"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2019. július 17., szerda

Magyar konyha történet

A magyar konyhaművészet gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza. Ám manapság egyre ritkábban találkozni olyan fogásokkal, amelyek valóban az évezredes, évszázados hagyományos ízeket mutatják meg. E helyett a pirospaprikás, fekete borsos gulyást, csikós, paprikás imázst próbálják ránk erőltetni olyannyira, hogy már háziasszonyaink konyhájából is hiányoznak az ősi fűszereink, még pontosabban fűszerszámaink, hiszen a fűszerezés minden esetben a harmónia, az egyensúly visszaállítását, a gyógyítást is szolgálja, ha máshol nem is, akkor az emésztőrendszerben. Minden ősi fűszerünk egyben gyógynövény is, ízük harmóniája egyidejűleg szolgál testi, érzelmi, gondolati egyensúlyunk megtalálásához.

Az ősi magyar fűszerekhez, ételekhez való visszanyúlás érdekében mogyoróhéjban tekintsük át a magyar konyha történetét.

Az ősi magyar konyha néhány jellemzője mai napig tetten érhető konyhaművészetünkben, ilyenek pl. a következők:

Az általunk igazán ízletesnek tartott ételekben a pentaton (édes, savanyú, sós, keserű, csípős) ízharmónia jelenik meg, melyből egyik íz sem „lóg ki”, nem válik dominánssá, s éppen ettől élvezetes (pl. gondoljuk az igazi házi húsleves ízeire).

Legfinomabb ételeink egyetlen edényben készülnek, és
ezek mindig leveses, szaftos fogások.

Nagyon sok az olyan tartalmas leves, ami főétkezésnek is beválik, pl. gulyásleves, babgulyás, palóc leves, stb.


Az ősmagyarok, a nyugati népeket több ezer évvel megelőzve, ismerték és alkalmazták a szárított hús és tejpor készítését. Így egy ősmagyar lovas bőrzsákjában több liter levesnek vagy tejnek megfelelő élelmet vihetett magával. Alkalmazták az aszalást és a füstölést is. A téli szálláshely körül gabonaféléket termesztettek: árpát, kölest, búzát. A főzéshez bográcsot használtak, a sütéshez nyársat. A kásafélékből, a gabonákból tejben, vízben főtt kásákat, később kerek köveken sütött lepényeket készítettek. Ezek a lepények átmenetet jelentettek a kenyér és a tésztafélék között. Az egyik legrégebbi tésztánk a galuska és a csipetke.

Ételeik ízesítéséhez előszeretettel használtak tárkonyt, csombort, kakukkfüvet, fokhagymát, rozmaringot, zsályát, valamint gyümölcsöket (áfonya, fekete ribizke), és virágokat (ibolya, körömvirág, rózsaszirom).

A magyar konyhában mai napig fontos étel-alapanyag a vöröshagyma, káposzta.

A tej savanyításával nyert kötő-, sűrítő- vagy éppen alapanyagok közül is a magyar tejföl és túró nem csupán számos ételünk nélkülözhetetlen kelléke, hanem egyetlen más világkonyhában nem használatos (tejszínt használnak általában).

Mindmáig egyedülálló pl. a kovászos uborka elkészítési módja, máshol nem készítenek ilyen savanyúságot.

A reneszánsz korban Mátyás király konyhája nagy hatást gyakorolt a konyhaművészetre, előtérbe került az élet élvezete, a finom fogások, ízletes lakomák, fantasztikus borok. Ebből a korból már írásos receptek is maradtak fent.

A török hódoltság korában a magyar konyha visszaszorult Erdélybe, és erdélyi konyhaként élt tovább. Az ásványi só elterjedése a konyhában is az erdélyi sóbányáknak köszönhető.

A paprikát Kolumbusz hozta magával Közép-Amerikából, az ebből készült megőrölt fűszer az írásos emlékek szerint a XIX. Században vált használatossá.

A konyhánkban próbáljuk meg hasznosítani a keleti hagyományokon kialakult táplálkozástudomány (makrobiotika) alapszabályait is, melyek a következők:

A mérsékelt égöv népeinek hagyományos tápláléka a teljes gabonafélék (erőt, energiát adnak), a zöldségfélék (gyógyítanak), a hüvelyesek, a gyümölcsök (méregtelenítenek, frissítenek) és olajos magvak. A hideg éghajlaton természetes a hús és a zsiradék fogyasztás. A gabonát (barnarizs, köles, kukorica, hajdina, búza, rozs, árpa, zab) sütve, főzve fogyasszuk. A hüvelyesek fehérjeforrások (bab, lencse, felesborsó). A gyümölcsnek nyugodtan megehetjük minden részét, kifejezetten használunk vele a szervezetünknek.
Mindig a közvetlen környezetünkben termő táplálékot részesítsük előnyben, mert arra van szükségünk, annak energiái vannak velünk összhangban.
Minden évszakban azt együk, ami éppen terem, legfeljebb természetes módszerekkel tartósított táplálékkal bővítsük étlapunkat.
Figyeljük magunkat, és rájövünk, hogy milyen ételre van szükségünk. Amikor az egyik irányba felborítjuk az összhangot, máris jelez a szervezetünk valamilyen másik oldali élelemre vágyással, amivel ellensúlyozza az eltérést. (Pl. húsos ételek után szomjasak vagyunk, zsíros ételre jól csúszik a bor, stb.)
A legtöbb energiát a cserép, öntött vas edényben való főzés hagyja az ételben. Jó még a zománcozott, acél és üveg edény is.

A főzéshez jó kedvvel, örömmel álljunk hozzá, mert akkor az ételen is érződik majd, hogy ezt jó szívvel készítették.

A főzés a nő, a családanya jelképe. A nő felelős a családi tűzhely melegéért, s ha nem vigyáz rá, a tűzhely kihűl, a család szétesik. A család tagjai akkor tartózkodnak szívesen otthon, ha melegséget, szeretetet, jó főtt ételt (régi mondás, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út), jó illatokat találnak a lakásban. Nem mindegy, hogy a családanya örömet talál-e a főzésben, sütésben, nem véletlen, hogy a magyar nyelv azt mondja, milyen finom ez az étel, érződik, hogy szívvel készült, igen, jó szívvel, szeretettel. Érdekes módon a magyar szokások szerint a szabadtüzű főzésnél szinte mindig az apa főz, így ha időnként is, de részt vesz a tűz táplálásában.

Fontos, hogy a rég elfeledett fűszernövények ízét és hatását újra felfedezve, szeretettel és szívesen használják azokat az ételek elkészítésénél, hiszen fűszerezni egészséges és pompás élvezet.

A jól elkészített ételt szívesen enni: egészség és életöröm.

Forrás: egész-ség,spir.akad.





2019. július 16., kedd

Orgonák éjszakája

Első alkalommal rendezi meg Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei programsorozatot szombaton a Filharmónia Magyarország.

Kapcsolódó kép

Orgona története

Az orgona eredetére vonatkozó adatok elvesznek az ősidő homályában. Szerkezetének ötletét valószínűleg az első kezdetleges pásztorsíp, majd később az összetett Pán-síp adta. Sok évszázad telt el, míg ezekből a primitív hangszerekből a folyamatos tökéletesítés nyomán az orgona elnyerte mai formáját.
Az orgona kezdetleges formájáról és szerkezetéről már a Biblia is tesz említést. Olyan fúvóhangszerekről olvashatunk benne, amelyeknek sípkészülékét a levegő mesterséges befúvása hozta hangzásba. Ilyen hangszert a történelem szerint már a jeruzsálemi Salamon-templomban is használtak.

Büszkék lehetünk, hogy hazánkban található a világ egyetlen, viszonylag épen maradt antik orgonája.
Óbudától északra egy késő-római temető feltárásakor 1881-ben találtak egy római szarkofágot, melynek 9 soros felirata így szól Nagy Lajos fordításában:
"Lezárva egy kőkoporsóban fekszik Sabina, a jámbor, kedves feleség. Művészetekben tanult lévén, ő az egyedüli, ki felülmúlja férjét. Kedves hangja volt, s ujjaival pengette a húrokat. De hirtelen elragadtatva, hallgat. Harminc évet élt, jaj, sajnos öttel kevesebbet, de három hónappal és tizennégy nappal többet. Ő maga örökké fennmarad a lakosság emlékében, mert gyakran és kedvesen orgonázott előtte. Légy boldog, bárki is olvasod e sorokat, őrizzenek meg az istenek, és jámbor hangon énekeld: Aelia Sabina, Isten veled!"
A síremléket T. Aelius Justus a 2. segédlégió külön zsoldosa és orgonistája állította feleségének. A sírfelirat szerint tehát Sabina a főváros első ismert zeneművésze.

/Forrás: Orgona kalauz /részlet/

2019. július 15., hétfő

Rembrandt Harmesz van Rijn


 


 
 Elfeledve, elhagyatottan, szegényen, hatvanhárom éves korában halt meg Amszterdamban  Rembrandt Harmesz van Rijn, minden idők egyik legnagyobb festője.
 Egyszerű leydeni molnár fiaként indult el annak idején Amszterdamba, hogy meghódítsa művészetének a várost és az egész Németalföldet. 


 A németalföldi barokk híres festője 1631-ben költözött Amszterdamba, ahol a legkeresettebb csoportkép- és portréfestő lett. Az 1642-ben készített "Éjjeli őrjárat" című festményével érte el hírneve tetőfokát. Festményei mellett készített rézkarcokat, tollrajzokat, grafikai művei végigkísérik egész munkásságát. A németalföldi barokk festmények megbízói nem az egyház, a királyok és a főnemesség voltak, hanem a polgárság és a céhek, így a képeken előtérbe került a polgári élet ábrázolása. 




Egy igazi társ - Hendrickje 

Ki volt ez a lány, aki húszévesen került az akkor 43 éves Rembrandt házába szolgálóként?  A vidékről Amszterdamba került Hendrickje Stoffels 1649-ben kerül Rembrandthoz, aki ekkor már 7 éve él özvegyként, a hétéves fiával, Titus-szal; Greetje Dircx-szel, aki a kisfiú nevelője. A fiatal, mélyen vallásos, ám írástudatlan lány hamarosan a festő szeretője lesz, de kapcsolatuk sokkal több ennél: Hendrickje múzsa, társ, sőt, feleség Rembrandt számára, Titust pedig fiaként szereti. 

Hendrickje egyetlen célja az volt, hogy boldoggá tegye a férfit.   . Nem pénzre vágyott, hiszen kezdettől fogva tudta, hogy ebben a házban az ritka vendég. Hendrickje az életben akart előbbre jutni. 

 
Szerették egymást  és Rembrandt festette a lányt rendületlenül, aki az asszonya lett a szó szinte minden értemében. Miközben nagy szeretettel nevelte a kis Titust, Hendrickje hamarosan terhes lett, majd megszülte Corneliát, akit Rembrandt hivatalosan is a nevére anyakönyveztetett. Heindrickje nagyon boldog volt, annak ellenére, hogy az egyházi hatóságok sokat zaklatták. A szerelmesek életét ugyanis akkoriban az egyház emberei keserítették meg. Háromszor is beidézték őket, hogy megmagyarázzák: miért élnek erkölcsi fertőben, és mikor szándékoznak ebből kilábalni. De az idézést hiába kézbesítették, egyikőjük sem jelent meg a konzisztórium előtt. Az újabb beidézés sem járt sikerrel. Csak a harmadikra ment be a lány, amikor már megszületett Cornelia. Az egyházi hivatalnokok rázúdították szemrehányásukat, fenyegetéseiket. - Elkárhozol és a pokolra jutsz! - mondták. De a lány újra és újra azt felelte: nem hajlandó elhagyni gyermeke apját. Öt év múltán hagytak csak fel a hivatalnokok a zaklatással. Hendrickje igazi társa lett a festőnek - ha nem is papíron. Féltő szeretettel vette körül a férfit, gondoskodott róla akkor is, ha bajba került. Bajból pedig bőven kijutott Rembrandtnak: elárverezték a képgyűjteményéből megmaradt darabokat, eladták a házát, végül gondokság alá helyezték.
Aztán megnyugodtak a kedélyek. Rembrandt már tizenöt éve élt Hendrickjével, amikor az asszony saját jogon üzletet nyitott Amszterdamban, ahol festményeket és metszeteket árult. Ezzel a trükkel Hendrickje még az árverezőket is átverte, bizonyítva, hogy szerelméért és gyermekeikért bármire képes. Ugyanis az időközben felnövő Titust is úgy szerette, mint a saját kislányát, Corneliát.
Rembrandt számtalan képet festett Hendrickjéről. Másképpen látta a lányt, az asszonyt. Nem heves testi vággyal, hanem mély megbecsüléssel. A társa lett, nélkülözhetetlen társa. Hendrickje azonban mindig a háttérbe húzódott, a az imádott férfi árnyékaként élt. Segítője, barátja, támasza volt egy életen át. Az a bizonyos boltnyitás volt az egyetlen eset, amikor Rembrandt helyett, de az ő érdekében kilépett a fénybe, az előtérbe. Hendrickje ékszert sem hordott soha - egyetlen eset kivételével, amelyet Rembrandt megfestett. Ezzel akarta jelezni, hogy Henderickje immár teljes joggal Saskia örökébe lépett, s hogy igazi feleségének tartotta. S hogy miért nem erősítette meg hivatalos okmánnyal is a szerelmét? Talán mert nem akarta elveszíteni Saskia hozományát, akivel házasságkötésük alkalmával szerződést írt alá, miszerint minden visszaszáll az Uylenburgh családra, ha az asszony meghal.
A boldogságnak Hendrickje halála vetett véget. Szegény asszony még negyvenéves sem volt, amikor hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából. Rembrandt sokáig ápolta, miként első asszonyát is.
Társa halálát követően Rembrandt még hét évig élt. Csak festett és festett, a világ azonban nem értette meg. A képeit nem vették, és ezzel még inkább beletaszították a maga sötét világába, amelyet elkeseredés, harag és feszültség uralt, és amelyet - ha kis időre is -, de az emlékezés és a szelíd szerelem pajkos fényei is beragyogtak.

/Forrás:Rembrandt: Szemben az egész világgal/



2019. július 14., vasárnap

Együnk gyümölcsöt!


 





"Tudósok becslései szerint évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat. Az optimális napi gyümölcsfogyasztás 300 gramm, míg a zöldségfogyasztás napi 400 gramm lenne.

2010-ben majdnem 1,8 millió szív- és érrendszeri halálozás az alacsony gyümölcsbevitel, egymillió az alacsony zöldségbevitel számlájára volt írható kutatók szerint. Az ideálisnál kevesebb gyümölcs fogyasztása miatti halálozás majdnem duplája volt az alacsony zöldségbevitel miatti halálozásnak.

A gyümölcsök és a zöldségek kitűnő rost-, kálium-, magnézium- és antioxidáns-források, ezekről kimutatták, hogy csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet.

A friss zöldség és gyümölcs emellett javítja a bélbaktériumok állapotát és összetételét. Akik többet esznek belőlük, kisebb eséllyel híznak el, ami szintén csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát."

Forrás: Élő bolygónk

Vers vasárnapra - Reviczky Gyula: A fény

  
Képtalálat a következőre: „fény” 


A fénytől kérdé egykor az erő:
Mondd, nem unatkozol, semmittevő?
Mit én építek vagy, ha kell, lerontok,
Te csak szemléled s nincsen semmi dolgod...
S felelt a fény: Hol én hiányzom, ottan
Erő hiába működik: kaosz van.                            

2019. július 13., szombat

Július 13 - a sült krumpli világnapja

Több mint 2 millió tonna sült krumpli fogy a világon évente...

A legenda szerint   a németalföldi népekhez köthető a sült krumpli “feltalálása”, akik bár legtöbbször a folyóból kifogott sült hal mellé kínálták a krumplit, a kemény tél idején hal híján magát a krumplit vágták darabokra, és azt sütötték meg, melyet az illúzió kedvéért sütés előtt gondosan halformájúra faragtak. Mindez azonban valószínűleg tényleg csak egy legenda, történészek szerint semmi nem bizonyítja, hogy valóban megtörtént, vagy ha meg is történt, biztos, hogy nem a 17. században. Belgiumban ugyanis csak a 18. században kezdtek burgonyát termelni.
 Az mindenesetre biztos, hogy annyira megszerették a sült krumplit, hogy 1830-ban már krumplisütő bódék is voltak Belgiumban, és azóta is a belga kultúra és nemzeti identitás szerves része a sült krumpli. /
 
/Az első és egyetlen Hasábburgonya Múzeum (Frietmuseum) Belgiumban található./

Az első írásos emlék a sült krumpliról 1802-ből származik, amikor az akkori amerikai elnök, Thomas Jefferson egy fehér házi vacsorán “francia módra sütött krumplit” evett, és annyira ízlett neki, hogy még feljegyzést is készített róla. “Pommes de terre frites à cru, en petites tranches” (“apró hasábokra vágott burgonya, forró olajban kisütve”) – ezt írta a krumpliról, melyet francia származású szakácsa készített neki a vacsorára.

Az első konkrét sültkrumpli-recept 1856-ból származik, amikor E. Warren szolgálóknak írt szakácskönyvében azt írja: “Sült krumpli (French fried potatoes): vágjuk vékony szeletekre a krumplit, tegyük forró zsírba, enyhén sózzuk, süssük aranybarnára minden oldalukat, majd csepegtessük le.” A recept azóta sem sokat változott, már csak azt kellene tudnunk, hogy miért hívják világszerte angol nyelven French fries-nak, vagyis francia sült krumplinak a Belgiumban feltalált, Amerikában híressé vált sült krumplit.

Történészek szerint amerikai és angol katonák az első világháború alatt szerették meg a sült krumplit, amit a francia–belga határ közeli fogadókban rendszeresen ettek, de mivel nem voltak teljesen biztosak benne, hogy éppen melyik országban vannak, azt viszont tudták, hogy a helyiek franciául beszélnek, ezért francia sült krumplinak nevezték el, ami aztán a köztudatba is így épült be, az angol anyanyelvű országok később ezt az elnevezést vették át. Valójában Belgium területén voltak, de ezt a dicsőséget már nem fogja tudni visszaszerezni Belgium, aligha képzelhető el, hogy 100 év French fries-használat után változtatnának az elnevezésen. Sovány vigasz, hogy a Belgiummal szomszédos Hollandiában a mai napig Vlaamse frieten, azaz flamand sült krumpli a neve.

Tökéletes sült krumpli házilag: /zsírban kell kisütni nem olajban /

Képtalálat a következőre: „sült krumpli”
    1. A krumplit meghámozzuk, megmossuk, alaposan megtörölgetjük és hasábokra vágjuk.
    2. Serpenyőben megolvasztjuk a sertészsírt (kb. ujjnyi mélységben).  Közepes lángon kisütjük a krumplit (szinte hólyagosra), majd lecsepegtetjük, tányérra szedjük és hűlni hagyjuk.
    3. Ha kihűlt, újra felmelegítjük a zsírt, és közepes lángon még egyszer átsütjük a krumplit, majd lecsepegtetés után – még forrón – sózzuk.
    Forrás: nlc.

    2019. július 12., péntek

    Nyári gyümölcsök - a sárgabarack

      Benne van az édesség a nyár, a napsütés, a puhaság, a kicseppenő sűrű baracklé.

    A  kajszibarack Közép-Ázsiából származik. Honfoglaló őseink is ismerték a gyümölcs apró termésű vad ősét, amit egy óbudai múmiasírból előkerült barackmag bizonyít. A mostani fajtákat a török hódoltság idején kezdték el termeszteni.

    A gyümölcsöt magas C-vitamin (10 mg/100 g) és karotintartalom (1,8 mg/100 g) jellemzi, ezen kívül jó élelmi rostforrás (3,6 g/100 g). Jellemző ásványi anyagai: kálium, kevesebb foszfor, kálcium, magnézium. Béta-karotinban - melyből a legtöbb a magyar kajsziban van, a legkevesebb a rózsakajsziban - az egyik leggazdagabb gyümölcsünk. A béta-karotin a szervezetben alakul át A-vitaminná. Ez a vitamin nélkülözhetetlen a szem ideális működéséhez, szembetegségek esetén pedig kiegészítő kezelésként is jó hatású. Erősíti a körmöket és a hajat.

    A barack tápanyagai szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek és a rákos daganatok kialakulásának megelőzésében, erősítik az immunrendszert és fogyasztása jó hatású székrekedés esetén is. A természetes antioxidánsok közül kisebb mennyiségben tartalmaz likopint is, nagyobb mennyiségben pedig flavonoidokat. Mindkét vegyület gyulladáscsökkentő hatású, közömbösíti a szervezetben felszabaduló káros szabadgyököket, összességében pedig egészségvédő és betegségmegelőző szerepük van. Kutatások, kísérletek alapján ezek a vegyületek szerepet játszanak a rákos daganatok (például a prosztatarák) kialakulásának megelőzésében.




    A gombóc:

    Talán meglepő, de a gasztronómia kultúrtörténete által számon tartott első gombócok a mai Egyesült Királyság, ezen belül is Anglia konyháihoz, a pudingokhoz kötődnek. A 17. században Angliából Hamburgba érkező szakácsok és háziasszonyok ismertették meg ezzel a fogással a kontinens lakóit. Bár a könnyű angol puding nem tartalmazott sem kenyérféléket, sem a később alapvető táplálékká vált burgonyát, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva a receptúra (elsősorban takarékossági okokból) fokozatosan átalakult, s vált egyre népszerűbbé előbb Nyugat-, majd Kelet- és Közép-Európában.
    A Klötze, a knédli a szegények konyhájának hétköznapi eledele lett. Bár különös kivételként fennmaradt olyan 16. századi német szakácskönyv, amely tartalmaz leírást a kendőbe kötött, vízben főzött, majd kemencében átsütött, szeletelt knédlifajtáról. Tésztájába hellyel-közzel apró húsokat is kevertek, jobbára azonban a kenyérrel gazdagított, húsmentes változat jellemezte a szegényebb néprétegek asztalaira került gombócféléket. A döntően német, morva területekről továbbterjedt 17-18. századi receptek ritkán tartalmaztak gazdag tölteléket: elsősorban az éhség csillapítására szolgáló, tápláló fogások voltak.
    A társadalmi és kulturális átalakulások azonban a táplálkozási szokások és igények változását is magukkal hozták. A különböző húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel töltött, ízletes mártásokkal tálalt gombócok karrierje napjainkban is töretlen – a tészta és a töltelék is változik valamelyest, a népszerűségük azonban a kis konyháktól a csúcsgasztronómiáig töretlen.