"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. október 2., szerda

1761. október 2. - Mikes Kelemen

Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc fejedelem hűséges híve 1761. október 2-án hunyt el pestisben a törökországi Rodostóban (ma Tekirdag).

Mikes a korai felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja volt, Rodostóban francia nyelven megjelent jelentős műveket fordított magyarra, és itt írta fiktív leveleit képzeletbeli nénje, P. E. grófnő számára Konstantinápolyba. A Törökországi levelek címmel 1794-ben megjelent Leveleskönyvet később török és több idegen nyelvre is lefordították. A Leveleskönyv irodalmi értékén túl egyben a bujdosó magyarok rodostói életének hű krónikája.




Zágoni Mikes Kelemen székely nemesi család sarja volt. Apja Thököly híve, akit a császáriak elfognak és kivégeznek. A protestáns fiúnak a család egyik katolikus barátja lesz a gyámja, ennek hatására maga is katolizál, a jezsuiták kolozsvári gimnáziumában tanul. A kuruc hagyomány és a katolikus vallásosság együtt igen alkalmassá teszi, hogy Rákóczi Ferenc fejedelmi udvarába kerüljön. Tizenhét éves korában a fejedelem apródja lesz. Példaképe, eszményképe Rákóczi, akit híven szolgál mindhalálig. S amikor már a bujdosó fejedelem nem él, a hűséges Mikes az emlékét szolgálja mind a maga haláláig.
A bukás után Rákóczival megy a számkivettetésbe. Párizsban és Versaillesban már a hontalan fejedelem bizalmas titkára, az is marad mindvégig. Öt évig élnek Franciaországban. Ez idő alatt Mikes nemcsak jól megtanul franciául, hanem megismerkedik a kor francia, sőt némiképpen angol irodalmával is. Az irodalomkutatók a Levelekből és a fordításokból egész könyvtárra való könyv szerzőinek nevét állították össze, akiket többé-kevésbé ismernie kellett. XIV. Lajos kora ez: a francia klasszicizmus százada, amelyben többek közt divatos irodalmi forma a leveleskönyv. Mikes majd idővel maga is leveleskönyvet ír, anélkül hogy mintáit utánozná, de kétségtelen, hogy Versailles ihlette a műfajra, amely annyira megfelelt csevegő természetének.
Amikor Rákóczi csalódott a francia udvar külpolitikájában, nem volt mit keresnie tovább Versailles-ban. A szultán pedig meghívta. Most az ősi ellenségben, a törökben reménykedtek, hogy előbb-utóbb segítséget nyújt Bécs ellen. Ebben is csalódniuk kellett, de legalább biztonságos otthont találhattak Törökországban, ahol végül is Rodostóban jelölték ki lakhelyüket. 1717-től 1761-ben bekövetkezett haláláig, tehát negyvennégy évig élt Mikes Kelemen Törökországban.
Élete nyugodalmasan egyhangú volt. Egyetlen nagy szerelme reménytelennek bizonyult: Zsuzsika inkább az idős és kopasz, de gróf és gazdag Bercsényi Miklóshoz ment feleségül, s el is költöztek Rodostóból. Az emigránsok lassanként kihaltak, 1735-ben meghalt a fejedelem is. Ezután volt némi remény egy felszabadító háborúra, Rákóczi idősebbik fia, Rákóczi József állt az élükre. De ebből a háborúból sem lett semmi, és Rákóczi József is ifjan meghalt. Ebben az időben Mikes egy ízben Moldvában járt követségben, és távolból látta az erdélyi hegyeket. Fellángolt újra a szüntelen parázsló honvágya. Később kérelmezte, hogy hazamehessen, de nem kapott rá engedélyt. Idővel már csak ő élt a Rákóczival elindultak közül, de jöttek közébük új hontalanok, ekkor ő a magyar emigránsok hivatalos elöljárója, törökül: ő a basbug. Azután ő is meghalt...


A  RODOSTÓI  KAKUKK

Gulácsi népmonda

A rodostói bujdosókat erősen kínozta a honvágy, ébren is csak álmodoztak, mindig Magyarországon jártak.
A fejedelem ebben is példát mutatott híveinek, sohasem panaszkodott honvágyról, nem keserítette őket a múlt emlegetésével.. Egyszer mégis felsóhajtott:
- Csak még egyszer hallanék egy kis hazai kakukkszót!
Meghallotta ezt a sóhajtást Mikes Kelemen, a fejedelem hűséges kísérője. Mindjárt azon kezdett töprengeni hogyan szólaltassa meg a kakukkot a rodostói kertben.
Nem sokáig töprengett, másnap reggel titokban kiosont a kertbe, ott egy fa alatt a fűbe hasalt, tenyerét a szájához tette, és elkezdte a kakukk szavát utánozni.
Meghallja Rákóczi fejedelem a rodostói kakukkszót, és igen elcsodálkozik rajta.
Keresni kezdi a kertben, ugyan merre lehet a kakukkmadár? Ahogy keresi, ott látja hűséges íródeákját, Mikes Kelement a fűben.
Mindjárt tudta, hogy ő a rodostói kakukk, s hű emberét könnyes szemmel megölelte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése