A vértanúságot szenvedett ókeresztény Borbálát tartották védőszentjüknek a tüzérek, a harangöntők és a kőfaragók is. Szent Borbála – az õt övezõ legendák alapján – a hirtelen halál, a villámcsapás és a tûzvész ellen oltalmaz, és általában a veszélyes foglalkozást ûzõk védõszentje (bányászok, tüzérek, hegymászók). A torony miatt – amelybe be volt zárva – az építõmesterek, kõmûvesek, valamint a várak és erõdök védõszentje is. Gyakran ábrázolják õt három ablakos toronnyal, karddal vagy ágyúval.
Borbála napján vízbe helyezett cseresznye, barack, orgona, vagy mandulafa ág, a „Borbála ág" karácsonyra kivirágzott, az eladó lánynak közeli házasságra volt kilátása. Hasznosnak bizonyult az is, ha a lányok András napján az eresz alá dugott almát december 4-én a másik oldalára fordították, majd karácsonykor magukkal vitték az éjféli misére. Ugyanis aki a mise után először szólította meg őket, annak a családjából várhatták a vőlegényt.
Borbála dologtiltó nap is volt.
Idegen férfit sem láttak szívesen, mert az is elviszi a ház szerencséjét, akárcsak az ajándékozás és a kölcsönkérés. Fonás és varrás helyett Borbálakor tollat fosztottak, bort fejtettek vagy búzát csíráztattak, hogy annak zöldjéből majd a következő év termésére jósoljanak.
Egyes vídékeken ezen a napon a férfiak nem fejthettek bort, az asszonyoknak tilos volt hozzányúlni a rokkához, mert ezek a műveletek – felgerjesztvén az ártó szándékot – megbetegíthették volna a marhát.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése