Lüdérc ellen - fokhagyma

Hezzam es járt a lüdérc

A tizennégyi háborúba én tizenhat eszendős vótam. Eppe a mü falunknál állott a front. Vaj hét családval béhuzakodtunk a pincébe. Vótak ott vénasszonyok,öregemberek, kicsi gyermekek, mindenféle. Alyan nekem való forma legén csak egy vót. Elkezdett az ingemet kerülgetni. Édesanyám észrevehetett valamit, mert erőst tiltott tölle.  Még azt sem hagyta, hogy beszélgessek véle. Így há, egész nap csak lestük egymást. Mikor osztá, este elfútták a lámpást, a setétbe esszeszúrtuk a csóré lábunkat, s úgy vótunk. Én minden éjen úgy felbolondultam, hogy az ördögök vittek el. Sajnos, egy hamar vége lett a frontnak, s haza kellett menjünk a pincéből. Attól fogva ingemet még az utcára se csaptak ki, úgy féltettek. Mikor mentem a templomba, édesanyám akkor és utánam rikolytott, hogy harmadik harangszókor otthon legyek, mert ha nem, hajamot mind kitépi.

A fiatalság esent kezdett guzsalyakodni. Jártak a gyűlésbe.Nekem a szüvem hasadott el, hogy én es mehessek, de ingemet nem csaptak el semmiképp. Egy este hallom én, hogy édesapámék beszélgetik: apám megyen másnap reggel fuvarba, s nem jő haza estére. Na, gondoltam, akármi legyen, de én most elmenyek a guzsalyasba! Elighogy édesapám kihúzta a lábát, én kezdtem fújni édesanyámnak: Édesanyám, bár most az egyszer, hogy édesapám nincs idehaza, csapjon el a guzsalyasba! Anyám hallgatott egy üdeig, én folytattam: Há, nem eleget ülök itthon? S há nem eleget ügyelek a testvéreimre?S há, nem eleget dógozom evvel az átkozott kendervel? Hogy a nyavalya egye ki még a gyükerét es!

Na, eredj, eredj! Ne bornyúzd itt a fejemen! DE hallod-e? Ha én valamit megtudok, s neked a büzöd elmegyenm én a hajadot mind kitépem!

Amikor kezdett setétedni, megfogtam a guzsalyt, s én úgy mentem bé a lütőn, mind akit visznek.

A fiatalság imá esszegyült. A leányok fontak, a legények kártyáztak. Egyik-egyik leült a szeretje mellé. Én es fontam s az a legén leült melléjem. A orsó örökrétig  esett ki a kezemből. A legén felkapta, de csak csókért adta vissza. Na, vót ott alyan fonás, hogy vége vót a világnak! Amikor kitőt a gyülés, a legén hazakésért ingemet, A kapuba jól megölelgetett, megcsókolgatott. Tisztáre kirekesztette az eszemet. Én onnatt  se enni nem tudtam, se alunni nem tudtam.Csak a legén,s csak a legén!

Vót a házunk előtt egy kicsi fahidacska, s ha arra valaki realépett, akkor az bengett. Ez, a legén, mikor járt el a kapunk előtt, a lábával a hidat örökké megbengette. Akkor én kiszöktem az ajtón s bár egy minutára, reaneztem. Egy vasárnap estefelé halom én, hogy beng a híd. Kiszöktem az ajtón, hogy meglássam, de édespám utánam nyúlt, megragadta hátulról a hajamot: Nem mensz suba se. Nyomd le, ide ne,  a likadot, míg szépen vagy! Azt akarod, hogy egy bitangot esszeszedj?! Akkor én readöccsentem az ágyra, s neki sírni. Lefeküdtünk de én csak sírtam tovább. Édesanyámék elfútták a lámpást, s a setétbe kezdtünk mondikálni. Mondom én: Hagyják el,mert elmenyek szógálni, s odamegyek ahova akarok!

Eredj, eredj, de osztá többet a lábodat ide bé nem teszed!      Én elgondoltam, hogy alyan jól megvónék édesanyámék nélkül,ha az a legén ingemet elvenne. Melyen szép a haja, s melyen szép az orcája! Melyen jó meleg a szája s melyen kemén karjai vannak! Ahogy igy elmélkedem, még nem vótam elaludva, egyszer csak há, ott ül a legén az ágyam széjibe. Megörvendeztem, felnyújtottam a karjaimot, hogy megöleljem. Akartam kérdeni, hogy hogy jött bé? S há akkor az a legén csak kezdett reám jőni, kezde szorítgatni a nyakamot. Kezdtem sikolytani: Jaj, jaj, Nyuvadok meg, nyuvadok meg!

Szökjél ember, gyújtasd a lámpást! Mi baja van a leánkának?

Édesapám kiszökött az ágyól, lámpást gyújtott,s há ott a legén a ház közepibe. Apám csak felkapta a faragószékről a fészit, s a legénre emelte:

Az anyád ántikrisztussát! Ebbe a helybe esszeváglak! Erre a legén csak lobot vetett, nagy fényesség lett, szórta a tüzet:   sergett a ház közepibe, osztá béhuzakodott az espár ajtaján, felhuzakodott a kürtön s elment. Mü ottmaradtunk s szinte kétségbeestünk.    Mi vót ez?

Apám kezdett ingemet szidni: Te szerencsétlan! Nem megmondtam, hogy ne vesd belé az eszedet abba a legénbe? Most ideszoktattad a lüdércet.  Jaj, jaj, mit tudunk tenni, hogy ne jöjjön ide többet az a lüdér? Jajgatódzott édesanyám a donyha alól. Nannyokám megszólalt a sutuban:  Ó ne legyetek úgy kétségbeesve! Amikor fiatal vótam, hezám is járt a lüdérc. Majd megkenjük fokhagymával. Ugye s lett. Vaj három este ingemet csóréra vetkeztettek,megtörtek a kujak fokhagymát, koromval esszevigyitették s ingemet tetőtől-talpig békentek, Hát erőst csúf lehettem, mert többet a lüdérc nem jött, Most imán öreg vagyok, de azt a legént máig se felejtem el.

Kóka Rozália
bukoviniai székely    mesegyűjtéséből

6000 éve esszük - a fokhagyma

6000 éve esszük a vámpírok ellen, az ízéért és egészségmegőrző hatásáért.

A fokhagymáról úgy tartják, hogy véd az ártó szándék, illetve a szemmel verés ellen, taszítja a boszorkányokat, és tökéletes védelmet nyújt a vámpíroktól. Erdélyben a kilincseket és az ablakkereteket is alaposan bedörzsölték vele, hogy a vámpíroknak elmenjen a kedve a háznép megkóstolásától. Sőt abban az esetben, ha az elhunytnál felmerült az esetleges vámpír-lét veszélye, a temetés előtt pár gerezd fokhagymát helyeztek a szájába.
A remek íz, a gyógyító hatás és az védelmi feladatok végrehajtása mellett, a fokhagyma remek afrodiziákum hírében is áll. Például egy palesztin hagyomány szerint, ha a vőlegény gomblyukában van egy gerezd fokhagyma, akkor boldog nászéjszaka elé nézhet. Az ókori indiaik szerint nem csak a nemi vágyra van jó hatással a fokhagyma, hanem egyben a hosszú élet titkát is magában rejti.


A fokhagyma az egyik legrégebb óta használt gyógynövény: már az ókori Egyiptomban meghatározott adagokban osztották a piramist építő munkásoknak, hogy egészségesek és munkaképesek maradjanak. Hippokratész, Plinius és Dioszkuridész is részletesen írt a fokhagymáról az ókorban.

A növény íze, és illata évszázadokon át rabságban tartotta az emberiséget. Hazáját Kirgíziának tartják, de már az ókorban elterjedt növénynek számított. Az egyiptomiak, rómaiak, görögök rendszeresen fogyasztották, termesztették. Egyiptomi papírusz tekercseken 22 fokhagymás ételrecept maradt ránk. Hérodotosz is megírta a fokhagyma történetét, az ókori világban.

A föníciaiak is felismerték a gyógyhatását és mind gyógyszerként, mind ételízesítőként alkalmazták a mindennapokban. A legendák főszereplőjévé is vált, emlékezzünk csak a vámpírtörténetekre. Fokhagymával el lehet ijeszteni a gonosz eme megtestesülését. Ennek előzménye, hogy az ókori népek már amulettként viselték, szemmelverés ellen. Az ókori világban nagyra becsülték és ennek megfelelően nem volt olcsó dolog. Egy életerős, jó fizikumú rabszolgáért, hét kiló fokhagymát adtak.

Kr. e. 3000 környékéről származó szanszkrit írások említést
tesznek róla, része volt a sumérok étrendjének is, a kínai filozófus
Konfucius pedig leírta, hogy az isteneknek bemutatott áldozati bárányt
fokhagymával ízesítették, hogy még jobban a kedvükben járjanak.
  A zsidók egyiptomi kivonulása után,amikor a nép nehéz helyzetbe került a pusztai vándorlás során, és a
pillanatnyi kilátástalanság miatt még az egyiptomi rabszolgaságot is
visszasírták, többek között a fokhagymát említik, mint Egyiptom egyik
értékét: „Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát,
dinynyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát" (4Móz 11,5).
Az ókori görögök és rómaiak további hatásokat ragasztottak a
fokhagymára, úgy gondolták, hogy a skorpió marástól a kutyaharapáson át,
a lepra és az asztma kezelésére is alkalmas.

A középkorban

A keresztes hadjáratok harcosai a Szentföldön tanulták meg a fokhagymát megbecsülni. A keresztes hadjáratok után Nyugat-Európában olyannyira kedveltté vált, hogy a lakomákon verseket írtak róla. Boccaccio Dekameronjában egy őrülten szerelmes fiatalember fokhagymát küld imádottjának, hogy szerelmét elnyerje, és sikerrel is járt!
A 16. században Párizs polgárai egész éven át tartó egészséget reméltek attól, ha csak májusban fogyasztottak fokhagymát friss vajjal. Az első világháborúban az Angolok valóban fokhagymát alkalmaztak fertőzések ellen, és Oroszországban az influenza járvány leküzdésére használták.
 1792-ben a Pestis elleni hatékony megelőző szerként dicsérték a fokhagymát,

 A középkorban a fokhagyma mítosza tovább dagadt, elsősorban ördögűzésre,
valamint a vámpírok, farkasemberek és más kitalált rémek ellen
vetették be. Mivel a pestis járványt az ördögöknek tulajdonították, így e
betegség ellenszereként is számon tartották. A növény Kr. u. 1000 körűiig
már az egész világon ismert lett, melyben szerepet játszottak a hajós népek
(vikingek, föníciaiak), valamint a keresztes hadjáratok.

Európába a római időktől kezdve termesztenek fokhagymát.

Népi hagyományok:

A magyar népi hitvilág közismert rontáselhárító mágikus tárgya, gyakran egészségvarázsló és gyógyító funkcióban is. Gerezdekre bontott vagy koszorúba fűzött termését használták fel. Alkalmazása végigkísérte az emberi élet minden nevezetes időpontját és időszakát: a ház alapzatába vagy a küszöb alá ásva az egész házat bajtól óvta; esküvőn a vőlegény zsebében hordta, a gyerekágyas lepedőjébe dugták, a szemmelveréstől vagy kicseréléstől féltett újszülött bölcsőjébe tették stb.

A háziállatokat rontástól óvták vele: pl. tehénelléskor az istállóajtó fölé dugták. A vetést a madarak pusztításától óvta. Az év jeles napjai közül leginkább a karácsonyi ünnepkörben volt jelentősége (ajtók, ablakok keresztezése fokhagymával Karácsonykor és Luca napján), továbbá Szt. György napján (istálló különböző helyeire vagy a tehén szarvába dugva).

A fokhagymát a neki tulajdonított gyógyító erő következtében a legkülönbözőbb betegségek (mellgyulladás, gyulladt tehéntőgy, giliszta, torokfájás, kígyócsípés, kolera stb.) gyógyszeréül vagy megelőző szeréül használták önmagában vagy más szerekkel együttesen. A Karácsonyi asztalra helyezett vagy a Karácsonyi vacsoráról eltett fokhagyma (ekkor általában mézbe mártogatva ették, gyakran a vacsora kezdő fogásaként) különösen hatékonynak számított.

Jellemző a fokhagymára, hogy az emberi szervezetet serkentik, és nem energiaforrások (fehérjében, szénhidrátokban és zsírokban NEM gazdagok), vagyis nem hízlalnak. Jelentős vitamin források: B1, B2, B6, B12 és C-vitamin, és nikotinsav is van bennük (ez magyarázza az érszűkültere tett jótékony hatását). Télen és kora tavasszal nagyon fontos vitamin források. Sok káliumot és közepes mennyiségű kalciumot tartalmaz, vagyis a meszesedést nem segíti elő, a kálium pedig a szív vitaminja. Tartalmaz még kevés magnéziumot és vasat. Magas szárazanyag tartalommal bírnak.
A levesek elengedhetetlen kelléke mind a fokhagyma, mind a vöröshagyma. A kolbász és a különböző húsok elkészítésének, nélkülözhetetlen alapanyaga. Szószok kelléke. A konzerv- és a húsipar is előszeretettel alkalmazza.
Sokféleképpen fogyaszthatjuk. Aki nem szereti az intenzív ízt és az erős aromás illatot, az süsse meg a gerezdeket kevés olíva olajban (mert nem növeli a káros koleszterin menyiségét a vérben) alufólia alatt, közbe sózza meg ízlés szerint, passzírozza át és kenje kenyérre. Ügyeljen arra, hogy a hagyma a sütés alatt semmiképpen ne kapjon sötét barna színt, mert akkor biztosan keserű lesz az íze. Mennyei eledel. Ha állati zsírban sütjük, a hagyma megkeseredik, téves felhasználási módszer! A modern konyhai tapasztalatok azt mutatják, hogy közvetlen a tálalás előtt kell az ételbe reszelni a hagymát (vagy késsel kaparni), így fokozhatjuk az aromák érvényesülését, anélkül, hogy kellemetlen, átható illatot árasztana.  forrás:contact

Habár sok hiedelem kapcsolódott a fokhagymához, a modern tudomány
mégis igazolta, hogy a régiek a legtöbb hatásban nem tévedtek. 1858-ban
Louis Pásteur igazolta, hogy a fokhagymának baktériumölő tulajdonsága
van, a II. világháborúban pedig fertőtlenítőként és a sebesülésből adódó
üszkösödés megakadályozására alkalmazták sikerrel.




 

 forrás: fokhagyma története,
fokhagyma blog ,
contact,