"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. december 21., hétfő

Karácsony

Számos hiedelmet vonz maga köré. Ezek többnyire még a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza, vagyis a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárások, de mára már keveredtek az ünnep keresztény elemeivel. Ezen a napon tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét főztek a jószágnak, vagy ha megveregették őket. Ha az állatok ezen a napon bal oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett számítani. Ha karácsony “böjtjén” kukorékol a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. “Szerencsés” volt, aki éppen karácsonykor halt meg, mert akkor bűnbocsánatot nyert.
Az esti vacsoránál mindennek meg volt a maga előírása és jelentése. Például jelentősége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak is, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, s valahol a kalács. Jelentősége volt annak is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven legyen. Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következő esztendőre. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál például egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család vagy ha valaki eltévedne hazataláljon. A karácsonyi dióevés széles e hazában elterjedt szokás volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett. Szokás volt a diódobálás. Jelentősége, jelentése tájanként különbözött. Nyitragerencséren ezt mondták:

“Édes angyalkáim megajándékoztatok erővel, egészséggel, én megajándékozlak egy-egy dióval.”

Népszerű karácsonyi szokás volt magyar nyelvterületen a kántálás és a betlehemezés. Amikor 24-én az ifjak kántálni mentek, az annyit jelentett, hogy körbejárták a falut, köszöntőket mondva, s énekelve. Mind-ezért általában jutalmat kértek és kaptak. Ilyen számunkra is jól ismert kántáló ének a Csordapásztorok vagy a Betlehem, betlehem a te határidba kezdetű.
Barcaság falvaiban szokás volt, hogy négy-öt kisfiúból álló csoport felkeresse a rokonokat, szomszédokat, a szülők jóbarátait, s az ajtó előtt köszöntőt énekeljen. Az alábbi éneket a gyűjtők már cigányoktól hallották, akik azonban ezt régebben a csángóktól tanulhatták:

Felkelék, felkelék szép piros hajnalba,
Nyilván látom, nyilván menyország kapuja.

Azon emelkedik egy kerek dombocska,
Azon nevelkedik egy édes almafa.

Édes az almája, cukros a levele,
Hogyne sírnék, rínék, hogy kapjak belőle.

Az ének elhangzása után általában valamilyen tréfás, ajándékkérő köszöntőt mondtak:

A nagy óriásnál
Kilenc évet laktam,
A Vörös tengerbe
Nagy halakat láttam.
Láttam, az erdőből
Kifutott egy róka,
Olyan vót a farka,
Mint egy májoshurka.

A vers után a gazda a gyermekeket házba hívta, vagy a küszöbön osztotta szét az előkészített diót, almát, kalácsot.

Én kicsike vagyok,
A fogaim nagyok,
Megtöröm a diót,
Csak sokat aggyatok !

BetlehemezésA betlehemezés nagyobb előkészületet igénylő dramatikus játék. Több tájanként változó elemből áll, amelyek külön-külön is megállják a helyüket. Ilyen a bábtáncoltató betlehemezés, a szálláskeresés, vagy a Heródes-játék.

... Jóreggelt bölcs kovács!
Mért nem attál szállást ?
Mért nem attál Szűzanyánknak
Éjszakára szállást ?

Ha én tuttam volna
Hogy te vagy Mária,
Aranyból is, ezüstből is
Szállást attam volna.
Én pediglen hideg földre
Lefeküttem volna. ...

Az ostyahordás többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte történt. A kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejébe a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos részét képezte, amelyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagy-mával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Mikor az Úr Jézus világra született,
Először is mihozzánk hasonló gyerek lett,
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínbe testét nekünk aggya.

Hozzták a pásztorok sajtot, báránykákot,
Mi is azonképpen horgyuk az ostyákot
Szálljon erre a házra
Isten áldása.

Az éjféli misére általában együtt ment a család. Ekkor kellett magukkal vigyék Luca óta készített széket, vagy inget. Ugyancsak e napon kellett megnézni, vajon kivirágzott-e a Borbála-ág. A karácsony éjféli időjárásból jósoltak a követ-kező évi termésre. Jászdózsán például úgy tartották, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz. Legkedvesebb azaz elképzelés, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok és kibeszélik a gazdájukat.
Karácsony a középkorban
A 14-15. századi emberekre a mély vallásosság jellemző, életüket az egyház szigorú normák, keretek között szabályozta. Vallásosságuk leginkább az ünnepek alkalmával nyilvánult meg.

A középkor egyik fontos ünnepe volt a karácsony, melynek időpontja egybeesett a téli napfordulóval. A 4. századig nem volt fix dátuma az ünnepnek, majd I. Gyula pápa (337-352) határozta meg karácsony napjának december 25-ét.

A mai karácsonyi ünnepektől eltérően a középkorban hosszabb ideig tartott az ünneplés, a karácsony egyfajta lezárása volt az évnek. Mivel a munka ilyenkor szünetelt, ezért a családi ünnepek és a pihenés hónapjai ezek. Az egyház az ünnepnapokon tiltotta a munkát, persze ez alól mindig akadtak kivételek. Karácsony este együtt üldögélt a család a tűz mellett, majd együtt indultak a templomba.

A karácsony előtti időszak, advent a böjt időszaka, amiben bizonyos ételek fogyasztása tilos volt (pl tojás, hús). Ez volt a bűnbánás időszaka, amikor az emberek a túlvilági dolgokra koncentráltak, misékre jártak, elmélyültek vallásukban. Emiatt is várták annyira a karácsonyi ünneplést, a bőséges lakomákat. Az advent kezdetét éjféli harangozás jelezte. A keresztények kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek meg, illetve az egyházban nem is volt kötelező az advent ünneplése. A 7. században Nagy Szent Gergely pápa rendelte el a négy adventi vasárnap megtartását, illetve majd csak V. Pius pápa tette kötelezővé az advent ünneplését 1570-ben.

Karácsony második napja az adakozás napja, amikor az előljárók (a király, a nemesek, kézművesek és kereskedők) pénzt adományoztak a szolgálóiknak, inasaiknak kifejezve ezzel bőkezűségüket. Az ünneplés és lakomázás után a karácsonyi ünnepkör egészen Vízkeresztig folytatódott. A vízkereszt, vagy háromkirályok napja különlegesebb és vidámabb ünnep volt. A távolról érkezett három király jobban megragadta az emberek képzeletét. Vízkeresztkor csoportok járták körbe a várost és eljátszották a királyok érkezését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése