A történelmi, allegorikus és vallásos festészet a rokokó korában teljesen háttérbe szorult; megnőtt a jelentősége viszont két, az intimebb szférához kapcsolódó műfajnak, az életképnek és a portrénak. A hétköznapi, az emberi, az idilli, a természetes, a szép iránt lelkesedő néző igényelte az életkép új formáját. Az élet "gáláns" oldalait bemutató zsánerképen, a "féte galante"-on vidám, társaság látható a szabadban, kosztümszerű ruhában, s a férfiak és nők felszabadultan szórakoznak, muzsikálnak, táncolnak. Igazi cselekmény nincs; e képek valódi témája az idill, a gondtalan, vidám élet, az "árkádiai" boldogság. A szándék az, hogy a művész a megfestés, a szín fizikai szépségével nyújtson élményt a szemlélőnek.
Az életkép új formáját Antoine Watteau teremtette meg, aki nem csupán az érdekességet látta meg a pásztori életben s nem pusztán illusztrálta azt, hanem átélte, szellemét átérezte. Művei nem "portréi" a valóságnak, hanem költői alkotások, amelyeken átlényegülnek a motívumok. Watteau magától értetődő természetességgel tagadta meg kora egész művészetét. Gilles (Pierrot), életművének egyik legmegrendítőbb alkotása. A műből áradó melankólia szorosan összefügg a festő életével. Fiatalon megbetegedett tüdőbajban, élete nyugtalan, gondokkal és megpróbáltatásokkal teli volt.
Leghíresebb festményeinek egyike a Gilles. A bohóc arcáról lassan eltűnő
mosoly a létezés félelemmel teli valóságát ragadja meg, és a halálos
betegséggel küzdő Watteau fintorának is tekinthető. Korán kialakult
tüdőbaja miatt 1719-ben Londonba utazott gyógykezelésre, de vagyonát
elvesztette, az orvosi tiszteletdíját és a hazaút költségét
festményeivel kellett előteremtenie. 1721-ben kimerülten tért haza, nem
törődött anyagi helyzetével, jövőjével. Egy műgyűjtő barátja fogadta be,
neki festette utolsó képét. A halála előtti hónapokat félig öntudatlan
állapotban, kezében ecsettel töltötte. 1721. július 18-án halt meg
tuberkulózisban, mindössze 36 évesen. Forrás: MTI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése