"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. január 30., péntek

Áje-Áje maki - Madagaszkár

Madagaszkár azért mentőcsónak egy másik időből, mert számos faj csak itt maradt fenn, ilyen például az áje-áje maki. 

 A véznaujjú maki annyira rejtőzködő életet élt, hogy amikor egy Sonnerat nevű utazó a XVIII. században elfogott egyet közülük, és bemutatta azt a bennszülötteknek, azok  áje-áje kiáltásokkal fejezték ki csodálkozásukat. „Egy kicsit olyan, mintha több állatból lenne összerakva: egy kissé megnyúlt orrú macskára rábiggyesztve két denevérfül, szájában hódfogakkal, hatalmas szemmel, nagy, strucctollszerű farokkal, olyan középső ujjal, mint egy hosszú, elszáradt gally és két hatalmas szemmel, amely látszólag egészen más világba néz, valahová az ember bal válla mögé."

Gerald Durell- Madagaszkári mentőexpedíció - A vénzaujjú maki meg én  /részlet/

"Az ágakon közeledett felém a homályban, átható tekintetű kerek szeme izzott, kanálforma füle, akár a radarernyő, ide-oda járt, mindegyik külön-külön, a maga akaratából, fehér bajsza rezgett-mozgott, akár a szenzor, fekete mancsa, vézna, hegyes ujjaival – a harmadik fantasztikusan hosszú volt kényesen kocogtatta előrehaladtában az ágakat, mintha csak zongorista játszana egy különlegesen bonyolult Chopin-etűdöt.
Walt Disney-féle boszorkányos fekete macskára emlékeztetett, a tetejébe egy árnyalatnyi hasonlatossággal E. T.-hez, a Földönkívülihez. Ha a Marsról megérkezik a repülő csészealj, vélhetőleg ilyesmi bukkan ki belőle. Mintha a Lewis Carroll Szajkóhukkja elevenedett volna meg, nagy káka-törzsek erdején.
Vállamra ereszkedett, hatalmas, delejes tekintetű szemével arcomba bámult, s karcsú ujjait oly értőn jártatta végig szakállamon-hajamon, mint holmi borbély. Lecsüggő állkapcsában óriási, vésőforma fogakat láttam, fogakat, amelyek szüntelenül növekedtek, s én mozdulatlanul ültem. Szajkóhukk apró, horkanó zajt hallatott – „höhh” –, és az ölembe ereszkedett. Ezután szemügyre vette a sétabotomat. Fekete ujjai úgy játszottak rajta, mintha fuvola volna. Majd előrehajolt, és irdatlan fogainak két harapásával akkurátusan kettészelte a botot. Szemmel látható bosszúságára nem lelt benne lárvákat, hát visszatért a vállamra. És megint fésülgetni kezdte szakállamat-hajamat, mint holmi szelíd kis gyerekszellő.
Ekkor azonban, rémületemre, felfedezte a fülemet. Itt aztán alighanem fenséges méretű és királyian zamatos lárvák rejtőznek – mondta magában. Gyengéden morzsolgatta, mint ínyenc az étlapot, majd roppant óvatosan belehatolt vékony ujjával. – Hát akkor most megsüketülünk – sóhajtottam megadóan. – Menj arrébb, Beethoven, adj egy kis helyet. – De legnagyobb meglepetésemre alig éreztem az ujjat, amint radarszonda módjára letapogatta a fülemet, hátha talál valami elrejtett csemegét. Mivel azonban kukacoknak se íze, se bűze nem jutalmazta kutatását, Szajkóhukk még egy halk – és bosszús – „höhh”-öt hallatott, és visszamászott az ágak közé.
Így esett megismerkedésem véznaujjú makival – szülőföldjén „áje-áje” a neve –, és menten láttam, hogy jósorsom merőben hihetetlen teremtménnyel hozott össze. Segítségre szorul, hát segítenünk kell neki. Hogy kihalni engedjünk egy ilyen elképesztő és bonyolult teremtményt, az éppolyan elképzelhetetlen, mint tűzre vetni egy Rembrandtot, diszkót telepíteni a Sixtusi Kápolnába, vagy lerombolni az Akropoliszt, hogy a helyén felépüljön a Hilton. Márpedig igenis fennáll a veszély, hogy az áje-áje, ez a különös teremtmény, amely már-már mitikus tekintélynek örvend Madagaszkár szigetén, eltűnik a föld színéről. Varázslatos állat – nem csupán biológiai értelemben, de a malgas nép gondolatvilágában is, akik között él, és, fájdalom, pusztul.
Ezt a különös állatot 1782-ben írták le először, a legkülönbözőbb tulajdonságok valóságos anatómiai kotyvalékaként, úgyhogy a tudósok évek hosszú során át nem tudták, hová tegyék. Nyilvánvalóan nem közönséges maki, és masszív fogazata miatt egy darabig nem is tartották rágcsálónak. Végül is eldöntötték, hogy az áje-áje – az áje-áje; egy makifaj, de egyedibb lakója a bolygónak, mint bármely más teremtmény. Saját külön családot ruháztak rá, és dallamos névre, Daubentonia madagascariensis -nek keresztelték.

Gerald Durrell és alapítványa tett sikeres lépéseket az állatok megmentése érdekében.


1884 és 1932 között különféle európai intézetek már tartottak véznaujjú makikat, de csak csekély eredményeket értek el. Az állatok nem szaporodtak, ami nem is meglepő, mivel a legtöbb egyedül volt elszállásolva. Ezt követően több mint 50 éven át nem voltak Madagaszkáron kívül élő áje-ájé-k (Durrell Wildlife Conservaton Trust).

1990-ben a Jersey Zoo elkötelezte magát az éjszakai aktivitású főemlősök védelme mellett, amikor is hat egyedet hoztak be Madagaszkárról a Malgasz Kormánnyal kötött egyezmény értelmében, hogy egy fogságban történő tenyészprogramot alapítsanak. Minden külföldre került véznaujjú maki, és azok utódai is a Madagaszkári Köztársaság tulajdona (Durrell Wildlife Conservaton Trust).
 
Madagaszkár (régebbi nevén: Malagaszi Köztársaság, malagasul: Repoblikan'i Madagasikara, franciául: République de Madagascar), egy szigetország az Indiai-óceánon, az Afrikai kontinens délkeleti partjánál. A nemzet magába foglalja Madagaszkár szigetét, melynek területe 587 041 négyzetkilométer, és ezzel a világ negyedik legnagyobb szigete. Az országhoz továbbá számos kisebb sziget is hozzátartozik. Miután a sziget korán elvált minden más kontinenstől, a növény- és állatvilág teljes elszigeteltségben tudott fejlődni, ezért az itteni élővilág igen egyedinek számít. Következésképpen, Madagaszkár indokolható álláspontok szerint egy önálló kontinensnek számít, mivel az itt élő fajok 90 százaléka endemikus élőlénynek számít, azaz sehol máshol a Földön nem található meg.
A kutatók régen azt hitték, hogy Madagaszkár az I. e. 200 és 500 között települt be, a Borneó szigetéről érkező népekből, majd később a Mozambikból letelepült bantu népből. Ez az elmélet mára megdőlt, a benépesítést mai kutatások 1200. körülre teszik.  Az ország kultúrájában jelentős szerepet töltöttek be, és ma is töltenek, a bevándorlók, az arabok, a kelet-afrikaiak, a malájok és a jávaiak, valamint az indiaiak, kínaiak és az európaiak (elsősorban a franciák). Az itteni őshonos népnek a malagasok számítanak./Wikipedia/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése