Érdekességek az állatvilágból

Hosszú időn át tartotta magát az a nézet, hogy együttérzésre és együttérzése kimutatására kizárólag az ember képes, ezért az empátia kifejezetten emberi vonás, olyan tulajdonság, ami megkülönbözteti az embert az állatvilágtól.
 
Az Emory Egyetem állati viselkedés-kutatója Teresa Romero és munkatársai A Yerkes Nemzeti Főemlős-kutató Központban szabadban élő csimpánzok között figyelték meg az együttérzés megnyilvánulási formáit – nyolc éven keresztül.
Más kutatóknak is voltak hasonló feljegyzései, de az övék kitűnik a többi közül rendkívül nagy számával: összesen háromezer körüli dokumentum elemzéséből vonják le következtetéseiket.
A nagy számú eset hozzásegítette a kutatókat, hogy észrevegyék a különbözőségeket, amelyek a bunda-tisztogatás, az ölelések, a gyengéd érintések és a csókok formái között lehettek. Például, a nőstény csimpánzok lényegesen együttérzőbbek voltak a hímeknél.
Ezek az eredmények teljes mértékben egybe esnek az embernél szerzett tapasztalatokkal. Ez egy adaptív viselkedés, ami feltehetően az anya-gyermek erős érzelmi kapcsolaton alapul. Az a képesség, hogy megértse, előre lássa, és rögtön reagáljon a bébi szükségleteire, rendkívül fontos az anya számára – ha jól akarja betölteni szerepét -, ezért valószínűleg az ilyen, együttérző viselkedést a természetes szelekció támogatta.
Érdekes, hogy hasonló viselkedésmódot lehetett megfigyelni a rangsorban elől álló hímeknél is, akik szintén gyakran nyújtottak vigasztalást. Ez arra az általános békéltető funkcióra utal, amit a legmagasabb rangú hímek betöltenek a csimpánz-közösség életében.
Egyébként rászoruló csimpánzok a legtöbbször a rokonaiktól, a társadalmilag közel állóktól kaptak együttérzés-nyilvánítást – két-háromszor többször, mint másoktól. És azokat támogatták a rokonszenvükkel, akik a múltban hasonló segítséget nyújtottak nekik. Ha a támadó szenvtelenül otthagyta áldozatát és nem kötött békét vele, akkor vagy 50 %-kal többször nyújtottak vigasztalást a társak.
Ez a kutatás az ember és az állatvilág közötti folyamatosságra világít rá – nem csak alaki, anatómiai vagy fiziológiai, de pszichológiai és érzelmi szempontból is.
forrás: Zöld Újság

Amikor egy vadon élő állat az emberektől kér segítséget..

Egy csapat könnyűbúvár az ördögráják éjszakai életét figyelte január 11-én Kona sziget partja mentén, amikor hirtelen delfinsipítást hallottak, és egy palackorrú delfin úszott feléjük. A delfin egyenesen az expedíció vezetőjéhez, Keller Laroshoz úszott. Hosszan és komótosan úszkált a búvárok körül, majd egyszer csak Laros körül kezdett el körözni és folyamatosan a hasát mutatta neki. Ahogy közel jött és hozzám nyomakodott, egyértelművé tette, hogy segítséget kér - mondta a profi búvároktató és ördögrája-szakértő.

 Laros hamarosan észrevette, hogy a delfin nem tud rendesen mozogni, mert egy horgászzsinór rátekeredett, és a horog beleakadt a melluszonyába. Az emlős békésen hagyta, hogy az ember megpróbálja kiszabadítani.

„Hamar észrevettem a bal első uszonyára tekeredett zsineget, amely az egész testét körbefogta és a horog is beleállt. Teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy tőlem akar segítséget kérni. Megpróbáltam letekerni. Kiszedtem a melluszonyba akadt horgot. A zsinór a szájából lógott ki és szorosan rátekeredett az uszonyára. Megpróbáltam kézzel lefejteni a damilt, de féltem, hogy fájdalmat okozok neki, illetve még jobban megsebesíthetem az állatot, így elővettem egy kést, hogy azzal vágtam le” - mondta Laros.
A búvár hozzátette, hogy az állat türelmesen és békésen tűrte a hosszú műveletet. A búvároktatónak sikerült eltávolítani a horgot és a zsinór jó részét, de amikor a többi búvár is csatlakozott hozzá, és megpróbálták a maradék zsinórt is leszedni, akkor a delfin elúszott, és nem tért vissza többé. Sajnos nem sikerült az összes béklyótól megszabadítani, mert a vízi emlősnek idővel fel kellett mennie a felszínre levegőért, de legalább a horgot és a sérülést okozó zsineget eltávolították róla.
forrás: Richpoi Hírek