"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. október 30., szerda

Mit mivel és hogyan együnk?

 
Az étkezési etikett betartására többek között azért is érdemes ügyelnünk, mert az evőeszközökkel kapcsolatosan számos hiedelem is kialakult, márpedig ha nem vagyunk figyelemmel e szabályokra, könnyen lehet, hogy megbántjuk babonás vendéglátónkat, asztalnál ülő ismerősünket. Többfelé élő hiedelem például, hogy nem szabad kést tenni a villa ágai közé, ha az asztalra tett villa ágai felfelé állnak. Azt mondják, az előírás megszegője veszekedni fog az asztaltársával, ha pedig egyedül étkezik, azzal, akivel a legközelebb leül enni. Ha a vendég az evés befejezése után a kést és a villát egymáson keresztbe fektetve hagyja a tányéron, azt jelenti, hogy az étel pocsék volt, és balszerencsét kíván a szakácsnak.


Kenyér - a kenyereskosárból nem kell villával venni a kenyeret, hanem a szeletet nyugodtan meg lehet fogni, és rátenni az erre a célra elhelyezett kenyértányérra, vagy ennek hiányában a szalvétára, a tányérunk mellé. Apró darabkákat törve fogyasztjuk a kenyeret, nem szükséges kést használni. 

A tojást tojástartóban szolgáljuk fel, és kiskanál jár hozzá. A kemény tojásokat megpucolva, mártás kiséretében szokták tálalni, ebben az esetben villával kell elfogyasztani.

A meleg és hideg húsokat késsel szeleteljük és villával esszük meg. Nem illik összedarabolni az egész húst, mindig csak annyit vágunk, amennyit el is fogyasztunk, aztán jöhet a következő darabka.

A darált húsból készült ételeket nem vágjuk késsel, hanem villával szedünk belőle egy-egy falatot.

A meleg halételeket a halhoz való evőeszközökkel /halvilla, halkés/ fogyasztjuk. A halcsontokat a tányér szélére tesszük. 

Gyümölcsök: a szőlőszemeket  leszedjük  a szárról, a tányérra tesszük és egyenként megesszük. Az almát a gyümölcskéssel 4-8 részre vágjuk fel, kiszedjük  a magházat, majd darabonként/szeletenként esszük meg. A mandarint, narancsot kézzel megpucoljuk, cikkekre szedjük és máris lehet fogyasztani.

Ha pudingot tálalunk,akkor úgy terítjük az asztalt, hogy a villa a tányér jobb oldalán legyen, mert ezt az ízletes édességet jobb kézzel, villával kell enni.

Miközben étkezünk, az éppen használt evőeszközt a kezünkben tartjuk. Ha befejeztük az evést, nem kérünk többet, akkor a villát, kést, kanalat - amivel ettünk - egymás mellé helyezzük a tányérra úgy, hogy nyelük jobbra legyen.

Ne töltsünk italt egy olyan pohárba, amely nem teljesen üres.

Vannak különféle tálalási típusok.

Svájci típusú tálalás: mindenki elé odateszik az ételt, a tányérral együtt.

Angol   típusú  tálalás: a tányér üres,tálakon, tálcákon hozzák ki az ételt, és a felszolgáló szedi ki a vendégek tányérjára. Ilyenkor a kínálás mindig a vendég bal oldaláról történik.

Francia típusú tálalás: a tányér üres, az angol tálaláshoz hasonlóan kihozzák az ételt, de a vendég maga szedi ki a tányérjára- késsel és villával.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése