"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2018. október 15., hétfő

Szemünk egészsége

Az emberi test felfoghatatlan csodái közé tartozik a látás, a szem működése, összetettsége. Az ember évszázadokig nem is tudott mit kezdeni a látásproblémákkal, majd rájött, hogy különböző segédeszközökkel korrigálhatja a fénytörést, s így javíthatja legfontosabb érzékszervünket. A 20. század végéig kellett várnunk, hogy megtaláljuk a megfelelő technikai eszközöket a tökéletes látáskorrekcióhoz.

A szem a legfinomabb és legérzékenyebb szervünk, melyet a legtöbbet használunk a nap folyamán, így könnyen elfárad. A szemfáradtság gyakori.

A szem naponta átlagosan 300 ezerszer végez mozgást. Ezek lehetnek lassúak, például, amikor olvasáskor a sorokat követed, de lehetnek villámgyorsak is, amikor az autóablakban elsuhanó tájat figyeled. Az összes napi mozgást mindössze hat izom végzi, melyek magát a szemgolyót is mozgatják, valamint a látás élességéért felelnek.
És akkor még nem is beszéltünk azokról a káros behatásokról, melyek a test legfőbb és egyben legérzékenyebb érzékszervét, a szemet érik. Az erős napfény, a mesterséges fények, a számítógépek sugárzása, a tévében látható villogó fények, a szél, vagy éppen a szennyezett városi levegő és a por, mind-mind igénybe veszik, fárasztják és rontják az ember látását. 
A gyakran éjszakába nyúló számítógépezés könnyen a szem fáradásához, később pedig szemszárazsághoz vezethet. Mit tehetünk a szemfáradtság elkerülése, illetve a kialakult, kellemetlen tünetek kezelése érdekében?
A szemfáradtság elsődleges oka egyértelműen a modern életvitel: a szem túlterheltségének legfőbb előidézője a számítógépes munkavégzés, amelynek során gyakran sokkal többet kell egyhuzamban néznünk a monitor képernyőjét, mint amennyit szemünk még a kifáradás jelei nélkül is tolerálni képes.
A számítógép monitorján nem ugyanúgy jelennek meg a betűk, mint egy nyomtatott lapon: tudatosan észre sem vesszük, de itt nem olyan kontrasztosak a színek, és a képpontokból összeálló betűk formája is kevésbé éles és határozott, mint nyomtatásban. A szem nem képes tartósan élesre állítani a monitoron nézett képet, az élesség megtartásához ezért rövid időközönként újra és újra fókuszálnia kell, ami állandó megterhelést jelent a szem belső izmainak.
A szemfáradtság kialakulásában szerepet játszó másik fő tényező, hogy a képernyő előtt ülve hajlamosak vagyunk kevesebbet pislogni: ismert, hogy ha a szem megerőltetése nélkül a távolba meredünk, akkor átlagosan huszonkétszer pislogunk percenként. Olvasás közben ez az érték tízre, a monitor előtt ülve viszont mindössze nyolcra csökken, ami negatívan befolyásolhatja a szemfelszín természetes egyensúlyát. Ennek oka, hogy a szemfelszínt borító vékony folyadékréteg, a könnyfilm egyensúlya megbomlik.



A túlzott számítógép-használaton kívül a szemfáradtság további lehetséges okai között szerepelnek az olyan - részben módosítható - életmódbeli tényezők, mint a túl sok TV-nézés (sötétben, megfelelő világítás nélkül), a hosszabb ideig tartó folyamatos autóvezetés, a túl száraz szobai levegő, a légkondicionált helységekben való egész napos tartózkodás, a légszennyezettség és a cigarettafüstös levegő, és a kontaktlencse-használat is okozhat szempanaszokat.


Őrizd meg a látásod!
A szem egészségének, tehát az éleslátásnak a megőrzése alapvető feltétele a kiegyensúlyozott mindennapi életnek, hiszen ha nem látsz jól, szinte minden tevékenységedben akadályoztatva vagy.
Az éleslátás megőrzésekor két fázisról beszélünk:
az egyik, amikor még látásod jó, és mindent megteszel annak érdekében, hogy ez így is maradjon – például megfelelően gondoskodsz szemeid védelméről, vagy kifejezetten látásvédő vitaminokkal erősíted szemeid egészségét,
a másik pedig, amikor megfelelően korrigálod szemed gyengeségeit.

Megelőzés
A szem, illetve a látás romlásának megelőzése a legtöbb embernek elkerüli a figyelmét, hiszen teljesen természetesnek vesszük, hogy jó látunk. Legalábbis fiatal korban feltétlenül. A szemek elhanyagolása azonban nem csak a húszas években jellemző.

Vitaminok
A szemlencsében 50-szer nagyobb koncentrátumban található például C-vitamin, mint a vérben, mely pótlásának elhanyagolása erős látásromláshoz vezethet. A szemet érő erős ultraibolya sugárzás ugyanis számos szabad gyök keletkezéséhez vezet, melyek ártalmatlanítása a C-vitamin feladata. Így, ha nem fogyasztasz elegendő C-vitamint, a káros szabad gyökök megtámadják a szem membránjait, és károsítva azokat, látásromlást okoznak. Valamint az időskorban gyakran előforduló szürkehályog kialakulásáért is felelhetnek.
  • C-vitamin források: narancs, citrom, mandarin, paprika, fekete áfonya, grépfruit, sárgadinnye.
Ugyanez igaz az E-vitaminra is, melynek szintén erős szabad gyök megkötő hatása van.
  • E-vitamin források: mogyoró, dió, napraforgó mag, mangó, müzliféleségek, fekete áfonya.
Az A-vitamin megelőzi a farkasvakságot és a szemszárazságot. Ha dohányzol, vagy rendszeresen fogyasztasz alkoholt, akkor különösen nagy mennyiségű A-vitaminra van szükséged, mivel a dohány megakadályozz a vitamin beépülését, az alkohol pedig gyorsan üríti a szervezetedben található mennyiség nagy részét.
  • A-vitamin források: csukamájolaj, csirkemáj, marhamáj, répa, krumpli, mangó, sárgadinnye.
Ásványi anyagok
A vitaminokon kívül szükség van különböző ásványi anyagokra is, melyek a vitaminok megfelelő beépülését segítik elő. A szelén például az E-vitamin megfelelő hasznosításáért felel, valamint saját antioxidánsokat termel, melyek a szabad gyökök hatástalanításában játszanak fontos szerepet. A tengeri élelmiszerek, a brazil kókusz és az élesztőgomba nagy mennyiségű szelént tartalmaznak. A cink az A-vitamin elnyeléséért felelős, valamint segít a szabadgyökök semlegesítésében is. Nagy mennyiségű cinket találsz az osztrigában, a búzában, valamint az összes csonthéjasban.
Nagyon fontos, hogy milyen napszemüveget választasz. Soha ne spórolj rajta, és ne vásárolj olyan napszemüveget, melyet optikussal nem ellenőriztetsz. Ha napszemüvegeden nincs UV szűrő, nagyon gyorsan ronthatod látásodat. A sötét lencsék miatt ugyanis pupilláid kitágulnak, de mivel nincs olyan szűrő a szemüvegen, mely a káros sugaraktól megkímélne, fokozott mennyiségben és erősségben jutnak szemedbe.
Torna
A szem tornáztatása nem vesz igénybe túl sok időt, viszont mindennapos alkalmazásával a szemet mozgató izmok jó kondiban tarthatóak, és megelőzhető a szem elfáradásának következtében kialakuló fejfájás is.
  1. Lazítsd el a szemed és bámulj a messzeségbe. Igyekezz gondolataidat is a távolba juttatni, hogy agyad is elszakadhasson a szokásos tevékenységeidtől. Maradj így legalább fél percig.
  2. Ha tévét nézel, vagy számítógép előtt ülsz 5-10 percenként hunyd be a szemed tíz másodpercre, hogy szemgolyód felületét megfelelő mennyiségű folyadék fedje be. A kiszáradt szem viszket és fáj, valamint hajlamosabb a gyulladásokra is.
  3. Ha szemüveget viselsz, óránként masszírozd át orrgyöködet, és közben tarts becsukva a szemed. Ha leveszed a szemüveget, hunyd be a szemed és hagyd, hogy megszokja, hogy nem kell a dioptriához alkalmazkodnia, mielőtt újra kinyitod. Felvevésnél is ugyanígy járj el.
  4. Nézz ki az ablakon és válassz ki négy tárgyat. Szép lassan járj végig rajtuk szemeddel úgy, hogy fejed közben ne mozgasd.
  5. Minden este hunyd be a szemed öt percre, és mozgasd szemgolyód egyik irányból a másikba, majd vissza. Ugyanezt tedd meg fentről lefelé, majd lentről felfelé.
Ha már nem látsz jól
Ha látásod már nem a régi, nagyon fontos, hogy rendszeresen ellátogass a szemészedhez. A túl gyenge, vagy éppen túl erős szemüveg viselése sokkal többet ront a látáson, mint amennyit javít. Tartsd be minden esetben a szemüveg viselési előírást.

Forrás:   - /Ötvenentúl/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése