"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. március 22., csütörtök

Kéz és láb

A kézmozdulatainkat alapjába véve nem tudatosan irányítjuk, ennek ellenére naponta százával teszünk olyan mozdulatokat, amiknek nem is gondolunk bele a mögöttes jelentésébe. Jó, ha vigyázunk, mert akár szavak nélkül is kiadhatjuk magunkat. "Ha beszélgetés közben a középső- és a gyűrűsujj szorosan egymáshoz simul, az illető megértésre és biztonságra vágyik. Vélhetőleg feszültség teli időszakot él át, és segítségre van szüksége"


Ha a beszélgetőpartnerünk a szájához emeli a kezét, miközben mond valamit, gyanakodhatunk, hogy nem az igazat mondja vagy bizonytalan. Ha az illető a legfelső ujjpercét dörzsölgeti, megfontolja, amit mondani fog, ha pedig a hüvelykujja csúcsát masszírozza, nem biztos magában, és abban, hogy van-e elég bátorsága kimondani véleményét.

Jó, ha tudjuk, hogy, ha valakihez beszélünk, és az keresztbe teszi a karjait, azt jelenti, nem ért egyet a mondanivalónkkal. Ha a karkeresztezéshez ökölbe szorított kéz is társul, agresszióra következtethetünk az illető felől. Apróbb, de annál beszédesebb jelek a csípőre tett kezek, melyek szexuális felhívásként is értelmezhetők, vagy a kezek a fej mögött, melyből arrogancia, magabiztosság szűrhető le.

"Egyik legcélravezetőbb módszer annak kiderítésére, hogy valaki őszinte, nyílt-e, vagy sem, ha a tenyerét figyeljük" - írja az oldal. Ez esetben nagyon egyszerű a jelek megfejtése. Ha az illető úgymond felfedi előttünk a tenyerét, azt jelzi, nincs mitől tartania, igazat mond, őszinte. Viszont, ha a tenyerei összefonódnak, és próbálja rejtegetni azokat, több mint valószínű, hogy nem egyenes emberrel állunk szemben. Az oldalról megtudhatunk egy érdekességet a témában. Ha tenyerünk fölfelé fordul, mint a kéregető koldusnak, akkor kevésbé érzik nyomatékosnak a kérést, mint ha lefelé fordított tenyérrel mondjuk ugyanazt. A lefelé fordított tenyér ugyanis hatalmat biztosít.


Láb körüli hiedelmek, babonák a világban.

Minden nemzetnek, népnek megvannak a lábhoz, a lábfejhez kapcsolódó hiedelmei, babonái. Egy kis ízelítő ezekből.

Általános:
Fontos eseményekre jó szerencsét jelent bal lábbal elindulni.
Hogy szerencsés legyen a nap, jobb lábbal kell az ágyból kikelni.
A lábbal előre született gyermek komoly ezoterikus gyógyító erővel rendelkezik.
A többlet lábujj szerencsés életet jelent.

Egyiptom:
Az ókorban a keskeny női lábat tartották vonzónak. A hiedelem szerint nemesi családból származott, akinek a nagylábujja hosszabb volt a többinél.

India:
Az eljegyzési gyűrűt a lábukon hordják a nők.

Ázsiában vannak olyan területek ma is, ahol egy meztelen lábfej látványa flörtöt jelent, így azt takarni illik.

Kína:
Minél kisebb volt egy nő lába, annál jobban kívánták őt. Ennek következtében úgynevezett lótuszlábakat faragtak már kislány korban. A lábfejüket összeszorították és eltörték, lábujjaikat pedig az alá feszítették, és összekötözték, hogy az ne nőhessen tovább. A kifejezés eredetét magyarázó legenda szerint egy ókori császár ágyasa szépségét jellemezte úgy, hogy \"lába nyomán lótuszok nyílnak\".

Japán:
A gésáknál a minél kisebb láb elérése érdekében szintén elkötözték, illetve megcsonkították a lábat. A szoros fapapucsban a gésák csak tipegni tudtak, (a ruhájuk kialakítása is ezt segítette) ezáltal a férfiak segítségére szoruló nő megjelenítése volt a cél. Törékeny, gyámoltalan, segítségre szoruló...

Törökök:
Akinek a jobb talpa viszket, hamarosan utazni fog.

Görögök:
Ha veszélyes vállalkozásba kezdtek, csak a jobb lábukra húztak cipőt, a balt csupaszon hagyták.
Vonzónak számított a második lábujj hosszúsága.

Magyarországon:
Ha egy gyerek lábbal előre született, babérlevéllel dörzsölték be, mert úgy hitték, hogy egy baleset által rokkantá válhat.
A kis gyermek lábát nem szabad megcsókolni, mert nehezen tanul meg járni.

Forrás: Pécsi STOP/kez-labapolas.abbcenter.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése