"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2019. április 17., szerda

Nagyhét


A tavasz, a természet megújhodása az embert is a környezete megtisztítására készteti. Ezek a részint praktikus, részint mágikus cselekedetek a nagyhéthez kötődtek.

A nagyhét jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat.

Nagycsütörtökön megszűnik a harangozás: "a harangok Rómába mennek" a közismert szólás szerint, s legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. A szertartásra hívogatás ezekben a napokban kerepeléssel történik. A kereplő gyerekek munkájukért adományt gyűjtöttek. A kereplés szokásában nem nehéz felfedezni a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyomait.

Nagypénteken tartják a legszigorúbb böjti napot. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet. A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket, mely a keresztény egyházban Jézus megfeszítésének emléknapja. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat.
Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. A nagypénteki hajnali vizet aranyos víznek, aranyvíznek nevezték. Különös jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség.

 A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek Nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: "Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. 
Hajdan évenként egyszer, nagyszombaton szítottak új tüzet. A szentelt tűz maradványának különféle praktikákban nagy szerepet tulajdonítottak, például kivitték a szántóföldre, szőlőbe, hogy a termést ne érje jégverés, hogy a föld termékeny legyen. A tűzgyújtás egykori hagyományát őrzi egy játékdalunk:

Tüzet viszek, nem látjátok, ég a ruhátok,
ha látnátok, oltanátok?
 HÚSVÉTVASÁRNAP: 

Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba.    A húsvéti étrend: sonka, kocsonya, kalács, amihez bort és pálinkát ittak.
Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel. Az útjukba eső mezei forrásokat kitakarítják.

 HÚSVÉTHÉTFŐ:

 A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniillik gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt. A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4,6,8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek.
Mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma országszerte az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe és a 12. század óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat használtak. Leggyakrabban hagymalével festettek, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket. A zempléni falvakban zöld vetést és hagymahajat használtak a színezésre.

Képtalálat a következőre: „húsvét” Képtalálat a következőre: „húsvét”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése