Titanic

A Titanic roncsát 1985. szeptember elsején találta meg egy kutatócsoport, melyet a francia IFREMER (Francia Intézet a Tengerek Kiaknázására és Kutatására) óceánkutató intézettől Jean-Louis Michele kapitány, a Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet részéről pedig dr. Robert Ballard vezetett. Az éveken át tartó próbálkozások sikertelensége kiábrándította a sajtót, és úgy tűnt, hogy a Titanic roncsának pontos helye örök titok marad. Így amikor a két tudományos társaság, a francia IFREMER és a Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet bejelentette, hogy új expedícióra készülnek, a kaland szerény, sőt elég mérsékelt érdeklődést váltott ki az emberekből, mivel az elsődleges cél mélyvízi gépészeti tesztek elvégzése volt. A részben a National Geographic Society (Országos Földrajzi Társaság) támogatásával az utazást a franciák képviseletében Jean Jarry és a Woods Hole Mélymerülési Laboratórium 42 éves igazgatója, a geológus Robert Ballard vezette. Ballard Kansasban született, kémiát és geológiát tanult a University of Californián, mielőtt a University of Rhode Islanden doktori címet szerzett geológiából és geofizikából. A Titanic iránt az 1970-es évek elejétől kezdett érdeklődni, de akkoriban még nem tudott megfelelő anyagi támogatást szerezni. Miután viszont az Egyesült Államok második legnagyobb tengerkutató intézetében kezdett dolgozni, a lehetőségek is adottak voltak számára. Az expedíció felszereléséhez tartozott az ARGO-Jason, egy új amerikai készülék, amit arra fejlesztettek ki, hogy a kutatók lefényképezhessék az óceán fenekét anélkül, hogy elhagynák hajójuk fedélzetét.  . A francia Le Suroit kutatóhajó 1985 júliusától hat héten át egy igen nagy területet vizsgált át. A Titanic utolsó ismert pozíciójától délre és keletre kutattak. Ballard szerint az előző sikertelenségek oka az volt, hogy nem elég nagy területen folytak a kutatások. A kijelölt rész mintegy 80%-át átfésülték (az óceánkutatók fűnyírásnak nevezték e folyamatot). A Le Suroit végül eredmény nélkül indult vissza, később kiderült, hogy igen közel voltak a Titanichoz. 1985. augusztus 22-én a Woods Hole Knorr nevű kutatóhajója huszonhat fős legénységgel és huszonhárom tudóssal a fedélzetén elindult, hogy folytassa a keresést. Közel 4000 méter mélyen vontatták a hanglokátoros ARGO-t, erőteljes világítással és 5 tévékamerával, melyek mindegyike különböző irányba figyelt. Ennek az a legnagyobb előnye, hogy ellentétben a korábbi rendszerekkel, akár napokig is víz alatt maradhatott, ha szükség volt rá. Az ARGO kamerái Ballard és Jean Louis Michel utasítása szerint arra a területre koncentráltak, amelyet a franciák nem tudtak végignézni és ott kutatták a tenger fenekét. Két hétig semmi jelét nem találták a Titanicnak, csak iszappal és néha halakkal találkoztak. Amikor a kamerák valami sötét foltot láttak, mindig megnőtt a remény, majd újból lelohadt, mikor kiderült, hogy az csak egy újabb szikla. Szeptember elsején, hajnali 1 óra előtt észrevettek valamit. A kamerák kisebb fémdarabokat mutattak. Ahogy tovább pásztázták a talajt, egyértelművé vált, hogy a tárgyak egy roncs maradványrészei. Amikor egy nagy fémhenger jelent meg a képernyőn, Ballard, miután hónapokig tanulmányozta a hajó szerkezetéről készült képeket, rögtön felismerte, hogy a Titanic egyik kazánját találták meg. Visszaidézve ezt a pillanatot, Ballard rendkívül fellelkesedett. A kamerák hosszan követték a nyomot és hatalmas, sötét tárgyat mutató képeket küldtek fel, amelyeken már tisztán látszott a Titanic.

Titaniccal kapcsolatos   állítások-válaszok

Nem voltak távcsövek:

Ez valóban így volt, ez a teória tehát egyértelműen igaz. A későbbi érintett túlélők, és a legénység megmaradt tagjai mind alátámasztják azt, miszerint a távcsövek ugyan a hajón voltak, de mégsem használhatták őket az őrszemek, mivel el voltak téve egy szekrénybe zárva, és a kulcs egy olyan tisztnél volt, aki nem tartózkodott a hajón.

Frank Tower

Ez az úriember a híresztelések szerint nemcsak a Titanic katasztrófáját élte túl, hanem másik két hajó, a Lusitania, és az Empress of Ireland szerencsétlen elsüllyedését is túlélte, így joggal pályázhatna az elsüllyeszthetetlen Frank Tower címre… Ha létezett volna. Ugyanis a három hajó közül egyik utas listáján sem szerepelt ez a név.

90 méteres seb a hajón

Az első beszámolók, illetve kutatások (főként elméletek, hisz ekkor még nem volt meg a roncs) azt állították, hogy a hajón legalább egy 90 méter hosszú hasadéknak kellett lennie ahhoz, hogy az víz alá taszítsa a monumentális szerkezetet. A teória akkor dőlt meg, amikor a roncsokat megtalálták, és átvizsgálták annak teljes egészét, melyből egyértelműen megállapították, hogy nem egy nagy, hanem több kicsi hasadékot vágott a jéghegy a hajótest oldalába, melyek önmagukban még nem süllyesztették volna el a hajót. Azonban a szerencsétlenség közrejátszott, s ezek az apróbb „sebek” pont a legrosszabb helyekre kerültek, melynek nyomán több vízzáró kamra is érintett volt, mint kellett volna.

Több mentőcsónak megmenthette volna a vízbefúlt utasokat

Ez az állítás szintén tévhit. Bár a legtöbb ember azt gondolná, hogy ha lett volna elég mentőcsónak mindenki számára, akkor mindenki megmenekült volna, ennek közel sem olyan nagy a valószínűsége. Tény, hogy nagyobb eséllyel, és sokkal több ember menekül meg, de még így is egészen biztosan lett volna számtalan áldozat, arról nem is beszélve, hogy a legénység nem volt kellően felkészülve, és a mentőcsónakok vízre eresztése is keservesen lassan zajlott. Egyszerűen nem tudták volna az összes csónakot a vízre bocsátani a hajó elsüllyedése előtt. Ezt nagyon jól mutatja a bizonyíték, miszerint a legénységnek az utolsó kettő összecsukható csónakot már nem is sikerült leszerelniük helyükről. Az idő ellenük dolgozott, így a két Englehardt a Titaniccal együtt a mélybe süllyedt.

Amen-Ra múmiája?

Egyesek váltig állítják: a Titanic azért süllyedt el, mert az Amen-Ra elátkozott múmiáját szállította a végzetes estén. Meredek teória? Szerintünk igen, mégis meglepő, mennyien hisznek benne. Pedig az egésznek semmi valóságalapja nincs. Illetve egy pici mégis. Egy hajóút során a híres spiritiszta, William T. Stead elmesélte egy vacsorán, az Amon-Ra múmia történetét (és az átkot), melyet akkoriban mutogattak Londonban, a Brit Nemzeti Múzeumban. Később a tragédia után unatkozó újságírók, és szenzációhajhász magazinok összekapcsolták a két eseményt, remélve hogy cikkük nyomán előléptetés vár rájuk.

Omar Khajjám Rubáiját

A Titanic fedélzetén őrizték Omar Khajjam "Rubáját"-jának egy felbecsülhetetlen értékű példányát. Omar Khayyam (1048 – 1122) egy perzsa matematikus/asztronómus/fizikus beállítottságú ember volt, és állítólag egyik műve, a „Rubáiját” a hajón volt azon a végzetes éjjelen. Maga a könyv nagyon értékes volt, nemcsak tartalma, hanem a külcsín is, hiszen a borítón pávatollas aranydíszítést kapott, és az egész csaknem ezer darab rubinnal, és smaragddal volt kirakva. Egy aukción kelt el 405 fontért, és épp New Yorkba akarták szállítani a Titanicon új otthonába. Ez a legenda akármilyen hihetetlenül hangzik, igaz. A könyv valóban létezett, és ténylegesen a Titanic fedélzetén volt, amikor az elsüllyedt. Sokan próbálták már fölkutatni, hisz értéke nagyon nagy, de eddig senkinek sem sikerült megtalálnia. Ráadásul akármennyire is értékes, valószínűleg nem fedezné a több milliódolláros költségekbe kerülő expedíciókat, melyekkel megpróbálnának a nyomára bukkanni.

/Forrás: LegendaVadász

Titanic utolsó útja /4//

A Ttanic tragédiájának századik évfordulója, a centenárium kapcsán 2012 júliusában nemzetközi expedíció szerveződik, amelynek az Első Magyar Mélytengeri Expedíció is részese lehet. /MTI/


“Farkas Bertalan és Charles Simonyi személyében magyarok megjárták a világűrt, Erőss Zsolt feljutott a világ tetejére, a Mount Everestre, honfitársaink körülhajózták a Földet, s valamennyi országban letették a névjegyüket. Bolygónkon egyetlen helyre nem jutottak még el, a mélytengerek világába” – hangsúlyozta Palkó Zsolt, az expedíció vezetője, a részvételi jogot elnyert The Explorer Society Alapítvány elnöke.

Mint kifejtette, a mélytengerek világa egy speciális terület, ahol rettenetes, 6 millió tonnás nyomás nehezedik a merülőkapszulára. A rendkívül bonyolult technikai feltételek miatt sokkal korlátozottabbak a megismerés lehetőségei, ezért kevesebb expedíció indul a mélytengerek birodalmába, mint a világűrbe.
A rekordkísérleten túl az expedíció szeretné a környezettudatosságra is ráirányítani a figyelmet. “A 19. század végén, a 20. század elején a technika és a természettudományok rohamos fejlődése láttán általánossá vált az a nézet, hogy az emberi lelemény segítségével végleg úrrá lehetünk a természet erőin.
A Titanic tragédiája megmutatta, hogy nem vagyunk mindenhatóak, a természet, a természet erői ma sem legyőzhetők. Napjainkban, a globális felmelegedés korszakában fel kell hívni a figyelmet, hogy a tengerek természeti állapota befolyásolja bolygónk éghajlatát” – fogalmazott az expedíció vezetője.
A felkészüléssel kapcsolatban Palkó Zsolt elmondta, hogy komoly fizikai és lelki tréninget kíván a részvétel. A merülőkapszula háromfős, a kapitány mellett két kutató kap benne helyet.
“Tizenkét órás utat jelent – ebből három órán át tart a merülés, hat órát tölt az expedíció a Titanic roncsai körül, majd további három órán tart a felemelkedés. A mélyben 6 millió tonnás nyomás nehezedik a kapszulára, igen erősek az áramlatok, amennyiben valamilyen műszaki meghibásodás történik, nem sok lehetőség van a mentésre.
A technika pedig, mint ezt a Titanic tragédiája is bizonyítja, nem mindenható. A két szonda egyszerre ereszkedik le, ha bármi történne, a másik szonda manipulátor karjaival esetleg tudna segíteni, de ez az egyetlen remény.
Korlátozottak az oxigén-, víz- és élelmiszerkészletek, ilyen körülmények között csak rövid ideig lehet a túlélést biztosítani egy műszaki hiba esetén” – hangoztatta Palkó Zsolt, hozzátéve, hogy a MIR-szondáknak még nem volt műszaki balesete.