Börzsöny - szép tájakon Magyarországon

Börzsöny hegység Magyarország északi részén, Pest és Nógrád megyében. A Kárpátok belső vulkáni övezetében található; az Északi-középhegység legnyugatibb tagja. A mintegy 600 km² területű hegységet északról és nyugatról az Ipoly, délről a Duna, keletről a Nógrádi-medence határolja.
Az egykori kráter pereme alkotja a Börzsöny legmagasabb csúcsait. A legmagasabb csúcsa a Csóványos (938 m). Magyarország 3. legmagasabb átlagmagasságú hegysége, a 100 legmagasabb magyar hegycsúcs közül 9 található a Börzsönyben.
A változatos táj remek túrázási lehetőségeket kínál. A Börzsöny nagy része nemzeti park. A Csóványosról tárul elénk az ország egyik legszebb panorámája a Dunakanyarral. A hegyen több emléket találhatunk a már évezredekkel ezelőtt letelepedett ősemberekkel kapcsolatban.

Rövid emberi léptékünkben szinte elképzelhetetlenül hosszú, a földtörténet időskáláján viszont alig pár pillanatnyi idő az a 16.5 millió év, amivel vissza kell forgatnunk az idő kerekét. Igen a Börzsöny tulajdonképpen fiatal hegység, életkora alig tizede a Mecsek, s alig huszada a Velencei hegységnek.

A hegység aljzatát a Diósjenő-Márianosztra vonaltól északra ősi kristályos palák, a vonaltól délre mészkő és dolomit alkotják. (E vonalat a geológusok Diósjenői ároknak nevezték el). Ezen 200 – 250 millió éves aljzatot a Nyugat-Börzsönyben 1200 m, míg Diósjenő térségében 5-700 m mélységben találták meg. Az ősi aljzatra a földtörténeti ókor végén több millió éves üledékes kőzetek települtek, majd 30 millió évvel ezelőtt az oligocén tenger, 25 millió évvel ezelőtt pedig a miocén tenger üledékei rakódtak.
Ez utóbbi üledékek az eróziós völgyek klasszikus példájának mondható „Honti szakadékban” jól tanulmányozhatók.
A lefolyó csapadék mélyen bevágta magát a Honttal szemközti hegyoldalba, feltárva az egykor erre kanyargó Ős-Ipoly kavicstakaróját és az alatta fekvő idősebb üledékes rétegeket.
A szurdokvölgy bejáratánál jégkori löszfalak fogadják az érkezőt. (Innen – különösen felázott időszakban – nehéz a feljutás). Feljebb szürke agyagrétegek, közötte finom vulkáni por lerakódásai figyelhetők meg.
A szakadék középső és felső szakaszának agyagos homokrétegeiben sok ősmaradvány található. Kagylóteknők, növényi maradványok, cápafogak, makkrák-töredékek. A szakadék egy tulajdonképpen ma is aktív mozgásban lévő (felső bevágódása felfelé „vándorol”, alul pedig feltöltődik) 25 – 35 millió éves felszíni földtani szelvény.
A Börzsöny „születésének” időszakában tágabb térségünkben, úgy Skandinávia déli szegélyétől Afrika északi pereméig egy – mai megítélésünk szerint - kellemes szubtrópusi tenger hullámzott. 
Mintegy 16.5 millió évvel ezelőtt a föld mélyén dúló erők hatására a tengerfenék vastagra ülepedett aljzatát felboltozva, majd áttörve füstoszlop, vízgőz, hamu és kőzettörmelék tört a felszínre.
A 16.5 millió ével ezelőtt elkezdődött és 13.7 millió évvel ezelőtt már be is fejeződött vulkáni tevékenység - a tudomány mai állása szerint - három szakaszban zajlott le.
A legelső – mindössze 500 ezer évig tartó szakaszában (16.5 -16.0 évvel ezelőtt) egy a későbbieknél nagyobb átmérőjű és magasságú vulkán jött létre, ezt lesüllyedés, ill. lepusztulás követte.
Ennek helyén tört ki és működött 16.0 – 14.5 millió évvel ezelőtt - az előbbihez hasonlóan - a Börzsönyi vulkánosság második szakasza.
Az újabb kori szakaszok az előzőeket rendre lefedték, de azok roncsolt maradványai a hegység peremterületein helyenként még kimutathatók.
Az egymás után működő tűzhányók mindig az előzők beszakadásos kalderájában épültek fel.
A mai, Központi-Börzsönyt létrehozó 14.5 – 13.7 millió évvel ezelőtti harmadik szakaszban létrejött rétegvulkáni kúp alapátmérője mintegy 12-14 km lehetett, relatív magassága pedig elérhette az 1200 métert. (Egyes kutatók ennél lényegesen magasabbnak gondolják).
Ennek kúpja az eltelt évmilliók alatt jelentősen lepusztult, eredeti kráterének helyén jött létre a 3.7 x 5.5 km átmérőjű, s közel 300 méter mély Fekete-pataki eróziós kaldera. E kaldera peremét a Jancsi hegy, a Hollókő (természetesen nem azonos a közel 100 km-re lévő Hollókő településsel), Kövirózsás, Várbükk, Nagyhideg-hegy, Csóványos, Magosfa, Miklós tető hegycsúcsok jelölik ki. (A Hollókő sziklacsúcsáról a kaldera tökéletesen beazonosítható). A harmadik szakasz elmúltával lecsendült a vulkánosság, így megszűnt a táj képét megváltoztató legjelentősebb erő. Az időközben visszahúzódó tenger ugyan a hegység lábait még elöntötte (ennek emlékét őrzik a Dél-Börzsönyben lévő Törökmezői, illetve az Észak-Nyugat Börzsönyben található Bernecebaráti és Perőcsényi Lajta-mészkő lerakodások), de lassan az egész terület szárazulattá vált.
Persze, ha kisebb mértékben is, de a terület képe ezt követően is folyamatosan változott. Vetődések mentén egyes területrészei lesüllyedtek, mások kiemelkedtek. Más részein törésvonalak jöttek létre, illetve a hegység nyugati irányban kibillent (ennek következtében az azonos korú és keletkezésű rétegek a hegység nyugati oldalán mélyebben találhatók).
Ezt követően a hegység mai arculatának alakításában egy másik erő – az erózió vette át a fő szerepet. Pár tektonikus völgytől eltekintve (Kemencevölgy) a hegység mai völgyhálózatának zöme eróziós lemosódás során alakult ki.
A lemosódások „eredménye”, hogy a Börzsöny eredeti vulkáni takarójából legalább 300 m vastagságú rész hiányzik.
Mindezek ellenére - s geomorfológiai vonatkozásban ez a Börzsöny legnagyobb értéke - a hegység az eredeti vulkáni formakincsének jelentős részét megőrizte. A hegység külső kúppalástján a vizek sugárirányban kifelé folynak, a kalderán belül pedig összefolynak, s vizüket a kalderaperemen átvágódó Csarna patak vezeti le.
A Börzsöny kalderája – létrejöttének kora és a reá ható külső felszínalkotó erők ellenére olyan jó állapotú,   amelyhez hasonlót a Kárpátokban is csak kettőt ismerünk:
 a Börzsönynél jóval fiatalabb Poljánát (érdemes egyszer felkeresni és megtekinteni, mert így nézhetett ki a Börzsöny úgy 5 millió évvel ezelőtt.) és a Görgényi- havasok legmagasabb kúpjának a 1777 m magas Mezőhavasnak szintén eléggé ép kalderáját. A hegység felszínének változása ma is tartó folyamat. A kőzetek aprózódása, fizikai, kémiai mállása kapcsán létrejön, vastagodik a termőtalaj, míg a csapadék e felhalmozott réteg lemosódását eredményezheti. (Napjaink éghajlatváltozása kapcsán lehullott özönvízszerű csapadékmennyiség olyan látványos átrendeződést okozhat némely területen, amihez átlagos körülmények között hosszú évtizedek kellenének).
Természetesen a térségbe érkező kevésbé avatott látogatókat inkább a kisebb részletek, a különös formák ragadják meg.
Ilyenek a hegygerincek kőtaréjai (Nagy Mána gerincéle, a Kövirózsás-Várbérc közötti sziklagerinc stb.), az ezekből létrejött, vagy „táplálkozó” kőfolyások, kőtengerek (Nagy Mána, Nagy-Pogányhegy déli oldala stb.), a hátrálva pusztuló krioplanációs lépcsők, illetve a kemény andezit alapkőzet különleges alakú képződményei (Szabó kövek, Viski kövek, Rend kövek, Boglyakő, Manókő, Asztalkő stb.).
A Börzsöny földtörténetének további érdekessége hogy a hegységképződés során, Nagybörzsönytől nyugatra hidrotermális úton létrejött, színesfémekben (arany, ezüst, bizmut stb.) gazdag terület keletkezett. Ennek bányászata a XIII.- XVI. században lecsengett, bár ezt követően többször is voltak rövid működései, ill. újraindítási törekvései. Sőt a kimerült bányák maradvány ásványvagyona iránt még napjainkban is tapasztalható némi érdeklődés.
Ugyancsak érdekes geológiai értékek a Szokolya térségben talált – a XVIII. században lebányászott vasérc telérek is.
Forrás:/ Teszáry Károly-Börzsöny/


  Bernecebaráti   a Börzsöny hegység nyugati lankái és az Ipoly folyó között terül el. Pest megye legészakibb települése, Nógrád megyével és Szlovákiával is határos.
Múltja sok ezer évre nyúlik vissza, hisz megtalálhatók a pattintott, csiszolt kőeszközöket használó emberek nyomai, valamint a bronzkor, a vaskor és a népvándorlás népeinek temetői, lakóhelyei.

Sisa Pista, az utolsó börzsönyi betyár – (anyakönyvezett nevén Benkó István, Zsunypuszta, 1846. augusztus 9. – Bernecebaráti, 1910. november 15.) juhász, betyár, majd élete alkonyán vadőr volt. Rablóból lett pandúr! 


A betyárok munkanélküli szegények voltak az 1800-as években, akik valamilyen okból (törvényszegés, Habsburg-ellenesség) bujdokoltak az ország területén. Nagy fekete kalapban fehér, bő ujjú ingben, fekete mellénnyel, fehér bő gatyában, csizmában jártak. Lovaikat onnan szerezték, ahonnan tudták. Legtöbbször nekik voltak a legszebb, leggyorsabb lovaik. Bujdostak a tanyákon, folyók nádasaiban, kocsmák padlásain. Nem egyszer elszegődtek csikósnak, őrizték az uradalmak méneseit, gulyáit, de hamar utolérték őket korábbi cselekményeikért, ezért sokszor kényszerültek visszatérni a kivert életmódhoz, a betyársághoz.

Kemence

A Börzsöny hegység egyik legszebb helyén fekvő kis falu Kemence. A települést festői környezet veszi körül. Az egész falu a Börzsöny oldalába simul, melyet a faluról elnevezett patak szel ketté, ami az Ipolyba torkollik.
A régészeti kutatások tanúsága szerint a terület már az őskorban lakott volt. A honfoglalást követően a területet a Hunt-Pázmány nemzetség kapta szolgálataiért.
A település nevét először egy 1156-os dézsmajegyzékben említik, mint esztergomi érsekség birtokát.
A község közelében két helynév utal arra, hogy Mátyás király és felesége Beatrix királynő szívesen vadászott a Börzsöny erdeiben.

A község 1751 és 1793 között a Honti megyegyűlések színhelye volt, s ez a falu felvirágzásához vezetett. Az egyemeletes barokk megyeházát 1751-ben építtette fel Esterházy Imre prímás, mint földesúr és Koháry András, mint főispán. A fejlődő település a 18. században éli virágkorát.

Holnap 13-a és péntek..

13
A 13-as számot már az ókori egyiptomiak és kínaiak is szerencsétlen számnak tartották. A szakértők elég érdekes magyarázattal szolgálnak erre: szerintük az emberek azért tartottak a 13-tól, mert számolásnál a tíz ujjukat és a két lábukat használták. Így azonban csak 12-ig tudtak eljutni, a 13 pedig már félelmetesnek tűnt, mert nem tudták leszámolni. Hmm... az ókoriaknak nem voltak tán lábujjaik? És akkor a 14-től vagy akár a 32-től miért nem féltek? Mindenesetre az okosok szerint innen ered a 13-tól való félelem, ami a mai napig fennáll.
A számok különös jelentőséggel bírnak -állítják a kabbalisták. Hitük szerint a számok útjelző táblák: egyes számok pozitív, mások negatív hatással vannak életünkre. A 3 a tűz, a víz és a levegő szimbóluma. A mesékben is mindig 3 királyfi, 3 kívánság, 3 próbatétel van. A 12-es szintén különleges szám, a tökéletességet jelenti:

Amikor a naptár péntek 13-át mutat, még azoknak is kellemetlen érzésük támad, akik nem babonásak. Nem szívesen időzítünk fontos találkozókat, elintéznivalókat erre a napra. Vajon miért lett mumus a péntek 13? És mi áll a többi, jól ismert babona hátterében?

Egy szakkönyv szerint a babona az egyes tárgyaknak, cselekményeknek természetfölötti hatást tulajdonító, és bizonyos jelenségeket természetfölötti erők megnyilvánulásaként magyarázó tévhit. Nehéz meghúzni a határt a babona és az okkult tanok között.

Ami az egyik ember szemében babona, a másik számára vallás vagy tudomány. A kutatások azt mutatják, hogy a társadalmi háttér nem döntő tényező a babonásságban, a diákok és szellemi foglalkozásúak között is szép számban akadnak olyanok, aki hisznek a csillagok emberi életet befolyásoló hatásában vagy a tenyérjóslásban.

A misztikus 13-as

Egyesek szerint péntek 13. szerencsétlen nap, mások szerint viszont ez is ugyanolyan, mint a többi.

 A pénteki nap "gonoszságát" azzal magyarázzák, hogy Jézust is aznap feszítették keresztre. Más megközelítések szerint a péntektől való rettegés gyökere lehet az is, hogy az 1800-as évekig ez a nap volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket.
A számok különös jelentőséggel bírnak -állítják a kabbalisták. Hitük szerint a számok útjelző táblák: egyes számok pozitív, mások negatív hatással vannak életünkre. A 3 a tűz, a víz és a levegő szimbóluma. A mesékben is mindig 3 királyfi, 3 kívánság, 3 próbatétel van. A 12-es szintén különleges szám, a tökéletességet jelenti: az év 12 hónapból áll, Jézusnak 12 apostola volt.
A 13-as talán éppen ezért rossz, mert a tökéletes után következik, tönkretéve ezzel az előtte lévő számban megtalálható egységet. A számmisztika más értelmezése szerint a 13-as szám jegyeit összeadva 4-et kapunk, amely egyes népeknél a halál száma. Nem véletlen, hogy Kínában például nem akasztanak egymás mellé 4 csengettyűt vagy 4 bambuszrudat.

Mitől őrizkedjünk, ha 13-a péntekre esik?

Állítólag az e napon beszedett orvosság nem használ, és ha ruhát varrunk, az rosszul sikerül. Amelyik állat ilyenkor ellik, annak a kicsinye valószínűleg beteges lesz. Az elvetett mag silány termést hoz, és a tizenharmadikán köttetett házasság csak válással végződhet. A babonás emberek lefekvés előtt 13 tárgyat érintenek meg, vagy 13 szót mondanak, hogy feloldják a rontást.

Mesebeli kisváros - Selmecbánya

Festői környezet tárul elénk, ha Selmecbányára érkezünk.   A város egy valaha 4000 méteres – mára a földtörténeti korok kopásai miatt csak 600 méter magas – tűzhányó közepén fekszik.

A mai Szlovákia területén helyezkedik el,  ez a mesebeli kisváros, mely Trianon előtt Magyarországhoz tartozott. Mai néven Banska Stiavnica. Hírnevét a színes- és nemesfém érceiről kapta, melyet több mint ezer évig bányásztak itt.

 

Selmecbánya 1726.-ból

Selmecbánya egy ősi bányaváros, ahol főként ezüstöt bányásztak. A középkorban mesés gazdagság rejtőzött itt a vulkanikus hegyek mélyén. A legenda szerint egy pásztor erre sétálgatott, amikor észrevett két gyíkot, amelyek egy kő alól bújtak elő. Egyiknek a hátán ezüst-, másiknak a hátán aranypor volt. A pásztor felfordította a követ és alatta rátalált az első ezüst- ill. aranyércre. Ezen a helyen, a Glanzenberg hegy tetején alapították meg az új várost, Sebenitzet, amely nevét a pásztor után kapta, akit így hívtak.

 Selmecbánya története a kezdetektől fogva összefonódott a bányászattal. Környékét már egy 1156-os dokumentum is, mint a bányászok földjét említi. Szászországból és Tirolból már a 12. század első felében is érkeztek bányászati szakemberek, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a település európai szinten is meghatározóvá tudott válni. Selmecbánya elsősorban az ezüstnek, valamint az aranynak volt kitűnő lelőhelye. 1328-ban a Magyar Királyságban elsőként lett hivatalosan is bányaváros, fantasztikus fejlődése a reneszánsz idején teljesedett ki. Ekkoriban évente több mint 20 tonna ezüstöt és fél tonna aranyat termeltek ki a környékbeli hegyekből. A bányászat Selmecbánya történetében korántsem csak iparágként volt meghatározó, de még az oktatást is befolyásolta. Itt alapították meg a világ első olyan egyetemét, ahol a bányászatot, mint tudományágat oktatták.  A város meggazdagodott polgárai gyönyörű épületekkel hirdették jómódjukat, önzetlenül támogatták az oktatást és a kultúrát. Az “Ezüstváros” a Habsburg Monarchia bányászati központja lett a 18. századra és az egyik legvirágzóbb települése Európa ezen részének. Selmecbánya híre messzire szállt, lakóinak száma egyre növekedett, a 18. században már több mint 20.000 ember élt itt. Számos technológiai újítást itt használtak és vezettek be először, nem csak a Magyar Királyságban, de közülük sok Európában, mi több, világviszonylatban is újdonságnak és egyedülállónak számított.  A város meseszerű fejlődése azonban nem tudta túlélni a 19. századot. A bányák lassan kimerültek, Selmecbánya gazdasága hanyatlani kezdett. Nagyjából 100 évvel ezelőtt a bányászat abbamaradt, de a város ma is sokat profitál ipari múltjából, hiszen a turisták szívesen töltik az időt Selmecbánya gyönyörű épületei között sétálva és keresik fel a ma már történelmi látványosságnak számító bányáit.

A Kálvária Közép-Európa talán legszebb templomát és stációit sorakoztatja fel a meredek hegyoldalban, a város fölött, a vulkán kráterének szélén. A 1744-től hét évig építtette a jezsuita szerzetesrend a város adományaiból.

   A Klopacska  egy bányászjelvénnyel díszített tornyos reneszánsz-barokk épület. Egykor a tornyában felfüggesztett keményfa deszkán való kalapácsütésekkel jelezték a bányászok számára a műszak kezdetét. Bányász temetések alkalmával pedig lassú gyászütemben szólaltatták meg. Hangja a város katlanában szétterjedve mindenhová elhallatszott, ezért a "bányászharang" évszázadokig hozzátartozott a város életének megszokott ritmusához.

A városháza épületének különlegessége az óratorony, amely Selmecbánya hét csodájának egyike: itt a kismutató jelzi a perceket, a nagymutató az órákat.

                                                   

/"Selmecbányán vagy fölfelé mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik, tertium non datur /harmadik lehetőség nincs"  írtaMikszáth Kálmán.../

 

 



 

1813. október 10-én született Giuseppe Verdi

Verdi élete gyakorlatilag egyet jelent a tizenkilencedik századéval: romantika, forradalmak és forradalmiság - és kronológiailag is ő maga volt saját évszázada: 1813-tól 1901-ig élt.

 
1813-ban született egy Párma közelében lévő kis faluban, Le Romcoléban. Szülei szegény sorsú parasztemberek, apja kis vendégfogadóból tartja fenn magát és családját. Pártfogója Antonio Barezzi, akinek a segítsége révén kerül Milánóba, hogy itt folytassa zenei tanulmányait. A Konzervatóriumba nem veszik fel (a zenetörténet kedves játéka, hogy ezt a műintézetet azóta Conservatorio Giuseppe Verdinek nevezik), talál viszont egy lelkes magántanárt, maestro Lavignát. Megházasodik, jóakarójának leányát, Margherita Barezzit veszi feleségül, s két gyermekük születik.

Élete első felében nagy hatással vannak rá Rossini, Bellini, Donizetti művei, zenei ízlését ezek formálják. Első operája az “Oberto” szép sikert arat a Milánói Scala színpadán, de a következő, a “Pünkösdi királyság” megbukik. (Ebben nagymértékben közrejátszik az a tragédia, amely Verdi számára szörnyű megrázkódtatást jelentett: felesége és 2 gyermeke hirtelen meghal.

1842-ben azonban már országos sikert könyvelhet el magának a “Nabucco” c. operájával. A szövegkönyv és a zene nem is a “hallgatósághoz”, hanem az olasz nemzethez szólt. A babiloni füzek alatt gyászoló zsidók a rabláncra fűzött olasz hazafiak bánatát jelképezték, és mindazokét, akik az egységes, szabad Itáliáról álmodoztak. A milánói Scala körül a kirakatok megteltek Verdi-kalappal, Verdi-nyakkendővel és ezernyi emléktárggyal, ami a Nabucco zeneköltőjére emlékeztetett. Ilyen zenei-politikai telitalálat volt a Lombardok is, majd az Ernani következett.

Rendkívül termékeny zeneszerző, közel 30 operát írt. Művészetének nagyságát erősíti önzetlen segítőkészsége. Hatalmas birtokait, melyeket műveinek jövedelméből vett, arra használja, hogy nincsteleneknek munkát adjon. Birtokát mintagazdasággá fejleszti, és oktatja a parasztokat: hogyan kell termővé tenni a nehezen műveltető köves földet. Saját pénzén fegyvereket vásárol, mellyel az egységes olasz államért folytatott harcot támogatja. Kórházakat alapít, s végrendeletében rokkant zenészekre hagyja vagyonát.

Fontos közéleti tevékenységet is folytat, előbb képviselő a Parlamentben, majd 1874-ben szenátorrá nevezik ki. Egész művészetével aktív részt vállalt nemzete polgári átalakulásáért folytatott küzdelemben.

1901 január 27-én halt meg, 88 éves korában. Temetése órájában megbénult az egész ország. Becsuktak az üzletek, pár pillanatra megálltak a gépek az üzemekben, nyílt sínen vesztegeltek a vonatok. Itália szívverése egy pillanatra megállt, hogy méltón sirassa a zeneszerzőt, a hazafit, a tiszta lelkű embert, az örökkön megújuló alkotó művészt, aki Itália legtisztább, legnemesebb vonásait egyesítette magában. A nemzet halottja volt.

A varrógép története

204 évvel ezelőtt ezen a napon született  Isaac Merrit Singer, a varrógép legsikeresebb fejlesztője.  Isaac M. Singer sem színésznek, sem üzletembernek nem volt jó, viszont félelmetes érzéke volt mindenféle műszaki dologhoz. Sok találmánya és sok szabadalma volt, de a balszerencse is üldözte, így negyven éves koráig csak tengődött. 1851-ben azonban egy elromlott varrógép javításával bízták meg, ő pedig Howe masinája alapján 11 nap alatt kifejlesztett egy sokkal hatékonyabb, folyamatos varrásra is alkalmas eszközt.

A varrás – csonttű használatával – már az ember kőkorszaki színvonalán ismeretes technika volt. Az első tűk mamutagyarból és rénszarvasagancsból készültek, és fonal híján alighanem szőrmedarabok inakkal való összeerősítésére szolgáltak.  A munkaigényes és lassú folyamat gépesítése kihívás volt az ipari forradalom idejében. Az angol C. F. Weisenhall már 1755-ben szabadalmat kért két heggyel ellátott tűjére, amelynek a foka középen volt. Érdekes módon az első igazi, láncöltéssel működő varrógépet T. Saint cipő és csizma varrására szánta 1790-ben. Ezt követően sokasodtak a találmányok, jobbára a kézi öltést utánzó módon vagy az akkor már gépesített kötőgép hurkolótechnikájának (horgas tűk) átvételével. E gépek már mind megoldották az öltésekkel együtt mozgó szövettovábbítást is, de a gyakorlatban nem váltak be. Számolni kellett a kenyerüket féltő szabók ellenállásával is. Az 1820-as években alkotta meg B. Thimmonier francia szabó fából az első gyakorlatban használt varrógépet. Nyolcvan darab készült belőle, és a francia hadsereg számára varrtak egyenruhákat rajtuk, míg a ludditák (géprombolók) el nem pusztították az üzemet. Thimmonier, aki a puszta életét mentette, utóbb Angliában és az Egyesült Államokban is oltalmat kért találmányára, de nem talált tőkéstársat, és nyomorban halt meg. Időközben több amerikai feltaláló is akadt, aki a varrás mechanizálására tett javaslatot. Közülük W. Hunt volt az, aki a tű fokát a hegyére tette, és az alsó szálat, tehát a kis vetélővel hurkot készítő öltést technikailag kivitelezte (1846). Ám sem ő, sem versenytársai nem jártak átütő sikerrel, jóllehet nevüket utóbb több varrógépgyár felvette. Az iparág “arkwrightjá”-nak szokás nevezni Isaac Singert, aki elődei találmányait saját ötleteivel (például a pedálhajtással) kiegészítve létrehozta az első háztartási varrógépet. A konfekcióipar kialakulása során is főképp az ő gépeit alkalmazták. Singer hamarosan Angliában is alapított egy gépgyártó üzemet, amely az európai piacot árasztotta el termékeivel. Az egyszerű varrógépet még a XIX. században követték a nagyipari technológiában nélkülözhetetlen szakosított (például gomb- és lyukvarró) gépek. forrás: varrógép története

Postai világnap - október 9.

 

Amióta létezik írás, az emberek mindig szükségét érezték annak, hogy levélben is tartsák egymással a kapcsolatot. A leveleket és egyéb küldeményeket azonban sokáig csak igen bonyolult módon lehetett továbbítani. A „posta” szóra és az általa jelölt intézmény megszületésére sokáig kellett várni.

Kik hozták-vitték kezdetben a leveleket? 

A honfoglalástól a 16. századig Magyarországon csak a királyok, fejedelmek, egyéb főurak és a vármegyék vezetői alkalmaztak kifejezetten az üzenetek szállításával foglalkozó embereket. A leveleket és egyéb küldeményeket, olykor ajándékokat hírnökök és futárok vitték szét, lovon. Mindenki másnak – tehát a köznép tagjainak – az egyéb, merőben eltérő célokkal utazó, lehetséges szállítókat kellett megkeresniük. Ilyenek voltak a vándorlegények, a szerzetesek és a kereskedők, akik egyébként is folyamatosan úton voltak. Egy idő után a céhek megalakulása is segítette a szállítások megszervezését. A 15. század végétől kezdve például a Kassa-Debrecen-Várad vonalon lévő községekből illetve Szegedről a mészáros céh tagjai szállították a küldeményeket. Ők a veszélyes és rossz minőségű utakon amúgy is fegyveres kísérettel hajtották az állataikat a piacokra, így náluk nagyobb biztonságban voltak a küldemények, mint esetleg egy magányos vándorlónál.

Mi az a delizsánsz?

 Néhány postamúzeumot kivéve a „delizsánsz” szóval ma már csak irodalmi művekben vagy régi tudósításokban találkozhatunk, amelyekben annyi mindenképp kiderül, hogy járműről van szó. „Liszt delizsánszon utazott, de nem lehetett pontosan előre tudni, mikor érkezik a Kocsi. Ezért a város már kora reggel díszbe öltözött, az ablakokat virággal és gyertyákkal ékesítették” –írta egy tudósító, 1846-ban, egyúttal azt is érzékeltetve, hogy mekkora eseményt jelentett, ha híres személyiséggel érkezett a városba egy delizsánsz. Ezt megelőzően, csaknem száz éven át a delizsánsz sokféle embert és emellett sokféle csomagot is szállított, ez ugyanis a postakocsit, hivatalos nevén a kocsipostát jelentette. 1748-ban Mária Terézia adta ki azt a Postai Pátenst, amely a kornak megfelelően modernizálta a postai szolgáltatásokat, és egyebek közt különválasztotta a levél- és a kocsipostát. Ennek értelmében pénzt és csomagot csak olyan helyre lehetett küldeni, amely kocsipostával volt összekötve, és amelyik kocsi levelet vitt, az nem vitt egyebet. Ez volt a „malléposta” (az e-mail kifejezésből ma is jól ismert ”mail” szóból). A pénzes és csomagküldeményekre egyébként még sokáig használták gyűjtőnévként a kocsiposta nevet. Ekkor a delizsánsz embereket még nem szállított – ezt majd III. Károly teszi lehetővé, akinek uralkodása alatt tizenkét postavonalat építettek ki, és bevezették az embereket is utaztató társaskocsit. Ezek már meghatározott útvonalon és menetrend szerint közlekedtek.
A 19. században megjelent egy új járműtípus, a gyorskocsi. Ez először 1824. március 1-én indult el a Bécs-Pozsony vonalon, és ezzel sikerült visszahozni a Mátyás-kori posta sebességét.
A többi vonalon továbbra is delizsánszok közlekedtek, amelyek egy részét az 1830-as években a magán postakocsi vállalatok is fenntarthatták.
A postakocsi hálózat kiépülése a fogadók építését is föllendítette, hiszen a hosszú utakon embernek, lónak is meg kellett pihennie valahol.

Magyarok Nagyasszonya

Népünk hét "Boldogasszonyt" tisztel, akik között legnagyobbnak a Nagyboldogasszonyt tartja. Ennek "leányai" a többi boldogasszonyok (szülő-, fájdalmas-, gyertyaszentelő-, sarlós-, segítő- és havi), de ismerik a "Szűz Kisasszonyt" is. A néphit Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Szűz Máriával, jóllehet a keresztény hittan erről nem szól. Meddő asszonyok kilenc hetet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk és aki kedden mos, megbántja a Nagyboldogasszonyt, a Kedd Asszonyát.
Kedden tilos minden erős munka, viszont elkezdésre, elindításra (
pl. tyúkültetésre) szerencsés a kedd. Az adatok tömegéből kitűnik, hogy Nagyboldogasszony az élet adója és védője, bőség, termékenység, aratás, növény és ember szaporodásának védője.

Kálmány Lajos, aki Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya című kötetet 1885-ben adta ki a magyar díszítőművészet keleti forrásainak kutatása közben talált egy ősi magyar Nagyasszonyt gabonával, gyümölccsel, termékenységgel összefüggő kultuszának nyomaira, akit Huszka József Asztarte-Boldogasszonynak nevezett. 

A magyar népművészetben együtt találjuk sumer Baú istenasszonyt és a belső-ázsiai Boldogasszonyt, amint trónszékén ott ül a baúkoronás nőalak fodros ruhában, szimbóluma az életfa, a termő ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg, melyek jelzik, hogy ő az Élet Nagyasszonya. Az ősmagyar Babba, a "születést adó" és a sumer Bau, az "élelemadó" alakja népünknél immár összemosódik Szűz Mária alakjával. A Boldogasszony füveket népünk Nagyboldogasszony napján a templomba viszi megszentelni, ezeket a füveket a halott mellé teszik a koporsóba. A megszentelt ökörfarkkóró pedig a boszorkányok elkergetésére hasznos. De funkciója van a Boldogasszony hajának, tenyerének, cipellőjének stb. elnevezett gyógynövényeknek is.
Az ősi ábrázolások némelyikén feltűnik a Nagyasszony mellett az úgynevezett "lagashi címer" állata, a kiterjesztett szárnyú napmadár, a mindig visszatérő sas, de mellette ott látjuk őseink totemmadarát a turult is.

A hagyomány szerint Szent István király halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként adták át nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária - tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, és XII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett, Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ára tette át. 1980-ban II. János Pál pápa ezen a napon szentelte fel a Szent Péter bazilika altemplomában az új magyar kápolnát, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.