"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. március 7., szerda

Kahil Gibran

Kahlil Gibran, a költő, a filozófus, képzőművész, a libanoni irodalmi élet legjelentősebb képviselője a nyugati világban leginkább a Próféta és a Széttört szárnyak című munkáról ismert. Sajátságos hangulatvilágú írásait, közel-keleti hangulatot idéző egyperceseit, a muzulmán és a keresztény világ prófétáinak bölcsességeit összefoglaló, eredeti tanmeséit úgy hatja át a szeretet, ahogy a legédesebb gyümölcsöt az íz.


......

Ekkor egy remete, aki egy évben egyszer látogatott el a városba,
előlépett, és így szólt: Beszélj nekünk az Örömről.

És ő válaszolt, mondván:

Az öröm: a szabadság dala,

De nem a szabadság.

Vágyaitok virágba borulása,

De nem a gyümölcse.

Az öröm: a mélységnek magassággá változása.

De nem a mélység, sem pedig a magasság.

Az öröm: amikor szárnyra kap a kalitkába zárt madár,

De nem a tér, amelyet a kalitka magába foglal.

Valóban, az öröm a szabadság dala.

És kívánom, bár teljes szívetekből énekelnétek azt; ám szíveteket az
éneklésben mégsem veszítenétek el.

Ifjaitok közül némelyek úgy keresik az örömöt, mintha az volna minden,
és őket megrójátok és megítélitek ezért.

Én nem ítélném és nem rónám meg őket. Engedném, hadd keressék.

Mert megtalálják az örömöt, de nemcsak őt;

Heten vannak az ő nővérei, és a legkisebbik is szebb, mint maga az
öröm.

És most azt kérditek szívetekben: honnan tudnánk megkülönböztetni, ami
jó az örömben, attól, ami nem jó?

Menjetek földjeitekre és kertjeitekbe, és meglátjátok majd, hogy a méh
örömmel gyűjti a virágok mézét,

Ám a virág is örömmel engedi át mézét a méhnek.

A méh számára a virág az élet forrása,

És a virág számára a méh a szeretet követe,

És mindkettejük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és
kapni egyszerre szükség és boldogság.

Orfalisz lakói, legyetek olyanok örömeitekben, mint a virágok és a
méhek.


És egy költő azt mondá: Beszélj nekünk a Szépségről.

És ő így válaszolt:

Hol keresnétek a szépséget, s ugyan hol lelhetnétek fel, ha nem maga a
szépség a ti utatok és a ti vezetőtök?


A bajba jutott és a sebesült azt mondja: - A szépség szelíd és kedves.

És a szenvedélyesek így mondják: - Nem, a szépség hatalmas és
félelmetes.

- Mint a vihar, mely megrengeti a földet alattunk és az eget
fölöttünk.

A fáradtak és elcsigázottak így mondják: - A szépség lágy suttogás.
Hangja a lelkünkben szól.

- Hangja átadja helyét csöndjeinknek, miként a halovány fénysugár
reszket, félve az árnyéktól.

Ám a nyughatatlanok azt mondják: - Hallottuk, hogy kiáltozik a hegyek
között,

És kiáltásaiba paták csattogása, szárnyak csapkodása és oroszlánbőgés
vegyült.

Éjszaka a város őrei azt mondják: - A szépség a hajnallal érkezik
kelet felől.

És délidőben a munkálkodók és az úton levők így beszélnek: - Láttuk a
föld felé hajolni az alkony ablakaiból.

Télen a hóban rekedtek ezt mondják: - Eljő együtt a tavasszal, a
hegyeken szökellve.

És a nyár hevében az aratók így szólnak: - Láttuk táncolni az őszi
avarban, s hajába hófehér vegyült.

Mindezeket mondtátok már a szépségről,

Ám valójában nem róla beszéltetek, hanem megannyi hiányról, mely ki
nem elégíttetett,

És a szépség nem hiány, hanem eksztázis.

Nem szomjazó ajak, sem előre nyújtott, üres kéz,

Hanem lángoló szív és elbűvölt lélek.

Nem kép, melyet megnéznél, sem dal, melyet meghallgatnál,

Hanem olyan kép, melyet lehunyt szemmel is látsz, és olyan dal, melyet
becsukott füllel is hallasz.

Nem a meghasadt fakérgen szivárgó nedv, sem a karmokhoz tartozó
szárny,

Hanem örökké virágzó kert és örökké szárnyaló angyalok kara.

Orfalisz népe, a szépség az élet, ha az élet föllebbenti szent arcáról
a fátylat.

De az élet ti vagytok, és ti vagytok a fátyol is.

A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli.

De ti vagytok az örökkévalóság, és ti vagytok a tükör is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése