A jellegzetes színű, a répafélék családjába tartozó növény Dél-
és Közép-Európában őshonos, de ma már jóformán mindenütt a világon
megtalálható. Főleg gyökeréért termelik, de a növény egyéb részei is jól
hasznosíthatók akár táplálékként, akár gyógyhatása miatt.
/ A gyökércsomó olyan, mint a mesebeli béka: csak meg kell csókolni, azaz
megfőzni, meghámozni, és máris legnemesebb oldaláról mutatkozik, sötét
bíborszínben pompázik./
A
cékla egészségre gyakorolt hatásai igen régóta ismertek. Húsos
gyökerét, levét már az asszírok is fogyasztották, a görögök Delphoiban
céklával áldoztak Apollónak, míg a rómaiak ismereteink szerint
lázcsillapításra használták.
Európa északi területeire is a római hódítók
juttatták el. Egyre növekvő elismertségére jellemző, hogy a később
kereszténnyé vált germán birodalomban maga Nagy Károly rendelte el a
cékla termesztését. A középkori Angliában betegek és idősek eledeléül
szolgáltak a cékla könnyen emészthető levelei, felénk pedig
mindenekelőtt a fej és fogfájás enyhítésére szolgált e növény.
A
céklában rengeteg vitamin és ásványi anyag található. Sok káliumot
tartalmaz, ami hozzájárul az emberi test fiziológiai táplálásához, az
izmok és az állóképesség növeléséhez. Ezen kívül sok kalcium, foszfor,
vas, nátrium, kén, valamint A-, B- és C-vitaminok vannak benne. A céklát
a népi gyógyászatban például kitűnő vérképzőnek írják, pozitív hatást
gyakorol a vérre, hiszen a benne található nyomelemeket sokkal jobban
tudja hasznosítani az emberi szervezet.
Magas cukortartalma ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják, mivel elsősorban lassan lebomló fruktózt tartalmaz.
/Receptek: itt, Ízek birodalma/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése