1834 nyarán ennek határában pásztorok leltek rá a nevezetes sírra, melyet utóbb Bene vitéz sírjának neveztek el. A nyári aszályban a szél tetszése szerint sodorta ide-oda a futóhomokot, így váltak láthatóvá a honfoglalás korában eltemetett vitéz csontjai. A sírból előkerült tárgyakat összegyűjtötték és elvitték Szentkirályi Móricnak, Pest megye főjegyzőjének – az ő nevét viseli a Szentkirályi utca –, ő pedig a becses leletet átadta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
A sírlelet legfőbb különlegessége az, hogy egy olyan tekintélyes férfiú – tárgyi emlékekkel bőven körülvett – csontvázát rejti, aki élete első felét sejthetően még Etelközben, élete második felét viszont már a Kárpát-medencében élhette le. Egyike volt tehát a honfoglalóknak. A sírban amúgy különféle ékes veretek, a vitéz köntösét és lova felszerelését díszítő aranyozott ezüsttárgyak hevertek szanaszét. Egy szépséges szíjvég szárnyas griffet formáz, mely ékítmény jellegzetes iráni hatásra utal. A nyílhegyek egy kupacban hevertek, sejthetően tegezben hordta azokat a gazdájuk. Előkerült egy egyenes kard is, ám ezt a pásztorok sajnos összetörték és „csiholóeszközül” szétosztották maguk közt. A sírban található 30 ezüstpénz egytől egyig az Itáliában 924-ig uralkodott Berengár király korára utal. E pénzérmék nem fizetőeszközül szolgáltak, hiszen mindegyik át volt fúrva: Bene vitéz alighanem ruhája díszéül hordta azokat.
A sírleletek közül különösen becses az említett griffes szíjvég, a növényi ornamensekkel körülvett mitikus madár. Ehhez még a honfoglalás előtt juthatott hozzá a vitéz. A régészek és antropológusok utólag azt is megállapították a csontleletből, hogy a jeles férfiú hatvanéves is elmúlhatott, amikor meghalt, és sejthetően a X. század harmadik évtizedében került az utóbb feltárt sírba.
Az sem érdektelen, hogy a koponyáján – a homlokon fölfelé futó – forradásnyomot is találtak amiről később bebizonyosodott, hogy koponyalékelésre utal. A honfoglalás kori táltosok – egészen a XI. század végéig – alkalmazták ezt a gyógymódot tartós fejfájás, fejgörcs esetén. Zavarodott elméjűek fejét is meglékelték, hogy a keletkezett lyukon a „gonosz szellem” eltávozhassék. A ma is használatos agyafúrt, fúrtagyú szavunk e régi műtétek emlékét őrzi.
Az elmondottakból látható, hogy a benepusztai vitéz több mint hat évtized során eseménydús és változatos életet élt meg. Még mai szemléletünkkel ítélve is hatalmas területet járt be, a Don-vidéktől Itáliáig, és ha elbeszélhetné élményeit, érdekesebb lenne az sok mai útikönyvnél. Hátha még mindazt elmondhatná, amit atyái emlékezetéből vagy a regösök énekeiből népe eredetéről és ősi történetéről tudhatott!forrás: Dienes István : A magyar honfoglalás kora
/Magyar régészet regénye/
Kép: sulinet,régészeti múlt
Bene-vitéz koponyacsontja, fegyverzete és ékességei páratlan értékű honfoglalás kori kincs. A felfedezést és a lelet begyűjtésének történetét, Jankowich Miklós (1773-1846) leírásából ismeri a tudomány.
Jankowich Miklós az 1790-es évektől élete végéig szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, kódexeket, okleveleket, érméket, történeti tárgyi emlékeket, régészeti leleteket és műalkotásokat. 1836-ban az országgyűlés a Magyar Nemzeti Múzeum számára százötvenezer forintért felvásárolta a rendkívül értékes, 1833-ig létrejött az úgynevezett első Jankovich-gyűjteményt, amely 63 ezer kötetnyi könyvet, 1400 kódexet, 4000 oklevelet, 12 ív országgyűlési iratanyagot, továbbá számos festményt, érmét, ékszert, ötvösremeket és régi fegyvert foglalt magában. A gyűjtemény könyvtári része a mai Országos Széchényi Könyvtár állományát gyarapította. Az 1833 után kialakuló ún. második Jankovich-gyűjteményt halála után örökösei elárvereztették, s csak töredékei kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Képgyűjteményének darabjai napjainkban részben a Szépművészeti Múzeumban, részben a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.
Főként a gyűjteményében lévő könyv-, oklevél- és iratanyag kutatása alapján jelentek meg történeti – jellemzően művelődés- és nyelvtörténeti – adatközlései, valamint paleográfiai, kodikológiai, oklevéltani és éremtani közleményei a Tudományos Gyűjtemény mellett A’ Magyar Tudós Társaság’ Évkönyveiben. A Benepusztán feltárt honfoglaláskori temetkezési hely leletanyagát ő ismertette 1835-ben, szakszerűsége okán a legelső magyarországi régészeti leletleírások között tartják számon. Kéziratban maradt nagyszabású bibliográfiai munkája, a korábbi századokban megjelent mintegy harmincezer hungarikum, ősnyomtatvány és könyv betűrendi címleírása (Közönséges magyar könyvtár 1533–1830). Szintén kéziratban maradt népköltészeti gyűjtését (Nemzeti dalok gyűjteménye) az Országos Széchényi Könyvtár őrzi./Wikipédia/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése