"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. március 31., szombat

Megalapították a Magyar Állami Népi Együttest. 61 éve 1951. 03. 31

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak, mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása, és színpadi formában való továbbadása. A színpompás, gazdag repertoár az Együttest a világ legtöbbet utazó együtteseinek rangjára emelte: öt évtizedes fennállása alatt 4 világrész 44 országának színpadain lépett fel és több mint 7,5 millió néző elismerését vívta ki.




Az együttes zenei kíséretét - Kodály javaslatára - hagyományos cigányzenekarra alapozott, de az együttesi feladatok érdekében kissé átalakított (klasszikus zenészekkel kibővített), úgynevezett "népi zenekar" látta el.

A Kárpát-medence hagyományai saját történelmünk mellett egyben Európa ezredéves kultúratörténetéről is vallanak, hiszen ide minden nyugati hatás is megérkezett a századok folyamán és elkeveredett a hazai szokásokkal. A magyarok s a Kárpát-
medencét kitöltő történelmi Magyarországon velük szimbiózisban élő más (román, szlovák és délszláv) nyelvű népek olyan régi európai hagyományokat őriztek meg, amelyek a kontinens nyugati felében már rég feledésbe merültek.

forrás: Sebő Ferenc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése