"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. június 3., péntek

egy kiállitás..

Kínai agyaghadsereg.

Budapesten az első kínai császár agyaghadserege
/másolat/, a világörökség egyik csodája.


A Csin Si Huang-ti kínai császár sírjában talált több ezer agyagfigurát a világ nyolcadik csodája néven emlegetik. .

Az agyaghadsereg története a kínai császárok korába vezet vissza. Időszámításunk előtt 210-ben Csin Si Huang-ti kínai császár meghalt, de még életében megrendelte pompás síremlékét. Ezt találták meg 1974-ben kútfúrás közben  földművesek. Eleinte senki sem hitt azoknak a híreknek, hogy egy óriási, életnagyságú hadsereget találtak, mely természetes agyagból készített katonákból áll. A kincs létezése azonban beigazolódott,  és 1987-ben az UNESCO világörökség része lett. A világ 8. csodájának is nevezik.

Az ásatásokat végző régészek szerint az eddig fellelt agyagharcosok egy olyan, még nagyobb agyaghadsereg katonái, amelyet Qin Shihuang sírjában, illetve körülötte temettek el és amelynek nagy része ma is feltáratlan.
A kínai agyagharcosok régészeti és egyetemes kultúrtörténeti jelentőségét nehéz túlbecsülni, hiszen a kínai civilizáció egy rendkívül fontos, meghatározó jelentőségű, de korábban kevésbé ismert időszakáról nyújtanak páratlan értékű és gazdag ismeretanyagot. A leletegyüttest annak gazdagsága és méretei a század egyik legnagyobb régészeti felfedezésévé avatják. Az agyaghadsereg értő, tudományos vizsgálata nagyban hozzájárulhat a hadtudományi - elsősorban hadtörténeti - ismeretek bővítéséhez is. A fegyverek, a katonák elhelyezése, az alkalmazott hadirend a kor magas szintű hadi kultúráját, hadviselése módjait hadsereg-szervezési elveit és megoldásait teszi hozzáférhetővé a tudományos elemzés számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése