"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2016. június 10., péntek

Margit nap

Szent Margit legendája




Árpádházi Boldog Margit IV. Béla magyar király leánya volt, 1242-ben az újabb kutatások szerint Znióváralján született. Szülei a tatárpusztítás elől Klisszába, Dalmáciába menekültek s a veszedelem idején tett fogadalmuk értelmében, hálából az isteni Gondviselés segítségéért, gyermeküket az egyház szolgálatára szánták s már egészen kicsi korában beadták a veszprémi Szent Katalin-kolostorba, a szentdomonkosrendi apácákhoz. Vele ment dajkája, Bodoméry Tamás főispán fiatal özvegye, Olimpiádis asszony is, Erzsébet nevű leányával. Margitot tízéves korában 18 társával átvitték a Nyulak-szigetén épült, Boldogasszonyról elnevezett domonkosrendi apácakolostorba, ahol élete végéig maradt. Még nem érte el tizenkettedik évét, amikor fogadalmat tett. Tizenkilenc éves volt, amikor nagy ünnepélyességgel apácának szentelték föl. A források szerint több ízben alkalma lett volna, hogy visszatérjen a világi életbe. Előbb állítólag egy lengyel herceg, majd II. Ottokár cseh király kérte meg kezét, de a kegyes életű királyleány nem cserélte föl fátyolát a menyasszonyi koszorúval. Istennek ajánlott önsanyargató életmódja még az egykorú fogalmak szerint is párját ritkította. Gyenge teste azonban nem sokáig bírta ki a lemondás szenvedéseit; huszonkilenc éves korában meghalt. A személyéhez fuződő, még életében tapasztalt s később megismétlődő csodás jelenségek hatása alatt, kevéssel a temetés után megindult az eljárás szentté-avatása érdekében. De bár az erre irányuló hivatalos vizsgálat, a fönnmaradt jegyzőkönyv bizonysága szerint, meglepő eredménnyel járt, a végleges elintézés - többszöri sürgetés ellenére is - késett. A sokáig húzódó ügy végül 1805-ben, olymódon fejeződött be, hogy a Szent Domonkos-rend kérésére VII. Pius pápa megengedte Boldog Margit halála évfordulójának (január 18-ának) ,,festum duplex'' gyanánt való ünneplését. A magyar nép közvéleménye azonban, noha kedveltjét hivatalosan csak ,,Boldog'' jelző illetné meg, ösztönös ragaszkodással továbbra is kitartott a régi szólás mellett s hitbuzgósági eszményét mai napig Szent Margitnak nevezi.
A közönségesen Margit-legenda néven emlegetett műnek 231 lapra terjedő, nyolcadrét papirosra írt, elején csonka, végén befejezetlen kézirata 1836 óta a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. A magyar nyelvű szöveget először Ferrari (Ferrarius) Zsigmond bécsi domonkosrendi szerzetes említi De rebus Ungaricae Provinciae S. Ordinis Praedicatorum (Viennae, Austriae) c. 1637-ben megjelent munkájában, mely a Legenda latin fordítását is magában foglalja. Ferrari szerint a magyar nyelvű kézirat a töröktől menekülő margitszigeti apácák révén, idők folyamán Nagyszombatba került; innen szerezte ő meg egy másolatát, melyet aztán lefordíttatott magának. - Az ismert és reánk maradt kézirat utóbb Pozsonyba jutott s Pray György-nek, a kiváló jezsuita történetírónak a tulajdona lett. Ő tette aztán közzé nyomtatásban 1770-ben ily című munkájában: Vita S. Elisabethae Viduae nec non B. Margaretae Virginis. Tyrnaviae. Kiadványát igen értékes történeti tájékoztató vezeti be. - Tizenkét évvel később Vajda Sámuel, tihanyi apát a nagyközönség részére is hozzáférhetővé akarván tenni, saját kora helyesírása szerint adta ki. E kiadás azonban nem alkalmas a zavartalan olvasásra, mert akkoriban a kézirat részei még nem voltak megfelelő módon elrendezve, s így történt, hogy több helyen össze nem tartozó lapok kerültek folytatásként együvé. Erre vonatkoznak a Vajda-féle kiadványban az efféle kitételek: ,,Alig ha itt-is egy kevés heánosság nintsen e' régi írásban.'' A Nemzeti Múzeum birtokában levő s már rendbehozott kódexet a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Volf György tette közzé 1879-ben, a kézirathoz teljesen hű, betűszerinti, tehát ismét elsosorban tudósoknak szánt alakban, a Nyelvemléktár című nagyobb sorozat nyolcadik kötetében. Volf György állapította meg, hogy a kódexet Ráskay Lea, egy előkelő származású margitszigeti, domonkos- vagy - amint magyarosan mondják - dömésrendi apáca másolta 1510 táján. Volf Györgyön kívül napjainkig sok tudós foglalkozott már a Legenda különbözo kérdéseivel. Az irodalomtudósok egész sora kutatását főképpen annak megállapítására irányította, hogy ki írhatta a Legendát. Ezt azonban máig sem sikerült kideríteni. Mindössze annyi bizonyos, hogy az ismeretlen szerző latin eredet nyomán írta a magyar szöveget. Az újabb búvárkodások nyomán kitűnt, hogy a latin legenda két forrásra vihető vissza. Az egyik mű, melynek alapján készült, a legújabb kutatások szerint fr. Marcellus XIII. századi magyar dominikánus szerzetestől származik, a másik forrás pedig az a latin nyelvű jegyzőkönyv lehetett, melyet Boldog Margit halála után 1276-ban vettek föl a szentté avatással kapcsolatos vizsgálat ügyében.



    Margit napja....      Alighogy elmúlt a Medárd-veszély, tizedikén Margit okozhatott meglepetést. "Margit felhőtől fél, égi háborút vél" - mondogatták az öregek arra utalva, hogy a zivatar elveri a gabonát és leveri a gyümölcsöt a fáról. Júniusban inkább már száraz, napos idő lenne kívánatos, mert ez a gabonaérés ideje. "A júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazda kezébe" - tartja a népi megfigyelés. Szintén termésjósló nap volt 11-én Barnabás napja, amikor "Ha szép az idő, tele lesz a magtár, ám az eső csak pusztítja a szőlőt".     "Medárdius tájban a nyár hideg faggyal nem jár" - állítja egy régi népi megfigyelés, amely az ilyenkor még néha előforduló hűvösebb napokra utal. Több a valószínűsége viszont a Margit naphoz fűződő, és a nyugtalanabb időjárást jelző regulának: "Margit felhőtől fél, égi háborút vél". Mindenesetre a sokévi megfigyelések szerint június az egyik legzivatarosabb hónapunk és a haragvó villámoké is. Nem árt tehát megszívlelni egy másik hajdani figyelmeztetést: "Jól figyelj, s a vihar során / messze kerüld el a tölgyfát. / Lucfenyőtől mindig szaladj, / de a bükkhöz hű maradhatsz." Egyébként a 10-én esedékes névünnepet sokfelé Retkes Margit napjának is nevezték, merthogy a gazdaasszonyok szerint az ekkor elültetett retekmag ígérte a legjobb termést. Másutt e napot Legyes Margitnak titulálták, és az ablakokat zárva tartották, mert különben abban az évben sok lesz a légy. (Állítólag a kötényében hozza a legyeket, és onnan engedi be a konyhába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése