A gyémánt

A gyémánt misztikus erejét már az egyiptomiak felismerték, ahol a gyémánt viselése négy bal ujjunkon azt biztosította, hogy a vena amoris („szerelem ere“) az ujjakból egyenesen a szívbe vezessen. A gyémánt és gyémántpor elhelyezése az ujjakon az örök szerelmet biztosította.

A gyémántokat Európába legelőször talán Nagy Sándor hozta. Eleinte rejtélyes különlegességnek tartották, mágikus és gyógyító tulajdonságokat adtak neki. Úgy mesélik, hogy amikor Nagy Sándor megérkezett a Gyémántvölgybe, a völgy tele volt drágakövekkel és kígyókkal, amelyek gyilkos tekintettel védték őket. Nagy Sándor viszont a kígyókat becsapta és megszerezte a gyémántokat. A régi Görögországban a gyémántok az „istenek könnycseppei“ voltak, melyek a földre estek. Hogy hangsúlyozzák a gyémánt keménységét, „adamas“-nak hívták, ami legyőzhetetlent jelent. 60 évvel Krisztus előtt Plinius A természet történelmében ír a gyémántokról. Az első nem csiszolt gyémánt Rómában az 1. és 3. század között jelent meg. A 13. században említi Marco Polo Ormuzt mint az egyik fő perzsa gyémántpiacot.

Nyugaton a 13. században a fő gyémántpiac Velencében volt. Európa legtöbb fővárosa üzleti kapcsolatban állt ezzel a várossal. És innen jöttek a selyem- és gyémántkereskedők Brugge-ba. Brugge nem csak a gyémántüzlet központja lett, a gyémántok feldolgozása is itt folyt. A gyémántüzlet gyorsan elterjedt és ekkor lépett színre Brugg Lodewijck van Berken, a gyémántcsiszolás feltalálója.

A gyémánt csiszolása sokáig titkolva volt. A 14. században csak oktaédereket csiszoltak, fa- vagy rézalátéten gyémántporral megszórva. Ezt a módszert már régebben is használták más drágakövek és elefántcsont csiszolására. A gyémántoknál viszont ez a folyamat hosszú volt. A 15. században kezdtek modernebb módszereket alkalmazni a szabálytalan kristályok hasítására. A csiszolásnál viszont továbbra is az originális alak volt tiszteletben tartva. A gyűrűkbe piramis alakú kövek kerültek. A csiszolás lényege a szabálytalan részek és más hibák eltávolítása volt.

Cullinan gyémánt

1905.01.26. alkonyi órájában, Frederick Wells felügyelő, aki a Thomas Cullinan birtokában lévő gyémántbánya területén vizsgálódott, furcsa csillogásra lett figyelmes. Azt hitte, hogy a nyílt fejtésű gödör falán egy üveget talál. Miután kiszedte a földből a 18 méter mélyen lévő, több mint fél kilós valamit, még mindig nem tudta, hogy mit is tart a kezében. De, érdekesnek találta. Miután megvizsgáltatta a bánya szakértőivel, kiderült, hogy a valaha talált legnagyobb gyémánt akadt az útjába. A 3 106 karátos - kb. 620 gramm - követ Cullinan-nak nevezték el. Felfedezték azt is, hogy a kövön egy nagyobb törés található, így feltételezték, hogy egy még nagyobb darab levált része. Ennek eredményeképpen, lázas kutatás kezdődött a másik darab után, de nem találtak újabbat. Lehetséges, hogy a bányászat során megsérült.

A 3106 karátos, kékesfehér kő értéke felbecsülhetetlen. Állítólag ez a legnagyobb gyémánt a Földön, amit valaha találtak. Két búr tábornok vásárolta meg, hogy VII. Edward angol királynak ajándékozzák születésnapjára. A kő egyszerű postai küldeményként szerencsésen megérkezett Angliába, míg a - megtévesztésül - detektívek hadával őriztetett másolatot ellopták a hajóról. A király koronájával együtt lefényképeztette, és egy bank páncélszekrényében őriztette a követ, amelynek csiszolása nyolc hónapig tartott. A legnagyobb darab az angol királynő jogarába van belefoglalva, a második legnagyobb a királyi koronát díszíti, a továbbiak pedig a Koh-i-noor nevű gyémánttal együtt az angol királynő koronáját ékesítik. A többi kő is az angol koronakincsek közé tartozik.

Halált hozó gyémánt

A washingtoni Smithsonias Intézetben biztonságosan őrzött, 250 millió dollárt érő, balszerencsés Hope gyémánt története számos szerencsétlenséggel és legendával forrt össze. A gyémánt állítólag Ráma Szita hindu istenség szobrának a homlokáról származik, s a papot, aki ellopta később halálra kínozták tettéért. Az ismeretlen lelőhelyű szépséget Jean Baptiste Tavernier, francia kereskedő szerezte meg 1642-ben s 1668-ban XIV. Lajos királynak adta el. Az ekkor még 112 karátos követ az udvari ékszerész mindössze 67 karátosra csiszolta, s a French Blue névre keresztelt ékszert a király az aranygyapjas rend szertartási ékszerei közé rakatta, így csak ő viselhette ünnepnapokon.

A Hope gyémánt

XIV. Lajos megtört emberként halt meg, hisz birodalma meggyengült, ám utódai még balszerencsésebbek voltak. Lamballe hercegnőt az utcai csőcselék ölte meg, míg az ékszer új tulajdonosát Marie Antoinette-t guillotine alatt végezték ki. Tavernier-t, az ékszerkereskedőt egy indiai útja során (amit a fia adósságainak kifizetése érdekében vállalt) egy vad kutyafalka tépte szét. 1792 szeptemberében, a francia forradalom zavargásai közepette a kőnek nyoma veszett, ám 1812-ben John Francillon, londoni ékszerész megemlített egy londoni gyémántkereskedőt, bizonyos Daniel Eliasont, aki egy csodálatos, közel 50 karátos követ próbált eladni. 1820-ban IV. György birtokába került a kő, aki 10 évvel később hatalmas adósságot hátrahagyva halt meg. Az 1830-as években 45,52 karátosra, azaz a mai súlyára csiszolták a követ, amit egy londoni bankár, a kő névadója, Henry Philip Hope vett meg.

 

A Wittelsbach gyémántról szóló első beszámoló az 1660-as évekből származik, amikor IV. Fülöp spanyol király az I. Lipót osztrák uralkodóval frigyre lépő lányának ajándékozta. A drágakő 1722-ben került a bajor Wittelsbach uralkodó-családhoz, majd miután az első világháború alatt nyoma veszett, végül 1951-ben, Belgiumban bukkant fel újra. 2008-ban a Christie's londoni árverésén több mint 24 millió dollárért (4,6 milliárd forint) került Laurence Graff, a Graff Diamonds International vállalat elnökének tulajdonába.