"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. március 22., csütörtök

A víz



A víz különleges kincs.

Színtelen és szagtalan. A négy alapvető természeti elem egyike. A természet körforgásának alapja. Az ember testének 70%-a, agyunk majdnem 90%-a és bolygónknak közel háromnegyed része. Itt fejlődött először élet. Van belőle édes, sós és savanyú is, van gyógyító és tisztító víz, lágy és kemény. Használható külsőleg és belsőleg egyaránt. Lehet álló víz, folyó, vagy éppen zuhogó. Szilárdan, folyékonyan, légneműen, földön, föld alatt, levegőben létezik. Az egyetlen olyan elem a Földön, amely mindhárom halmazállapotban megtalálható. Víz a felhő, az eső, a hó és a jég is. Valamennyi formája életünk nélkülözhetetlen része, mindennapjaink láthatatlan kísérője. Olyan, mint a levegő…

A különböző vallások más és más dolgoknak tulajdonítottak jelentőséget, de egyben mindegyik közös volt. A víz jelentőségét minden kultúrában felismerték és számára méltó helyet adtak hitükben, rituáléikban. A legtöbb teremtésmítoszban megtaláljuk az őstengert. Szimbolikája mindenhol megegyezik, hiszen a tisztaság, az érintetlenség, a lelki üdv cseppfolyósított jelképe.

Az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték, hogy az ENSZ március 22-dikét nyilvánítsa a víz világnapjává, ezzel felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

Mitológia

Már a mitológiában fontos szerepet kapott az őselemek egyike, a víz. A legtöbb mitológia szerint kezdetben, a káosz idején víz volt mindenhol. A világ vagy az ősóceánból merült fel, vagy a világot teremtő isten/hérosz származott onnan.
A sumér kozmológia szerint kezdetben a mindenséget betöltötte a víz, ennek mélyén élt az ősanya, akinek a méhében keletkezett a Föld.

A görög mitológiában a legidősebb titán, Ókeanosz volt annak a határtalan és végtelen mélységű víznek az istene, amely körülöleli az egész földet.
Szinte minden mitológiai rendszerben (mezopotámiai, azték, zsidó) szó van az istenek büntetéseként az emberekre bocsátott vízözönről.
A víz a vallásos szertartásokban is fontos szerepet kap, a megtisztulást szimbolizálja. A megkeresztelésben az újjászületés szimbóluma.

Érdekességek

A Föld leghosszabb folyói:

Nílus 6690 km
Jangce 6300 km
Amazonas 6296 km
Mississippi 6212 km
Ob 5410 km
Jenyiszej 5115 km

A Föld legnagyobb tavai:

Kaszpi-tenger (Kazahsztán, Irán, Oroszo) 371000 km2
Felső-tó (USA, Kanada) 82441 km2
Viktória-tó (Tanzánia, Uganda, Kenya) 69482 km2
Huron-tó (Kanada, USA) 59594 km2
Michigan-tó (USA) 58014 km2
Aral-tó (Kazahsztán, Üzbegisztán) 33635 km2

A Föld legmélyebb pontja: az Észak-Marianna szigetek közelében található a Föld legmélyebb pontja, a 11.033 méter mély Marianna-árok. Ha az árokba lehelyeznénk a Mount Everestet, nem látszana ki a csúcsa.

A Föld legesősebb helye: Kauai sziget Waialeale vulkánjának szél felőli oldala, ahol az év 365 napjából 350 napot esik az eső. (Óceánia)
Átlag évi csapadékmennyiség: 12090 mm.

A Földön a legsűrűbb eső: Guadeloupe (Fr.) 38.1 mm esik 1 perc alatt.

A Föld leghavasabb helye: Mount Rainier (USA), évi hó csapadékmennyiség: 31.1 mm.

A legkisebb óceán a Jeges-tenger: 13 100 000 km, a világtenger 4 százaléka.

A legnagyobb és legmélyebb óceán: Csendes-óceán: 179 679 000 km, a világtenger 50 százaléka. Max. mélysége: 10 924 m, átlagos mélysége: 4 028 m

A Föld legnagyobb tengere: Filippínó-tenger (Ázsia, Óceánia), amely 5 726 000 km, és 10 830 méter a max. mélysége.

A Föld legtisztább tengervize: Weddell-tenger (Antarktisz), 80 méter mélységben olyan tisztaságú vizet találtak, amely megközelíti a desztillált víz tisztaságát.

Hullámok: a legmagasabb ismert hullám 34 méter magas volt és 126 km/h-val tomboló hurrikán során jött létre.

A Föld leghosszabb csatornája: Mozambiki-csatorna (Afrika), amely 1 760 km hosszú, 422-925 km széles.

A Föld leghatalmasabb fjordja: Vest-fjord (Európa-Norvégia), amely 255 km hosszú öböl Norvégia és a Lofoten-szigetcsoport között.

A Föld legnagyobb vízesései magasság szerint:
Angel (Churun folyó, Venezuela) 979 m
Tugela (Tugela-Dél-Afrika) 948 m
Tyssestrengene (Norvégia) 852 m

A legnagyobb vízesésrendszer: Iguazú-vízesés (Dél-Amerika), kiterjedése 4 km széles.

A legszebb vízesés: a Viktória-zuhatag (Afrika), amely 1700 m széles, 128 m mélységben zuhan egy 44-100 m széles kanyonba.

A legismertebb vízesés: a Niagara-vízesés (USA-Kanada), évente kb. 10 millió látogatója van.

Hévízekben leggazdagabb hely: Izland, a szigeten 800 geotermális terület, és kb. 7000 hőforrás van.

Magyarország

Hazánk ásványi és gyógyvizekben Európa egyik leggazdagabb országa.Több mint 500 ásványi és gyógyvízforrást tartanak nyilván. Budapest a világ egyetlen nagyvárosa, ahol több mint 130 termálforrás és kút van.


Forrás:
Brinza Krisztina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése