Hogy a közmondások is Gorzafalváról származnak, azt nem tudhatom, azt viszont igen, hogy Csángóföldön a legszebb fazék, amelyet arrafelé láthatunk, Gorzafalva kemencéjében készül.
Gorzafalván élt régen egy szép leány. Sokan megkérték a leány kezét, de mindegyik udvarlójának nemet mondott. A legények csak a napot meg a holdat nem hozták le az égről, ezenkívül mindent megtettek, hogy a szép leánynak bebizonyítsák a szerelmüket, de egyiknek sem sikerült meghódítani a lány szívét.
Az egyik legény egy nagy hízót vitt ajándékba, a másik egy szép borjút, a harmadik egy aranyazott lovas hintót készített neki. Olyan is volt, hogy palotát ajándékozott egy királyfi a lánykéréskor, de neki is nemet mondott a lány.
Az egyik nap egy legényke jött a faluba egy szekér fazékkal, hogy eladja. Amikor a fazekakkal elérkezett a szép leány utcájába, a lány is kiment, hogy vásároljon egy fazekat. Sorba állt, mint mindenki a faluból. Amikor sorra került, a fazekaslegény megpillantotta a szép leányt. Ahogy megpillantotta, leejtette a kezéből a fazekat. A fazék egészen apró darabokra tört össze, mintha a malom kövei között zúzták volna szét. A legény jól kipirulva kotorászni kezdett a szekér rakománya közt, hogy megkeresse a legszebb fazekat, és azt adja a leánynak, de bármelyik fazekat mutatta, egyik se tetszett neki, mindegyikre azt mondta a szép leány, hogy neki már van otthon egy szép fazeka, venni csak annál szebbet szeretne.
A fazekaslegény ennek hallatára erősen elszomorodott, és addig nem nyugodott, amíg olyan fazekat nem készít, amely a szép leánynak is tetszik, így mindennap egyre szebb fazekat igyekezett készíteni, mint az előző napon.
Nem telt el sok idő, és a fazekaslegény újra a szép leány falujába érkezett, de az újabb fazekak közül se tetszett a leánynak egy sem. A falu lassan tele volt fazekakkal, mindenki annyit vett, amennyire szüksége volt, senkinek se kellett több, de a legénynek nem számított, akkor is a leány falujába vitte a fazekakat eladni, ezt kiáltva:
Három lej egy fazék,
száz lej az összes fazék,
ha szebb fazekat mutatnak,
mindegyiket adom annak.
A szép leány erre mindig ezt válaszolta:
Van nekem szebb fazekam,
de csak annak mutattam,
akinek nagy a szíve is,
szép a szeme is.
A legény a legszebb fazekakat mindig neki hozta, de a lány egyiket sem akarta elfogadni, mondván, hogy neki annál szebb is van. A fiút csaknem megölte a kíváncsiság, milyen lehet az a fazék, hogy mindegyik fazekánál szebb, de hiába, a leány akkor sem akarta megmutatni. Az egyik nap egy cigány asszony így szólt a legényhez:
Van tíz gyerek,
de egy fazekam nincs,
kenyérre pénzt kérek,
de fazékra sincs.
A legény, látva a cigány asszony nyomorúságát, így válaszolt:
Tíz fazekat adok,
ha kitalálod, hogy milyen
fazeka a leánynak,
aki elrabolta a szívem.
A cigány asszony erre:
Kenyeret is adjon,
csak megmondjam,
hogy a fazeka dobog, mint a szíve,
és csillog, ahogy a szeme.
A fazekas nem értette a nyakatekert beszédet, de mivel a cigány asszony próbált válaszolni a kérdésére, becsületesen adott neki pénzt kenyérre, és tíz fazekat is.
Aztán egy öregasszony ment oda a fazekaslegényhez, és így panaszkodott:
Hetven évem van,
de egy fazekam nincs.
Hideg van a házban,
ennem sincs.
A legény, látva az öregasszony tehetetlenségét és szegénységét, ezt felelte:
Hét fazekat adok,
csak hogy imádkozzék:
helyettük olyat csináljok,
amely tetszik szeretőmnek.
Az öregasszony előbb zsákba rakta a hét legszebb fazekat, és csak indulása előtt kezdte el mondani:
Imádkoztam én, ne sírjál,
hogy szép fazekat csináljál,
de a szép leány fazekánál
szebb a világon sose lesz.
A legény még inkább elszomorodott, amikor megtudta, hogy sohasem készíthet szebb fazekat a lányénál, így sohasem fogja őt szeretni a szép leány.
Annyira szomorú volt, hogy azt sem tudta, merre hajtja a lovát. Felült a szekérre, és hagyta, hogy a lova arra menjen, amerre lát. Mivel legtöbbet a szép leány hazánál járt a lova, most is arrafelé indult. Ahogy megérkezett a szekér a kapu elé, a legény azt gondolta: „A lovam is azt akarja, hogy a szép leánytól elbúcsúzzak, mielőtt a faluból elmegyek.” Így újra elkezdte kiáltani a szokásos mondókáját:
Három lej egy fazék,
száz lej az összes fazék,
ha szebb fazekat mutatnak,
mindegyiket adom annak.
A házból ekkor kijött a szép leány mesébe illő ruhában és egy fazékkal az ölében. A legénynek megmutatta a legszebb fazekát. Az a fazék volt, amelyet a legény leejtett a kezéből, amikor először megpillantotta őt; a morzsákra összetört fazekat ragasztotta meg a szép leány gondosan. A legényt behívta a házba. A tíz fazék, amit a legény a cigány asszonynak adott, tele volt finom ételekkel. A hét fazék, amit az öregasszonynak adott, az meg tele volt mindenféle borral, mert a szép leány bújt a cigány aszszony és az öregasszony ruhájába. A legény, amit elajándékozott, az Istentől többszörösen kapta vissza. A házban nemcsak szülők voltak, hanem testvérek, barátok, szomszédok, akiket meghívott a szép leány, mert annyi várakozás után megtalálta az igazit.Gorzafalván a legényt annyira megszerette a falu, hogy el sem engedte, így kezdett ott fazekakat csinálni, aztán a gyereke, az unokája, az ükunokája vagy én se tudom, hogy milyen unokája készíti ma is a legszebb fazekakat. Még ma is a szép leány fazekát tartják a legszebbnek a faluban.
A szép leány, ahogy a morzsákra összetört fazekat összeragasztotta, úgy a fazekaslegény összetört szívét is összeforrasztotta, és sokáig boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
A falu azóta jobban hisz abban a közmondásban, hogy a szerelem olyan, mint egy fazék, ha nem vigyázunk rá, összetörik, de ma már hozzátesszük, hogy az összetört szerelmet is össze lehet forrasztani, mint
ahogy össze lehet ragasztani a fazekat is, ha van türelem és akarat. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése