Tájak Magyarországon: Hortobágy

A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, vagyis nem az erdők kiirtása és a folyószabályozás eredményeként jött létre. Az 1973-ban létrehozott első magyar nemzeti park az ország legnagyobb védett területe (82 ezer hektár). Jelentős része Bioszféra Rezervátum, egynegyede pedig a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján nemzetközi védettséget is élvez.

A Hortobágy az ember és természet kíméletes földhasználaton alapuló, s így fajok és élőhelyek tekintetében nagyfokú biológiai változatosságot fenntartó, harmonikus együttélésének egyedülálló példája, kimagasló tájképi értékekkel rendelkezik. Pedig első látásra nincs itt semmi. Ha körbetekintünk, az a legfeltűnőbb, hogy nem akasztja meg a tekintetet semmiféle építmény, de még dombok, hegyek sem. A délibáb forró nyári napok látványossága, amikor olyasmit látunk a tájban, ami nincs is ott.

A Nemzeti Park területének döntő hányadát természetes élőhelyek, szikes puszták, rétek és az ezek közé ékelődő kisebb-nagyobb mocsarak alkotják. Természetvédelmi szempontból is nagy jelentőséggel bírnak a jóval kisebb területet lefedő mesterséges vizes élőhelyek: a legrosszabb minőségű legelőkön, illetve egykori mocsarak helyén az elmúlt száz évben 6 ezer hektáron kialakított halastavak.

A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei. Eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták a Hortobágyon, melyből 152 fészkel is a Nemzeti Parkban. Az egyik legnagyobb látványosság kétségtelenül az őszi daruvonulás. E fajból, mely egyúttal a Park címermadara is, októberben több tízezer példány is megfigyelhető amint éjszakázó helyükre húznak a puszta fölött.

A Hortobágy soha nem volt sűrűn lakott, csekély számú falvai a tatár és a török támadások során elpusztultak. A puszta egyhangúságát a több ezer éve itt élt nomád népek halomsírjai és őrhalmai, a kurgánok, népi nevükön kunhalmok itt törik meg.
Az évezredek folyamán a Hortobágy pusztáin legelő vadállatokat, az őstulkot és a vadlovakat fokozatosan a háziállatok váltották fel. Szép számmal található ezen a vidéken a szívós, igénytelen rackajuh és a szürke marha. Kevésbé ősi fajta a jó szalonnájú mangalica disznó, illetve a nóniusz ló. Ez utóbbi őse a XIX. század elején Normandiából került a Hortobágyra.


A pusztában élő pásztorok nem használtak állandó épületek maguk, illetve állataik részére. A legtöbb ősi hortobágyi pásztorépítmény - a vasaló, a szárnyék vagy a kontyos kunyhó - igen egyszerű, de praktikus, elsősorban nád felhasználásával készült. Az állatok itatására szolgáló gémeskutak a magyar puszta jelképévé váltak.