4500 éves időjósló madár

Részlet Csalog József: Azújkőkorszak embere
 A magyar régészet regénye című könyvből

Szentestől délre, a mai Sáp-halom és a szegvári vasútállomás közötti félúton, a vasútvonal nyugati oldalán húzódó terület olyan, akár a többi alföldi szántó: egyik esztendőben búzatáblát ringat rajta a szél, a másik évben kukoricatáblák címerei hajladoznak rajta. Ki hinné, hogy 4500 évvel ezelőtt már állott itt egy falu, egy újkőkori- (neolitkori) embercsoport faluja. A Tisza és a Kurca közös árterületének szélén épült, mintegy 15 holdnyi területen, az egykori Kontra tó partján. Volt-e neve, milyen nevű népesség lakta: aligha tudjuk meg. Késői névadója, a régészet azonban adott neki nevet - a Tűzkövest. Tűzköves: mert a szántó-vető szentesi magyar sok tűzkövet lelt itt az idők folyamán.

Az egykori újkőkorszakbeli falu fekvésénél fogva kétféle gazdasági értékkel bíró területre támaszkodhatott. A Kurcának hatalmas tóvá szétterült egyik ága hihetetlenül gazdag volt halban, vízivadban, a tó erdős szele pedig a vízre innijáró erdei vadban. A sok hal s vad a falu napi élelme megszerzésének egyik lehetőségét biztosította. A falu keleti széle miden évszakban megművelhető, termékeny földekhez csatlakozott, maga a falu pedig alig másfél méter magas, széles földparton épült. A jó földek közvetlen szomszédsága a mezőgazdaság felvirágzásához vezetett. Feltehető az is, hogy a galériaerdőtől elhódított irtásföldet művelték meg.

A település életének alakulására a környezet arculatának kettőssége hatott. A lakosság megélhetésében komoly szerep jutott a halászatnak, a vadászatnak, de legfőképpen a növénytermelésnek és a kezdeti fokon álló állattartásnak. A jófajta halat szarvasagancsból hasított és faragott, fa nyélre erősített, két oldalán szakás (ellen-horgos) szigonyokkal szúrták föl egyetlen fatörzsből vájt bödön-hajóikról, vagy hatalmas, marhacsontból faragott horgokkal fogták. Fonálból kötött hálót nem használtak, s így hálónehezékekre sem volt szükségük. Olykor, ha medrébe visszatért az áradás, a megapadt vizet iszalaggal összekötött rőzsekötegekkel "húzták meg", de olyankor is csak a gallyak közé szorult nagy halakat gyűjtötték össze. A Tisza egyik réges-régi ágából kialakult Kurca akkoriban a Körösnek a vizet is felvette és a Tisza élő medrébe torkollott. Némi túlzással mondva, több volt benne a hal, mint a víz.

A félöles csukákat és harcsákat, téli időre készülve, meg is füstölték. Jó kétméteres átmérőjű, méteres mélységű, lapos fenekű, földbe ásott gödrök szolgáltak erre a célra, kúp alakú, karóvázas nádfedéllel. A füstölőbe földbe vájt lépcsőfokok vezettek, aljukon égett a füstöt adó tűz, a tetőhöz gúzsolt lécekből pedig sorjában lógtak le a kopoltyújuknál fogva felaggatott csukák és harcsák.

A tűzkövesi madár

Tűzkövesnek ugyan kár volt tegnap búcsút mondanom. Kirándulást terveztem a Bükkbe és a Dunántúlra, de mára minden felől beborult az ég s a rádió is országos esőt jósol. Pedig megnézhettem volna a 4500 éves időjóslót! 

Irodám ablakában néhány homokkőből kifaragott és egy agyagból mintázott, cseréppé kiégetett, félarasznyi madárfigura lóg sodort lenfonálon. Formájuk főleg talán azért utánozza a madár alakját, mert a madár repül s mert a zsinórra akasztott utánzat ezt az állapotot érzékelteti. 

Mire és hogyan használták a zsinórra akasztott madárfigurákat? Kísérletek nélkül erre gondolni sem mertem volna, noha az évezredes titok megfejtése egyszerű volt.

A tűzkövesi madárkát réteges homokkőből faragták; szárnyai -- nehogy letörjenek -- testéhez simulnak, kúpos csőre van, farkát szépen kifaragta az egykori műves, két kicsiny lábán azonban sehogy-sem áll meg. Megvizsgáltam jó néhány hasonló korú madárszobrocska fényképét és többről gipszmásolatot szereztem be és kitűnt, hogy egyikük sem áll meg a lábain, illetve legtöbbüknek nincs is lába. Zsinórra azonban könnyen felkötözhetők. Legrégibb példányaik még az őskőkorból valók, s ezeket mamutagyarból faragta ki a mai   Ukrajnában élt jégkori ember.

Zsinórra akasztható madárfigurákat már sok-sok évezreddel az újkőkor előtti időben is készítettek; az újkőkori darabok formasajátságai pedig elárulták, hogy az agyagból formált és cseréppé kiégetett darabok végül is különböző fából, csontból faragott, palaszerű kőzetből csiszolt, vagy csak agyagból kigyúrt, ki sem égetett hagyományos formák után készültek. Sokatmondó áruló jel volt az is, hogy sok kőkori madárfigura idólok, azaz ős- és szellemképmások társaságában került felszínre. Ebből ugyanis az volt sejthető, hogy különös madáralakjaink szintén az akkori vallási elképzelések szolgálatában álltak. Mindez természetesen még kevés és eléggé homályos sejtés volt. Többet akartam megtudni s ezért hagytam, hogy a tűzkövesi madárka önmagát árulja el.

Az egyik madarat sodort lencérnára, a másikat lószőrből sodort fonálra erősítettem. A lószőrt ugyanúgy sodortam össze, mint ahogyan gyermekkorunkban a verébfogásra szánt hurkot készítettük. A két madarat ágfából szerkesztett állványra akasztottam s az íróasztalon helyeztem el.

Délben a két madár mar orrával felém fordult. El is köszöntem tőlük, magukra hagytam őket s csak a délután megeredt nyári zápor vetett haza. Addigra azonban mar megszólaltak a kísérleti madarak a maguk néma hangján. Nem csipogtak, csak majdnem teljesen hátat fordítottak. Elmozdulásuk mértéke nem volt egyforma; a lószőrzsinóron csüngő lustább volt, alig negyed fordulatot tett balra.

A titok ezzel megoldódott. A zsinór rostjai a párás levegőtől megnyúltak, s mert a zsinór sodrott zsinór volt, a térfogatváltozásnak szükségszerűen torzióba kell áttevődnie. A sodort zsinóron csüngő madárka ezért fordul el zsinórtengelye körül s ezért fordult vissza majdnem félfordulatta1 a kísérlet megkezdésekor elfoglalt helyzetén is túl akkor, amikor a szép idő ismét állandósult.

További kísérleteim során bebizonyosodott, hogy az időnként megfigyelt elmozdulás irányából már több órával az eső előtt meg lehet jósolni a várható időjárás-változást. Ha néha eső helyett csak beborul, vagy ha a szél elviszi a felhőket, a csalódás nem nagyobb, mintha a meteorológiai jelentést tekintettük volna csalhatatlannak.

A sodort zsinóron csüngő tárgynak természetesen nem kell feltétlenül madár alakúnak lennie. A zsinórra akasztott bogrács, a vízszintesen kiegyensúlyozott bot, vagy bármi egyéb tárgy, ugyanígy elfordul, illetve több fordulatot is tesz a jó és a rossz idő között, ha a zsinór hosszabb a kelleténél. Ezt az egyszerű jelenséget a természettel közvetlenebb kapcsolatban élő, a természeti változások következményeit nálunk jobban megérző őskori ember éppen úgy megfigyelhette, mint azt, hogy bizonyos madarak vonulása mély vagy magas repülése, hangjának változása is bevezetője bizonyos éghajlati változásoknak. Tudjuk, hogy az ókori Róma egyik papi testületre, az augurok a madarak röptéből és hangjából hivatásszerűen válaszoltak meg minden hozzájuk intézett kérdést, de nem tudtuk, hogy a jóslásnak ezt a módját zsinórra akasztott madár alakú varázsszerek "égi hírnökök" és madár alakú csörgők segítségével már a kőkorban is felhasználták a maguk hasznára a nagyhatalmú varázslók. Tény, hogy ezek a varázseszközök higrométer módján egyszerűen a levegő párateltségét jelzik, de mert madár alakjuk volt, s mert bizonyos madárfajtákhoz világszerte számtalan hiedelem fűződik: a hiszékenység vámszedői nemcsak esőt és szép időt, hanem mindent megjósoltak, amit csak lehetségesnek tartottak.

 Tűzkövesen talált mintás cserepek