Tornyai az Alföld jelenségeiben önmagát festette meg. Tájképein megérzik, hogy festőjük maga is annak a földnek terméke, amelyen képei megszülettek. A megmérhetetlen égnek, a gyász-sorssal terhes vagy viharozva vágtató felhőknek gyermeke. Szeme a szegény föld szürke színén szomorodott meg. Otthona a szegény földmíves apa kunyhója volt, végzete: viaskodás az élet gondjával. Világéletében szegény emberek nehéz sorsa volt a környezete. S hiába szabadult ki Párizsba, hasztalan telepedett meg Pesten - szűkebb hazájának nyomasztó élményei oda is elkísérték: vele ment a szegénység, a nélkülözés, a bánat, a keserűség. Tőlük lett aránylag korán olyan rézmetszetre emlékeztetően keresztül-kasul barázdás az arca. Az Alföld alacsonyan járó szürke felhői vetettek árnyékot életére. Nehéz élet volt. A sors sok mindent megtagadott tőle, megtagadta azt is, ami minden művész életében döntő jelentőségű: képességei teljes kifejtésének lehetőségét. Nagy képek megfestéséről álmodozott, akkora vásznakról, mint amilyenekkel nagy pályamutatója, Munkácsy ajándékozta meg nemzetét.
Jó ideig Munkácsy igézetében élt. Nem úgy került belé, mint más kortársai: a divat hajtóerejénél fogva vagy a ragyogó tehetség vonzóerejétől húzva, hanem a belső rokonság érzése vitte feléje. Tornyai temperamentumra rokon lélek volt Munkácsyval. Munkácsy művészetében megtalálta a módját annak, hogyan érzékítse meg azt, ami legsajátosabb önmagában. Munkácsy feketébe ágyazott színeiből és merészen fölrakott fehér fényfoltjaiból bátorságot merített arra, hogy komor kedvét maga is sötétbe ágyazza. S a mester ecsetének lendületes járása megmutatta neki, hogyan lehet a temperamentumát megfékezetlenül átvinnie a vászonra. Munkácsy hatásának bizonyára nem kicsiny a része abban, hogy Tornyaiból egyik legmagyarabb festőnk lett.
/Elek Artúr:Tornyai János-részlet/
Juss
Padon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése