföldön is utánozzák, és magyaros ételekként kerülnek náluk kínálatba. Szinte megszámlálhatatlan variációjuk van. Nem utolsó sorban sokan és sok helyen büszkélkednek avval, hogy ők készítik a legjobban. Övék az igazi, az eredeti és a történeti specialitás…
Említsünk néhány érdekességet: 1804-ben Szirmay Antal verses, Hungaria in parabolis .. c. szatirikus munkájában apróra vagdalt fiatal marha húsából készített, hagymás-borsos és ánizzsal ízesített, bográcsban készült ételnek írja le. Első receptajánlatát egy miskolci orvosdoktor lányának „Módjai a krumpliból készült ételeknek” c. összeállításában olvashatjuk, mely 1816-18-ban íródott. Nyolc évvel későbbi, egy kassai receptkönyvben olvasható első ajánlása. Majd egyik nagyon korai, az un. Nyíregyházi étlapunkon már szerepel a vendégeknek kínálva, paprikás húsként. Az viszont nem derül ki, hogy pörkölt-e vagy gulyás, amit a derék „traktéros” a „tariffá”-jában feltüntetett. Mert hogy a pörkölt paprikás karrier kezdete nálunk ugyancsak a múlt század első harmadára tehető!

 : Az eredeti pásztorétel leírását érdemes szó szerint idéznünk 1790-ből

Gvadányi József ”Peleskei nótárius”-ának hortobágyi jelenetéből:

Míg a’ lovam fűbe kötöttem pányvára,
Akasztott egy bográts húst a’ szolga fára
Meg borsolta, ’s veres hagymát metszett arra,
Kért: hogy a’ míg meg fő, üljek a’ szalmára.
Egy szép fejér tzipót, ollyat mint kalátsat,
Tett a’ bundájára. Fogta a’ bográtsot,
Egy jó rázást tévén, de illyent ki látott?
Magamnak is szemem meredt volt, ’s szám tátott.
Mert az egy rázással, melly hús volt fenekén,
Egybe felül’ esett, vala a’ tetején.
Egy darabotska is földre le nem esvén,
Tsudálkoznom kellett a’ gulyásnak tettén.
A’ melly hús felülről esett az allyára,
Nyers vala egészlen, alig érte pára:
A’ felső melly esett ennek a’ hátára,
Jól meg főtt, úgy tetszett, hogy nézek rázsásra.
Mondá gulyás, Uram! Immár lehet enni,
Ezen pásztor étel tetszésére kenni
Fog reménylem, azért abból tessék venni,
Itt van a’ tzipó is, az is meg kell szelni.
Jobb ízűt éltemben én ennél nem ettem,
Sokat evén abból majd meg betegedtem,
Azért a’ kulatsot kápáról le vettem,
Ezen jó szakátstsal kiüresítettem.

forrás:magyar gulyás

2012. április 27., péntek

A matyó rózsa


Mezőkövesd lakóit és a szomszédos települések, Szentistván és Tard, népét nevezik "matyók"-nak. Színes népviseletükkel, híres népművészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak - bizonyos vonatkozásokban - alkotnak még ma is. Az asszonyok ösztönös művészi érzékkel stilizálták, rajzolták le, majd hímezték házi vásznakra, ágytakarókra, teritőkre, ruhafélékre a formagazdag és pompás színharmóniában tündöklő különféle mezei és kerti virágokat, rózsákat, tulipánokat.






Alkotásaik csodálatos formavilágot és színkultúrát hordoznak. A színes matyóminták megjelennek a díszes berendezéseken, festett bútorokon, falra akasztott mázas tányérokon, cserépkancsókon is. A mai napig jelenlevő matyó népművészet méltán bizonyítja e szorgos és ügyeskezű nép hagyománytiszteletét és alkotókészségét.


 
Hogyan is született meg ez a gyönyörű hímzőkultúra?

Egyszer egy matyó legényt elrabolt az ördög. A fiú kedvese sokat rimánkodott, hogy adja vissza neki, mire az ördög azt mondta: Akkor kapod vissza a szerelemedet, ha elém hozod  kötényedben a nyár  legszebb virágait! Bajban volt a lány, hiszen télvíz idején jártak. Ám végül is kitalálta, hogyan teljesítheti az ördög kívánságát. Ráhímezte kötényére a kert gyönyörű rózsáit és azt vitte cserébe a párjáért. Így szól a legenda.

A matyó hímzés hozzávetőlegesen 200 éves múltra tekint vissza, legkorábbról a magasra felvetett ágyak díszlepedői maradtak fenn. Az országosan  is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat a XIX. század utolsó harmadában Mezőkövesden  a piros-kék fonallal, az ún. cipés-madaras mintával kivarrt lepedők  váltják fel.
A  virágtöves, laza szerkezeteket a XIX. század  utolsó évtizedeiben erősen naturalisztikus ábrázolási mód váltja fel: egyre többféle motívumot hímeznek ki az asszonyok, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált  a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A csodálatos hímzések azonban nemcsak a varrókat, hanem a minták előrajzolóit, az „íróasszonyokat” is dicséri. Sokan közülük, köztük a talán legismertebb és legsikeresebb Kisjankó Bori (Gáspár Mártonné 1876-1954, született Molnár Borbála) is  szűcs családból származtak, ahol hagyományosan a férfiak keze alatt születtek meg a dúsan hímzett bőr ruhadarabok, ködmönök, subák.
Nem véletlen tehát, hogy az új stílusú vászonhímzések szín,- és formavilága a Mezőkövesden igen nagy gazdagságot felmutató szűcshímzések ornamentikájából táplálkozik. Az 1900-as évek elején a  különböző rózsáknak, tulipánoknak, bimbóknak már  se a piros mindvégig megőrzi dominanciáját, mellette azonban egyre nagyobb szerepet kapnak  a zöld,szeri, se száma.  Maga a hímzés egyre nagyobb felületeket hódít meg a lakás textiljein éppúgy, mint a viselet darabjain, sokszor nélkülözve a mintaegységek szimmetrikus ismétlődését, a rendelkezésre álló teret szabadon kitöltve. A színek használatában kék, sárga, lila, rózsaszín árnyalatai. A matt pamutfonalat élénk selymek és erőteljes  színű gyapjúfonalak váltják fel.
Az 1900-as évek első évtizedeiben éri el csúcsát a mezőkövesdi asszonyok  díszítő kedve, ekkor születnek talán a legszebb textilek.
A magyar férfiviseletek legkülönlegesebb darabjai, a  jellegzetesen bő ujjú „lobogós ingek” kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készülnek. Ezt később széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás váltja fel. A viselet másik impozáns része a fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással („ragyogóval”) és selyemrojttal gazdagon díszített hosszú kötény, a „surc”, melyet a férfiak és a nők, akárcsak a gyerekek egyaránt hordtak. Szinte minden darabnak más a mintája. Hol geometrikus „bossókával”, hol finom és aprólékos szűcsrózsával, hol tenyérnyi surcrózsával hímezték, de mind egy-egy remeke a magyar népművészetnek.
A női viselet formájában igen különbözik az országszerte általánosnak mondható sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A bokáig érő harang alakú szoknya, a felsőtest karcsúságát hangsúlyozó testhezálló „litya” pompás alakot kölcsönöz viselőjének. A már említett kötények nemes alapanyagokból készültek, dúsan díszítettek. A színek, díszítmények s nem utolsósorban a változatos formájú főkötők egyértelműen tükrözték viselője életkorát, családi állapotát, ugyanakkor leplezték a társadalmi különbségeket. A „hadd korogjon, csak ragyogjon” kifejezés nem kívülről jövő parancsként, hanem belső késztetésként szolgálta  a matyók alkotókedvét,  élni akarását. A pompás hímzések és az ezeket hordozó, a parasztviseletektől eleganciájával jól elkülönülő mezőkövesdi népviselet korán az érdeklődés középpontjába került.
Az 1885-ös Országos Háziipari Kiállítás, az 1896-ban  a Millennium tiszteletére felépített néprajzi falu, az 1911-ben az operaházi Izabella-bálon mágnás szereplők által előadott Matyó lakodalmas táncjáték, az 1908-as torinói világkiállítás, hogy csak néhányat említsünk a matyó népművészet sikeres bemutatkozásai közül. Megjelent a hímzés a főúri-polgári szalonokban, híres divattervezők népies stílusú kollekcióin, címlapokon és képeslapokon, s eljutott az Óperenciás tengeren  túlra is. Ám ez a népszerűség védtelenné, a gazdasági haszon reménye pedig kiszolgáltatottá  tette.  A matyó hímzés  mégis az ország védjegyévé vált, s bár néhányan fanyalogtak (és fanyalognak ma is) „czifrasága” miatt, elvitathatatlan érdemei vannak a magyar kultúra és népművészet világszerte ismertté és elismertté tételében.

/Magyar Népművészeti Egyesület/

2012. április 26., csütörtök

Égi kísérőnk a Hold

Háromórás nappalok, ezerötszáz napos évek, több jégkorszak és minimális szárazföldi élet - talán ilyen lenne bolygónk, ha nem keringene körülötte a Hold. A Holdnak komoly hatása van a Földre, és a kezdetektől befolyásolja geológiai, sőt biológiai fejlődését.

A Hold leglátványosabb, szabad szemmel is jól látható hatása a Földön az apály-dagály-jelenség, azaz a tengerjárás. Ez részben a Hold gravitációs vonzása, részben a Hold és a Föld egymás körüli keringése miatt jön létre. A tengerjárásnak számos közvetett hatása van, geológiai és biológiai szempontból egyaránt.

Egy kopár és gyorsabban forgó Föld

A Hold nélkül sokkal kisebbek lennének a dagálymagasságok, mivel csak a távolabbi Nap okozna árapály-jelenséget. Az árapály egyik legfontosabb hatása, hogy bolygónkat a tengelyforgás mai értékére (körülbelül 24 órára) lassította. A jelenség hiányában talán jelenleg is a Föld korai állapotában becsült, 4-6 óra körüli érték lenne jellemző. A gyorsabb forgás miatt erősebb lenne az úgynevezett eltérítő erő (Coriolis-erő), amely a sarkvidékek vagy az Egyenlítő felé haladó légáramlatok mozgásának kelet-nyugat irányú komponenst ad. Emiatt a globális légkörzés feltehetőleg erősebb zonális jellemzőket mutatna, tehát több légkörzési sáv alakulna ki.


A nagy tömegű Hold stabilizálja a Föld forgástengelyét, és fenntartja a jelenlegi 23,5 fokos ferdeségét. A Hold nélkül változna a tengelyferdeség, amitől gyakoribb lenne a szélsőséges éghajlat egy adott földrajzi helyen - természetesen csak földtörténeti időskálán, azaz millió évek távlatában. Elvileg nem kizárt, hogy a tengelyferdeség a Hold nélkül alkalmanként magas értékeket is felvenne, akárcsak a Mars múltjában. Külső bolygószomszédunk körül nincs nagy tömegű kísérő, ennek hiányában (a modellszámítások alapján) időnként 40 fokot vagy még nagyobb értéket is felvehet a tengelyferdesége.

A földi tengelyferdeség növelésével nőne a különbség az egyes évszakok között. Nagyobb területeken lehetne hosszú nyári nappal, illetve hosszú téli éjszaka, jelentős hőmérsékletkülönbségekkel. A sarkvidéki jégtakaró nagysága, kiterjedése is élénken váltakozna, és talán a légköri vízpára- és a felhőképződés, csapadékhullás jellemzőit is befolyásolná a Hold hiánya. Gyakoribban lehetnének a jégkorszakok, amelyek alkalmanként a Föld nagyobb részére kiterjednének (úgynevezett globális hólabda állapotok).

A Hold által kifejtett árapály-súrlódás hatása nélkül (a 4-6 órás tengelyforgás miatt) egy év közel 1500 - a jelenleginél sokkal rövidebb - napból állna. A gyorsabb forgás következtében bolygónk egy kicsit lapultabb is lenne, ami szintén fontos, de nehezen vizsgálható következményekkel járna a kőzetburok egészére, illetve a benne zajló mozgásokra.

Kísérőnk fázisváltozásainak ciklusa az idő mérésében segédkezett, a Hold nélkül nem lenne hónap ("Hold nap") naptárainkban. Emellett sok kultúrában töltött be a Hold fontos szerepet, amelynek hiányában nemcsak istenekből lenne kevesebb, de talán a mindig sötét éjszaka is másként jelenne meg gondolkodásunkban.
!Kereszturi András/

 
A kiszámíthatatlan, de mégis körforgásba torkolló természetet mindig tisztelet és találgatás övezte. A legtöbb rejtélyt istenek, szellemek és egyéb természetfölötti lények tevékenységével magyarázták, melyeket általában emberi tulajdonságokkal ruháztak fel. Félelem övezte a titokzatos lényeket, melyek csak a kiválasztottaknak jelentek meg teljes valójukban. Papok és sámánok közvetítésével igyekeztek áldozatokkal, imákkal, varázslatokkal megnyerni őket a maguk ügyének. A több termés, a biztonságos utazás, vagy éppen a háborúk szerencsés kimeneteléhez kérték a láthatatlan erők segítségét.

A legtöbb kultúrában női istenként tisztelték, de szinte mindig a Nappal egy párba sorolták, mint nő és férfi természetbeni szimbólumait. A Hold az éjszaka bolygója, a szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. Az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának jelképe.

Egyiptomban
Az egyiptomi legendák szerint a Hold a gonosz Szeth-kígyó fejéből született, mégis halálos ellenségek. A Hold Hórusz szeme, Szeth és Hórusz folyamatos háborúban, csatározásban állnak egymással, amikor a földön holdfogyatkozás van, éppen akkor Szeth kitépi Hórusz szemét. Ámon-Ré Napisten nem harcol a Holddal, inkább örvend, hogy éjszaka helyettesíti őt az égen. Íbiszfejű holdisten, az írástudók és a varázslók patrónusa. Ő találta fel az írást és vezeti a világegyetem naptárát. Az istenek udvari írnokaként ábrázolják.

Germán mitológiában

Freyja a germán mitológiában az élet és a halál, a szerelem és a harc, a termékenység és a varázslat istennője. Otthona, Folkvang, ahol azok az elesett vitézek kaptak örök szállást, akik nem fértek be a Valhallába. Freyja gyakran változtatott alakot, leginkább sólyom szeretett lenni. Férje, Od hamar elhagyta. Freyja, aki bánatában arany-, más legendákban borostyánkönnyeket hullatott, macskák vonta hintóján bejárta érte az egész világot. Holdistennő, később a termékenység, a szerelem, valamint a szépség istennője is, a Valkűrök vezetője.
Freyja legféltettebb kincse a Brising nyakéke volt, amelyért szerelemmel fizetett az ékszert készítő négy törpének. A történteket azonban Loki elárulta Odinnak. Loki, légy képében elrepült Freyjához, ott átváltozott bolhává, megcsípte és ellopta az ékszert..

/érdekességek,a Hold
meteorologus /

2012. április 25., szerda

Lakatlan sziget

  1719. április 25-én jelent meg a Robinson Crusoe,

 Daniel Defoe (Eredeti neve Daniel Foe) (1660-1731.) angol író, újságíró. Az angol felvilágosodás egyik nagy alakja.
 
- Több mint 500 könyvet írt. 1660-ban született kispolgári családban. Édesapja gyertyaöntő, majd mészárosmester, aki a puritán felekezet szigorúan vallásos szellemében nevelte fiát. Defoe – iskolái elvégzése után – kereskedő lett: beutazta Spanyolországot, Itáliát, Német- és Franciaországot. Később felhagyott üzleti tevékenységével és írni kezdett. Élete nagy részében politikai újságíróként dolgozott. Majdnem 60 éves volt, amikor elkezdett regényeket írni. Eleinte főleg vallási, politikai, vita- és gúnyiratokat adott ki, ő alapította az első angol irodalmi folyóiratot. Legismertebb regénye, amit az első angol regényként tartanak számon, a Robinson Crusoe 1719. április 25-én jelent..
 A regény alapja valóságos történeten alapul: Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött egy lakatlan szigeten, a Chiléhez tartozó Juan Fernandez szigetén. A büntetést kapitánya rótta rá. Az eset tanulsága, hogy Selkirk a civilizációtól távol is képes volt elfogadható, emberi körülményeket kialakítani.
A különös sorsú matróz története mindenkihez eljutott. Defoe személyesen is találkozott vele, s hetek alatt papírra vetette művét.


Tom Neale története, aki úgy döntött, hogy foglal magának egy üres szigetet....

Suwarrow-atoll

Történetünk hőse, az új-zélandi születésű Tom Neale  nem volt mindennapi ember. Ezt bizonyította azzal is, hogy nem követte édesapja tiszteletreméltó foglalkozását, nem lett számvevő az egyik új-zélandi szénbányában, hanem jelentkezett a tengerészetnél. Fűtőként kezdte, s így szigetről szigetre hajózhatott. Nem éppen erre vágyott, mert a szigetekből legtöbbször csak olajjal szennyezett kikötőhelyeket, mólókat és különféle hajókat láthatott. Később meg is unta, letelepedett az egyik szigeten, és afféle falusi boltos lett belőle.
A fordulat akkor következett be, amikor egy hajóskapitány barátjával kikötött a Suwarrow-atollon. Ez a híres orosz tábornokról, Szuvorovról, a Napóleon-elleni háborúk hőséről kapta a nevét. A Suwarrow-atoll lakatlan terület, mintegy 320 kilométerre van tőle egy lakott sziget. Az iskolai atlaszban sajnos helytelenül Suwarrow-szigetnek jelzik. Érdekes, hogy még a térkép készítői sem ügyeltek arra a különbségre, ami az atoll és az atollon helyet foglaló sziget között van. Az atollok úgy keletkeznek, hogy a tengerből előbb egy vulkán, egy tűzhányó emelkedik ki. A tűzhányó körül azután -- a sekély tengerben -- korallok telepednek meg, és mivel a vulkán kör alakú, a korallok is gyűrű alakban veszik körül. Persze ne valami apró, Gellérthegy nagyságú vulkánra gondoljunk, hanem olyan 50-100 km átmérőjű, óriás tűzhányóra, mint pl. a hawaii-vulkánok. Amikor később a vulkán kialszik, és lassan a tengerbe süllyed, a korallok a lesüllyedő hegy körül gyűrű alakban tovább építkeznek. A korallgyűrű egyes pontjai lassan feltöltődnek, növényzet telepszik meg rajtuk, így keletkeznek azután az atoll kis szigetei. Egyik ilyen szigete a Suwarrow-atollnak az Anchorage-sziget, ahol Tom Neale-ék 1943-ban kikötöttek. A szigeten csupán öt parti őr volt, mert akkor már javában folyt a második világháború, és útjuk tulajdonképpeni célja az volt, hogy az őrségnek átadják a szükséges élelmiszert. Tom Neale pedig ekkor döntötte el véglegesen, hogy ezen a szigeten telepedik le. Anchorage-sziget elfoglalására még hét évet kellett várnia. Tom ekkor már 50 éves volt. Érdemes elgondolkodni ezen, a mai türelmetlen világban. Az ilyen Tom Nale típusú emberek elhatároznak valamit, és utána, ha kell, évtizedekig dolgoznak és várnak, amíg célhoz nem érnek. Amikor Tom eldöntötte, hogy nekivág az útnak, pontosan negyvenkilenc font, ma magyar pénzben kifejezve kereken 1600 forint volt a zsebében. Vessünk egy pillantást Tom listájára, amelyre a bevásárolni valókat jegyezte fel: 40 kg cukor, 25 kg liszt, néhány tucat húskonzerv, tea, kétszersült, 20 dkg kávé, rizs, só, fűszer stb., azután magvak, szerszámok, szegfélék, varrókészlet, edények, néhány ing, rövidnadrág, törölközők, ágynemű, egyszóval a Robinson-élethez szükséges, szerény holmik. Érdekes, hogy fegyvert nem vitt magával, mert vadászni nem akart. Később kiderült, hogy rosszul tette, mert a szigeten elvadult disznók voltak. Amikor egy alkalmi hajóval megérkezett a szigetre, ládáit azonnal csónakba rakták, és kipakolták a parti homokra. A hajó egy napig ott maradt, legénysége szétszéledt, míg az újdonsült Robinson elindult az alig ötven méter hosszú, korallmésszel feltöltött ösvényen a sűrűben elrejtett kunyhóhoz. Ebben a kunyhóban laktak a második világháború idején a tengerészőrök. Neale számára az elhagyott kunyhó és a mellette levő esővíztartó ciszterna nagyon fontos volt. A kunyhót szinte teljesen benőtték a trópusi futónövények. Egyedüli társa, Tolvaj nevű macskája azonnal otthonosan érezte magát, és öt perc alatt elpusztította első patkányát.
Bekukkantva a kunyhóba, egy 3x3 méteres szobát talált a legszükségesebb bútorokkal. Tartozott még hozzá egy kétméteres veranda is. A kunyhó mögött két víztartály állott, mind a kettő tele volt esővízzel, és az aljában levő csapot kinyitva, kellemesen hűvös, tiszta víz folyt belőle. Amikor a kunyhóból kilépett, hogy a távolabb fekvő fürdőházacskát megnézze, egy elvadult tyúk ugrott fel kotkodácsolva mellette. Tehát étkezéseihez tojásra is számíthatott, csak a fészket kellett megkeresnie. Ezután az elvadult kert megtekintése következett, a kerítést megette a rozsda, a termőföldet pedig széttúrták az elvadult disznók. A kert mögött kezdődött a dzsungel és a vízimadarak, sirályfélék birodalma. Tom ismerkedő sétája után megállapította, hogy rengeteg munkája lesz, ha meg akar élni. Rendbe kell hoznia a kunyhót és környékét. Azonkívül tenni kell valamit a félig elvadult disznókkal, mert amíg itt vannak, zöldségeskertet nem telepíthet. Azután a dzsungelből termőföldet kell hordani, mert anélkül nem kezdhet az ültetéshez. A verandán talált egy csónakot, hogy a környező szigetekre járhasson halászni és élelmet gyűjteni. Este visszatért a hajóhoz, hogy elbúcsúzzék társaitól, akik virradatkor útra keltek. Akkor még nem tudta, hogy majdnem két évre búcsúzik a külvilágtól.
Tomot másnap ragyogó trópusi napsütés ébresztette. Végre egyedül volt, ahogy harminc évvel korábban megálmodta. A legközelebbi szárazföld 320 kilométerre, a legközelebbi város ezer kilométernél is nagyobb távolságra volt tőle. Nekilátott, hogy rend behozza az elhanyagolt, elvadult szigetet. Bizonyára sokan azt gondolják, hogy ilyen apró szigeten egyedül élni unalmas, egyhangú dolog. Ha Tom Neale naplóját olvassuk, kiderül, hogy a magányosan eltöltött évek olyan változatosak, izgalmasak voltak, mintha egy többmilliós nagyvárosban élte volna le őket. "Akinek dolga van, sohasem unatkozik" -- neki pedig rengeteg tennivalója akadt. Elsőnek végezni kellett az öt vaddisznóval, amely a szigeten garázdálkodott. Nem hússzerző vadászatról volt szó, hanem meg kellett szabadulnia vetélytársaitól, mert az apró korallszirt nem volt képes egy embert és öt disznót eltartani. Tom Neale naplójában így írta ezt le: "A kérdés megoldásától egyszerűen az életben maradásom függött. Hosszas gondolkodás után tudatára ébredtem, hogy a disznókkal csak egyenként végezhetek. Megtettem az előkészületeket, és még az esőzések idején borotvaélesre köszörültem egy eltörött késpengét, amelyet erős rúdhoz kötöztem. Volt fegyverem, és megvolt bennem a szükséges elszántság is. A kérdés csak az volt, hogyan csalhatom egyenként lőtávolba, vagyis szigonyom elé a vadállatokat. Tudtam, hogy a disznó nem szokott felfelé nézni, ezért egy pálmafán 3 és fél méter magasságban leshelyet készítettem. A fa alatt a bozótot kivágtam, majd egy tucat kókuszdiót feltörtem, és a fa törzse köré raktam. A következő éjszakákat a leshelyen töltöttem. Az első napokon csak patkányok és kókuszrákok jelentek meg, hogy a dióból lakmározzanak, de az ötödik éjszakán végre sötét árnyék közeledett. Amikor az agyarakon megcsillant a holdfény, szinte elállt a lélegzetem. A disznó tétovázott, mélyen, gyanakodva szívta be a levegőt. Ösztönösen tudtam, érzi jelenlétemet. Nyaka mögé célozva, teljes erőből beledöftem a magam készítette szigonyt. A vaddisznó szörnyű üvöltést hallatott, és a szigonyt kitépte kezemből. Üldözőbe vettem, és megadtam neki a kegyelemdöfést. Tántorogva hátráltam, egy pillanatig azt hittem, hogy rosszul leszek. Másnap elástam az állat tetemét. Semmiért a világon nem ettem volna belőle egy falatot sem."
Tom így végzett sorra a többi elvadult disznóval. Végre elvethette a zöldségmagvait, és néhány hét múlva a kis kert szinte elárasztotta friss zöldséggel. A tenger pedig bőségesen ellátta hallal, friss tojás és csirkehús is volt a szigeten. Ezek voltak a Robinson-élet legszebb hónapjai mindaddig, amíg a szörnyű orkán meg nem érkezett. Itt, az orkánok hazájában értjük meg, hogy mit jelent a "vihar előtti csend" kifejezés. Ilyen csend előzte meg azt a néhány szörnyű napot, amelyben Tom Neale majdnem életét vesztette. De újból idézzük naplója néhány sorát: "A szél szinte állati jajgatással süvöltött a pálmafák levelei között. Amikor a kunyhó ajtaját kinyitottam, a szél majdnem elrántott, alig bírtam visszavonszolni magam. A szél olyan erős volt, hogy minden más zajt elnyomott. Időről időre újabb fatörzsek zuhanását hallottam, és vártam, mikor szakad be a kunyhó teteje. Négy órán át ültem összetörten, közben bizonyára elszundítottam, mert egyszer csak hatalmas csattanásra ébredtem. Az ajtóhoz rohantam, ki akartam nyitni, de nem tudtam megmozdítani. Ekkor jöttem rá, hogy a veranda teteje leszakadt." Ezzel a vihar ki is adta erejét. Ismét szép hetek következtek, de megtörtént a legnagyobb baj, ami egy magányos szigetlakót érhet. Csónakján az egyik kis szigetre evezve, éppen a sekély vízbe dobta a nehéz horgonyt, amikor rettenetes nyilallást érzett a hátában. Alig tudott megmozdulni, porcsérvet kapott. Órákba telt, amíg valahogy visszasodródott a maga szigetére, és a csónakból kiszállva, szinte négykézláb a a kunyhóig kapaszkodott. A fájdalomtól félig eszméletlenül valahogyan bemászott a kunyhóba, és felmászott az ágyába. Napokig feküdt mozdulatlanul, félálomban. Arra gondolt tiszta pillanataiban, hogy vagy meggyógyul, vagy étlen-szomjan hal meg, mert az odatett víz és kevéske élelem hamar elfogyott. Rettenetes gondolat volt, hogy pár méterre az életet adó víztől, egy fedél alatt az élelmiszerekkel, mozdulatlanságában el fog pusztulni. Csodálatos megszabadulását így írta le: "Ébren voltam, amikor határozottan arra gondoltam, hogy hangokat hallok, valami tompa morajt, mint amikor két ember beszél egymással. Természetesen álomnak kellett lennie, mert a másik lehetőség az volt, hogy megőrültem. A következő pillanatban tisztán megszólalt egy hang: Van itt valaki? -- és egy férfi lépett a szobába." Nem csoda történt, hanem csodának beillő véletlen. Két amerikai fiatalember érkezett egy kis hajóval a zátonyhoz, négy nappal azután, hogy Tom Neale súlyosan megsérülve, mozdulatlanságra kényszerítve, lerogyott az ágyára. így menekült meg a biztos haláltól, és így került el -- életben -- arról a szigetről, amelyet annyira megszeretett.

Forrás: Balogh János: Érdekes szigetek (107-110. oldal) RTV-MINERVA Budapest, 1982

2012. április 24., kedd

A fehér kardszárnyú delfin


A teljesen fehér kardszárnyú delfint (Orcinus orca) a Csendes-óceán északi részén, a Kamcsatka-félszigettől keletre, a Parancsnok-szigetek közelében fényképezték és videózták le moszkvai és szentpétervári egyetemi kutatók. A szakemberek egy nemzetközi tudományos program keretében tanulmányozták a vidék bálna- és delfinpopulációinak akusztikus kommunikációját és társas viselkedését. A hím állatot a kutatók Jéghegynek nevezték el a vízből 2 méterre kiemelkedő, hófehér hátúszója alapján.




Jéghegy minden szempontból azoknak a tiszta, vad és rendkívül izgalmas dolgoknak a jelképe, amelyek az óceánban felfedezésre várnak" – mondta Erich Hoyt, a FEROP társigazgatója és a Bálna- és Delfinvédő Társaság (Whale and Dolphin Conservation Society – WDCS) kutatója. „A kihívás az, hogy az óceánt egészségesen tartsuk, mivel bármikor előfordulhatnak ilyen meglepetések" – tette hozzá.

A kutatók és a természetvédők remélik, hogy Jéghegy egyediségével még inkább felhívja a figyelmet a területen élő kardszárnyú delfinek és más cetfélék védelmének szükségességére.


forrásI origo

Tavaszi gonoszjáró nap

  Április 24. György nap
 
Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban mondogatták: "szedem, szedem, felét szedem", ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.


György napja volt a magyarságnál az állatok első kihajtásának legfontosabb időpontja is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágokat. A Zala mentén első kihajtáskor az istállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek, ezen kellett a jószágnak átlépnie, s azt tartották, hogy olyan erősek lesznek, mint a lánc, olyan gömbölyűek, mint a tojás.


Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjjártók, vándorlegények és utóbb a cserkészek patrónusa volt. Legendája szerint legyőzi a sárkányt és kiszabadítja a fogságból a királylányt.

 Az igazi tavasz kezdetét a néphagyomány e naptól számítja. A rómaiak e napon ünnepelték Paliliát, mely pásztorünnep volt. E hagyomány továbbélése mutatható ki a hazai állattartás szokásaiban is. Az állatok első kihajtásának napja, amikor az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát hiedelmekkel és szokásokkal igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító, termékenységvarázsló célzattal a marhákat láncon, fejszén, ekevason, tojáson, a gazdasszony kötényén stb. hajtották át. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. 

Szent György napon volt a pásztorok, béresek szegődtetésének ideje, amely általában Szent Mihályig volt érvényben.  Közismert hiedelem, hogy a boszorkányok különböző tárgyakból (pl. kútágas, lepedő, kötény) tejet tudnak fejni. A boszorkányok rontása ellen zöld ágakkal, füstöléssel, fokhagymával védekeztek

. Szent György napját a néphit alkalmasnak tartotta a földbe rejtett kincs keresésére, melyről úgy hitték, hogy minden hetedik évben ezen a napon lángot vet. Az egész magyar nyelvterületen hittek abban, hogy az e nap előtt fogott gyíkkal megelőzhető a torokgyík, ha megkenegetik a torkukat vele. Általában ilyenkor vetették a kukoricát, babot, uborkát. Ha a varjú nem látszott ki a búzából, jó termésre számítottak. Időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak a Szent György napja körüli időszakhoz, pl. úgy vélték, hogy ha e nap előtt megszólalnak a békák, az korai tavaszt és nyarat jósol. Általánosan elterjedt hiedelem szerint a Szent György nap előtti mennydörgés a bő termés előjele. 

Szt. György Anglia védőszentje. Emblémája a fehér alapon piros kereszt (Szent György kereszt), mely Anglia zászlajává vált. Az emblémát Oroszlánszívű Richárd vette át és hozta Angliába a 12. században, és a katonák a ruhájukon hordták a jelet, hogy a harcokban felismerjék saját embereiket.

De ki is volt Szent György valójában? Római katona és keresztény mártír, aki a rómaiak keresztény-kínzásait ellenezte. Hite mellett a végsőkig kitartott és ez okozta a halálát is. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek.

A legenda szerint megölt egy sárkányt, ezért szép páncélozott lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjúnak szokás ábrázolni. A leghíresebb Szent György szobor Prágában van, másolatai pedig Kolozsváron, Budapesten és Szegeden.  
Áldott a Szent György, átkozott a Szent Mihály! - köszöntötték egymást április második felében a jószág kihajtására készülő pásztoremberek, annak tudatában, hogy amíg a sárkányölő György vitéz jeles névünnepe - 24-e - az igazi meleg idő évadjának nyitányát jelöli, a szeptember végi Mihály arkangyal napja ennek a végét jelöli.
Az előkelő perzsiai származású György lovagot a római hadseregben tanúsított vitézsége elismeréséül Diocletianus császár kegyeibe fogadta, és tekintélyes állami hivatalhoz juttatta. A krisztus hivővé vált ifjú azonban nem helyeselte az uralkodó kegyetlen keresztényüldöző politikáját, sőt szembe is szállt vele. Ezért börtönbe vetették és - miután a kínzások sem tudták eltéríteni a hitétől - Kr. u. 303-ban kivégezték. A vértanúhalált halt férfit mind a keleti, mind a nyugati egyház szentként tiszteli. A róla szóló legendák - miszerint legyőzte a szépséges királylányt fogva tartó sárkányt - valamennyi európai nép folklórjában ismeretesek. A talpig páncélöltözetben lovon ülő, és dárdájával ölő ifjút a képzőművészet számos formában megörökítette. Alakját Kolozsvári Márton és György prágai szoborcsoportja őrzi számunkra a legemlékezetesebben, aminek egyik hű másolata Kolozsváron is megtalálható.
Szent György napja a rómaiak jellegzetes pásztorünnepe volt, amikor a boszorkányok elleni védekezésül vizes babérágból, szalmából rakott tűzzel füstölték meg magukat és állataikat, majd a jószágaikat áthajtva a tűzön, mindnyájan átugrálták azt. A keresztény egyház a vértanút ünnepli ezen a napon, azonban a hozzá kapcsolódó hiedelmek és népszokások a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek.
A magyar nyelvterületen számos tavaszi, évkezdő szokás fűződik az ünnephez. Ekkor történik az állatok első kihajtása, amit régen különböző boszorkányűző, rontáselhárító, illetve szaporodást, tejhozamot növelő praktikák öveztek. A jószágot nyírfaággal veregették meg, láncon, fejszén, ekevason, tűzön, a gazdaasszony kifordított kötényén hajtották át és fokhagymafüzért kötöttek a nyakába. A házat, az ólat, az istállót körülfüstöléssel, zöld ág kitűzésével, felfordított seprűvel igyekeztek megvédeni a gonosz szellemek rontása ellen.
Kora hajnalban az asszonyok lepedővel szedték föl a harmatot a mezőn, amit azután kicsavartak a vászonból - és a tejhozam gyarapítása végett - a tehenekkel itattak meg. A lányok szintén "szentgyörgyharmattal" mosták orcájukat, hogy szépek legyenek. A Szent György éjjelén gyűjtött gyógyfüvek varázserővel bírtak, szedegetőik, a "bűbájos" vénasszonyok ilyenkor a Gellért-hegyre nyargaló boszorkányokat is meglátták. A pásztorok szegődtetése és szolgálatba állításuk mellett ugyancsak ezen a napon fogadták az uraságok az éves cselédeket, akiknek a szolgaidejük kerek egy esztendeig tartott. Szintén György napján választották a falubírákat, szőlős vidékeken a hegymestereket és a csőszöket is.
Ennek a hagyománynak máig fennmaradt szép szokása a kőszegi szőlősgazdák Szent György-napi kötelessége, amikor is a kora reggel megszedett szőlőhajtásokat a fúvószenekar kíséretében beviszik a városházára bemutatni a polgármesternek, majd a szintén ünnepélyes ceremónián a termésígéretet berajzoltatják az 1740-ben nyitott, és a Jurisich-várban őrzött Szőlő Jövések Könyvébe. Időjóslás is tartozik e jeles naphoz: "ha a békák Szent György nap előtt megszólalnak, korai nyár várható". - Másutt ugyanez száraz nyarat jelentett.
Szent György havára a régi kalendáriumok számtalan egészségügyi tanáccsal szolgálnak. Mai szóhasználattal tavaszi méregtelenítő kúrának is nevezhetnénk, amit javasolnak: lehet eret vágatni, amely használ mind a fejednek, mind a mellednek. A köpölyözés hasznos. Ne egyél semmiféle gyökeret, tiszta bort igyál, a tehénhúsnak békét hagyj, bárányhúst egyél, kecskegödölyét, tyúkhúst és folyóvízbeli halakat. A fürdő hasznos. A hölgyek szépségének és karcsúságának megőrzése érdekében pedig friss levegőt, lágy természetet és zengő fülemüleszót ajánlanak
Áprilisban, akkor is lehetőleg Szent György napján jó vetni babot, amely nem csak fontos eleségnövény, hanem babonáskodásra is alkalmas. Egyes vidékeken, rostán rázott tarkababból olvasták ki a tolvajokat, meg azokat, akik a jószágot meg akarták rontani, vagy a szerelmesek dolgát összekuszálni. Gonoszjáró napokon ezért az Egriek a nyakukba akasztott zacskókban, más vidékeken az emberek a zsebükben néhány szem babot hordtak magukkal a rontás ellen. A jó babtermést elősegítő hiedelmeket is ismerünk. A szilágyságban például ültetés előtt három napig nyári esővízben áztatják, amit előző nyárról őriztek erre a célra. A Balaton mellékén pedig a vetés közben szidalmakkal illették, mert hiedelmük szerint akkor hozott bő termést.
/Szoboszló képeskönyve/



A mese gyógyító ereje

A mese mágikus dolog, ami megmutatja a látható és a láthatatlan egységét, ahol az ember lakozik. A mese oly régóta szól az emberekhez, oly sok tudást tárol, hogy szinte minden emberi helyzetre és tulajdonságra van éppen megfelelő mese, ahol választ kaphatunk, hogyan kell megoldani a hozzá kapcsolódó problémákat.  

Az emberiség első meseterapeutája minden bizonnyal Sahrazád   lehetett, aki addig mesélt egy megcsalt és bosszúra éhes férjnek, míg annak lelkében le nem csillapodott a düh, a féltékenység, a zűrzavar és a bosszúvágy. Sahrazádnak nem volt könnyű dolga, hiszen ezeregy éjszakán keresztül kellett mondania a meséket, s e különös mesemondás tétje nemcsak az volt, hogy a felesége hűtlensége miatt városa leányait sorra legyilkoló uralkodó dühét megfékezze, hanem az is, hogy ő - húgával együtt - életben maradjon. 

Sahrazádnak három fiúgyermeke született a királytól az ezeregy éjszakán át tartó mesemondás során. Amikor ajkairól elfogyott a szó, azt kérte Sahrijár királytól, hogy mentse fel őt a halál alól a gyermekek kedvéért. A király bevallotta, hogy ezt már rég megtette, hiszen a mesék hallgatása közben egyre több „öröm borította be a király lakát”, s az uralkodó reggelente „boldogan kelt, áldással eltelten”.
Micsoda gyönyörűség is ez az emberiség számára: a mesék gyógyító ereje által boldogan ébredni, áldással eltelten...

Aiszóposz meséi

A vadkecskék és a kecskepásztor
A kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és látta, hogy vadkecskék közé keverednek; mikor aztán beesteledett, valamennyit behajtotta a saját barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek, az idegeneknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat is magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a legelőre; a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak. Mikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak: "Éppen ezért még jobban őrizkedünk tőled; mert ha minket, akik tegnap kerültünk hozzád, többre becsültél a régieknél, világos, hogy ha ezután mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."
A mese bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik régi barátaiknál többre becsülnek minket, míg újak vagyunk; meg kell gondolnunk, hogy ha fölöttünk is eljár az idő, másokkal barátkoznak össze, és azokat fogják többre tartani

.A halászok
A halászok húzták a hálót; mivel az nehéz volt, már előre örültek és táncoltak, mert azt hitték, hogy sok a zsákmány. Mikor azonban a partra húzták, csak kevés halat találtak, ellenben telis-tele volt a háló kövekkel és homokkal. Erre mértéktelenül megharagudtak; nem is annyira magáért a dologért nehezteltek, hanem mivel az ellenkezőjére számítottak. De egy öreg így szólt közöttük: "Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már előre, most nyilván szomorkodnunk is kell."
Így hát fogadjuk el, hogy milyen változékony az élet, s nem kell nekünk sem büszkélkednünk; gondoljuk meg, hogy a túlságosan szép időből viharnak kell támadnia.

A tengeri utazók
Néhány utas hajóra szállt, és tengeri útra indult. Mialatt a nyílt tengeren voltak, történetesen óriási vihar támadt, és a hajó csaknem elsüllyedt. Az utasok megszaggatták ruháikat, jajveszékelve könyörögtek atyai isteneikhez, s fogadalmi ajándékokat ígértek, ha megmentik őket. Miután elült a vihar, és ismét kiderült az ég, örvendezni kezdtek, táncoltak és ugrándoztak váratlan megmenekülésük miatt. A szilárd lelkű kormányos viszont így szólt hozzájuk: "Barátaim, úgy vigadjatok, hogy a vihar esetleg újra kitörhet."
A mese arra tanít, hogy ne büszkélkedjünk túlságosan a jó sorsban, hanem gondoljunk arra, hogy a szerencse változékony.
 

Aiszóposz, Ezópus (Kr. e. 6. sz. eleje-közepe)

Görög író.
A felszabadított rabszolga a meseirodalom egyik legnagyobb alakja, az állatmese műfajának továbbvivője, a művészi, rövid, csattanóra kiélezett forma kidolgozója (fabula). Meséinek szereplői állatok és szegény emberek, állásfoglalásuk a szegények és gyengék igazságának védelme.





2012. április 23., hétfő

Ezen a napon született Mednyánszky László

Báró Mednyánszky László a Felvidéken, a Trencsén vármegyei Beczkón, édesapja családjának ősi birtokán született 1852-ben. 

A nagy hírű família története egészen a középkorig vezethető vissza, a Mednyánszkyak tudós tanárokat, politikusokat, katonákat és papokat adtak az országnak.
 Gyermekéveit Nagyőrön, az anyai felmenők birtokán és a vadregényes beczkói várban töltötte, amit a legenda szerint egyik őse, Stibor vajda építtetett kedvenc bolondja számára. A többnyire tragikus végű családi históriák és a romantikus környezet örökre bevésődött a fiatal Mednyánszky képzeletébe. Erről naplójegyzetei is tanúskodnak, amelyeket magyarul, németül és franciául, de görög betűkkel írt. A furcsa ötlet anyai nagyapjától, Szirmay Boldizsártól eredeztethető, aki a keleti kultúrák tudósaként bejárta az egész Balkánt és Törökországot. 





  Már kora gyermekkorában megmutatkozott hajlama a festészetre. Szülei Bécsben tájékozódtak a tehetségéről, de a fiatal festő hamar kinőtte a bécsi iskolát. Münchenben, majd 1873-1877 között Párizsban tanult. Barbizonban Paál László társaságában festett. 1880-tól Bécsben és Beckón élt, felváltva. 1888-ban Budapesten aranyérmet kapott. 1888-1892 között Párizsban élt. Tájfestészete a barbizoni felfogásból indult, de örökös vándorlása során a természet alapos ismeretéből festői igényessége rendkívüli erejű műveket alkotott. A század vége felé az élet legszélső végein élők felé fordult. Nyaranta Nagyőrön dolgozott, de a Tátrától az Adriáig bejárt minden vidéket, ha arra felé vitt útja, szívesen elidőzött a szolnoki művésztelepen és a Nagyalföld más tájain is alkotott, ezért az alföldi festőkhöz is kapcsolják művészetét. Élete végén az I. Világháború szenvedéseit örökítette meg mint haditudósító. Alkotásai eltértek az akadémikus festészettől, mert ő a rejtett lényeget kereste. 1919.április 17-én Bécsben halt meg.

A könyvek varázslatos világa


"Sokan azt gondolják, a negyedik dimenzió az IDŐ szerintem a KÖNYV. Kinyitod, belépsz, majd becsukod. Egyszerű, mint egy ajtó, de az ember bent ragadhat örökre…"

 

A  könyvek világa hatalmas, nagy világ,   üdülés és menedékhely a mindennapok világa elől,
  a legcsendesebb és legkitartóbb barátok; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek." 

Április 23. A katalánok javaslatára az UNESCO nyilvánította ezt a napot a könyv napjává.  

2012. április 22., vasárnap

Vasárnap

Sütemények

Mindegyik édes költemény receptje mögött egyúttal különös kultúrtörténeti históriák rejlenek. A Dobos-torta például a 19. század híres budapesti cukrászmesterének, Dobos Józsefnek a keze alatt 1885-ben született. A sütemény eredeti jellegét az addig ki nem talált kakaóvajkrém adta, amelyet a mester a piskótalapok közé töltött, néhány csepp citromlével megbolondított, a kerek tortát pedig olvasztott karamellcukros tetővel borította. A polgárosodó főváros népét lázba hozta az újdonság, és a vidékről, Vecsés irányából a pesti piacokra érkező szekerek gazdái is - ha csak tehették - megálltak a Kecskeméti utcai cukrászdánál egy kis nyalánkságért.

A Pozsonyi kifliről 1559-ből származik az első adat, amikor is a pozsonyi sütők céhe a városi fogyasztási szokásokat kielemezve elhatározta, hogy diós és mákos patkókat fognak készíteni. A másik történet szerint egy pozsonyi cukrászmester Miklós-napra elkészítette a karácsonyi bejgli kicsinyített változatát, és azzal ajándékozta meg a gyerekeket. És bármily hihetetlen, még ezt is lehet fokozni. Történt ugyanis, hogy a Pozsonyban ülésező országgyűlés tagjai megéheztek, mire is a Palugyay féle Zölddiófa fogadó a korabeli újságok híradása szerint mákos, diós és mandulás pozsonyi kiflit szolgált fel a politikusoknak. Kossuth Lajosnak pedig az egyik kedvence lett a mandulás pozsonyi kifli, amely aztán el is nyerte a keresztségben a Kossuth kifli nevet… Ennél magyarosabb történetet keresve sem találnánk!

Romantikus szerelmi történet

A Rigó Jancsi viszont egy régi romantikus szerelmi történetet hordoz.. E szerint a 19. század második felében egy bizonyos Rigó János nevű cigányprímás bandájával a világot járta, és 1896-ban Párizsban olyan szívhez szólóan húzta a vendégek fülébe a magyar nótákat, hogy egy, a férjével az étteremben vacsorázó hercegné azon nyomban belehabarodott. Elhagyta érte a nála jóval idősebb herceget, és a világra szóló botránynak fittyet hányva a szerelmesek 10 éven át repdestek együtt a boldogságtól. A híres pár így vetődött Budapestre is, ahol egy cukrászdában nagyon ízlett a csalfa asszonynak a csokis, krémes sütemény. Az élelmes tulaj rögtön elnevezte a kreálmányát Rigó Jancsinak, és ettől kezdve fel is lendült a forgalma, mert a botrányhős párt mindenfelé nagy figyelem kísérte.

Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést

A sütemények története a középkorba vezethető vissza. Az elődeink sokáig csupán a mézet ehették édességként, így alakultak ki a mézeskalácsos céhek a 17. század elején. A magyarországi cukrászat megteremtői külföldről jött mesterek, "pepecsművesek" voltak, akik a főurak szolgálatába álltak, és feladatuk volt az ünnepi lakomáknál az asztalok feldíszítése is.

A hazai cukrászdák a reformkor idején nyíltak meg, és az akkori polgári ízlésvilágnak megfelelően többségüket biedermeier stílusban rendezték be, a kis asztaloknál, székeken ülve nassolhattak, pletykálkodhattak dédapáink és -anyáink. A mestereket ekkor tájt cukorművesnek, cukorsüteményesnek nevezték. Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést az 1830-ban megjelent Hitel című tanulmányában. A cukrászok és a mézeskalácsosok a múlt század elején váltak szét egymástól. / forrás MTI/

A grillázsról már a XVI. századi iratok is említést tesznek. Előbb még, mint gyógyszert alkalmazták. Eredményes volt a köhögés ellen, és az emésztés elősegítésére is. Az 1695-ös első magyar szakácskönyv már, mint az ünnepi étkezések elengedhetetlen részét említik. Minden forrás kiemeli, hogy Mátyás király és Beatrix esküvőjén is megtalálható volt. A grillázstortának ráadásul különös hagyománya van a lakodalmakon. Az étkezés befejeztével – általában éjfélkor – az ifjú férj hozza a konyha fellelhető legnagyobb kését, hogy azzal „szeletelje fel” a tortát. A kés kettős jelentéssel bír. Egyrészt a férj ezzel jelzi, hogy „asszonya minden gondolatát lesi”. Másrészt azzal, hogy a férj és a feleség együtt fogja meg a kést és töri össze a tortát; jelzik, hogy később is együtt fognak dolgozni. A néphagyomány szerint, ahány darabra törik a grillázs torta, annyi boldog évet fognak együtt tölteni.

A rákóczi túrósnak nem sok köze van Rákóczi Ferenchez. Ugyanakkor mégis egy budapesti szakácshoz, bizonyos Rákóczi Jánoshoz köthető, aki 10 évig a Bristol, 20 évig a Gellért Szálló éttermeinek vezetője volt. A korabeli források arról számolnak be, hogy az 1930-as években már ismerték. Receptje az 1937. decemberi Magyar Szakácsban olvasható először, a világot jelentő deszkákat pedig az 1958-as brüsszeli világkiállítás jelentette a sütemény számára.

A Somlói galuskának helyrajzilag van magyar vonatkozása. Általában annyival elintézik, hogy a Somló hegyről kapta a nevét. De ennél azért többről van szó! A csoki öntettel meglocsolt diós, kakaós, vaníliakrémes piskótagaluska a Gundel étterem egykori főpincérét, Gollerits Károlyt dicséri. Minthogy a főpincér felesége a Marcal-medence ezen részéről származott, és ő is besegített a finomság elkészítésébe, úgy gondolta, hogy szülőföldje megérdemel egy ekkora megtiszteltetést. /Forrás S,G, tészta/




Az életet adó föld

A hatalmas világegyetemben kis gömb kering egy csillag körül; harmadik a bolygók családjának sorában - Merkúr, Vénusz, Föld. 

A Föld  a kőzetbolygók  csoportjába tartozik.Anyagának nagy része kőzetekből áll, míg  belsejében nagyméretű fémes mag helyezkedik el. Kora 4,6 milliárd év.


Mi ezen a nem is olyan kicsi bolygón élünk.   A Föld valójában egy óriási űrjármű, amelynek átmérője 13000 kilométer, és 30 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguld a pályáján. 24 óra alatt teljes körfordulást végez. A szárazföldek a Föld felszínének 30%- át adják. A fennmaradó 70%- ot a tengerek és óceánok teszik ki.

Az utóbbi évszázad lendületes fejlődése drasztikus hatást gyakorolt élőhelyünkre. A saját élőhelyünket olyan mértékben romboljuk, mintha egy kifejlődött  gyermekkel lassan ölő mérget itatnánk minden nap. Az iparosodás, a termelés ökológiai katasztrófához vezeti ezt a kis kék bolygót, amely talán egyedül kering ezen tulajdonságokkal az egész univerzumban.
 Földünk már több esetben túlélt nagy katasztrófák színhelye. Volt már klímaváltozása, pólusváltása, nagy aszteroida becsapódása. A Föld mindig túlélte ezt, csak az élővilága nem.


A tudósok szerint egy klímaváltozás küszöbén vagyunk, amely még visszafordítható. Az életet adó széndioxid egyszer a halálunkat okozza. Az utóbbi 100 évben annyi széndioxidod bocsátott ki az emberiség, amennyit a földtörténet óta semmi. Hogy bolygónk melegszik, az tény, és ha így folytatjuk 2025.-re eltűnik az északi jégsapka, amely katasztrofális körülményeket idéz elő.

Földünk törékeny, vigyázzunk rá!
 
Vasárnap, április 22-én ünneplik világszerte a Föld napját, azzal a nem titkolt céllal, hogy felhívják az emberek figyelmét a környezetvédelem fontosságára.
A mozgalmat még 1970-ben egy amerikai egyetemista, Denis Hayes indította el, aki egyébként az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. A Föld napját ünneplőkhöz azóta 125 ország csatlakozott, többek között Magyarországon is évről évre megrendezzük ezt a napot.
Minden ember, főleg az aki növénybarát, tehet a környezete, a Föld egészségéért. Vigyázzunk erre az aprócska bolygóra, mert másutt nincs helyünk.    S ha még évek múlva is szeretnék madarak zenéjére ébredni reggel, vagy ha szeretnénk nyuszit látni az erdőben, akkor tennünk kell nekünk is érte valamit.

Tegyünk a levegőnk, és környezetünk tisztaságáért, gondoljuk át mit kockáztatunk



Amit nagyapáinktól kaptunk kölcsön megőrzésre, adjuk tovább unokáinknak tisztán, élhetően további használatra.