Tornyai János Múzeum - Hódmezővásárhely

 A 20. század elején jeles képzőművészek működtek Hódmezővásárhelyen, Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula. Saját művészetük gyakorlásával összefüggésben gyűjtötték a helyi népművészeti értékeket Kiss Gyula íróval és néprajztudóssal együtt.

Múzeum alapítására biztatták Kiss Gyulát. A szerencse is kezükre játszott, a gabonakonjunktúra révén fejlődő mezővárosban 1904-ben ipari és mezőgazdasági kiállítást rendeztek. A vendégek számára pihenő szoba berendezésével bízták meg Tornyai Jánost, népművészeti tárgyakból (festett bútorok, kerámia, hímzés) rendezték be a szobát. Az ipari vásár elmúltával sajnálták a pihenő szobát megszüntetni, Tornyai javasolta a város vezetőinek, hogy a berendezési tárgyakat kérjék el ajándékba a tulajdonosoktól, ha nem lehet, akkor pedig vásárolják meg és létesítsenek múzeumot. Javaslatát elfogadta a város vezetése, így alakult meg 1904–1905-ben a hódmezővásárhelyi múzeum, melynek igazgatója Kiss Gyula lett.

  

Kiss Lajos szorgos munkája révén a múzeum gyűjteménye adományozások, vásárlások révén gyarapodott, mindig kinőtte korábbi helyét, újabb és újabb nagyobb helységeket kellett bérelni a gyűjtemény számára. 1912-ben a szorgalmas néprajztudós, Kiss Lajos a Józsa András Múzeumtól kedvezőbb ajánlatot kapott, s Nyíregyházára költözött. Ez már figyelmeztető jel is volt a város számára, 1914-ben állami támogatással megvásárolták a Imre József-féle emeletes házat a múzeumnak. Megoldódott a múzeum gyűjteményének raktározása és őrzése, Kiss Lajos távozásával azonban a múzeumi tárgyak gyűjtőmunkájának lendülete megtört. Másod-, harmadállásban a városházi kistisztviselők voltak megbízva a múzeum vezetésével.

 

Első szakszerű néprajzi kiállításukat 1928-ban nyitották meg a nagyközönség számára. Néprajzi gyűjteményük helyi népművészeti alkotásokban gazdag. A 18. századtól a fából készített vásárhelyi bútorok fafaragásai és színes festése tett szert hírnévre, a 19. századtól a fazekas mesterség lendült fel a városban, a 19. század második felében 240 „tálas” mester dolgozott Hódmezővásárhelyen. A tiszántúli hímzés hódmezővásárhelyi darabjai is egyedi jellegzetességgel bírnak, melyek közül a szőrhímzésű párnavégek a legismertebbek.
Újabb lendületet adott a múzeum fejlődésének Banner János régész, egyetemi tanár vezetésével indított másfél évtizedes (1929–1944) régészeti feltárások sorozata a hódmezővásárhelyi régióban. A város 1000 pengőt biztosított a munkálatokhoz. A régészeti kutatások helyei: Nagysziget, Kökénydomb, Szalkahát, Kotac-part, Nagyrét, Gorzsa. E helyekről került elő a magyarországi neolitikum mintegy 40 ezer darab múzeumi tárgyat számláló lelete. Itt található a legtöbb vidéki neolitikus (újkőkori) anyag. Magukénak mondhatják az egyetemes kultúra értékei közt is számon tartott Kökénydombi vénuszt, a Gorzsai Vénusz szobrot, egy neolitikus oltárt és a szikáncsi aranylelet. Az 1400 darabos gorzsai aranylelet 1963-ban került elő, külön kiállítás keretében ekkor mutatták be a közönségnek.
1934-ben a városi értelmiségiek egy része megalakította a Tornyai János Társaságot, s megünnepelte Tornyai János alkotói munkásságának 50. évfordulóját, és gyűjteményes kiállítást rendeztek tiszteletére. Az idős mesternek 100 pengős életjáradékot szavazott meg a város vezetése. Tornyai János annyira meghatódott szülővárosa e gesztusain, hogy a tulajdonában levő festményeit és grafikáit a múzeumra hagyományozta, mintegy 400 festményt és 400 grafikát, ma is ez a hagyaték képezi a képzőművészeti gyűjtemény alapját.

Forrás: Wikipedia