"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. április 13., hétfő

Szanhszingtuj rejtélye

Szanhszingtuj elveszettként elkönyvelt kultúrájáról máig keveset tudni, az akkor élők írásos emlékeket, nyomokat nem hagytak maguk után, emberi maradványokat az eddig feltárt kamrákban nem találtak.
 Egyes feltételezések szerint a térség lakói hódítók áldozatai lettek, míg mások úgy vélik, egy nagy geológiai változásokat előidéző földmozgás következtében veszhetett az ott élőknek nyomuk: a számukra addig életet jelentő folyó áradása, majd elterelődése következtében. A földrengés tényét a környező népek fennmaradt feljegyzései is alátámasztják.

A Texas állam legnépesebb, több mint 2 milliós városában látható tárlaton a Szanhszingtuj (Három csillag halom) romjai között feltárt hatalmas bronzmaszkok és egyéb leletek láthatók, amelyek egy titokzatos nép létezésének bizonyítékai. A régészek a jelenlegi Szecsuan tartomány székvárosához, Csengtuhoz kezdték meg a feltárást még 1929-ben. Az újrakezdett munkálatok 1986-ban hoztak látványos eredményt, a leleteket azóta a világ "kilencedik csodájaként" emlegetik. A Su királyság egykori fővárosának hitt Szanhszingtujban talált leletek "megfejtése" nyomán a kínai történészek és tudósok a történelemkönyvek átírására, a korai kínai civilizáció térképeinek átrajzolására kényszerültek.

Mint kiderült, a szakemberek egy olyan kifinomult kultúra nyomaira bukkantak, amely korukban a méretüket tekintve példátlan, bronzból készült művészeti remekek megalkotására volt képes. A vélhetően áldozati terepen talált leletek között van a világ legnagyobb bronzszobra, amely egy 4 méter magas fa, két, 1,42 méter hosszú aranypálca, amelyek egyenként 700 grammot nyomnak. Összesen több mint ezer bronz, jáde, arany, agyag, elefántcsont és tengerikagyló-tárgyat találtak.

Köztük van egy csaknem háromméteres, emberi alakot idéző szobor és több izgalmas rajzolatú, termetes maszk. Az egyik legismertebb közülük nagy szárnyszerű fülekkel, dülledt, henger alakú "szemgolyóval" rendelkező, finoman megmunkált példány. A Kína elvesztett civilizációja: Szanhszingtuj rejtélye című kiállításon szereplő több mint 120 műtárgy között olyan bronz emlékek is megtalálhatók, amelyeken festék vagy aranyborítás, illetve azok nyomai vannak.

Kína elvesztett civilizációja: Szanhszingtuj rejtélye

Forrás: Kina elvesztett civilizációja
Múlt-kor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése