Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása.
Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.
A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása.
A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hágott az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.
A nyár szokásai között a legjelentősebb a szentiváni tűzgyújtás, azon a napon amikor a nap legmagasabban jár, legrövidebbek az éjszakák és leghosszabbak a nappalok. Keresztelő Szent János tisztelete a katolikus egyházban az V. században alakult ki, s ekkor tették napját június 24-re. Természetesen a nyári napfordulót valamilyen formában a legtöbb népnél megünnepelték, így talán már a honfoglalás előtt ismerhette a magyarság. Ibn Ruszta arab történetíró szól ugyan a magyarok tűzimádatáról, de egyelőre nincs adatunk arra, hogy ez ehhez a naphoz lenne kapcsolható. Mindenesetre a középkorban elsősorban egyházi ünnep, de a XVI. századtól kezdve a források mint népszokásról emlékeznek meg. A szokás leglényegesebb mozzanata a tűzgyújtás:
Tüzet megrakoljuk, Négyszögre rakoljuk:
Egyik szögén ülnek szép öregemberek,
Másik szögén ülnek szép öregasszonyok
, Harmadikán ülnek szép ifju legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.
(Kolony, Nyitra m.)
: Rakd meg babám a tüzet, hadd csapjon a lángja!
Gyönge karjaimat melegitsem nála!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is
Gyere, kedves angyalom, ugorj egyet te is!
Gyere babám, tegyél rá, hadd szikrázzon lángja!
Teritsd földre a subád, hadd fekszünk le rája!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is;
Gyere, kedves galambom, melegedj meg te is!
(Tild, Bars m.)
A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak és ugrásnak határozott párosító szerepe is volt, és a téli napforduló szokásaival és népköltészetével lehet összevetni.
Tüzet megrakoljuk, Négyszögre rakoljuk:
Egyik szögén ülnek szép öregemberek,
Másik szögén ülnek szép öregasszonyok
, Harmadikán ülnek szép ifju legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.
(Kolony, Nyitra m.)
: Rakd meg babám a tüzet, hadd csapjon a lángja!
Gyönge karjaimat melegitsem nála!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is
Gyere, kedves angyalom, ugorj egyet te is!
Gyere babám, tegyél rá, hadd szikrázzon lángja!
Teritsd földre a subád, hadd fekszünk le rája!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is;
Gyere, kedves galambom, melegedj meg te is!
(Tild, Bars m.)
A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak és ugrásnak határozott párosító szerepe is volt, és a téli napforduló szokásaival és népköltészetével lehet összevetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése