kötözd le futó fürtjeid.
Szivemnek mondtam: rakd esett
rímeimet - s ő napra nap
rakta, s múlt csatákból szelíd,
bús gyengédséget épített.
Ha gyöngy-kezed feltűzi a
hajad: minden szív láng, zsarát -
s homályos homokon a hab
s harmatozó ég csillaga
azért viaszfehér, hogy át-
ragyogja tűnő lábadat.
(Görgey Gábor fordítása)
HA MEGÖREGSZEL
Ha megöregszel s szürke néneként
ott bólogatsz a tűznél, könyvemet
lapozd, idézve ifju-szép szemed
mélységes árnya közt a puha fényt,
s hogy szépséged s hulló mosolyodat
hányan szerették, hány hű s álbarát,
de változékony arcod bánatát
s zarándok lelked egy szerette csak.
S míg meghajolsz az izzó rács fele,
szomorkás kedvvel súgd: a szerelem
elillant, elszállt túl a hegyeken,
s csillagfüzér közt bújt meg szép feje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése