Az író természet- és emberszeretetét saját élete, sorsa, kemény neveltetése adja. Egy kis faluban Göllén született 1900. január 25.-én. Édesapja itt volt iskolamester és mi tagadás nagyon szigorúan, kemény elvekkel nevelte fiát. Nemritkán a pálca is előkerült.
A gyermek Fekete István sokáig élt abban a hitben, hogy apja nem szereti. Később idősebb fejjel tudta csak értékelni az apai szigort és a mögötte rejlő szeretetet.
Fekete Istvánnak gyermekkorában Gölle és vidéke, az ott folyó Kács patak a nádassal, az erdők és mezők rengeteg élményt és később felnőttkorában szép emlékeket adott.
Regényeiben nagy szerepet kap a szeretet, a természet-, és emberek iránti hűség és ezek megbecsülése.Regényei és elbeszélései szereplői nagyon sokszor gyermekkora barátai, ismerősei, tanítói. Az "emberes" és "állatos" könyveit egyaránt átjárja a szeretet. Elbeszéléseiben a természet kiteljesedik. A tavasz, a nyár, az ősz és a tél, minden évszak teljes szépségében megmutatkozik.
Az erdő, a mező, a nyári rétek, a vizek mind-mind hozzátartoztak az életéhez. Valamint az itt élő állatok, amikről nagyon sokat tudott.
Ábrázolásmódja annyira hiteles, hogy olvasás közben szinte megjelenik előttünk a tavaszi fű sarjadása, látjuk ahogy a virágok bimbói kipattannak, a vízparton a lehajló ágú szomorúfüzet, halljuk a szélben susogó nádast, érezzük a napfény melegét.
"Nézem a sötétséget, de látom a csillagokat" - Ő írta, , ő hagyta ránk ezt a gondolatot. Nem lehet olyan sötét, hogy ne keressük a felhők mögött a csillagok rezzenéstelen fényességét...
Szia, baromira tetszik a cikk :)
VálaszTörlés