Az EKG vizsgálat során a szív elektromos feszültségváltozását
regisztrálják.
Az emberi szívizomzat összehúzódása, munkavégzése során bioelektromos áram keletkezik az úgynevezett szinuszcsomóban, amely továbbterjed a pitvarban, majd a kamrák felé, és az izomzat ritmusos összehúzódásával tartja fenn az életet adó vérkeringést. Az EKG olyan műszer, amely alkalmas arra, hogy e potenciál változások szétterjedését a test felszínén megfelelően elhelyezett érzékelők, elektródák segítségével mérje, változását diagramon rögzítse. Ezek a görbék a szívciklus (összehúzódás, ellazulás és telődés) minden fázisának eseményeit mutatják, jelzik az inger képződését.
Az eljárás nem új, a felfedezése és kidolgozása a XX. század elejére nyúlik vissza. Willem Einthoven holland fiziológus kutatóorvos a Leideni Egyetem élettani intézetének professzora 1901-ben kezdett el dolgozni a „húros galvanométer” kifejlesztésén. Ez a készülék volt az elektrokardiográfia (EKG) előfutára, ezzel vezette el és jelenítette meg a szív elektromos jeleit. A holland tudós elektródákat helyezett el a beteg jobb és bal karján, valamint a bal lábán (Einthoven-elvezetések). Fotólemezen rögzítette a feszített húrra rögzített, áramjárta tekercs rezgéseit. Több mint 5000, állatokon és embereken végzett EKG kísérlet után, 1907-ben a nagyközönségnek is bemutatta az eljárást. Munkájával 1924-ben elnyerte az orvosi Nobel-díjat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése