a magyar Parlament..

Az Országház építésének története

Ma már el sem tudjuk képzelni a Duna-partot nélküle, pedig "csak" száz éve ékesíti teljes pompájában a fővárost. Hogyan született, miért épp ilyen lett és milyen lehetett volna az ország háza? A cikk az Országház megszületésének történetét mutatja be, a tervektől a megvalósulásig.

Az ötlet megszületik

Az Országház felépítésének ötlete először a 19. század első felében, az 1830. évi országgyűlésen merült fel konkrét javaslat formájában, ám majd' egy évtizedet kellett várni az első lépésekre. Ezalatt az idő alatt József nádor az előzetes tervek és a hozzávetőleges költségvetés kidolgozásán fáradozott, majd felkérte Pollack Mihályt, a kor egyik legkiemelkedőbb magyar építészét az épület megtervezésére, anélkül, hogy az épület helyét megjelölte volna.

A Pollack-féle elképzelés szerint így nézett volna ki a magyar parlament:

Az épületet a tőle megszokott klasszicista stílusban tervezte meg, melynek egyes elemei (homlokzatrajz, kápolna) az uralkodó stílust az akkoriban újra divatos firenzei reneszánsz palotaépítészet és a gótika jegyeivel vegyítették volna: a homlokzatrajz rusztikás-kváderes tagolása jellegzetes jegye volt a firenzei reneszánsz palotaépítészetnek.

Pollack terve azonban feledésbe merült, mert az 1843/44. évi országgyűlés elvetette, mondván, hogy túlságosan nagy költségeket igényel a felépítése. Ugyanakkor a terv elvetésében közrejátszhatott az is, hogy jobbnak látták, ha nemzetközi pályázatot hirdetnek meg a tervek elkészítésére.

Tervek vetélkedése - avagy milyen lehetett volna a magyar Parlament

Az első pályázat - 1844

A pályázati kiírás 1844 nyarán jelent meg, s november végi határidővel várta a terveket a lipótvárosi Új piac területén (a mai Erzsébet téren) felépítendő Országházra. A tervek azonban hiába érkeztek. A következő országgyűlésen (1847/48) a forradalmi események sodrában nem jutott alkalom az elbírálásukra. A szabadságharc bukása után pedig elvesztette aktualitását az ügy. A számos, Európa jeles építészeitől beérkezett pályázat java része nyomtalanul eltűnt. Tudomásunk van Van der Nüll és Sicardsburg (félköríves stílus), A.R. Riegel (klasszicizáló terv), Wilhelm Stier (gótikus fantázia-építmény), Alois Piscl (klasszicista), Lemberg (3 kerek épület), Metzger és Feszl Frigyes (orientalizáló félköríves stílus) pályázati terveiről, de nem mindegyikük adta be végül a kész tervet.

Van der Nüll és Sicardsburg Országház-terve, 1844.

Wilhelm Stier pályaterve

A második pályázat - 1882

Évtizedeket kellett várni az újabb pályázat kiírásáig. Bár a téma már az 1861. évi országgyűlésen újra napirendre került, egyelőre csak egy ideiglenes Képviselőház felépítésére írtak ki pályázatot, melynek elbírálása megint csak évekig halasztódott. Végül 1865-ben Ybl Miklós tervei alapján láttak neki a képviselőház felépítéséhez a Sándor utcában. A neoreneszánsz épület egészen 1902-ig, az új Országház átadásáig szolgált a törvényhozás helyéül.

1880-ban végre megszületett a döntés az állandó Országház építéséről: a pályázati kiírás felsorolja a szükséges helyiségeket, műszaki elvárásokat, az épület helyéül pedig a mai Országház helyét, a Kossuth teret (akkoriban Tömő tér), a Duna-partot jelöli meg. A pályázatra többek között az alábbi tervek érkeztek:

Hauszmann Alajos - "Patres conscripti" című pályázat - díjazott. A bíráló bizottság értékelte a tervrajz áttekinthetőségét.

Schickedanz Albert és Freud Vilmos - "Alkotmány II." című pályázat - díjazott. A legfelgyelmezettebbnek és legösszefogottabnak ítélt terv.

Otto Wagner és társai - "Scti. Stephani Regis" című pályázat - díjazott. Hibául rótták fel, hogy nem praktikus: a két üléstermet a hosszú épület két végére tervezte.

Fellner és Helmer - "Moriamur pro rege nostro" című pályázat. Hibája az elbírálók szerint, hogy a kupola szervetlenül nyúlik ki az épületből, és zaklatott hatást kelt az épület sziluettje.

Emil Förster - "Magyarország nem volt, hanem lesz" című pályázat. A terv hibája, hogy öt gyalogbejárót tervezett az alsó rakpartra, ami a megfelelő helyismeret hiányáról árulkodik.

Steindl Imre - "Alkotmány I." című pályázat - díjazott, végül a pályázat győztes terve.

Végleges döntés - vég nélküli viták

Steindl Imre terve sorsolás útján nyerte el az első helyet, ám mielőtt az építkezésbe fogtak volna, a Bizottság néhány változtatást eszközölt: gyakorlati szempontok miatt félemeletet iktattatott a földszint és az első emelet közé, s a homlokzati két főtorony és az üléstermek feletti 4-4 torony kupoláját hegyes sisakokra "cseréltette".

A Parlamentet már épülése közben rengeteg kritika érte, az érdeklődés középpontjában állt. A Pester Lloyd és számos hírlap hasábjain gyakorta találhatunk vele foglalkozó írásokat, melyek elsősorban az épület neogótikus stílusával foglalkoznak. Legtöbben azt kifogásolják, hogy a gótikus stílus teljesen idegen a magyar nemzettől, mivel német jellegű, a katolikus miszticizmus terméke, és holt stílus lévén gátolja a képzőművészet fejlődését. A felfokozott érdeklődés és az erősen kritikus hozzáállás érthető, hiszen a magyar államiság és alkotmányosság szimbólumának szánt épületnél a stílus sem lehetett közömbös.

Az érvvel szemben Steindl Imre így foglalt állást:

"Az egész épületet góthikus stílusban terveztem. A középkornak e remek stílusa... lelkesedést keltő tökéletes szépségeivel, magasba törekvő határozott formáival az anyagi világnak a szellemi világgal való összeköttetését legszebben jeleníti... Én az új országháznál új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igen is arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be."

Tömeg, stílus és elhelyezés is szimbólumértékű volt tehát: az épület két hatalmas szárnya a felső- és az alsóháznak adott helyet, a történetiséget sugalló neogótikus stílustól idegen központi kupola a két ház egységét jelképezi, elhelyezésében pedig érvényesül a gyakori szempont: a törvényhozás az uralkodói palotával átellenben legyen. Budapesten az ugyan nehezen volt megoldható, lévén a királyi palota a budai Várban, de a pesti Duna-parton elhelyezkedő Országház a maga kupolás tömegével jó városépítészeti ellenpárját adja a budai Várpalotának.

Az eredeti terv szerint az új Országház átadása az 1896. év, a millenniumi ünnepségek csúcspontja lett volna. Az pályázat határidejére beérkezett 19 terv elbírálása, az építkezés nehézségei és a módosítások azonban túllépték az időkeretet (és a tervezett költségvetés határait is), így az épület véglegesen, kívül-belül csak 1904-re készült el. A millenniumi ünnepségek alkalmával csupán a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket hozták be az épületbe. Ám a kész épület sem nyűgözött le egyhangúlag mindenkit, sőt:

"Mert ha igaz, hogy az építészet megfagyott zene, akkor a mi országházunk a legkellemetlenebb kakofónia, amelyet valaha zenekarból, egy ügyetlen karmester kihozott."
(Bobula János, építész, Budapesti Építészeti Szemle)

"Hogy és mint lehetséges, hogy ugyanaz a Steindl Imre, ki ennek a parlamentnek dunai homlokzatát s gyönyörű kupoláját kieszelte, belekeveredhetett abba a példátlan, a más szavára el sem hihető, puszta leírásra elképzelhetetlen barbárságba, amit e parlament belső ornamentikája képvisel. Az ízléstelenség e gigászi voltához képest eltörpül minden egyéb kifogás az új Ház impraktikus volta s költséges építése ellen."
(Ignotus, A Hét)

"Botrányos dolog, hogy az előcsarnokban, társalgókban, lépcsőcsarnokban éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobroknak nevezett figurák vannak. Ezeknek semmi helyük ott!"
(Papp Zoltán, képviselő)

A 19 év alatt, 37 183 943 koronából épült Országháza a korabeli bírálatok ellenére ma már kétség kívül nemzeti büszkeségünk, s fővárosunk egyik legnagyobb, legfeltűnőbb, legszebb épülete.

Felhasznált irodalom: Csorba László-Sisa József-Szalay Zoltán: Az Országház