A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja távozott az élők sorából.
Kányádi Sándor erdélyi (romániai) magyar költő és műfordító 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Románia).
Versei az ezredforduló költészetellenes világában is sok ezer példányban fogynak el. Népszerű gyermekversein nemzedékek nőttek fel: a könnyen mondható, különleges ritmikájú, az élőbeszédhez közelítő versei alapvető erkölcsi értékek közvetítői is.
Távolodóban
távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot
és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid
süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz
s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat
1996
Ha a napnak — vers
Ha a napnak lába volna,bizonyára gyalogolna.
Ha pedig keze is lenne,
akkor ő is cipekedne,
s leülne, ha elfáradna,
ide mellénk, a kis padra.
Kérges kezét térdre ejtvén,
merengne a holdas estén.
Úgy várná be, szépen ülve,
hogy őt a föld megkerülje.
Nyári alma ül a fán
fa alatt egy kisleány.
Néz a kislány föl a fára,
s le az alma a kislányra.
Nézi egymást mosolyogva:
lány az almát, lányt az alma.
Gondolkozik, mit tehetne,
áll a kislány lábujjhegyre,
nyúlánkozik, ágaskodik,
ugrik, toppan, kapaszkodik.
De az alma meg sem moccan,
csak mosolyog a magasban.
És a kislány pityeregve
csüccsen, huppan le a gyepre.
Lomb közt szellő szundít csendben,
de a sírásra fölserken,
sajnálkozva néz a lányra,
és az ágat meglóbálja.
S hull az alma, örömére,
pont a kislány kötőjébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése