"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. október 27., kedd

Niccoló Paganini, az ördög hegedűse

1782. október 27-én Genovában született Niccoló Paganini, aki hegedűjátékával egész Európát bámulatba ejtette. A nagyrészt autodidakta módon tanult művész nemcsak zeneszerzéssel és hegedűléssel foglalkozott, hanem szenvedélyes hangszergyűjtő hírében is állt. 

Niccolo Paganini, a valaha is élt talán legnagyobb hegedűvirtuóz körül már életében legendák keringtek. Kalandokban bővelkedő élete és hihetetlennek tűnő technika bravúrjai miatt sok kortársa 'az ördög hegedűsének' és valamiféle démoni erő birtokosának tartotta.



"  Megbabonázó játékáról olyanok nyilatkoztak a legnagyobb elragadtatással, mint Goethe, Heine, Schumann, Chopin vagy Berlioz. Szerzeményei is magukon viselték a kivételes tehetség bélyegét, és sok tekintetben előlegezték olyan kiemelkedő zeneszerzők műveit, mint Liszt vagy Wagner.

   1782. október 27-én, Antonio Paganini  a szerény kikötői bálakötöző  felesége Teresa,  világra hozta  második fiukat , akit  Niccolónak keresztelték. Az alig néhány hónapos gyermek, aki még beszélni sem tudott, kezdett szokatlan módon felfigyelni a zenére: elég volt annyi, hogy apja csak megérintse a húrokat, a csecsemő máris megdermedt, és álmélkodva tágra nyitotta szénfekete szemét. Négyéves korában kanyarót kapott, amihez katalepsziás roham járult: a beteg szeme kifordul, lélegzete elakad. Megdermedt testét fehér vászonba burkolták, és koporsóba tették. Végül a kétségbeesett anya akadályozta meg a jóvátehetetlent; az utolsó pillanatban észrevette a kisfiún az élet alig látható jeleit.

Fia egészségét tovább rongálta az apa is. Amikor a kikötői rakodó fölfedezte a fiú zenei tehetségét, hegedűt adott az egészen kicsiny gyermek kezébe, aki végül voltaképp magától tanult meg játszani a hangszeren. Nem kellett biztatni a gyakorlásra, lelkesedett a vonóért, csak éppen hamar elfáradt. Ilyenkor apja nyaklevesekkel ösztönözte, sőt azt sem engedte, hogy a pajtásaival játsszék. Mivel Paganininek nem volt hozzáértő mestere, egyetlen híres hegedűiskolához sem tartozott. Mintha magába szívta volna mindegyik iskola csúcsteljesítményét. "Tanulásban - írja később - nem ismertem egy pillanatnyi pihenést, új, mindaddig ismeretlen fogásokat fedzetem föl, amelyek ámulatba ejtették hallgatóimat.

Első hangversenyét tizenkét évesen adja a genovai Teatro di Sant' Antonioban. Paganini arra számít: össze tud szedni annyi pénzt, hogy Pármába utazhasson, és ott tökéletesítse tudását a híres Alessandro Rollánál, Bourbon Ferdinánd herceg udvari szólóhegedűsénél. A fellépés zajos sikert arat - már csak azért is, mert a fiatal hegedűs felveszi néhány saját szerzeményű variációját a Carmagnole témájára. Utolsó napjait éli akkoriban a genovai köztársaság, de a nép a régi lelkesedéssel fogad mindent, ami Franciaországra és a forradalomra emlékezteti.

Nicollo apjával együtt útnak indul. Mikor azonban megérkeznek Rolla házába, azt hallják, hogy a maestro nem fogad, mert ágyban fekvő beteg. A szalonba, ahová a hegedűs felesége bevezeti a látogatókat, ott áll a kottaállványon a nehéz hegedűverseny, amelyet Rolla frissen komponált, Niccolo lekap egy hegedűt a falról, és mindenki számára váratlanul leblattolja művet. Rolla az első hangok hallatán, úgy, ahogy van, hálóingesen berohan a szalonba, és dermedten hallgatja a fiú játékát. Mire végre meg tud szólalni, a fiú vállára teszi a kezét, és azt mondja - Mire taníthatnálak én meg téged? - Nem is vállalja a fiatal zenész oktatását, és a híres pármai operaszerzőhöz, Ferdinando de Paerhez irányítja Niccolót, hogy tanuljon tőle komponálni.

Paer azonban örökké utazik színházi ügyeiben, így nem vállalja a fiatal virtuóz művészi továbbképzését. Végül Niccolót egy idős nápolyi gordonkás, Gaspare Giretti gondjaira bízza, akitől annak idején maga is vett órákat. Niccoló körülbelül egy évet tölt Girettinél; zeneelméletet tanul tőle, elsajátítja az ellenpontozás és a hangszerelés titkait. A zord pármai tél azonban gonosz tréfát űz vele: az ifjú tüdőgyulladást kap, amit bőséges érvágásokkal gyógyítanak. Meggyógyul ugyan, de mire 1796 őszén, tizennégy évesen ismét a sós genovai levegőt szívhatja, nem tudni, mi tartja még elcsigázott testében a lelket. Egyik tisztelője drága ajándékát viszi magával haza: a cremonai Guarneri mester egyik hegedűjét.

Paganini élete eddig sem nevezhető hétköznapinak,   de még távolról sem az a csoda, amelyet később annyit emlegetnek, Fiatal kora dacára már jelentős hírnévnek örvend, de még nem az a mágusa a vonónak, akiről első párizsi hangversenye után, 1831. március 9-én ezt írja Castille-Blas, a Journal des Débats zenekritikusa: "Adják le mindenüket, amijük van, csakhogy eljussanak Paganini koncertjére... Az anyák vigyék magukkal csecsemőiket, hogy azok hatvan év múlva büszkén mondhassák: hallották őt." Még nem az a gátakat nem ismerő angyal-démon, akinek játékára így kiált föl a fiatal Liszt Ferenc: - Istenem, mennyi fájdalom, szenvedés és eltékozolt élet zokog ebben a négy húrban!

Aztán a lombardiai és toscaniai hangversenyek (1797-1798) után következik Paganini életében az első titokzatos korszak. 

 . Két évre eltűnik a közönség szeme elől, senkivel sem találkozik. Az apai házba zárkózva, magányosan próbálja kicsalni a hegedűből annak legrejtettebb titkait is. Az ifjút megszállja az emberfölötti dicsvágy, a lehetetlent akarja megvalósítani. Ekkor írja a Capricciókat (talán legjobb műveit), és a szó szoros értelmében megszállottként, napi tíz-tizenkét órát gyakorol szünet nélkül, észre sem véve, ami a ház falain kívül van: háború, éhínség, halál. Most sem törődik egészségével, s olykor egy-egy végiggyakorolt nap végén elájul. De amit kitűzött maga elé, teljesíti: annyira azonosul hangszerével, ahogy az addig még senkinek sem sikerült: szinte testrészévé válik a hegedű.

Egyébként is szögletes, csontos vállai elvesztik egykori szimmetriájukat: a bal, amelyre a hegedűt támasztaja, magasabban áll, mint a jobb. Paganini hihetetlen ujj- és vonóhelyzeteket fedez föl és sajátít el tökéletesen abban a két évben, amikor bezárkózik a szülőház burkába. Amikor 1780 végén elhagyja önkéntes fogságát, már kétségtelenül ő az igazi Paganini. Most már készen áll a muzsikus, hogy nekivágjon egy küzdelmes életnek. Az élet azonnal kínálja is az alkalmakat. Paganini kalandjai Toscanában kezdődnek, pontosabban a luccai törpeállamban, ahol 1801-ben ad hangversenyt a hagyományos házi ünnepek idején. A hallgatóság tombolva lelkesedik, és az előadót kikiáltják a "köztársaság első hegedűsének". És Paganini, aki csak most szabadult föl az atyai gyámkodás alól, azonnal találkozik a "kísértéssel" is.

Nem ismeretes a hölgy neve, aki elsőként szeretett bele a fiatal hegedűsbe. Csak azt tudni, hogy gitározott. A nemes pártfogónő elrabolja Paganinit; beköltözteti villájába, Paganini szerelemből megtanult gitározni - tökéletesen. Így kezdődik a második titokzatos korszak ennek a rendkívüli embernek az életében, amelynek sodrása egy búvópatakéra hasonlít. Paganini ismét eltűnik a közönség szeme elől, nem hajlandó hangversenyt adni; egészen 1804-ig nincs róla adat. Ennek az évnek a végén azonban úgy tűnik, megunja a gitáros hölgyet, s ismét Genovában bukkan föl. Csakhamar azonban sürgős üzenettel újra Luccába hívják.

Időközben Napóleon, aki fél Európa ura lett, mekilátott trónusokat osztogatni népes családjának. Nővérének, Maria Annának, egy rendkívül ostoba korzikai ezredes, Felice Bacciocchi feleségének adaajándékozta a luccai hadseregét. Maria Anna azzal kezdi uralkodását, hogy felcseréli "pórias" nevét az előkelőbb Elisára. Azután nekilát, hogy kellőképpen pompás udvart teremtsen. Ezért hívja meg Luccába Paganinit is. Ő megy is a hívó szóra, de négy év után, mert már Elisa féltékenységi jeleneteibe fárad bele halálosan, kéri elbocsátását.

Paganini ezután először Toscanában ad hangversenyeket, majd az észak olasz városokban, és játéka olyan hatást gyakorol a közönségre, hogy hamarosan megszületik és feltartóztathatatlanul terjed a Paganini-legenda. Mesélik, hogy 1802 és 1804 között börtönben ült, ahová azért zárták, mert megölte a szeretőjét; hegedűje húrjait a meggyilkolt kedves beléből sodorták, és a művészt a tömlöcben maga az ördög tanította meg a hegedülés titkaira. Hangversenyről hangversenyre dicsőbb a diadalmenet, amelynek végén Paganini Torinóba érkezik, ott Felice Blanghini, a kor jeles hegedűse fogadja testvéri szeretettel.

A kormányrudat Torinóban a Bonaparte család másik tagja, Paula tartja kezében, aki a kicsapongásairól közismert Borghese herceg korántsem feddhetetlen hitvese. A hercegnét nyilván temperantuma miatt nevezték Piros Rózsának. Amikor meghallotta Paganini játékát, valóságos rohamot kapott. Azonnal ráakaszkodott a muzsikusra, és elbújt vele egy alpesi falucskában. A lángoló idill azonban nem tart sokáig, mivel Nicollóért újra követség érkezik, ezúttal Firenzéből. Elisa, aki időközben kinevezte magát etruszk királynőnek, ott rendezkedett be. Paganiniért dúl tehát a piros és fehér rózsa háborúja, de az igazat megvallva, neki nem sok kedve van a hölgyekhez, mert súlyos beteg.

Ám éppen ennek a két lábon járó kórenciklopédiának olyan sikerei vannak a szerelemben, mint keveseknek: számos nő első látásra belészeret. A szenvedélyes szerelmi kalandok elválaszthatatlanok örökösen viharzó, Goethe szavaival felhő- és lángörvény életéből. Közben mondhatatlanul szenved a hangversenyektől. Csaknem mindig saját szerzeményeit játssza: a Capricciókon kívül a Moto Perpetuo hegedűversenyeit, a Boszorkánytánc-fantáziáit. Sokáig egyébként nem értékelték megfelelően Paganini zeneszerző zsenijét, habár már Rossini kijelentette: "Ha csak a zeneszerzésnek akarta volna szentelni magát, akkor is minden kortását felülmúlta volna."

Érdemes idézni még egy Rossini nyilatkozatot Niccolo zenei magnetizmusáról. A kijelentés abból az időből származik, amikor az évek súlya és a dicsőség alatt roskadozó Rossini már a jó konyhát tartotta legtöbbre a világon. - Háromszor sírtam életemben - emlékszik vissza. - Elsőzör akkor, amikor kifütyülték első operámat; másodszor, amikor egy tengeri kiránduláson a szarvasgombával töltött pulyka kiesett a csónakból; harmadszor, amikor meghallottam Paganini játékát. 1821-1824-ben Paganini immár harmadízben tűnik el valahová; alig ad hangversenyt. Azonban ez alkalommal már nem egy titokzatos hölgy a felelős - egyszerűen arról van szó, hogy amikor a művész betölti negyvenedik évét, végképp elhatalmasodnak rajta a betegségei. Az orvosok áldozata lesz, aki voltaképp nem tudják meggyógyítani, csak kísérleteznek rajta.

Miközben Paganini fizikailag a sír szélén áll, a nevétől visszhangzik egész Itália Trieszttől Palermóig. Stendhal így ír róla a Rossini életében: "Mondják, hogy tehetségét valamelyik szerelmi kalandjának köszönheti, amely miatt hosszú évekig volt fogságban. S mivel itt nem akadt más társa, mint a hegedűje, kénytelen-kelletlen megtanulta, hogyan fejezze ki érzelmeit hangokkal..."

Íme: ha egy legenda egyszer megszülteik, makacsul tartja is magát. Egyébként egy palermói vendégszereplés egészen más miatt válik emlékezetessé számára: pontosan ekkor 1825. július 25-én lesz apává. A gyermek anyja, Antonia Bianchi, egy szemrevaló kóristalány hosszabb ideig magához tudja kötni, mint bármelyik más asszony. Az apa lelkesedése nem ismer határokat. Az újszülöttet az Achille Ciro Alessandro névre keresztelik, s ettől a perctől fogva Paganini mindenhová magával viszi. Törvényes örökösévé teszi, egész vagyonát rátestálja. Ami anyját illeti, idővel sikerül megszabadulni tőle - kétezer arany lelépési díjért. Más szóval: egyszerűen megvásárolja magának a fiát. Niccolo számára Itália lassan szűknek bizonyul, s úgy érzi, ideje meghódítania egész Európát. 1828. március 29-én eljut Bécsbe is, ahol tizennégy évig hangversenyt ad.

Niccolo ezután Prágába megy, ahol Schottky professzorral megbeszéli életrajza megírását, főként azért, hogy megcáfolják az ördöggel kötött szeződés legendáját. A könyv megjelenik, és egészen szépen fogy, de korántsem olyan népszerű, mint a legenda. A hegedűs, aki hallott a karlsbadi gyógyvíz csodatevő tulajdonságairól, oda indul gyógykezeltetni magát, de ott is csak újabb csapások várnak rá: az ásványvíztől tályogos lesz az ínye, és majdnem minden fogát ki kell húzni. A fogak után a szemét támadja meg egy veszélyes betegség. És nem hiányoznak egyéb nyavalyák sem: Paganiniből valóban nem marad más, mint a hegedűben megnyilatkozó lángész. De akárhogy sorvadjon a teste, tovább játszik, mintha csakugyan nem evilági erő kényszerítené rá. 1829. május 29-én, amikor Varsóban ad hangversenyt, a teremben a megrendült hallgatók között ott ült egy tizenkilenc éves fiatalember is, Fryederyk Schopin. Azután Frankfurtba és Weimarba utazik Paganini, itt hallgatja meg őt a nyolcvan éves Goethe is. Németországban a zenész egy percre sem válik meg a fiától (az alig öt éves fiúcska hamar megtanul németül, és ő tolmácsol apjának). A fellépéssorozat után Niccolo elhatározza, hogy ideje meghódítani Párizst, a művészetek fővárosát.

Paganini 1831. március 9-én érkezik Párizsba, és még aznap hangversenyt ad. Az érdeklődők számára szűknek bizonyult a konzervatórium nagyterme; meg kell nyitni az Operaházat. Az első sorokban ott ül az "ifjú" Franciaország összes nagyja: az idősebb Dumas, Lamartine, Victor Hugo, Balzac, Gautier, Berlioz.

Idézzünk még egy passzust Castille-Blas kritikájából: "Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert kortársai lehetünk ennek a varázslónak. De szerencsés ő is: ha száz éve zendült volna fel így a hegedűje, máglyán égették volna el, mint boszorkánymestert." A megigézett hallgatók közt akad egy húszéves magyar is, aki azért jött Párizsba, hogy tökéletesítse zongorajátékát. Paganini játéka annyira megrázza, hogy azonnal elhatározza: ugyanilyen hatalmat szerez a billentyűk fölött. És néhány év múlva teljesíti is fogadalmát. Liszt Ferencnek hívják.

1831-ben Paganini hat hangversenyt ad Párizsban. 1832 áprilisában, amikor visszatér, a városban kolerajárvány dúl, az emberek mégis tolonganak a vonó mágusának fellépésére. Paganini előadóművészetének csúcsát jelentik a párizsi vendégszereplések. Közben megjárja Londont is, ahol még a hidegvérű angolokat is lázba tudja hozni.

Ötvenes éveire Paganini dicsőségének csillaga egyre fényesebben ragyog, de egyre kimerültebb és egyre inkább sötét előérzetek nyomasztják. Vágyik vissza Itáliába, ezért birtokot vásárol Párma közelében, és itt telepszik le a fiával együtt. A pármai trónon ebben az időben Mária Lujza hercegasszony ül, Napóleon özvegye. Kétséges, vajon tudja-e, Paganini milyen viszonyban volt korábban két sógornőjével; az biztos, hogy meghívja Niccolót, és a gondjaira bízza udvari zenekarát. Itt újabb területen nyilvánul meg géniusza: karmesterként is zseniálisnak bizonyul.

Paganini utolsó két éve azonban borzalmas. Számtalan betegségtől szenved; ízületi gyulladásoktól, fekélyektől, és ami a legkeservesebb csapás: a gégetébécé szétroncsolja hangszálait, a művész megnémul. A Paganinit kínzó betegségek tömegét később Marfan-kórnak írta le az orvostudomány. 1838 december 16-án, amikor a párizsi operában hangversenyt adnak Berlioz műveiből, a koncert végeztével a zeneszerzőhöz odamegy a kísértetiesen néma Paganini. Vele van a fia is, az immár tizenhárom éves Achille, aki megtanulta, hogy apja gondolatait olvassa szájmozgásából. - Apám arra kéri maestro, hogy biztosítsam önt - mondja a fiú -, soha életében nem volt még ennyire megrendülve hangversenyen. - Egy nap múlva a megdöbbent Berlioz levelet kap Paganinitól, amelyben ezt olvasta: "Beethoven halála után csak Berlioz támaszthatja fel a romantikus zenét." A levél mellékleteként ott van Paganini utasítása bankárjának, Rothschild bárónak, hogy fizessen húszezer frankot. Elképzelhetetlenül bőkezű gesztus ez a közismerten fukar hegedűstől. Berlioz pedig addig köztudottan nagy nyomorban élt.

Leírhatatlan kínlódásokkal teli utolsó két éve alatt Niccolo az elválaszthatatlan Achillével együtt Dél-Franciaországban bolyong, egy időre hazatér Genovába, végül Nizzában állapodik meg. Itt 1840 májusában bejelenti, hogy meg akar gyónni. Az elhívott papnak értésére adja, hogy bűneit palatáblára fogja írni, és ha az elolvasta, azonnal törölje le a betűket. Caffarelli kanonok ezt elutasítja: így nem lehet gyónni! A beteg állapota egyre súlyosbodik, és május 27-én bevérzett torokkal meghal. A hegedűs földi kalandja véget érnek? Korántsem.

A nizzai püspök, Monsignore Galvano nem járul hozzá, hogy a testet szentelt földbe temessék; a néhai úgy hunyt el, hogy nem bánta meg bűneit, bűnös istentelen volt, szövetségben állt a sátánnal! Achille először saját házuk pincéjében akarja eltemettetni apját, azután rábeszélik, hogy ássanak sírt nem messze egy gyár kerítésénél. De az emberek, akik éjszaka a sír mellett járnak, azt állítják, hogy nyöszörgést hallanak a föld alól, mintha egy hegedű zokogna. A sírt kihantolják, és a koporsót vitorlással Genovába szállítják. Itt Achille eltemetteti az apai ház kertjében. Azután 1845-ben átviteti villájuk kertjébe, Párma közelébe. Csak húsz év múlva kap engedélyt Paganini unokája, hogy nagyapját nyugalomba helyezze a régi városi temetőben, ahonnan 1896-ban a nagy mizsikus földi maradványait átszállítják az új pármai temetőbe.




Forrás:
N.N. Gondolatok, s szépek,Paganini az ördög hegedűse'

2015. október 24., szombat

Origami világnapja - október 24.

Nem tudjuk biztosan, hogy honnan ered az origami. Sokan egy téves következtetés eredményeképp azt állítják, hogy az origami Kínából ered. A papírt kb. 2000 évvel ezelőtt találták fel Kínában, ez az esemény azonban nem indukálja egyértelműen az origami feltalálását. Tény, hogy a papír később Japánba is eljutott, de ott sem jelent meg egyből a ma ismert origami.
Sokak szerint Japánban  a Heian-korban (794-1185) kezdtek origamizni. Ekkoriban már hallani lehetett olyan mesékről, hogy egy ember papírból madarat formázott, másvalaki pedig egy papírból készült békát varázsolt nővé. Fontos azonban megjegyezni, hogy a "formázás" nem egyenlő a papírhajtogatással. Lehet, hogy gyűréssel, vagy vágással alakították ki a figurákat.


A ma ismert legrégebbi japán origamiról szóló feljegyzés 1680-ból származik. Ihara Szaikaku versében írt arról, hogy esküvők és egyéb szertartások alkalmával papírból készült origami madarakat használtak dekorációnak. Egyes szamuráj családok régi írásai közt fellelhetők bizonyos szabályok arra vonatkozóan, hogy a szertartások alkalmával milyen figurákat és hogyan kell elkészíteni.
1797-ben jelent meg az első nyomtatott origami könyv. Szerzője Akiszato Magakidzsima, a "Szenbacura orikatacsi", azaz "Az ezer daru hajtogatása" címet adta neki.

Mire jó az origami?
Az origami óvodai oktatása nem véletlen, hanem tudatos és megfontolt tevékenység, ugyanis a papírhajtogatás nagyban fejleszti a térérzéket. A térérzék születésünkkor a legerősebb, majd idővel eltompul, ha nem fejlesztjük. Ez a magyarázata annak, hogy a fiatal gyermekek könnyebben képesek egy figurát meghajtogatni, mint az idősebbek. Fontos tehát már az óvodákban oktatni az origamit, mert amellett, hogy a gyermeket elfoglalja, játszva fejleszti a térérzékét és a vizuális készségeit.
Sok embernek nehézséget jelent az origami elsajátítása, pontosan a vizuális készség hiánya miatt. Nehézségek még egy átlagos vizuális képességgel megáldott embernél is gyakran adódnak. Rengeteg segítséget jelent a multimédia (képek, hangol, videók, leírások) alkalmazása, mely napjaink technológiai hátterével megvalósítható, így azt mondhatni, hogy a tendencia még ha lassan is, de javul.
Összességében elmondható, hogy az origami elsajátításában előnyt élveznek a fiatal gyermekek, mert ők ekkor a legfogékonyabbak a vizuális agytornával szemben, illetve statisztikailag a balkezesek, mivel a vizuális központ a jobbféltekében található.
Az origamira sokáig egyszerű játékként tekintettek, azonban az utóbbi időkben a tudomány is egyre intenzívebben alkalmazza, felismerve a benne rejlő lehetőségeket.
Egy kutatócsoport pl. az origami alapjait tanulmányozva és felhasználva próbál egy olyan házat konstruálni, melynek falai földrengés esetén az origami szabályainak megfelelően deformálódnak, ezzel elérve egy flexibilis, ámde rendkívül stabil és biztonságos formát.
Az autóiparban is felfigyeltek az origamira. Újabban próbálnak origami hajtogatási szabályok alapján megtervezni egy gépkocsi vázat, hogy egy estleges ütközéskor a váz origami figuraként hajtogatódjon össze lehetőleg  úgy, hogy a legtöbb ütközési energiát nyelje el, növelve ezáltal a gépkocsi utasainak túlélési esélyeit.
Az űrkutatásban is hódít az origami. Egy robotgép, vagy műhold fellövésekor nagyon fontos, hogy az adott gépezet a lehető legkisebb helyet foglalja el, majd célját elérve kihajtogassa magát. A NASA előszeretettel alkalmaz origamis trükköket e cél érdekében. 

Őszi óraátállítás

2015. Október 25. vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára,egy órával vissza kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Jelenleg a kutatók megosztottak abban a kérdésben, hogy a számok alapján van-e értelme az óraátállításnak. Az emberek közérzete általában rosszabb lesz a téli időszámítás kezdetekor, mivel innentől kezdve tudatosul bennünk, hogy vége a nyárnak és jönnek a hideg, borongós téli hónapok.  Az őszi óraátállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történő előreállítása miatt vesztünk el.


null

2015. október 22., csütörtök

Október 22-én történt


Megszületett Liszt Ferenc zeneszerző.

A romantika fénykorában született Liszt Ferenc, a zeneszerző, aki életének minden mozzanatával igazolta korát. Az eszmények, ideálok és vad zsenik kultuszának idejében, amikor nemzetek születtek nagy, szent forradalmakból, önmagukat hívva életre, világra jött egy csodagyerek, egy géniusz, aki tizenegy évesen elbűvölte a magyar főurakat, Beethovent, aztán egész Bécset, Pestet, Londont és végül Párizst, s hamarosan Mozart reinkarnációjaként kezdték őt emlegetni.

Liszt azonban nem „cirkuszi mutatványos“ volt. A fiatal zongorista egyre inkább megtalálta saját hangját, s a kis virtuózból ragyogó művész lett - élete és műve tükörképe a romantikának. Magas volt, vékony, szőke és szép, finom, elegáns és művelt. Korának sztárja, aki bejárta egész Európát, élt Bécsben, Párizsban, Weimarban, Rómában, a korabeli szellemi élet minden fontos városában, ünnepelt és elismert szerző, zongorista, karmester. Nagylelkű mecénás, a szegény rétegek támogatója, a művészetek pártfogója, az igazi tehetségek felkarolója, George Sand, Chopin, Wagner barátja. Nagy szerelmek megélője - ahogy az egy 19. századi, romantikus művészhez illik - előbb Marie d'Angoult-lal, majd Carolyne von Wittgensteinnel. Egy ember, aki, bár nem tudott magyarul, mégis magyarnak vallotta magát - s tett is eleget hazájáért. Minden tekintetben olyan, amilyennek egy 19. századi igazán nagy jellemnek lennie kell.

Zsenialitását pedig senki nem vonja kétségbe. Közel ezernégyszáz művet hagyott hátra, ünnepelt volt saját idejében, s hatása a mai napig mit sem csökkent.

"A Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház vagy Esztergomi bazilika, egy klasszicista stílusban épült templom Esztergomban, a Szent István téren. Az épület a magyar katolikus egyház főszékesegyháza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.
Külső méreteit tekintve Magyarország legnagyobb egyházi épülete, és egyben az ország legmagasabb épülete. Méreteit tekintve Európa egyik legnagyobb bazilikája, a római Szent Péter-bazilika (132 m), a londoni Szent Pál-katedrális (108 m), a Milánói dóm (157 m) és a Kölni dóm (157 m) után, világviszonylatban a 18. helyen áll.
Az Esztergomi mise (Missa Solennis zur Einweihung der Basilika in Gran) Liszt Ferenc egyházzenei alkotása. 1855-ben komponálta és 1856. augusztus 31-én, az esztergomi bazilika felszentelésekor mutatták be "
Forrás: Wikipedia/

2015. október 16., péntek

Kenyér története

Október 16. Kenyér világnapja - A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének , a kenyérnek a jelentőségét.
 
Tápláló, ízletes – ezt jelenti a kenyér a mindennapokban, egy olyan élelmiszert, ami nélkül képtelenség lenne elképzelni az életet. Nem véletlen ez a beidegződés, ugyanis már a legrégebbi civilizációkban is számtalan formában volt jelen a kenyér az emberek életében, és nélkülözhetetlen cikké vált a táplálkozás történelmében. Már abban a pillanatban, hogy az ember a gabonát megismerte, használni és termeszteni kezdte, azonnal kezdetét vette megmunkálásának fejlődése is. A magvak megpörkölése már primitív feldolgozásnak tekinthető, és az őrölt magok masszává, kásává gyúrása is viszonylag hamar beépült az akkor ember gasztronómiai kultúrájába. A kenyérről találunk feljegyzéseket a mezopotán, asszír, egyiptomi, görög, római írásokban is, melyek már akkor igen változatosak voltak: a kovász nélküli, forró kövön sütött lepényféleségtől kezdve az Egyiptomban már 3000 évvel ezelőtt használatos kelesztett kenyérig. Ízük, formájuk szintén gazdag választékot mutatott: egy fennmaradt egyiptomi kenyér például bumeránghoz hasonló alakú volt, a görög Hippokratész pedig 2000 évvel ezelőtti munkájában 17 féle kenyeret sorolt fel. A több évszázados fejlődés persze nem ment gyorsan, ezzel párhuzamosan fejlődött ki a tűzzel való kifinomult viszonyrendszerünk is, a kemencék kifejlesztése és használatának kialakítása. Ma már az is feltételezhető, hogy a kemence építés tudománya, amely a kása kenyérré válásának alapvető mérföldköve volt, keletről terjedt nyugat felé. A görög civilizációban már dolgoztak pékek, a római kultúrában a kenyeret otthon sütötték a szolgák, de ásatások során pékcéheket is találtak a régészek. Az akkori időkben főleg a búzakenyér volt közkedvelt, Ostrearii-en hívták ezt a péksüteményt, és előszeretettel fogyasztottak mellé osztrigát. A fényűző lakomáikról ismert rómaiak el sem tudták már képzelni az életüket kenyér nélkül, és ez a szokás a birodalom után is fennmaradt a feltörekvő kultúrák és civilizációk életvitelében is. Mégis, évszázadokba telt, míg a lapkenyérből tésztaerjesztéssel másféle, új kenyér érett, a gabonavetés módszeressé válásával pedig a minőség is javulni kezdett.

A magyar kenyér története

Jó tudni, hogy már a honfoglaló magyarok is ismerték a kenyeret, az őshazában a téli szállások környékén étkezési célra gabonát termesztettek. Érdekes egyébként, hogy a kenyér a magyar nyelvben csak a magas, erjesztett kenyeret jelenti, pedig valószínűleg ősmagyar kori jövevényszó, korai jelentése, rokon nyelvi adatokból következtetve, ‘kásaféle, darából készült ételféleség’ lehetett. Hogy mennyire életünk része a kenyér, az is bizonyítja, ha nyelvi jelentéseit vizsgáljuk, ugyanis túlmutat tárgyi jelentésén – ahogy egyébként számtalan nyelvben is. Gondoljunk csak a kenyérgondokkal küszködő emberre, akinek megélhetési problémái vannak: ebből is látszik, hogy népünknek a kenyér már a kezdetektől fogva a napi biztonságot, a túlélést jelentette. Tárgyi formájában a kenyér szó a honfoglalás idején egyébként feltételezhetően csak a lepénykenyeret jelentette, noha erről nyelvi adat csak 1315 - ből származó, egyházi szövegben maradt fenn. Hazánkban a XVI. században indult lényeges növekedésnek a gabonatermelés. Tanulmányok szerint a XVI. század derekán a magyar parasztháztartásban már fejenként használtak saját fogyasztásra 130-160 kg kenyérgabonát, és ez csak egyre növekedett a továbbiakban. A kora újkorban a kenyeret nálunk főétkezéseken főtt meleg ételekhez és kiegészítő étkezés alapjaként szalonnával, hússal, tejtermékkel egyaránt ették, ebből maradt fenn az a szokás, hogy meleg ételekhez nálunk kenyeret is felszolgálnak, legyen az leves, főzelék, vagy más, nem szénhidrát alapú egytálétel.

2015. október 14., szerda

AZ EGRI LÍCEUM

 Eger Heves megye központja, a Mátra és a Bükk hegységek között, az Eger patak partján épült. Északkelet-Magyarország egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos múzeummal és műemlékkel.

1763.10.14-én Esterházy Károly Egerben megalapította a líceumot.

 

Esterházy Károly (Pozsony, 1725. május 4. – Eger, 1799. március 14.) papi pályáját Pápán kezdte. Egerbe 1762-ben érkezett, és haláláig betöltötte az Egri Egyházmegye püspöki tisztét. Nagy műveltségű, tudós főpap volt.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett Eger építészeti, szellemi, művelődési arculatának kialakításában.


Az Egri Líceum barokk és rokokó stílusú épületét 1765 és 85 között építtette Esterházy Károly egri püspök. Az „Universitas”-nek előzményeként Egerben már működött 1705-től Papnevelde, 1740-től jogi iskola majd 1754-ben jezsuita gimnáziumot is alapítottak.

Az egységes közép- és felsőfokú oktatás szellemi atyja Barkóczy Ferenc püspök volt, de mivel ő Esztergomban kapott hercegprímási tisztséget, ötletét Eszterházy vitte tovább, aki meg is valósította azt.
Négy fakultással működő egyetemet álmodott meg,de 1774-es megnyitásakor csak három, a jogi, a teológiai és a filozófiai képzések indultak el. Sajnálatos módon az 1784-ben kiadott Ratio Educationis értelmében hamarosan ezek a tanszékek is megszűntek, két évre rá pedig a Papnevelde is Pestre tette át székhelyét. Mária Terézia ezen rendelete korlátozta a katolikus egyház addigi jelentős szerepét az iskolákban, és kijelentette, hogy az oktatás az állam ügye.
A rendelet továbbá kimondta azt is, hogy Magyarországon csak egy egyetem működhet, ez a Budai. Így Esterházynak az az álma, hogy egyetemet alapítson sosem teljesülhetett igazán, helyette az iskola a Líceum nevet vette föl. A líceum olyan képzést jelentett az 1700-as években, ahol a gimnáziumi évfolyamokhoz felsőfokú képzést nyújtó tagozatok is kapcsolódnak. Az oktatás rendje csak II. József halála után állt helyre, ekkor Esterházy visszahelyeztette és újra beindíttatta a megszüntetett fakultásokat.
/ forrás: városom.hu Eger/
Líceum - Specula Csillagvizsgáló és Fôegyházmegyei Könyvtár keleti szárnya fölött magasodik a 11 emeletes, 53 méter magas csillagvizsgáló torony, régi nevén a Specula, amelyben csillagászati múzeumot tekinthetünk meg. Az egri líceum számára gróf Esterházy Károly püspök 1776-ban építtette a csillagvizsgálót . A kor színvonalának megfelelő műszereknek ma muzeális, tudománytörténeti értékük van.  A torony 6. emeletén lévő nagyteremben van a Hell Miksa által kitűzött délvonal, amelyen a kis nyíláson besütő napsugár jelzi a csillagászati dél bekövetkeztét.
Láthatjuk a Newton-féle tükrös távcsövet, valamint a mai modern távcsövek ősének tekinthető eqatoriális távcsövet. Külön érdekesség az ún. ágyús napóra: délben a nap egy nagyítón keresztül begyújtja az ágyúban lévő lőport, s az egy lövéssel jelzi a delet.
A torony 9. emeletén 1779-ben készült el Hell Miksa bécsi csillagász tervei alapján az ún. camera obscura. Ez a szerkezet nem más, mint egy nagy, film nélküli "fényképezőgép", amely a szobában lévő fehér asztallapra vetíti a város élő képét.A camera obscura varázslatos dolog volt 1779-ben, és napjainkban is az. A készülék maga Edinburghból származik, az intézmény első csillagásza, Hell Miksa azért működtette ezt "városnéző eszközt", hogy a város lakóit és látogatóit szórakoztassa.


A Líceumban működő Főegyházmegyei Könyvtár kódexekben is gazdag könyvtára őrzi az első magyar nyomtatott könyvet, a Budai Krónikát 1473-ból
. Eszterházy püspök egyetemi könyvtárnak szánta. Több európai nagyvárosban voltak megbízottai, akik számára könyveket vásároltak. A könyvtárat 1793-ban nyitották meg 20000 kötettel. A gyűjtemény folyamatosan fejlesztik, így jelenleg 162800 kiadványuk van 30 különböző nyelven. 
Az ősnyomtatványok, kódexek megtekintése mellett a könyvtár berendezése és freskója miatt is érdemes a látogatásra. A copf stílusú tölgyfabútorzatot Lotter Tamás egri asztalos készítette Fellner Jakab tervei szerint. A mennyezeti freskó Kracker János Lukács és segédje (később veje) Zach József munkája. A gótikus templomi környezetben a tridenti zsinat egy ünnepélyes ülését láthatjuk.

Líceum - Specula Csillagvizsgáló és Főegyházmegyei Könyvtár


2015. október 10., szombat

A francia rokokó páratlan tehetségû mestere Watteau


Jean-Antoine Watteau
(Valenciennes, 1684. október 10.Nogent-sur-Marne, 1721. július 18.)  .
 
A francia rokokó páratlan tehetségű mestere. Képein a francia arisztokrácia teátrális, játékos fantáziavilága, finom festői szépségekben bővelkedõ élete jelenik meg.
 

A történelmi, allegorikus és vallásos festészet a rokokó korában teljesen háttérbe szorult; megnőtt a jelentősége viszont két, az intimebb szférához kapcsolódó műfajnak, az életképnek és a portrénak. A hétköznapi, az emberi, az idilli, a természetes, a szép iránt lelkesedő néző igényelte az életkép új formáját. Az élet "gáláns" oldalait bemutató zsánerképen, a "féte galante"-on vidám, társaság látható a szabadban, kosztümszerű ruhában, s a férfiak és nők felszabadultan szórakoznak, muzsikálnak, táncolnak. Igazi cselekmény nincs; e képek valódi témája az idill, a gondtalan, vidám élet, az "árkádiai" boldogság. A szándék az, hogy a művész a megfestés, a szín fizikai szépségével nyújtson élményt a szemlélőnek.

 Az életkép új formáját Antoine Watteau teremtette meg, aki nem csupán az érdekességet látta meg a pásztori életben s nem pusztán illusztrálta azt, hanem átélte, szellemét átérezte. Művei nem "portréi" a valóságnak, hanem költői alkotások, amelyeken átlényegülnek a motívumok. Watteau magától értetődő természetességgel tagadta meg kora egész művészetét. Gilles (Pierrot), életművének egyik legmegrendítőbb alkotása. A műből áradó melankólia szorosan összefügg a festő életével. Fiatalon megbetegedett tüdőbajban, élete nyugtalan, gondokkal és megpróbáltatásokkal teli volt.

gilles-and-his-family-jean-antoine-watteauLeghíresebb festményeinek egyike a Gilles. A bohóc arcáról lassan eltűnő mosoly a létezés félelemmel teli valóságát ragadja meg, és a halálos betegséggel küzdő Watteau fintorának is tekinthető. Korán kialakult tüdőbaja miatt 1719-ben Londonba utazott gyógykezelésre, de vagyonát elvesztette, az orvosi tiszteletdíját és a hazaút költségét festményeivel kellett előteremtenie. 1721-ben kimerülten tért haza, nem törődött anyagi helyzetével, jövőjével. Egy műgyűjtő barátja fogadta be, neki festette utolsó képét. A halála előtti hónapokat félig öntudatlan állapotban, kezében ecsettel töltötte. 1721. július 18-án halt meg tuberkulózisban, mindössze 36 évesen.

Forrás: MTI

Blogról

Meg szeretném köszönni kedves olvasóimnak, hogy erre jártak, annak ellenére, hogy nem voltak új írásaim!

Megpróbálom folytatni a blog írását, szeretettel várok vissza minden kedves olvasómat!