"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. április 29., szerda

A korondi fazekasság

Korond erdélyi falu a mai Romániában, Hargita megyében. A Sóvidék legnevezetesebb települése, iparművészeti, idegenforgalmi és művelődési központja.





Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentosebb fazekas központjának tartják. A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.

Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védet, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazza a székelyudvarhelyi fazekasság termékeit, a korondi s Korond környéki falvak fazekasainak ún. "kontártermékei" ellen. Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték. A vörös máztalan edények mellett a "cserepesek" kályhacsempéket is állítottak elő Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-bol származik. A máztalan, olcsó cserépedényekkel a korondiak Csík kivételével, az egész Székelyföldet és a szász megyéket is ellátták.

1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket.
1820-ban Korondon már ötven fazekas dolgozott. A XIX. század végén megjelennek az olcsó mázas edények. 1893-ban Székelyudvarhelyen kő-és agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázasedény gyártásának technológiája viszonylag rövid idő alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.
A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált fozoedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafozo fazék, káposztafozo fazék, tejfozo edény, de készítettek sarvaló kandérokat, szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.

A cserepes tűzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Korispatak, Etéd, Küsmod, Szolokma, Makfalva stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán. Páll Lajos festo-költo pedig egy "Nemes Monos de Korond 1767" feliratú szép brokátmintás csempét talált. Ugyancsak szép régi csempéket őriz Józsa János fazekas.
Korondon a fazekasok mindig nagy számban éltek. Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott. Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma.

forrás: Korond

Mondák - a Sóvidék mondái

[Kodáros]

A felsősófalvi népi hiedelmek közül talán a Kodároshoz fűzött mesés történetek a legismertebbek. A falu fölé ÉK-ről magasodó szikladomb mélyén van elrejtve a helybéliek hite szerint Darius király, más változatban Kodáros mondabeli király kincse. A kincskereső szenvedély a múlt század végén addig fokozódott, míg néhány ember egy közel 20 m mély barlangot ásott a domb oldalába. Munkájuk emlékét a barlang fölötti nagy andezit kőtömbbe bevésett felirat őrzi (“1889 B& N Ástuk”). A hiedelem eredete a Darius-mondák kialakulásával van kapcsolatban. Az írott források alapján úgy tűnik, hogy Ilosvai Selymes Péter 1548-ban írt “Nagy Sándor története” és más XVI. századi széphistóriák alapozták meg a Kárpát-medencében a “dariusi kincsek” mítoszának kialakulását.

A Kodáros név minden valószínűség szerint a Darius származéka. A monda helyhez kötésében számos tényező közrejátszhatott. A hegycsúcsok a népi hiedelmek, mondák egyik fő megnyilvánulási helyei. Feltételezhető, hogy a szikladomb mélyén egy üreg létezik, bár ennek kőzete andezit tufából van. A hely titokzatosságát a közelben lévő két temető is fokozhatta. A monda kialakulásának fő oka a domb tetején keresendő, ahol egykoron valamilyen emberkéz alkotta építmény állhatott. Ennek lepusztult - titokzatosnak, megmagyarázhatatlannak tűnő - maradványai alapozhatták meg a későbbiekben a népi hiedelem kialakulását.

[Rapsóné vára]

Rapsóné, Firtos és Tartód testvérek voltak s egy időben építették várukat. Este mind a három várban egyszerre gyújtották meg a gyertyát. Rapsóné értett az ördöngös mesterségekhez, várának köveit egy bűvös kakas és egy táltos macska hordta fel a hegyre. A Barátság-tető alatt, a Borza-vápában van egy barlang, abban laktak az aranyhajú, habköntösű tündérek, akiknek Rapsóné volt a királynőjük. Ezek mindannyiszor elkísérték, ha Firtoson és Tartódon lakó testvéreihez ment látogatóba.

A barlangban mulatozó tündérek egyszer behívtak magukhoz egy pásztorlegényt. Három napig énekeltek, táncoltak, muzsikáltak neki. Aztán leültek vele kártyázni, s egy kalap arannyal bocsátották el. A pásztor kiment, e kincset leöntötte a földre, s visszatért, hogy újra megtöltse kalapját. Hanem ekkorra eltűnt már a tündérvilág, és amikor a kint hagyott aranyát kereste, azt sem találta, mert szénné változott át. Rapsóné kincse nem is ott, hanem a Deszkásvár barlangjában van elrejtve.

Egykor kincskeresők addig ástak ott, míg egy nagy vasajtóhoz értek, melyet három lakat védett. Leütötték ezeket, mire az ezer év óta zárt ajtó olyan nagy zajjal pattant fel, hogy a hegy megrendült belé. A nyíláson át roppant kincshalmaz tűnt fel, de amikor hozzá akartak nyúlni, félelmetes hang hallatszott: "Emberélet esett áldozatul e kincs elrejtésekor, csak emberélettel lehet azt kivenni.!" A kincskeresők megszaladtak, s még elég jókor, mert mögöttük egy hatalmas szikla zuhant s elfödte a kincstár ajtaját.

[Rapsóné útja]

Rapsóné gazdag asszony volt, Parajd és Szováta között állott a vára. Amilyen gazdag, olyan vallásos is volt, és minden vasárnap négylovas hintón hajtatott Kolozsvárra misét hallgatni. De gyakran elkésett, mert rossz volt az út. A szép özvegy megegyezett az ördöggel, hogy jó utat készít neki Kolozsvárig, s fizetség fejében két hegy aranyat és egy völgy ezüstöt kap. Az ördög egy éjszaka olyan sima utat csinált a vártól Kolozsvárig, amilyen eddig még nem volt a világon. Ezen a bűvös úton olyan sebesen haladott Rapsóné hintaja táltos lovaival, hogy még a várban volt midőn elsőt harangoztak, de mikorra beharangoztak, már ott is volt a templomban. Egyszer kocsisa kalapját lefújta a szél, s az le akart szállni, hogy felvegye.

Ok nélkül szállasz le - mondta az asszonya - mert a kalapod már öt óra járásnyira maradt el. Az ördög hamarosan jelentkezett a fizetségért. Rapsóné sokáig húzta-halasztotta a fizetést, de végül nem tudott kitérni. Ekkor a ládájából kivett két aranyat és egy ezüstöt. Két mellére tett egy-egy aranyat, a kettő közé egy ezüstöt. - Itt a két hegy arany és az egy völgy ezüst, viheted! - mondta az ördögnek és nagyot kacagott hozzá. Az ördög megharagudott, hogy így rászedték, s szét is rombolta a szép utat azon az éjszakán.

[Athya, Etéd, Énlaka, Szolokma]

Volt egyszer egy székely ember, s annak három fia. Mind a három legénysorban volt már, meg akartak házasodni. Mondta nekik az apjuk: - Hát gyertek, fiaim, ki a határra, hadd osszam el köztetek a földeket. - Kimentek a határra, ott egy nap darab helyet kimért, s mondta a legidősebb fiának: - Ez a hely a tiéd! - A fiú aztán ide egy falut épített, s ennek a falunak Etéd lett a neve.

Amikor a nagyobbik fiúnak kimérte a helyet, továbbmentek, s a középsõnek is kimért akkorát. De a mérés után azt mondta: - Erről még szólók ma. - A középső fiú is falut épített erre a helyre. Ennek a falunak Szolokma lett a neve.

Hanem, míg az apa a középső fiának méregette a helyet, a harmadik nem győzte várni, míg rákerül a sor, s ingerülten mondta: - Nekem azt add! - Az apja így válaszolt: - Nem lehet, ott én lakom. - Ez Énlaka.

Adj hát nékem es, apám! - ismételte a fiú. Az apa kimérte a harmadik helyet is, s a harmadik fiú is falut épített ide. Ennek a falunak Atyha lett a neve.

[Firtos vára]

A vár úrnője, Firtos a jó tündérek királynője volt. Testvére Tartód azonban éppen az ellenkezője. Firtosnak igen megtetszett a vidék, és elhatározta, hogy a tetőn palotát épített magának. Meg is kezdődött az építőmunka. Arra járt Tartód, akinek a szívében irigység támadt. Fogadást ajánlott, hogy ő szebbet fog építeni, sőt még arra is lesz ideje, hogy Firtos palotájának sarokkövét kiemeltesse és a magáéba építesse be.

Firtos várában éppen a vár elkészültét ünnepelték, mikor váratlanul lecsaptak Tartód rossz tündérei, kifeszítették a sarokkövet, vasrúdra húzták, és elröpültek vele Tartód vára felé. Ámde az éjféli kakasszó úton érte őket, a vasrúd Korond felett kettétört, a kő leesett, és ma is ott látható rajta a gonosz tündérek által fúrt lyuk. A nép Likaskőnek nevezi. A kő lezuhanásával Tartód elveszítette fogadását, vára összeomlott, s büntetésből el kellett költöznie Firtos birodalmából.



  Kincses Kodáros: egy hely ahol, a föld alatt temérdek kincset ástak el, a lejárót viszont senki sem találta meg. Az emberek elkezdték átvágni a sziklát a lejárót kutatva, de mindenkit megrémít a jóslat, miszerint az első aki megtalálja a kincset, az meghal. A barlang, amely az emberek keze munkája, Felsősófalván található a falu közvetlen közelében.

Székelyek

A székelyek magukat a hunok ivadékainak tartják.

 Ezt a hitet őseiktől örökölték, ősi hagyománynak tartják, s ehhez szívósan ragaszkodnak. Ennek írott emlékei a XIII. évszázad elejéig vezethetők vissza; nyoma van a legrégibb magyar történetíróknál s emlegetik a későbbiek is.

Képtalálat a következőre: „erdély”



  Legrégibb történetírónk, az 1200. év körül élt III. Béla király jegyzője (az ismeretlen nevű Anonymus) azt írta róluk, hogy a székelyek Attila király népei voltak, a honfoglaló magyarokhoz itt az új hazában (Szentes vidékén) csatlakoztak, s a honfoglalásban nekik segédkeztek. Anonymus szerint azonban nemcsak a székelyek voltak Attila népei (a hunok ivadékai), hanem a magyarok is. A honfoglaló Árpád vezér pedig - szerinte - egyenes ivadéka volt a nagy hun királynak. Az általa feljegyzett monda tehát egyaránt emlegeti a hun-székely és a hun-magyar rokonságot

Székely Fesztivál 2015.


Kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár is várja az érdeklődőket május 1. és 3. között a Székely fesztiválon a budapesti Millenáris Parkban.

Az erdélyi sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége.

szekely feszt


A parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só - 2 ezer sótégla - kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. A  rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.

A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, pénteken bemutatkozik az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett Sorbán Enikő népdalénekes, a Codex Régizene Együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a táncházban felcsíki és gyimesi muzsika hallható. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók, műsort ad a Cimborák Bábszínház, a programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya készítés is szerepel.

Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. A vasárnapi vásárnapon egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket vásárolhatnak a látogatók.

Székely Fesztivál   Székely Fesztivál

2015. április 26., vasárnap

Vers vasárnapra

 Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,

varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

A Richter skála

Iszonyatos érzés lehet, amikor a szilárd, biztosnak hitt talaj hirtelen inogni kezd a lábunk alatt. Hazánk szerencsére viszonylag biztos alapokon fekszik, más helyeken azonban annál gyakrabban reng a föld. A földrengések 3%-a földalatti üregek beszakadásából, 7%-a vulkáni kitörésekből adódik. A Föld legerősebben és leggyakrabban rengő területei viszont - ugyanúgy, mint a működő tűzhányók - a kőzetlemezek határain, tehát az óceánközépi hátságok hasadékvölgyei és a mélytengeri árkok mentén helyezkednek el.

A földrengések előidézői: lemeztektonikai folyamatok
A Föld szilárd burka, a néhányszor 10 kilométer vastag kőzetburok nem egységes gömbhéjként borítja bolygónkat, hanem darabokra van töredezve - amolyan repedezett tojáshéjként kell elképzelnünk. A darabokat kőzetlemezeknek nevezzük, amelyek - az alattuk fekvő lágyabb földköpenybe merülve - állandó mozgásban vannak. Mozgásuk során egymástól távolodhatnak, egymáshoz közeledhetnek, vagy el is csúszhatnak egymás mellett.
A kőzetlemezek mozgása következtében a kőzetburokban feszültség halmozódik föl. A növekvő feszítőerő bizonyos nagyság elérésekor a kérget hirtelen megrepeszti, eltöri. A hirtelen törés, repedés messzire szétterjedő rezgőmozgással jár, amely a kérget megremegteti. Ez a jelenség a földrengés.


A Richter-skála a földrengés erősségének (nagyságának) mérése szolgáló logaritmikus alapú skála, elméletileg tetszőleges (pozitív vagy negatív) értéket felvehet.


A földrengések méretét, ún. magnitúdóját határozza meg. A skála 0 és 9 közötti számokkal írja le a rengés erejét. A skála tovább is folytatódik, mióta az 1930-as években használni kezdték, 9.5-ös magnitúdójú földrengés volt a legerősebb, amit besoroltak.
A földrengés magnitúdóját megkapjuk, ha a földrengés epicentrumától 100 km-re lévő szabvány szeizmográfon felvett szeizmogramban megmérjük a műszer által jelzett legnagyobb kitérést mikronban (10-6 m), s annak tízes alapú logaritmusát vesszük.

Egy 4-es magnitúdójú rengés tehát 1 cm-es kitéréseket eredményez az előbb említett szabvány szeizmográfon, míg a 3-as magnitúdójú rengés esetében a kitérés 1 mm. Ezek alapján kiszámítható, hogy a vizsgált kitérés egy feles magnitúdó esetén az alatta lévő egész magnitúdó gyök(10)-szerese, azaz durván 3,2-szeres. Mivel a rezgések magnitúdója közelítőleg egyenesen arányos a rengésben felszabaduló energia tízes alapú logaritmusával, a feles rengésekben durván 3,2-szer annyi energia szabadul fel, mint a Richter-skálán alattuk lévő legközelebbi egész magnitúdójú rengésben. A 8,0 magnitúdós földrengés során egymilliószor akkora energia szabadul fel, mint a 2,0-s erősségűnél. A skálán 0 erősségű rengés amplitúdója: 1 mikron.
A Richter-skála a hosszanti és kereszthullámok különbségeit nem veszi figyelembe, és sok egyszerűsítő feltevést tartalmaz (nem veszi figyelembe a közeg inhomogenitását, az obszervatóriumok altalajának eltéréseit és a mérőműszerek különbözőségét sem).

Bevezetése óta a legnagyobb erősségű földrengés a Richter-skála szerint 1960. május 22-én Chilében történt (Valdivia-földrengés M9.5). A halottak száma 1655 fő volt, 3000 ember megsérült és 2 millióan váltak hajléktalanná. A kialakult szökőár hullám a Húsvét-szigeteket és Hawaii-t is elérte. Az óceánon végigrobogó cunami Japánban és a Fülöp-szigeteken is károkat okozott és emberéleteket követelt.

Az eljárás kidolgozója Charles Francis Richter (1900. április 26. – 1985. szeptember 30.), amerikai szeizmológus az ohiói Hamiltonban született. Igazán híressé a Richter-skála kifejlesztése tette. Először 1935-ben használták a metódust.


Kisebb, mint 2,0 mikrorengés:
csak műszerekkel érzékelhető (bolygónkon naponta kb. 8.000 fordul elő)

2,0‑2,9 rendkívül gyenge:
a legtöbb ember még nem érzékeli (naponta átlagosan 1000 ekkora rengést regisztrálnak a műszerek)

3,0‑3,9 nagyon gyenge:
általában érzékelhető, károkat még nem okoz (A becslések szerint éves viszonylatban 45-50 ezerszer fordul elő)

4,0‑4,9 gyenge:
a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak ritkán keletkeznek (Pl. 1985. Berhida M4.9 - a Földön évente 6200 alkalommal regisztrálják)

5,0‑5,9 közepes:
a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is keletkezhetnek (évente 800 alkalommal átlagosan)

6,0‑6,9 erős:
erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50‑80 km távolságban is (Pl. Irán 2003. M6.6 - évente mintegy 120 alkalommal alakul ki)

7,0‑7,9 igen erős:
súlyos károk: házak és a hidak összeomlása, utak, vasúti sínek deformációja évente (Pl. Japán 1923. M7.9, Kína 2008. M7.9 - évente 15-20 alkalommal)

8,0‑8,9 nagyon erős
súlyos károk több száz kilométeres körzetben, többméteres lezökkenések, hegyomlások (Pl. 1556. Kína M8.0)

9,0‑9,9 rendkívüli erejű rengés:
rendkívüli pusztítás, megváltozik a táj, átlagosan 20 évente fordul elő (Pl. Szumátra 2004. M9.1, Japán 2011. M9.0)

nagyobb mint 10 globális katasztrófa:
eddig még nem tapasztalt rengés


8-as magnitúdót elérő, illetve meghaladó földmozgások a Földön évente átlagosan egyszer fordulnak elő.

forrás:Katasztrófa
Infor,Portál,
origo

Tájak - Fraknó vára


A XIV. századi eredetű vár az egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb arisztokrata családnak, az Esterházy famíliának a kincstára.

A középkori várat a Nagymartoni grófok építtették, akik új lakhelyük után „Fraknó urainak” is nevezték magukat. A fraknói grófok, pazarló életmódjuk miatt, később teljesen eladósodtak és birtokaikat, köztük Fraknó várát is, elzálogosították a Habsburgoknak.

1622-ben Esterházy Miklós az osztrák császártól zálogba kapta a fraknói birtokot, majd 1626-ban örök adományt nyert a birtokra, és megkapta a fraknói gróf címet is. Azóta a vár az Esterházy család tulajdonában van, jelenleg az Esterházy magánalapítvány kezeli és működteti a fraknói vármúzeumot, és szervezi a különböző programokat, kiállításokat.





Esterházy Miklós azonnal megkezdte a tulajdonába került vár átépítését, leromboltatta az öreg falakat, csupán a régi lakótorony áll még most is az eredeti erődítményből. Teljesen új, modern várat építtetett, tornyokkal, bástyákkal, kastélyrésszel, kápolnával. A nagyszabású építkezést fia, Pál fejezte be 1660 körül.
A hatalmas vár annyira ijesztővé és biztonságossá sikeredett, hogy a végvári harcok során a törökök meg sem próbálták elfoglalni, de Bocskai és Bethlen seregei sem bírtak vele, és ellentétben a legtöbb magyar várral, az osztrákok is megkímélték. Így jelenleg egyike a legépebben megmaradt magyar váraknak, a sors különös fintoraként, ma már Ausztriához tartozik.

2015. április 25., szombat

Gyógyítás - varázslással


  A fájdalom

A fájdalommal küzdő ember szenvedése enyhítésének vágya az emberi közösségek kialakulásával egyidős. Erről a törekvésről tanúskodnak a legrégebbi írásos feljegyzések, a babiloni agyagtáblák ékírásos jelei, az egyiptomi papiruszok hieroglifái, és az emberi tudomány más korai emlékei egyaránt.
A primitív életkörülmények között élő néptörzsek varázslói és a nomád népek sámánjai egyben a hozzájuk tartozó emberek gyógyítói is voltak, különleges ráérző képességgel, az átlagosnál nagyobb tudással és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeztek. Leginkább a fájdalom volt, ami miatt a leggyakrabban felkeresték őket, és aminek enyhítését és így bajaik megszüntetését tőlük remélték. Fájdalmaik elmúlását a gyógyulással azonosították.
Ezek az "orvosok" eltérően vélekedtek a fájdalom keletkezését és megértését illetően. A sebesülésekkel, sérülésekkel együtt járó fájdalom megértése nem okozott gondot, hiszen tapasztalták, hogy a sebgyógyulással együtt mint tűnik el a fájdalom is. Ugyanakkor nem tudtak mit kezdeni azokkal a fájdalmakkal, amelyeknek nem voltak külsődleges jelei, amelyek a szervezet belsejében keletkeztek, számukra rejtélyes betegség kísérőjeként. Az ismeretlent a megmagyarázhatatlannal azonosították, természetfeletti okokra, isteneik büntetésére, ártó anyagok jelenlétére, gonosz szellemeknek a testbe való befészkelésére gondoltak. Az alkalmazott kezelés is ennek megfelelő volt: kultikus szertartások keretei között, mágikus eszközök alkalmazásával igyekeztek az ártó szellemeket, démonokat a beteg szervezetéből kiűzni. Annál érdekesebb, hogy ezek a "kezelések" nem is ritkán eredményesnek bizonyultak! Ennek több oka lehet: egyrészt bekövetkezhetett esetenként a spontán javulás, sőt gyógyulás, másrészt a misztikus ceremóniák valamelyes kezelést is tartalmaztak: növényi és ásványi anyagokból készült főzeteket adtak a betegnek, melegítést alkalmaztak, masszázskezelést is végeztek. A hatékonyságot természetesen fokozta a mára már közismert placebo hatás is, a beteg hite a praktikák hasznosságában.

Fájdalomcsillapítás az ókorban

A fájdalom csillapítására irányuló orvosi tevékenység első írásos nyomaira az ősi Nippurban fellelt babiloni ékírás sorai közt bukkantak, amely időszámításunk előtt 2250 körül íródott.
Az egyiptomi Thébaiban az időszámításunk előtti második évezredből származó papiruszokat találtak: ezeken különböző fájdalmakról és azok enyhítéséről szóló feljegyzéseket olvashatunk. Megemlítik a mákgubókivonatot, az ópiumot is. Azt a mészkőreliefet, amelyen IV. Amenhophis fáraónak felesége, Nofretete éppen egy mandragóranövényt nyújt át, sokan a fájdalomcsillapítás első képi ábrázolásának tartják, hiszen ezt a növényt ekkor már gyakran alkalmazták erre a célra is. Más készítményeket is alkalmaztak: pl. ecetben feloldott memphisi követ itattak a beteggel, vízkúrát is javasoltak. Ismerték és alkalmazták a mákkivonatot (ópiumot), a csattanó maszlag szkopolamint tartalmazó kivonatát és a nadragulyából (Atropa belladonna) készült kivonatokat, vagyis lényegében az atropint is, bár az alkalmazásuk módja sok tekintetben eltért a mai gyakorlattól.
A valóban hatásos fájdalomellenes kezelés kidolgozását akadályozta egy alapvető tévedésük: a fájdalomérzékelés központját a szívben és az erekben jelölték meg, az agy szerepét mellékesnek ítélték ebben a kérdésben. Voltak ugyanakkor hasznos és máig helytálló megfigyeléseik is az említett területen. Így például észrevették, hogy a fájdalom gyakrabban jelentkezik az esti szürkület után, és éjszaka jobban kínozza a beteget, mint nappal. Úgy vélték, hogy az ártó szellemek a száj-, orr- és fülnyílásokon keresztül hatolnak be a szervezetbe. (Valamelyes igazságtartalma van ennek is, elég, ha a különböző légúti fertőzésekre gondolunk.)
A mandragóra növény nem volt ismeretlen az ókor egyéb népei között sem. Az asszírok préselt kivonatát vagy a főzetét adták a betegnek, esetleg tamariszkusszal és mustármagőrlettel keverten. Megfigyelték azt is, hogy a végtagi főverőér kézzel vagy szalaggal való leszorítása nemcsak a vérzést szünteti meg a sérült területen, hanem bizonyos idő elteltével az erős fájdalmak is csillapodnak. Ugyanezt tapasztalták a végtagi idegtörzsek leszorítása után is. Az így kialakult érzéstelenségben fájdalmas beavatkozásokat is elvégezhettek a betegeken. Ez a régi módszer ligatura fortis néven még századokig ismert maradt az orvosi gyakorlatban.
A régi kínai orvoslásban is számos fájdalomcsillapító módszert alkalmaztak, leginkább az akupunktúrát, amelyet vékony csont- vagy aranyozott fémtűkkel végeztek. Emellett növényi kivonatokat, borban oldott ópiátokat adtak a betegeiknek.
A hellén, majd a római civilizáció századaiban az orvosi tevékenység addig sosem sejtett magaslatokba emelkedett. A görög orvosisten, Aszklépiosz valószínűleg élő személy lehetett, a már valóban hatásos fájdalom-csillapítószer, a Nepenthe nevű ital megalkotása is az ő nevéhez fűződik, mely lényegében borban oldott opiát volt. A sok említésre méltó név közül kiemelkedik Platón jelentősége, aki ebben a kérdéskörben is sok dolgot helyesen ismert fel. Így például határozottan állította, hogy a fájdalomérzés nem csupán perifériás (test belsejéből vagy külső részéről érkező) ingerlés hatására, de lelki megrázkódtatás talaján is kialakulhat. A fájdalomingerek szerinte az agy közvetítésével jutnak el a lélekbe. A görög irodalomban is sok helyen esik szó a fájdalomról. Az Íliászban például: "Makháon a hegyes nyíl vágta sebet meglátva, kiszívta, és meghintette tudósan az írral, az enyhet adóval... keserű gyökeret helyezett rá, az enyhületet osztót, mit szétdörzsölt kézzel, kínját így szüntette..."
A kor orvosai ismerték a hipnózist - a kábulatot gyógyító, mély álom követte, amely enyhülést hozott a betegek panaszaira. Alkalmaztak ezen kívül helyi érzéstelenítést is: ecettel kevert márványpor-masszát helyeztek a beteg gyulladt és fájdalmas testfelületére, ez - talán a termikus hatás vagy a massza magas kalciumtartalma miatt - bizonyos idő elteltével vagy a módszer megismétlésével jelentősen csillapította mind a fájdalmat, mind a gyulladásos tüneteket. A római korból például Pedaniosz Dioszkoridész neve merül fel érdekes példaként: ő a fájdalomcsillapító készítményeket megitatta vagy belélegeztette a betegeivel, sőt, alkalmazta a rektális, azaz végbél felőli bevitelt is. Galenus volt az, aki már a morfin veszélyes mellékhatásaira is figyelmeztetett. Ebben a korban már felismerték, hogy az agy és a perifériás idegrendszer között közvetlen összeköttetés van a Praxagorász által leírt neuronok segítségével. Scribonius Largus 215 receptje között vannak olyanok, amelyeket fejfájásra, idegfájdalmakra szánt.

A felejtés évszázadai

A középkor századaiban nagy hanyatlás következett be: az ókoriak ismeretei jórészt feledésbe merültek, újak pedig alig keletkeztek. A betegséget ugyanis ekkoriban a sors elkerülhetetlen csapásának, a fájdalmakat isten büntetésének tekintették, és nemigen tettek ellene. Csak később kezdték el újra tanulmányozni az elődök munkáit. Az alexandriai iskola tanításait elevenítették fel: a fájdalomellenes kezelésben újra elterjedt az altatószivacs használata (a különböző kábító hatású drogokkal telített szivacs párolgó gőzeit lélegezte be a beteg, és így jutott viszonylag hosszabb ideig tartó kábulati, fájdalommentes állapotba.) A XVI. századból a fájdalomcsillapítás úttörőjének számít például a neves francia katonaorvos, Ambroise Paré. Belátta, hogy az erős és hosszan tartó fájdalom milyen ártalmakkal jár a betegekre nézve, és mennyire megnehezíti a kezelésüket. Ezért saját működési területén újból bevezette a régi asszírok által már leírt végtag-leszorításos érzéstelenítést a sebesült katonák végtagjainak amputációjakor. Sassard, a párizsi Charité orvosa rendszeresen alkalmazott kábító hatású drogokat betegei műtét előtti és utáni fájdalmainak csillapítására. Sokan rájöttek arra is, hogy hideg is csillapítja a fájdalmakat.

Újkori lendület

Az újkor - a XVIII-XIX. század - idején új lendületet kapott minden addigi orvosi tevékenység és kutatás. Az eredményeknek akár csak az említése is messze meghaladja cikkünk kereteit. Néhány XIX. századi felfedezés a legjelentősebbek közül: 1806-ban Friedrich W. A. Sertürner sikerrel izolálta a morfiumot az ópiumból, így megteremtette a biztonságosabb alkalmazás feltételeit. Az adagolását pedig megkönnyítette a Pravaz, lyoni orvos által szerkesztett üreges üvegfecskendő. 1855-ben Gaedickének sikerült izolálni a perui eredetű kokalevelekből az első helyi érzéstelenítő hatású szert, a kokaint. A magyar orvostudomány idekapcsolódó eredménye például Kabay János tevékenysége, aki elsőként dolgozta ki és vezette be a morfin nagyüzemi előállítását az akkori Büdszentmihályon, a mai Tiszavasváriban.

Forrás: dr. Lencz László: a fájdalom és csillapítása Medicina Könyvkiadó, 1996.

Április 25. - Szent Márk evangélista ünnepe.

 A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98--117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a 11. századtól, április 25-én üli meg.

Szent Márk napja a búzaszentelés hagyományát őrzi – keresztény szokás szerint vagy ezen a napon, vagy az ehhez közeli vasárnapon búzaszentelő körmenetet tartanak, de valójában pogány eredetű népszokásról van szó. Bár a népnyelv búzaszentelésről beszél, mindenféle vetést, fákat és szőlőket is szokás ilyenkor megáldani.

  Mise után a hívek kereszttel, lobogókkal kivonultak a határba, ahol a pap megszentelte a vetést. Mindenki vitt haza magával a megszentelt búzaszálakból.

Az imakönyvbe tett búzaszálnak gonoszűző erőt tulajdonítottak a magyar nyelvterület számos vidékén. A bukovinai székelyek a megszentelt búza főzetét   lábfájás ellen tartották foganatosnak. A szegedi kenyérsütögető asszonyok Szent György-napi harmatot és szentelt búzaszálat tettek a kovászba, hogy a kenyér szépen keljen.   Márk napjával kapcsolatosan. Például Csépán a mák, a Mura-vidéken az indás növények vetésére tartották alkalmas időpontnak. A Mura-vidékiek szerint: „Ha megszólal a pacsirta, a béka, jó termést várhatsz, ellenben, ha hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz”



Szent Márk Velence védőszentje.


2015. április 24., péntek

XXII. Budapesi Nemzetközi Könyvfesztivál

Az immáron 22. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. 2015-ben a magyar könyvkultúra, a szervezett magyar könyvpiac 220 éves jubileumát ünnepeljük. 1795-ben jött létre a Pesti Könyvárusok Grémiuma, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők  Egyesülésének jogelődje, amely Magyarország első könyvszakmai szerveződése és Európa második legrégebbi civil könyvkiadói társasága.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

Képtalálat a következőre: „könyvek”

2015. április 22., szerda

Föld napja


1990 óta Magyarországon is megünnepeljük a Föld Napját, minden év április 22-én.

Képtalálat a következőre: „föld napja”

A Föld Napjának alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepre 1970. április 22-én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt, hogy felhívja a figyelmet bolygónk romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzon a vizeket szennyező hulladéklerakók, a levegőt egyre súlyosabban szennyező közúti közlekedés, a fajok kiirtása, a természetes élőhelyek eltűnése ellen.

A Föld napja cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól. Alkalom arra, hogy törlesszünk valamit abból a mérhetetlen adósságból, amellyel Földünknek tartozunk.

Szerdától vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kert területén tizenkilenc állomáshelyen várják különleges programokkal az érdeklődőket. A közönség egyebek mellett mentett állatokkal ismerkedhet, bepillanthat a magashegyi és a vízi túrázás különleges világába, s számos érdekességet tudhat meg a sarkvidékek védelméről, valamint a hazai vizek, vízpartok élővilágáról is.

Save Our Earth

2015. április 18., szombat

Műemléki világnap. - április 18.

A műemléki világnapot az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS kezdeményezésére 1984 óta ünneplik világszerte.

Ha magyarként valamire igazán büszkék lehetünk, azok a felbecsülhetetlen értékű műemlékeink. Ma az országban közel 14 ezer műemléket, épületet, illetve épületegyüttest tart számon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.

Református templom, Csaroda
 
A XIII. század második felében épült a késő román stílusú falusi templomok egyik legszebbike. A templombelsőben XIII-XIV-XVII. századi falfestések is láthatók.
A szentély bordás boltozata a XIV. század végén épült, a nyugati homlokzat fölött emelkedő körerkélyes torony tűhegyes; zsindellyel fedett sisakban végződik. Nemcsak a templombelsőben, de a külső homlokzaton is megőrződtek részletek az 1642-ben készült népies falfestésből.




 

A budapesti Szent István-bazilika a maga 96 méterével Magyarország harmadik legmagasabb épülete.



 
Az 1397-ban épített tatai vár Magyarország egyik leghíresebb vizesárokkal körülvett vára.



A jáki templom a hazai középkori monostorok közül az egyedüli, amelyik épségben fennmaradt.



A fertődi Esterházy-kastély


Képtalálat a következőre: „fertődi kastély”






Vasművesség

Vasművesség, a kovácsolt vas művészi alakítása. Különösen a középkorban és a barokk stílus korában virágzott. A román korban a ládák oldalait, a templomok kapuszárnyait díszítették művészi alakítású vaspántokkal, (legszebb példája a párizsi Notre Dame templom kapuzatain látható). A gótika korában templomi rácsok, ajtó- és ládaveretek, gyertyatartók, zárak, fali karok stb. készültek kovácsolt vasból. A renaissanceban Olaszországban találtunk szép vasmunkákat, fáklyatartók, ajtókopogtatók, konzolos lámpák stb. alakjában. Németországban a csigás indákkal díszített rácsokat, a változatos ablakkosarakat kedvelték.


Fazola Henrik (1730 k.-1779)
A Würzburgban született, alig huszonnyolc éves, szakmáját már mesteri szinten művelő Fazola Henriket gr. Barkóczy Ferenc püspök hívta meg Egerbe, ahol  épületdíszítéseket készített a püspöki építkezéseken.

 Egri éveinek munkásságát számos máig fennmaradt alkotás őrzi. Páratlan gazdag életművének kiemelkedő, európai színvonalú művészi kovácsoltvas alkotása a megyeháza szőlőfürtös és címeres rácsos kapuja, illetve a főkapu feletti félköríves lunetta.  A munkája során egyre gyakrabban jelentkező alapanyag-ellátási problémák miatt keresi a lehetőségét egy vasmű alapításának Eger közelében. A Mátra és a Bükk-hegységekben folytatott bányakutatásait siker koronázza, amit Mária Terézia aranyéremmel ismer el. A császárnő 1770-ben megküldött leirata alapján Fazola hozzákezd a Bükk vadonában, a mai Ómassa területén egy faszéntüzelésű vasolvasztó megépítéséhez. Az olvasztómű felépítéséhez és az üzem beindításához stájer és felvidéki, vasgyártásban illetve feldolgozásban jártas szakembereket telepít le, ők alkotják Ómassa és Hámor települések őslakosságát. A vasmű 1772-ben kezdi meg működését és alig néhány év után már országos hírnévre tesz szert.  Alkotóképességét, munkabírását és az ezzel szerzett egész vagyonát a tudomány és a művészet, az ipari kultúra fejlesztése, a haladás szolgálatába állította. Elévülhetetlen érdeme, hogy viszonylag távol az alsó-magyarországi vasművektől egy addig iparilag fehér foltnak számító vidéket kapcsolt be az ország vasiparába, ezzel évszázadokra meghatározva Borsod megye és ezzel együtt Miskolc város arculatát. Észak-Magyarország újabb kori gazdaságtörténetének, az egész magyar vasipar történetének, a Mátra és a Bükk hegység ipari feltárásának kiemelkedő alakját tiszteljük személyében.  A kovácsolásból nyert vagyonát a vasércbányák kiaknázására fordította. Minden energiáját a kutatásra fordította, és megkezdte álomtervének megvalósítását, az ómassai kohó megépítését.    Élete végégig megszállottja volt a kutatásoknak, a bányák feltárásának, a kohászatnak, melyben végül halálát lelte.
Jeltelen sírban fekszik.  1779. április 18-án halt meg.  Halála után fia, Fazola Frigyes apja méltó utódja lett, aki az erős akaratú édesanyja mellett minden erejét és tudását a diósgyőri, a magyar vasgyártás fejlesztésére, korszerűsítésére fordította


"Amit tettél, több mint hétköznapi művészet,
Alkotni, gyarapítani ez volt a Te hűséged.
Kőből, s ércből nemcsak éltető vasat csiholtál,
Hámor és Massa hálával köszönti (h)ős fiát.
Jeltelen sírodban boldogan nyugodhatsz,
Teremtő szellemiséged örökké kút marad."
                           
Fazola Henrik emlékére
 
                            
 

Ezen a napon történt - Meghalt a mecénás fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna


1600-1602 körül született. Apja, Lorántffy Mihály, a királyi Magyarország, azon belül Zemplén vármegye egyik nagytekintélyű főura volt. Zsuzsánna a családi birtok legértékesebb várában, Sárospatakon nőtt fel.
Alig néhány év alatt elveszítette anyját, apját, majd mostohaanyját is. Mindössze 14-15 éves, amikor már magának kell gondoskodnia két kisebb leánytestvéréről, s - fiútestvér hiányában - a birtok ügyeit is neki kell a kezébe vennie. 

Zsuzsánna 1616. április 18-án, alig néhány hónappal mostohája halála után férjhez megy. Választottja a 22 éves Rákóczi György, akkor még csak Borsod megye főispánja. Férje mellett Zsuzsánna sokáig alig jut önálló szerephez. Az ifjú pár Patakon telepszik le. Emeletet építtetnek a keleti szárnyra. Zsuzsánna asszony pompás kertet varázsol a vár mellé. Feljegyezték, hogy egyes gyümölcsfákat maga oltott be. Természetesen övé a konyha gondja, a fonás és szövés irányítása. Férje kedveskedve gazdasszonynak nevezi. Két fiuk, György és Zsigmond, jól tanulnak, szüleik örömére jól sikerülnek iskolai vizsgáik is.
Rákóczi fejedelemségével 1630-ban családja is Gyulafehérvárra költözik. Zsuzsánna asszony kormányozza, ha férje távol van, a roppant uradalmakat, intézkedik vetésről, aratásról, szüretről, háború idején lőport készíttet, ágyúkat öntet, hadakat szerel fel, s küldi a fejedelem után. A kapcsolatot sűrű levelezéssel tartják. Leveleikben elsősorban az ország és a birtokok ügyeiről írnak. De ugyanezekből a levelekből azt is megtudjuk, hogy egymás iránti szeretetük, megbecsülésük nem csökkent.
A jó gazdasszonykodás, családja féltése azonban korántsem tette volna olyan híressé Zsuzsánna asszonyt, mint amilyenné lett. Műveltségében, művészet- és tudománypártolásában is méltó párja volt férjének. Őrizte, gyarapította a fejedelem könyvtárát, maga is támogatta a könyvnyomtatást. Aktív résztvevője volt a kor hitvitáinak, a református vallás védelmére szerkesztett egy kis könyvecskét bibliai szövegekből (címe: Mózes és a próféták). Különösen sokat köszönhetett neki Sárospatak. A mindig úton lévő fejedelem helyett ő gondoskodott a déli (ún. Lorántffy-) szárny emeletének felépítéséről. (E szárnyon van a híres Lorántffy-erkély, amelyet - a rajta található évszám szerint - 1643-ban készíttetett.) De ő építtette a Vörös-tornyot és a Perényi-szárnyat összekötő folyosót és lépcsőt is.
Férje halála, 1648 után végleg Patakra költözött. Ekkor karolta fel a főiskolát. Építkezései, segélyei mellett meghívta a kor neves pedagógusát, a cseh Comeniust, aki azután a modern igényeknek megfelelően formálta át az oktatást 1650-54 között. Comenius kérésére állíttatott fel Zsuzsánna asszony Patakon könyvnyomdát is.
Fogarason román tannyelvű felsőbb iskolát is alapított 1657-ben, amely akkor a legszínvonalasabb román tannyelvű iskola volt.
Személyes sorsában nagy csapást jelentett, hogy nemcsak férjét, hanem négy fia közül hármat is neki kellett eltemetnie. Sámuel és Ferenc kisgyermekkorban halt meg, Zsigmond pedig, akit lehetséges magyar királyként is emlegettek, 1652-ben. György fiát, aki férjét követte a fejedelmi székben, 1657-ben óva intette a lengyelországi hadjárattól, de fia nem hallgatott rá. Erdély súlyos válságba került, területét újra török seregek dúlták, II. Rákóczi György politikája összeomlott. 

Lorántffy Zsuzsánna 1660. április 18-án hunyt el Sárospatakon, így nem érte meg, hogy György fia alig két hónap múlva csatában szerzett sebeibe meghal.
Leszármazottai közül a legismertebbek: unokája, I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem, a Wesselényi-féle rendi mozgalom egyik vezetője és dédunokája, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, a magyar rendek vezérlő fejedelme, a róla elnevezett szabadságharc vezetője. 

Lorántffy Zsuzsánna a sárospataki Vártemplom altemplomában nyugszik. A fejedelemné nagyságát versek, regények, szobrok hirdetik. Férje. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 32 évi házasság után az alábbiakat vetette papírra végrendeletében: "Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam." 
forrás: Lorántffy Zsuzsanna életrajz/

2015. április 16., csütörtök

1828. április 16-án, 82 éves korában a franciaországi Bordeaux-ban hunyt el Francisco José de Goya y Lucientes, spanyol festő, metsző és litográfus



1746 tavaszán /március 30/ Aragóniában született. Pályafutása  nem Spanyolországban, hanem Itáliában vette kezdetét. Miután többszöri próbálkozást követően sem sikerült bejutnia a Spanyol Királyi Akadémiára, egy római festőversenyen próbált szerencsét, ahol második helyet szerzett.

Az önbizalommal feltöltődött Goya ezt követően visszatért szülőhazájába, és freskófestőként vállalt munkát. A művész egyedi stílusának köszönhetően rövid időn belül annyira közkedveltté vált, hogy portrémegrendeléseinek száma jelentős mértékben megugrott. Bőkezű mecénásai közt volt Floridablanca gróf, Don Luis koronaherceg, Osuna herceg és nem utolsó sorban maga IV. Károly spanyol uralkodó.


 A vízhordó lányt Goyának ezt az 1810 körül festett remekét, korábban egy foglalkozás jellegzetes képviselőjét bemutató életképeknek tartották. A festő azonban, zsánerképeknél szokatlan módon, nem ábrázolja részletesen a környezetet, az alakot éppen csak jelzett tájképi háttér elé állítja, a korsós lány robusztus figuráját pedig az alacsonyra helyezett nézőponttal tudatosan heroizálja. Az új vélekedés szerint Goya ezzel a festménnyel a megszálló napóleoni hadak elleni gerillaharc névtelen hőseinek kívánt emléket állítani: a katonák részére vizet szállító lánynak.

Realista portréi ("VII. Ferdinánd"), és az óriás-víziók ("A páni rémület") mellett híres festményei a "Ruhás Maya" és a "Meztelen Maya". 

A ruhátlan Maja" és "A felöltözött Maja".


A spanyol festészetben szokatlan akttéma miatt 1814-ben perbe fogta az inkvizíció Goyát.

A befelé forduló, sötét gondolatoktól gyakran szenvedő, egyre komorabb képeket festő Goya élete utolsó évtizedeiben teljes magányban élt, melyhez nagyban hozzájárult az 1792-ben kialakult süketsége is

A festő 1828. április 16-án, 82 éves korában a franciaországi Bordeaux-ban hunyt el. Földi maradványait 1901-ben szállították haza Spanyolországba, és 1919 óta a madridi Ermita de San Antonio de la Floridában található.

2015. április 15., szerda

"Őfelsége, az Alsószoknya" - ahogy II. Frigyes porosz király nevezte


1764. április 15-én halt meg Versailles-ban Madame Pompadour, XV. Lajos francia király egykori kedvese, későbbi befolyásos barátja, az egyik leghíresebb királyi szerető, a művészetek és a tudomány bőkezű támogatója.
 
A legnagyobb királyi kegy halálakor érte őt: a királyi palotában hunyhatta le örökre szemét, ott, ahol erre a királyi család tagjain kívül senki halandónak nem volt joga.

Madame Pompadour, alias Jeanne-Antoinette Poisson 1721. december 29-én született kétes hírű, de jómódú, és polgári származású szülők gyermekeként Párizsban. Anyja a város legszebb asszonya hírében állt, amit boldogulása érdekében nem mulasztott el kihasználni. Jeanne-Antoinette körültekintő nevelésben részesült, előbb zárdában, majd a család előkelő párizsi otthonában, ahol neves tanárok csiszolták született bájjal párosuló, kiváló képességeit. Szépsége, műveltsége, karakteres stílusa, valamint kapcsolatai révén megnyíltak előtte a társadalmi élet legfontosabb színterei, a szalonok.

1741-ben házasságot kötött Charles Guillaume Le Normant d'Étioles-lal, akihez a fáma szerint elsősorban a férfi nemesi címe vonzotta. Párizshoz közeli kastélyukban válogatott társaság időzött, többek között Fontenelle, Montesquieu és haláláig közeli barátja, az akkor már európai hírű Voltaire. Otthonában Madame d'Étioles színházat rendezett be, ahol maga is fellépett színészi tehetségét, szép énekhangját felvillantva. Lassanként a legelőkelőbb társaságba is bekerült, és híre hamarosan a királyi udvarba is eljutott. Ő azonban ennél többre vágyott. A legenda szerint egy jósnő már kilencéves korában azt jövendölte neki, hogy egyszer a király szeretője lesz. Valahányszor XV. Lajos az Étioles-hez közeli erdőben vadászgatott, rendszeresen feltűnt egy nyitott hintó, benne egy szép fiatalasszonnyal, aki után az uralkodó hamarosan érdeklődni kezdett.

A király először 1745-ben vitte Versailles-ba a férjétől akkor már különváltan élő későbbi Madame Pompadourt. Az udvar a hölgy polgári származása miatt csak rövid, gáláns kalandra számított kettejük között, de tévedtek. Pompadour tudta, hogy a tartós sikerhez szépsége önmagában nem elegendő. A király megbecsülésén felül meg akarta nyerni a királyné, Mária Leszczynska és az udvar pártfogását is. Színházi társulatot szervezett Versailles-ban, amelybe hercegek és hercegnők számára megtiszteltetés volt bekerülni. A nyitó előadáson Moliere Tartuffe-je volt műsoron 1747-ben. Ez az asszony, aki képes volt két évtizeden át elbűvölni és lenyűgözni a fásult, élvhajhász királyt, lovagolt és táncolt, rajzolt és metszeteket készített, énekelt és szavalt, s a legkifinomultabb műértéssel olvasott el és ítélt meg minden új művet - drámát, filozófiai írást, regényt és államelméletet.


XV. Lajos gyakran látogatta a királyi palota második emeletén lakó kedvesét. Ha minisztereivel tárgyalt, közben rejteklépcsőn is lejuthatott szeretőjéhez. Ilyenkor a miniszterek kénytelenek voltak megvárni őt, hogy fenntartsák a látszatot: mindvégig az ország ügyeivel volt elfoglalva az uralkodó. Pompadour időről-időre vacsorát adott lakosztályában, és különös kegynek számított, ha valaki meghívást kapott ezekre. Eközben Madame Pompadour mind nagyobb befolyásra tett szert az udvarnál. 1752-től már a király gálaasztalánál is ott állott a széke, 1756-ban pedig udvarhölggyé nevezték ki, miután szakított "botrányos" életével. (A királyné udvarhölgyének ugyanis "makulátlannak" kellett lennie.)

A márkinő leköltözött a földszintre, intim kapcsolata megszűnt a királlyal, az uralkodó barátja lett. Befolyása azonban nem csökkent, és továbbra is maitresse déclarée (bejelentett szerető) maradt. Saját dolgozószobájában rendszeresen találkozott miniszterekkel és a királlyal. Beleszólása volt a külpolitikába, és nem kis szerepet játszott az európai diplomácia nagy fordulatában (ranversement des alliances): elősegítette a francia-osztrák szövetség létrehozását, ami a hétéves háború kirobbanása idejére (1756) átrendezte a szövetségi rendszert. Franciaország azonban a háborút kedvezőtlen békékkel zárta, s a kudarcért a közvélemény elsősorban a kegyencnőre hárította a felelősséget.

Madame Pompadour pénzügyei is ártottak jó hírének: óriási összegeket költött építkezésekre, ruhákra, ékszerekre, szerencsejátékra. Fontosnak tartotta azonban a művészetek és a tudományos élet pártolását is. Rokonszenvezett a felvilágosodással, olyan embereket támogatott, mint Montesquieu és Rousseau, Voltaire pedig az ő közbenjárásával emelkedhetett a halhatatlanok közé. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban is, hogy 1762-re megjelenhetett az Enciklopédia mind a 17 kötete, de az illusztrációkat tartalmazó további 11 kötet megjelenését (1772) már nem érhette meg.

Megítélése a kortársak és az utókor szemében is ellentmondásos. Kétségtelen, hogy "Alsószoknya" - Őfelsége, az ahogy II. Frigyes porosz király nevezte - rendkívüli asszony volt. A király közeli és megbecsült barátja maradt egészen 1764. április 15-én bekövetkezett haláláig, s XV. Lajos őszintén megsiratta őt.
Forrás: mult-kor.hu

Vajon boldog volt-e valaha is Madame Pompadour, Európa első udvarának a sors által elkényeztetett úrnője? Tragikusan alakult a magánélete. Egy olyan közegben, ahol a családi kapcsolatok semmit sem számítottak, őt bensőséges szálak fűztek családtagjaihoz. De miközben mindent elért, az egykori polgárlányból hercegnő lett, akit egyidejűleg a felvilágosodás nagyjai is becsültek (és mecénásukként is tisztelhettek) – gyorsan elhaltak mellőle szerettei. A legnagyobb csapás 1754-ben érte, mikor meghalt tíz éves kislánya. Harminchárom éves korától egyedül érezte magát Európa legnyüzsgőbb udvarában.


Rendkívül kifinomult stílusa volt, s adottságait mindig megfelelően hangsúlyozta.
Megjelenése kecses volt és elegáns, egyáltalán nem kihívó. A róla készült festményekről a rokokó korszak minden jellegzetes eleme visszaköszön: a fehérre púderezett, apró kontyba és csigákba rendezett haj, erősen festett arc, a mély dekoltázsú ruhán megannyi szalagcsokor, virágdísz és gyöngy.

Madame de Pompadour, a világ talán első divatdiktátora, joggal lehetne büszke arra, hogy még ma is “másolják” stílusát.

Miután a király anyagi támogatását is élvezte, megengedhette magának, hogy horribilis összegeket költsön toalettjére, s igyekezett megjelenését is a legnagyobb rafinériával „megalkotni”. Szerette a különleges anyagokat, a fenséges díszeket. Stílusát szívesen utánozták a hölgyek, főként hajkölteményeit, kalapjait, szőrmegallérjait és kézitáskáit igyekeztek lemásolni. A rokokó korszakban jellegzetes hímzett, sarkas selyemcipőkből is rengeteget vásárolt, mely a kor szokásai szerint a majd' földig érő szoknya alól kilátszott.
A fennmaradt ábrázolások is alátámasztják, hogy viseleteit mindig az aktuális divat szerint választotta meg, s komplett korrajzot adnak a kor divatjáról:
Öltözékeinek jellegzetes rokokó darabjai a manteau, mely egy derékkal egybeszabott, uszályos felsőszoknya, és a schneppe nevet viselő csúcsos ruhaderék. A ruhák felső részét erősen merevítették, de azt fűző helyett virágokkal, szalagcsokrokkal díszítették.
A szűk ruhaujjak könyökig értek, alóluk kilátszott a dús csipkével, fodrokkal díszített ingujj. Gyakran a ruhák ujján is visszatért a ruhaderék szalagdíszítése.
Annak ellenére, hogy a rokokó korai évtizedeiben az élénk színek voltak kedveltek, Madame Pompadour leggyakrabban pasztell színeket viselt: világoskéket, zöldet, barackot, rózsaszínt, s a fehér különböző árnyalatait, melyeket más színekkel kombinált. Kedvelte a dúsan hímzett brokátokat, azonban ruháinak színhatása összességében még így is visszafogott volt.