"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. április 27., vasárnap

Ma Rómára figyel a világ

Szentté avatják XXIII. János és II. János Pál pápát.


/ Fotó:



800 ezer - 1 millió zarándokot várnak vasárnap Rómába a szentté avatásra. Ezekből mintegy 250 ezren férnek majd be a Szent Péter térre, a tér és az Angyalvár közötti területre és a Vatikán környéki többi utcába. Mintegy ezer lesz közöttük a magyar zarándok. Lengyelországból 300 ezer hívőt várnak. Összesen 5 000 autóbusz érkezik egész Európából. A tömegben 1,2 millió szentképet osztanak ki XXIII. János és II. János Pál arcképével, a szentté avatási szentmise 150 ezer példányban nyomtatott szövegét és 4 millió palack vizet.
A Szent Péter téren mintegy hatezer pap lesz jelen és ugyanekkora lesz a több mint kilencven hivatalos állami delegáció összlétszáma is. 150 bíboros, 70 diakónus és több mint 800 áldoztató pap lesz a misén, valamint 24 uralkodó és államfő. Rómában 14 óriás vetítőn egyenesben közvetítik a szentmisét. Az egyik ilyen a Colosseum oldalán lóg. Kivetítő áll már a római Leonardo Da Vinci repülőtéren és a milánói dóm terén is, valamint számos más olasz város és település terein. A szentté avatást az egész világon 2,5 milliárdan követik majd. 500 olasz és külföldi moziteremben is egyenesben közvetítik az eseményt.



















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése