"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2018. február 2., péntek

Február 2.

A néphagyomány szerint február másodikához kötődik az egyik legszélesebb körben elterjedt időjóslás. Ezen a napon jön ki barlangjából a téli álmából felébredt medve, ha napos időt lát és meglátja saját árnyékát, akkor visszatér barlangjába és még hosszú lesz a tél. Ha nincs napos idő, korai tavaszra számíthatunk. Egyébként a medvekultusz európai nyomai szerint, őseink a medvében az egyik legfőbb állatistenséget tisztelték. A medve téli álmából való február másodikai ébredés, a tavasz közeledtének és a természet föltámadásának jelképévé vált.

Kapcsolódó kép
Jókai Mór „Az új földesúr" című regényében a következőképpen ír erről a napról: Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése